A regényt már nagyon régen olvastam, mostanában pedig felbukkant egy enneagramos videóban egy párhuzam a filmmel kapcsolatban (ígérem, ezúttal nem fogok belemenni a különböző személyiségtípusokba), úgyhogy ideje volt újra elővenni, mert tudtam, hogy most teljesen más hatással lesz rám, mint legutóbb.
A regény rögtön a dolgok közepébe csap, amint a Parker-Morris-toronyház tetején Tyler Durden pisztolyt dug a narrátor szájába, aki Tylerről, önmagáról és Marláról beszél, ill. a hamarosan felrobbanó toronyházról. De hogyan került ide?
Narrátorunk, akinek a nevét nem ismerjük, esténként terápiás csoportokba jár rákbetegek, agyparazitások, tébécések, egy szóval haldoklók közé. Ő tökéletesen egészséges, leszámítva a korábbi inszomniáját, mely a csoportlátogatásoknak hála, immáron a múlté.
Egy este azonban minden megváltozik, amikor az aktuális csoportban felbukkan egy nő, Marla Singer, aki azonnal kiszúrja a csalást, és a narrátornak is rögtön feltűnik a nő, aki csupán egy turista.
Marla érkezésével az álmatlansága is visszatér.
De miért jár egy 29 éves, teljesen egészséges férfi haldoklók közé? Ki is ő? Egy autógyár biztosítási kárügyintézőjeként dolgozik, ide-odarepül, hogy felmérje az autóikban keletkezett károkat és egy egyszerű képlet segítségével eldöntse, fizet-e a cég a a vásárlónak vagy sem. Életét egyszer használatos útitársak mellett tölti a repülőgépeken, miközben arra vár, hogy lezuhanjanak.
Ha pedig az irodájában van, a főnökének készít beszámolókat, melyeket utóbbi előad, míg ő az írásvetítőn a diákat cseréli.
A lakása pedig olyan, mint egy bútorkatalógus: minden megvan benne, amire - a katalógus szerint - egy mai embernek szüksége van, őt mégsem teszi boldoggá. Teljesen kiégett, az életét értelmetlennek érzi, és egyszer csak megismerkedik Tyler Durdennel, aki megismerteti az élet másik, teljesen új oldalával.
Miután egy üzleti út során robbanás történik a lakásában és mindenét elveszti, Tylerhez költözik egy lepukkant házba, ahol Marla is felbukkan.
- Adva van van egy korosztálynyi életerős férfi és nő, akik egy értelmes célt szeretnének szolgálni. A reklámok hatására évek óta felesleges ruhákat és kocsikat hajszolnak. Egész nemzedékük gyűlölt rutinmunkákat végez, csupán azért, hogy megvehessék maguknak ezeket a szükségtelen holmikat.- A mi korosztályunk nem élt át háborúkat és gazdasági válságokat, mégis háború pusztít szívünkben, és egész életünk egyetlen lelki válság. Forradalomra készülünk a kultúra ellen. Krízisünk spirituális természetű, és végigkíséri életünket.
Tyler anarchista, nem érdeklik a materiális dolgok, egyedi spirituális világképe van, szappant készít, amit jó pénzért elad a gazdagoknak, a mozigépészi és a pincéri munkáját is sajátosan végzi, majd egy este arra kéri a narrátort, hogy üsse meg. A férfi először nem érti a kérését, majd a szót tett követi, és hamarosan megalakul Tyler vezetésével az első harci klub, mely egyre népszerűbbé válik.
De Tyler hamarosan többet akar...
Milyen is ez a két ember, a narrátor és Tyler? A narrátor elveszett: gyerekként nem volt mintaképe, az apja hatéves korában tovább állt, majd újabb hat év után egy másik családnál folytatta az életét. Bár néha telefonon beszéltek, de sem tőle, sem az anyjától nem kapott használható tanácsot, így azt tette, amit mások: szerzett egy diplomát, elkezdett egy irodában dolgozni, a fizetéséből pedig megvette azokat a dolgokat, amiket mindenki más. Volt lakása, autója, modern bútorai, állása, ő mégsem érezte magát boldognak tőlük. Mert ez az élet nem neki való. Össze-visszautazik egyik időzónából a másikba, nincsenek rendes kapcsolatai, csak egy fogaskerék a gépezetben, az egyetlen szórakozása, hogy haikukat gyárt, és ez neki nem elég.
Ha még nem olvastad a regényt és a filmet sem láttad, a következő bekezdések spoilert tartalmaznak!
Ekkor felbukkan Tyler, aki mindazt megtestesíti, ami az ő életéből hiányzik: vagány, nem érdeklik a szabályok, asszertív, agresszív, tudja, mit akar és meg is szerzi, aki bárhová megy, felfigyelnek rá és tiszteletet parancsol, míg a narrátorunknak még a nevét sem ismerjük. Mert hívhatnák bárhogy, ő csak egy szám a statisztikában, egy fogaskerék a gépezetben, semmi más.
Tyler szerint nem az önfejlesztés, hanem az önpusztítás a dolog kulcsa, melyhez el kell érni a mélypontot. Kedves Tyler, az előbbiben nincs igazad, míg az utóbbival teljesen egyetértek.
A narrátor élete is akkor vesz gyökeres fordulatot, miután mindenét elveszti és Tylerhöz költözik.
Aztán egy nap különös dolog történik: mintha a narrátor és Tyler ugyanaz a személy lenne. Először úgy gondolja, csak ugyanazt a testet használja, és Tyler csak akkor jelenik meg, amikor ő alszik. Vagy mégsem?
- Nincs többé te meg én - mondja Tyler, és megcsavarja az orrom. - Azt hittem, rájöttél már.
Tyler valójában a narrátor sötét oldala, mindaz, amit ő elfojt magában, ami nem mer lenni, amivel nem néz szembe. Jordan Peterson szerint az agresszivitása a kulcs, amellyel jó, ha mindannyian tisztában vagyunk. Akár tetszik, akár nem, mindannyiunkban van egy Tyler, és jó, ha ezt tudatosítjuk. Benned is, bennem is, és bizonyos külső hatásokra (egy-egy beszólás, esetleg fizikai erőszak) megjelenik. Pl. amikor olyat mondunk valakinek, amit aztán megbánunk, rosszabb esetben pedig valami sokkal súlyosabb történik. Gondolj csak a hírekben szereplő szomszédokra, ismerősökre, akik elmondják, hogy X. mindig olyan rendes, becsületes volt, és most az ő rémtettével indul az adás. Vagy gondolj csak a történelem sötét alakjaira.
A jó hír azonban, hogy ezt az oldalunkat jól használhatjuk:
- De hiszen te vagy Tyler - mondja Marla.Nem.Nem én.Szeretem Tylert, rajongok a bátorságáért és ravaszságáért. Csodálom nyugalmát. Tyler humoros és elbűvölő és energikus és független, a férfiak felnéznek rá, elvárják tőle, hogy megváltoztassa a világot. Tyler rátermett és szabad, pont az ellentétem.Nem vagyok Tyler Durden.- Dehogynem - erősködik Marla.
Ha Tyler a sötétség, a narrátor a fény. A Demianból is tudjuk, hogy nem létezik egyik a másik nélkül, én viszont azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy csak annyit használjunk belőlük, amik a hasznunkra vannak. Ha megfigyeljük, a regényben a narrátor a tervező, intelligens, tudja, hogy a tetteknek következményeik is vannak, míg Tyler a kivitelező, a cselekvő, aki csak a pillanatnak él és nem törődik azzal, hogy amit tesz, a tágabb környezetére milyen hatással lesz. Ha kettejüket viszont egy csapatba tesszük, Tyler képes megvalósítani a narrátor elképzeléseit, aki képes visszafogni, ha előbbi túlzásba esne.
Amit Tyler tud, én is tudom.
Számomra most ez volt a regény legfontosabb gondolata: használjuk jól a saját Tylerünket.
Palahniuk Tylerhez hasonlóan határozott, nem köntörfalaz, egyszerűen, nyersen vezeti a cselekményt, melyet egy - számomra - izgalmas és meglepő befejezéssel zár le.
A fordító, Varró Attila, szerint olyan a regényt olvasni, mintha az Amerikai psychót olvasnánk egy kokainos éjszakán. Nem tudom, Varró Attila mit csinált, miközben először olvasta, majd fordította a regényt, nekem elég volt a saját kíváncsiságom, hogy az elmúlt pár napban elővegyem, általában esténként, és nem voltak rémálmaim utána, mert kifejezetten a két főszereplő, vagy inkább a narrátor jellemére voltam kíváncsi.
A Harcosok klubja kiállta az idő próbáját az elmúlt években, mind a regény, mind a film nagyon elgondolkodtató lehet a számunkra, persze csak akkor, ha nem vesszük félvállról a kérdést:
Az emberek folyton azt kérdezik, te személyesen ismered Tyler Durdent?
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Eredeti cím: Fight Club
Fordította: Varró Attila
243 oldal
Cartaphilus Kiadó, 2007
Bejegyzések
0 hozzászólás