Archive for augusztus 2012

(...) Ha egy férfi és egy nő kölcsönösen el akarják venni egymást, bemennek a plébániára. A plébános úr megkérdi, hogyhogy össze akarnak házasodni, aztán ha kiderül, hogy semmi akadálya, most az egyszer belemegy a dologba, mire menyasszony, vőlegény rohannak a fodrászhoz, aztán saját költségen mindenki megveszi a ruhát. A férfiak ruhája normál fekete, csak hogy is mondjam? Kissé túlságosan drámai. A nők ruhája viszont hosszú, fehér és nem az a szokványos, bizonyos értelemben túl van lihegve.
     A templomot felvirágoztatják és leterítik a hosszú vörös szőnyeget, a pap szép beszédet mond, és mindenféle elemi dolgokra buzdítja őket kezdve onnan, hogy több házasságot most már ne kössenek.
    Miután összeházasodtak, a házasok begyűjtik az ajándékokat: vasalót, hajszárítót, órát, ezüst evőeszközt, satöbbi. Vagy lehet, hogy a rokonok meg a barátok borítékot adnak (mikor nincs rajta feladó, nagy vékony a bélés). Némelyik skót barát meg elintézi egy sima esküvői távirattal. Carmela, a nővérem csupa táviratot kapott az esküvőjére.
   Este tizenegy tájban jön az első nászéjszaka, ami egy kivételes éjszaka, mert alvás helyett a házastársakat egymásra uszítják, és mikor reggel a többiek kelnek, ők még csak akkor fekszenek lefelé.
   Ezeket a dolgokat két okból tudom:
   1. mert a nővérem férjes és velünk lakik (mindjárt ahogy lemegyünk a lépcsőn)
   2. mert ezeket a dolgokat mindennap mutatják a tévében.

Az Olvasó immáron a harmadik könyvet tarthatja a kezében, amit az olasz tanító, Marcello D' Orta ollózott össze most a nápolyi kisiskolások dolgozataiból, melyek középpontjában ezúttal a szerelem és a szexualitás áll, no meg persze most is szóba kerül a vallás. A gyerkőcök most is kendőzetlenül őszintén osztják meg velünk ismereteiket, amiket - ahogy az idézetből is kiderül - a tévéből, a mindennapokból és főleg egymástól szereztek.

Forrás

A gyerekek olyan témákról fejtik ki a véleményüket, mint a szex, a két nem közti különbségek, az AIDS, de szóba kerül a ius primae noctis fogalma, egy-egy mitológiai, ill. bibliai történet, a házasság és a válás is többek között.

A humoros irományok és a sok-sok nevetés mellett most is megmutatkozik a gyerekek őszintesége, és ezeken a mondatokon nem árt, ha elgondolkodunk. Mert egy gyerek is nyitott szemmel jár ám a világban, neki is mindenhez van valami hozzáfűznivalója, véleménye, nem egyszer élesebb a szeme, mint sok-sok felnőtté.
De ezek helyett inkább néhány humorosat emelnék ki:

"Értelmezd Szent Pál mondását: "Az asszony engedelmeskedjék férjének, mert a férfi feje az asszonynak"
Ha férjhez megyek és a férjem dirigálni akar, fejbevágom a tésztaszűrővel, aztán majd meglátjuk, ki az úr a házban!"

"Az én apám munkanélküli, kérdem én, mitől értene a szexualitáshoz?"

Azt hiszem, az idézetek mindent elmondanak, így aki egy könnyed, de szellemes és tanulságos olvasmányra vágyik, bátran válassza ezt a könyvet, biztosan nem fog csalódni! 😁
Engem a szomszédok garantáltan hülyének nézhettek, amikor meghallották/látták, hogy a lépcsőn ülve vigyorgok/röhögök a könyvvel a kezemben.
Az illusztrációk - amiket magyar gyerekek rajzaiból válogattak - pedig csak még élvezetesebbé teszik az olvasást. 😊
A hétfői vershez az ötletet ez a könyv adta.

Marcello D' Orta: Rómeó alulról jegyezte el Júliát
Szerelem és szexualitás: nápolyi gyerekek újabb dolgozatai Marcello D'Orta tanító gondozásában
Eredeti cím: Romeo e Giulietta si fidanzarono dal basso L'amore e il sesso: nouvi temi dei bambini napoletani a cura di Marcello D'Orta
Fordította: Magyarósi Gizella
146 oldal
Európa Kiadó, 2011
2500 Ft (a nyári alexandrás akcióban féláron van)
Igen, szándékosan választottam ezt a címet a bejegyzésnek, mert az elmúlt időszakban megint elszaporodtak a pornós keresések a blogra. Legalább legyen egy kicsit igazuk. 😉

"Hogy csillapítsam kissé a haragját, mielőtt New Yorkban hajóra szálltam volna, küldtem neki egy doboznyit kedvenc kubai szivarjából, s mellékeltem egy üzenetet is, amelyben merészen azzal kérkedtem, hogy nemcsak hogy hamarosan visszatérek, de olyan sztorival a tarsolyomban, ami ütni fogja az őrültekházában készített riportomat is.

(...) Újra átkeltem az óceánon, hogy tovább vadásszak egy őrültre, aki készségesen kést ragad és orjára mészárolja a nőket. Csakhogy ezúttal még a rendőrségtől és a csatornákból támadó, láthatatlan gyilkostól is óvakodnom kellett."

A regény először engem is a borítójával, majd a fülszövegével fogott meg. Elvégre mi sem lehet izgalmasabb egy 19. századi párizsi kirándulásnál, ahol Nellie Bly a kalauzunk olyan személyiségek oldalán, mint Jules Verne, Oscar Wilde vagy Louis Pasteur és közben még egy rejtélynek is a végére jár?

Nellie Bly a világ első oknyomozó riporternője volt (ahogyan ezt sokan megírták már róla) és Elizabeth Cochran néven született az Egyesült Államokban. A fiatal lány felfigyelt a nők helyzetére és a saját eszközeit használva, felvette a kesztyűt az őket elnyomó férfiakkal.
Nem sokkal később a fejébe vette, hogy Joseph Pulitzer mellett szeretne dolgozni, és ezt a tervét is véghez vitte. Sőt, hogy egy talányt megoldjon, még az őrültekházába is bevitette magát. Itt találkozott először a titokzatos dr. Blummal, akit a későbbiekben is igyekszik kézre keríteni.

A betegek között prostituáltak is akadtak, akik titokzatos módon eltűntek, amihez dr. Blumnak is köze lehet. Nellie itt veszíti el egyik betegtársát, akinek halála után megfogadja, a végére jár az esetnek. Így később Londonba, majd 1889-ben Párizsba utazik, ahol szintén utcalányokat gyilkolnak. A nyomozás kedvéért Nellie is közülük valónak álcázza magát, amivel azonban felhívja magára a rendőrség figyelmét is.

Majd tudomására jut, hogy a mészárlások mellett egy láthatatlan, a csatornából támadó veszély ellen is fel kell lépnie, ezért szövetségesekre van szüksége. Így jut el az ekkor már népszerű íróhoz, Jules Verne-hez, majd Oscar Wilde-hoz és a zseniális tudóshoz, Pasteur-höz, hogy együtt járjanak a dolgok végére.

Párizs ekkoriban a Világkiállítás lázában ég, ami az egyetlen bevételi forrást jelenti a számára, így egy halálos járvány anyagilag is hatalmas kárt jelenthet a város számára, ami még mindig a francia-porosz háború következményeit nyögi. Nem beszélve a városban élő anarchistákról, akik állandó lázításaikkal forrósítják a kedélyeket, ill. a Montemarte-on tanyázó bohémekről, akik Párizs kitaszítottjainak számítanak.

Nellie természetesen nyakába veszi a várost, hogy pontot tegyen az ügy végére.

Carol McCleary egy zseniális történetet körített Nellie, társai és a 19. századvégi Párizs köré.
Bevallom, volt egy pont, amikor úgy éreztem, az írónő lelőtte a poént, ellenben jóval később egy akkora csavarral állt elő, amivel sikerült nagyon meglepnie.

A szereplők közül Nellie és Oscar Wilde voltak a kedvenceim, akik bármilyen helyzetben elő tudtak húzni valamit, akár humoros megjegyzést is a tarsolyukból. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Toulouse-Lautrec és az egyik festménye (amire még nem sikerült ráakadnom az interneten) is kulcsszerepet kap a nyomozás során.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti az igényes és tartalmas szórakoztató irodalmat egy kis időutazással, tudománnyal, humorral és bűnténnyel megfűszerezve, mert mindezt megkapjuk, ha elolvassuk.

A történet folytatása jövőre lát napvilágot a kiadónál A gyilkosság illúziója címmel. Az eddigiek után biztosan állíthatom, Nellie Bly nem hagyja unatkozni az Olvasókat.

Nellie Bly honlapja (angol nyelvű)

Carol McCleary: A gyilkosság alkímiája
Eredeti cím: The Alchemy of Murder
Fordította: Boda András
352 oldal
K. u. K. Kiadó, 2012
3300 Ft