Kafka és Dora


Mint a legtöbben, én is középiskolásként találkoztam először Kafka műveivel, egészen pontosan Az átváltozással, amit részletesen kielemeztünk, de a többi művei csak említés szintjén került szóba, az életrajzi hátteréből pedig nem is emlékszem szinte semmire. Mea culpa. Így nagyon örültem, amikor az újdonságok között rábukkantam Michael  Kumpfmüller regényére, amiből megismerhetjük Kafka életének utolsó évét.

1923 júliusában az akkor már évek óta tuberkulózisban szenvedő és korábbi munkahelyétől, a biztosítótársaságtól nyugdíjazott 40 éves Kafka Müritzbe érkezik nővéréhez és annak gyerekeihez. Az író pihenni, de leginkább betegsége okán a tengeri levegő jótékony hatása miatt dönt az utazás mellett. A tengerparton megismerkedik egy táncosnői álmokat dédelgető fiatal lánnyal, Tilével, aki a közeli Berlini Zsidó Népotthon gyereküdülőjében gyerekfelügyelőként tölti a nyarat, és meghívja a következő estére Kafkát magukhoz. Az üdülőben szakácsként dolgozó Dora Diamant is felfigyelt a tengerparton Kafkára, akiről azt hitte, a családjával nyaral.
De a péntek esti vacsora mindkettejük életét megváltoztatja.
Ahogy telnek a napok, Kafka és Dora egyre több időt tölt együtt, majd úgy döntenek: Berlinben, ahová külön-külön térnek vissza, összeköltöznek.
Dora csak nevet az ilyesféle történeteken. A tengerparton üldögélnek, és a várakozásról szóló történeteket mesélnek egymásnak. A doktor is várakozással töltötte a fél életét, legalábbis most utólag így érzi, az ember vár, és nem hisz benne, hogy jön valaki, és akkor egyszer csak mégis megtörténik.
Dora Diamant
Azonban a dolog nem ilyen egyszerű: az I. világháború utáni években járunk, a hiperinfláció éveiben, amikor egyik napról a másikra az árak a többszörösére nőttek az előző napinak, ill. a faji megkülönböztetés már ekkoriban felütötte a fejét.

Dora nemcsak 15 évvel volt fiatalabb Kafkánál, hanem gyakorló zsidóként a szintén zsidó, de vallását nem gyakorló író íróval folytatott kapcsolatát a lány szülei nem nézték volna jó szemmel, így sokáig egyikük sem írt szüleiknek a másikról.

A fülszöveg szerint szerepet kap Kafka életének ezen szakaszában a magyar származású orvos, Klopstock Róbert, aki csak mellékszereplőként bukkan fel a regényben, a főszerepet természetesen Kafka és Dora kapja. Csupán ennyi hiányérzetem akadt, miután becsuktam a könyvet.


Bár Kafka utolsó évében számos dolog történt, még ekkoriban is írt és jelent meg egy-egy elbeszélése, mégis egyfajta lassúságot és nyugalmat éreztem olvasás közben. Már ez első oldalakon annyira magába szippantott, hogy csak a későbbiekben figyeltem fel, hogy Saramago-hoz hasonlóan nincsenek gondolatjelekkel jelölve a párbeszédek, egyszerűen az E/3. személyű narrációba vannak ágyazva, de azonnal kiderül, kinek a szájából hangzottak el.
Kettejük történetét, hol Kafka, hol Dora szemszögéből követjük nyomon, de a dialógusok kivételével  a narrátor egyszer sem lép ki az E/3.-ból.

Különleges atmoszférájú, gyönyörűen megírt regény szerelemről, szenvedésről, küzdésről, reménykedésről az utolsó pillanatig.
Nem furcsa egyébként, hogy az ember élete utolsó pillanatáig kívánságokat és kérdéseket forgat a fejében?

Az életrajzi regények és/vagy Kafka rajongói biztosan nem fognak csalódni. Öröm egy-egy ilyen regényt felfedezni a mai könyvpiacon, melynek szerzője hosszas kutatómunka után írta meg a könyvét.
Ezek után nekem is ideje jobban megismerkednem Kafka életművével.



Michael Kumpfmüller: Az élet gyönyörűsége 
Eredeti cím: Die Herrlichkeit des Lebens
Fordította: Nádori Lídia
264 oldal
Libri Kiadó, 2013
2990 Ft   

0 hozzászólás