1648-ban járunk, a címhez hűen húsz év telt el és testőreink élete is alaposan megváltozott, ahogyan a franciáké is. Richelieu bíboros jobb létre szenderült, ahogyan XIII. Lajos is, akinek fia, a leendő XIV. Lajos még gyermek, helyette anyja, Ausztriai Anna és szeretője, a talján Mazarin bíboros kormányozza miniszterként francia hont, ám utóbbi nem örvend nagy népszerűségnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a népharag, akik "Le Mazarinnal!" kiáltásokat visszhangzanak és elárasztják az utcákat.
Négy régi barátunk közül immáron csak D' Artagnan hord fegyvert és szolgálja a királynőt. Mivel Mazarin is tisztában van a nép ellenszenvével, így elengedhetetlennek érzi egy-két megbízható ember segítségét, akik szükség esetén mellette állnak. Ekkor jut eszébe D' Artagnan, akire fontos küldetést tervez bízni, ám a gascogne-i, mindezt csak akkor vállalja, ha hajdani barátai is vele tarthatnak. Mazarin beleegyezik, D' Artagnan hadnagy pedig elindul, hogy néhány apró információnak köszönhetően ismét összeálljon a nagy négyes.
Aramis a kardot papi reverendára cserélte és székhelyét áttette egy kolostorba, ahol szigorú szabályok uralkodnak. Este csak létrán vagy egyéb eszközön juthat be az ember az immáron D' Herblay abbé nevet viselő Aramishoz.
- Kedves barátom - mondta Aramis -, ha feljönne hozzám, örömmel fogadnám!
- Ejha! - kiáltott fel D' Artagnan. - Hát így lehet magához bejutni?!
- Este kilenc után, az istenfáját, bizony így! - mondta Aramis. - A kolostor fegyelme vajmi szigorú!
- Bocsásson meg, kedves barátom - replikázott D' Artagnan -, de mintha azt mondta volna: az istenfáját!
- Gondolja? - nevetett Aramis. - Ez bizony lehetséges; nem is képzeli, kedvesem, milyen rossz szokások ragadnak az emberre ez átkozott klastromban, s milyen cudarul viselkednek ezek az egyházi férfiak, akikkel kénytelen vagyok egy fedél alatt élni! Nos, feljön-e hát?
Porthos, pontosabban Du Vallon úr immáron három birtok ura (nem sorolnám fel mindet, mert olvasás közben mindig a Játék a kastélyban jutott eszembe, amikor teljes nevén mutatkozott be), ám egy valami még hiányzik az életéből: ez pedig a bárói cím.
Athos is birtokára vonult vissza La Fère grófként, ahol tizenöt éves gyámfiával, Raoullal, azaz Bragelonne vicomte-tal tölti napjait, aki különös módon hasonlít rá...
A franciák forrongása azonban őket is megosztja, de mindez nem jelenti azt, hogy ők négyen ne tudnának ismét összefogni, ha úgy adódik.
- Csodálatos - vette át a szót Athos, s közben szép napjaikra emlékeztető vidámsággal mosolygott -, hogy annak idején véletlenül talált egymásra ez a néhány ember, kik még most, húszévnyi elszakadás után is összetartoznak. A barátság mély gyökeret ereszt a tiszta szívekben, D' Artagnan, higgye el, csak a rossz emberek tagadják a barátságot, mert nem értik meg.
Annyi minden történik hőseinkkel és régi ismerőseinkkel is, hiszen nem feledkezhetünk meg Rocheforte-ról, Mousquetonról, Grimaud-ról és a többiekről sem, hogy felsorolni is hosszú lenne, de azért néhány apróságot elárulok.
Tanúi lehetünk egy szöktetésnek, a párizsiak lázongásának, ismét eljutunk Angliába, felbukkan a színen a már említettek mellett Winter gróf és bizony milady sem tűnt el nyomtalanul, hiszen a fia - akinek volt kitől örökölni -, is színre lép.
Harcból, cselből, furfangból, bosszúszomjból, intrikából és számtalan kalandból, sőt még humorból most sincs hiány. Remekül szórakoztam Beaufort hercegen, aki Durrell Ursuláját juttatta eszembe, ill. mindig jót mosolyogtam, amikor a testőrök egyezerűen kedvesemnek nevezik egymást, a derék Mousqueton kalandjairól nem is beszélve. D' Artagnan furfangos észjárása és a szebbik nem iránti vonzódása mit sem változott, ahogy Porthos étvágya és ereje sem. Athos mindig a jófiú, e nemes lélek volt a csapatban, ez a tulajdonsága csak erősödött. Aramisnak pedig láthatóan hiányzott a kardforgatás és a csipkelődés.
Mazarin nagy taktikus, ám ahogy a testőrök is mondják, nem múlja felül a nagy bíborost. Ausztriai Anna az elmúlt évek alatt egyszerűen egy gőgös és - szerintem - utálatos nő lett, vele nem tudtam szimpatizálni. Szerencsére a nép fiai között már nem egy szimpatikus szereplőt fedeztem fel.
A Húsz év múlva méltó folytatása a történetnek és bevallom, ennyi idő után bizony hiányoztak a testőrök. Egy cseppet azért tartottam a regénytől, hiszen nem éppen tegnap olvastam az első részt, de Dumas számos utalása és a lábjegyzet (több ízben is visszautal A három testőr ominózus fejezetére) segített a visszaemlékezésben.
Izgalmas, fordulatos (bár volt, amit olvasás közben kitaláltam), terjedelme ellenére is letehetetlen olvasmány. Nem csodálom, ha a franciák annak idején izgatottan várták a folytatást. Dumas rendkívüli módon szövi a cselekmény szálait, olykor vált közöttük, de ezzel csak fokozza az izgalmakat, és a két kötet alatt egy pillanatig sem unatkoztam. Sokan télen szeretnek nagyobb lélegzetű könyveket olvasni, így nekik is csak ajánlani tudom, ahogy mindenki másnak is.
A sorozat következő darabjának immáron Bragelonne vicomte a címe és a főszereplője. Dumas mesélőkedvének hála, rögtön ötkötetes.
Alexandre Dumas: Húsz év múlva I-II.
Eredeti cím: Vingt Ans Après
Fordította: Jékely Zoltán
888 oldal
Európa Kiadó, 2011
5400 Ft
A regény a MEK-ban
Bejegyzések
0 hozzászólás