Aztán megjelent a könyv, és egy kicsit utánanéztem. Olvastam belőle részletet, egy interjút Gabival, és kíváncsi lettem. Mert ennyi után is azt éreztem, hogy az a Jakupcsek Gabriella fog visszaköszönni a lapokról, aki miatt szívesen néztem a Ridikült és a Magyarország, szeretlek!-et, ahogy a korábbi műsorait is, amikor tudtam. Például tizenévesen kihagyhatatlan volt számomra a Multimilliomos.
A könyv valójában gondolatok gyűjteménye. Gabi minden fejezetben egy-egy témáról osztja meg a véleményét, melyekhez a saját életéből vett epizódok kapcsolódnak. Ezek a gondolatfolyamok olykor kapcsolódnak egymáshoz, olykor az új fejezetben egy más téma kerül terítékre.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy na persze, majd Jakupcsek elkezdi itt osztani az észt és kiteregeti a szennyest, hogy pénzt szerezzen és meglovagolja, hogy ő a Jakupcsek Gabriella, de a helyében én is így tennék, azokat itt és most megnyugtatom, hogy nem ezzel a céllal íródott a könyv, ahogyan az első fejezetben is leírja. A gondolatait, a véleményét szeretné megosztani, mesélni szeretne, és természetesen egyet nem érteni szabad, csak el lehet gondolkodni a mondandóján. És ezek a mondandók nagyon is aktuálisak és fontosak.
Igen, elmeséli azt az egy évvel ezelőtti napot, amikor közölték vele, hogy nincs szükség tovább a munkájára, és hogy ezt bizony mások is sokszor elmeséltették vele ezt követően is. Szóba kerül a gyereknevelés, hogy mennyi minden változott az óta, hogy a fiai voltak gyerekek és most a kislánya az, a generációs különbségek, a média mai állapota, az újrakezdés, a negyvenen túli gyerekvállalás, a takarékosság, a digitális korszak, hogy egy nőnek legyen tartása, az idei olimpia és hogy merjünk mások lenni.
És ez utóbbi volt az egyik kedvenc fejezetem. Mert tényleg olyan uniformizálódó világban élünk, ahol aki nem olyan, mint a többiek, azt rögtön kiszúrják, kiközösítik, furcsán néznek rá és még sorolhatnám.
A testbe való befektetés sokkal-sokkal elfogadottabb, mint a szellemi. Az emberek többsége azzal küzd, hogy felfigyeljenek rá, miközben tökéletesen uniformizálódik. Pedig ha bemegyek valahová, és ott minden lány ugyanolyan, akkor nem fogok rájuk odafigyelni. Ezért kellene elmagyarázni a nőknek, hogy ne akarjanak ugyanolyanok lenni, mint a másik. Leginkább legyenek önmaguk.
Miért érdemes elolvasni? Mert ahogy Gabi is írja, tanácsköztársaság vagyunk (ezt engedelmével használni is fogom). Mert ha mással valami történik, akkor mindig ott terem egy-két megmondó, aki kéretlenül rázúdítja a tanácsait. Mert olyan bölcsek vagyunk mi, magyarok, hogy más számára azonnal van tanácsunk, ítélkezünk fölötte, ha úgy alakul az élete ahogy, csak éppen saját magunkkal nem tudunk mit kezdeni, ha baj van. Természetesen tisztelet a kivételnek.
Bár természetesen szóba kerülnek a tévés munkái is, egy pillanatra sem éreztem azt, hogy mindezt úgy teszi, hogy közben veri a mellét, mert Én vagyok a Jakupcsek (ahogy a bevezetőben is írtam, hogy a negatívkodóknak és az ítélkezőknek rögvest ez jutott eszükbe, amint hallottak a könyvről). És ha így lenne is, azért legyünk őszinték, megtehetné. Mert aki látta már egyszer-kétszer valamilyen tévéműsorban, beláthatja, hogy felkészült, odafigyelt a beszélgetőtársaira, soha nem éreztem azt, hogy teher lenne számára, hogy ott és akkor azzal a személlyel kell egy műsorban lennie. Persze ezért meg is fizették, ahogy ő is leírja.
Egy szó mint száz: érdemes elolvasni, és elindítani magunkban is a saját gondolatfolyamunkat azokkal a dolgokkal kapcsolatban, melyek szóba kerülnek. Lehet, hogy nem minden téma érint közvetlenül minket, mégis jó, hogy van valaki, aki nyíltan vállalja a véleményét, nem tanácsköztársaság akar lenni, hanem felhívni a figyelmet arra, ami nap mint nap körülvesz. Mert valóban vannak megúszhatatlan kérdések, amelyekkel mindannyian szembesülünk előbb-utóbb.
Külön kiemelném a fejezetek elején szereplő idézeteket, melyek jól tükrözik, mire számíthatunk a következő oldalakon.
Nem egy gondolata elgondolkodtatott, nem egy gondolatával egyetértettem, és nem egy gondolata motoszkál még most is bennem, melyek elindították azt a folyamatot, hogy ennek a bejegyzésnek a megírása is megúszhatatlan legyen a számomra.
Örülök hogy, bíztam a megérzéseimben és elolvastam. Mert nekem is segít továbbmenni az utamon, és jó érzés, hogy másnak is hasonló az értékrendje, mint az enyém. Köszönöm, Gabi!
Vannak rendszerek, amelyek arra törekednek, nehogy valaki "kilógjon a sorból", mert az akár problémát is jelenthet. Általában az így működő rendszerek nem sikeresek, mert azokban nem jó élni, és nagyon remélem, hogy a világ nem erre halad. Az én "karból kiragyogó" magatartásom biztos, hogy rövid távon járt olykor hátrányokkal, hosszú távon azonban, még ha nem teljesen egyenes is a pályám, mégis izgalmasabb az átlagosnál, és inkább fölfelé halad, mint lefelé. Csak előfordulnak benne óriási csúszásmászások és időnként szakadékok, amikor egyszerűen elfogyott körülöttem a levegő. Ezt azonban visszanézve egyáltalán nem bánom, mert a hegyre felfelé vezető út hosszú és izgalmas. Igaz, a csúcson töltjük a legkevesebb időt, és utána óriási és hosszadalmas feladat a leereszkedés, de odalentről már megint csak fölfelé vezet az út.
A kivitelezésről: a könyv nagyon szép (nagyon tetszik a bordó szín és a könyvben található ugyanilyen színű szalagkönyvjelző), imádom a lapok illatát (igen, olvasás közben többször is olyan jó volt megszagolni). Az egyetlen negatívum csupán a sok elütés és olykor értelmetlen mondat volt. Kár, hogy a szerkesztő/tördelő nem figyelt jobban.
Jakupcsek Gabriella: Megúszhatatlan
Ahogy a gyerekeimnek elmesélem
301 oldal
Jaffa Kiadó, 2016
3490 Ft
Bejegyzések
0 hozzászólás