Miután beláttam, hogy azon a szombaton képtelen vagyok klasszikus szépirodalmat olvasni, hallgattam a megérzésemre, és újra Poirot egyik történetét választottam, melyet egyébként is terveztem újraolvasni.
Hercule Poirot egyik reggel felfedezi, hogy Miss Lemon, a titkárnők gyöngye (akire bármikor számíthat, hiszen ugyanolyan precíz, mint a detektív, ráadásul sosem beteg) három(!) hibát is ejtett egy levélben! Ám ahelyett, hogy megdorgálná, Poirot meglepődik, és érdeklődéssel fordul alkalmazottja felé.
Kiderül, hogy Miss Lemonnak van egy nővére, aki évekig Szingapúrban élt a férjével, aki néhány éve elhunyt, és Mrs. Hubbard visszatért Angliába. A hölgy jelenleg egy diákszállót vezet, ahol az elmúlt időszakban különös dolgok történtek.
Teljesen összefüggéstelen dolgok tűntek el (természetesen a nagy Hercule Poirot szerint ezek is összekapcsolhatók, és egy nagyszerű játékot is ajánl ehhez 😉), ill. kerültek elő szétvagdalva vagy egyben.
Poirot behunyta a szemét. Lelki szemével kaleidoszkópot látott, nem többet, nem kevesebbet. Szétvagdosott sálak és hátizsákok darabkáit, szakácskönyveket, rúzsokat, fürdősókat, neveket, furcsa diákok rögtönzött arcképvázlatait, összefüggéstelenül, alaktalanul. Emberek és események keringtek a térben. De Poirot nagyon jól tudta, hogy valahol, valahogy összefüggenek... a kérdés az, hogy hol kezdje...
A detektív szeretne találkozni Mrs. Hubbaddal, majd a szállóba is ellátogat.
Feltételezem, hogy legtöbben a diákszálló alatt egy kollégium-szerű épületre asszociálunk, ahol egyetemisták és főiskolások élnek. Nos, itt dolgozó fiatalok is akadnak, akik számára ez megfizethetőbb, mint egy albérlet.
Akad köztük, aki a kórházban, ill. annak gyógyszertárában, és van, aki egy szépségszalonban dolgozik, ill. számos különböző kultúrából érkezett külföldit is találunk, aki Londonban tanul.
A diákok számára pedig Mrs. Hubbard olyan, mintha a pótmamájuk lenne, így többen Mamának szólítják. A tulajdonost, Mrs. Nicoletist ellenben nem szívelik. Utóbbi hölgy jobban aggódik az intézménye hírneve, mint a lakói miatt.
Poirot él a gyanúperrel, hogy a látszólag összefüggéstelen tárgyak és események (pl. villanykörték és egy fél pár cipő eltűnése) mögött valami sötét dolog rejtőzik, és ő a rendőrséghez fordulna, mielőtt nagyobb baj történik.
- Vigyázzak? Mire vigyázzak?- Bár tudnám - mondta Hercule Poirot.
Meg is érkezik Sharpe felügyelő, aki Poirot-val ellentétben nem híve a pszichologizálásnak, unja a sanyarú gyerekkorok történetét hallani (mintha csak a legtöbb embert személyesítené meg, akik nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a gyerekkori események bizony nagyon is személyiségformálóak), így máshogy közelítené meg a történteket.
Szerencsére Poirot részvételének nagyon is örül a nyomozás során, mivel már ismeri a detektívet, aki ezúttal is felgöngyölíti a szálakat, főleg, miután az első halálesettel szembesülnek.
Mivel épp csökkent agykapacitású állapotomban olvastam, mostanáig vártam a bejegyzéssel, és ebben a pillanatban villant be, hogy Agatha Christie ismét megmutatta a zsenialitását az 1955-ben megjelent regényében.
Ma már klasszikusnak számít, hogy egy épületben vagy helyen (pl. egy szigeten) összezárjunk különböző (habitusú, nemzetiségű, foglalkozású stb.) embereket (gondoljunk csak a mindenféle valóságshow-kra, amiknek épp ez a lényegük vagy a Masterchefre (amely szintén gasztro-reality), amikor a két csapat külső helyszínen főz), és biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb valami történni fog. (Persze, ez már ismerős az 1939-ben megjelent Tíz kicsi négerből (nekem ezzel a rasszista címmel van meg, az eredeti: And Then There Were None) is.) A különböző habitusú és jelen esetben kultúrából érkezők között kialakul valami. Megnyugtatok Mindenkit, szó sincs idegengyűlöletről a regényben, csak a külföldiek tisztában vannak a saját történelmükkel és származásukkal. Utóbbi kapcsán elég, ha csak arra gondolunk, hogy Poirot is mindig tisztázza, hogy ő belga, nem francia.
- Ugyan már! - mérgelődött Mrs. Hubbard. - Nem hiszek ezekben a babonás ostobaságokban. Itt csak valami hétköznapi lény okoz másoknak kellemetlenséget. Ez van, és semmi több.Sally szája még szélesebb vigyorra szaladt.- A hangsúly - mondta - a hétköznapin van. Az az érzésem, hogy ebben a házban van valaki, aki egyáltalán nem hétköznapi.
Poirot ebben a történetben is hű marad önmagához, és van egy nagyon vicces rész, melyben egy olyan oldaláról mutatkozik be, amit eddig talán nem ismertünk. Mert Poirot-nak humora is van. Annyit elárulok, hogy köze van ahhoz, hogy új hobbiként hátizsákokat boncol. 😁😂
Ki gondolná, hogy egy levélben ejtett három hiba egy rejtélyes bűntényhez vezethet? Poirot ebben egy pillanatig sem kételkedik, és a kis szürke agysejtjei most sem hagyják cserben, miközben nemcsak számos érdekes személyiséggel találkozunk, hanem akár új információkkal is gyarapodhatunk, hála a krimi királynőjének a gyógyszerészetben szerzett tapasztalatainak.
- Nahát, Poirot! A középkorban minden bizonnyal máglyán végezte volna. Honnan a csudából tudja azt, amit tud?
Elárulom: a woo woo-ból. 😉
Agatha Christie: Gyilkosság a diákszállóban
Eredeti cím: Hickory Dickory Dock
Fordította: Sarlós Zsuzsa
244 oldal
Európa Kiadó, 2012
Bejegyzések
