Samuel Beckett - Godot-ra várva

Samuel Beckett annak idején kimaradt az irodalmi tanulmányaimból, így csak jóval később, néhány éve olvastam először az 1953-ban, előbb franciául íródott és bemutatott darabot.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!!!

A Godot-ra várva az a dráma, melyet a legtöbb olvasó/néző egyértelműen sületlenségnek tart és felteszi magának a kérdést: Ez meg mi volt két felvonáson keresztül, amikor nem történik semmi????, vagy a másik csoportba tartozik, és elgondolkodik azon, hogy a válasz talán a sorok mögött rejtőzik.

A darab két főszereplője, Estragon és Vladimir, estefelé egy fa alatt találkozik, előbbi a cipőjét próbálja levenni, míg utóbbi megörül a viszontlátásnak. Kiderül, hogy Estragon az árokban töltötte az éjszakát és valakik megverték, de nem nagyon.

Beszélgetnek erről-arról, majd Estragon felveti, menjenek innen, mire Vladimir figyelmezteti, hogy nem mehetnek, hiszen Godot-t várják, aki azt mondta, hogy a fa előtt várjanak rá. Így nem mozdulnak.

VLADIMIR Gyönyörű vidék. (Megfordul, a színpad széléig megy, a közönségre tekint.) Mosolygó táj. (Vladimirhoz fordul) Menjünk innét!
ESTRAGON Nem mehetünk.
VLADIMIR Miért?
ESTRAGON Godot-ra várunk.
VLADIMIR Persze.
(...)
ESTRAGON Már itt kellene lennie.
VLADIMIR Nem mondta biztosra, hogy jön.
ESTRAGON És ha nem jön?
VLADIMIR Akkor holnap megint eljövünk.
ESTRAGON És holnapután is.
VLADIMIR Esetleg.
ESTRAGON És így tovább.

Egyszer csak két ismeretlen bukkan fel: Pozzo, aki pórázon tartja a trógerjét, Luckyt, aki csomagokkal megrakodva, csendben követi gazdáját. Ők ketten egy kis változatosságot hoznak a várakozás üres óráiba.

Később Pozzo és Lucky továbbáll, Estragon és Vladimir pedig tovább várakozik.

Megjelenik egy kisfiú Godot úr üzenetével, aki ma este nem tud jönni, de holnap mindenképpen megérkezik, így a két főszereplő - ahogy azt már ötven éve teszi - vár.

A második felvonásban, másnap este ugyanaz a helyzet. Vladimir ismét találkozik Estragonnal a fánál, beszélgetnek és várják Godot-t. Ismét felbukkan Pozzo és Lucky, azonban előbbi megvakult és nem is emlékszik rá, hogy előző este találkozott Vladimirékkal.

A két vándor megint továbbáll, Vladimir és Estragon pedig új témát vet fel. Kezd elegük lenni a várakozásból. Ismét megjelenik az előző esti kisfiú, aki szintén nem emlékszik semmire, Godot üzenetével, aki újra csak másnapra ígéri, hogy eljön. Vladimir és Estragon megegyezik, hogy elmennek, de végül egyikük sem mozdul.

Fried Ilona azt írja a darabról a 77 híres drámában (Móra Kiadó, 1996.): Egyszer egyik kritikusa megkérdezte Beckettet, kicsoda is Godot. A szerző így válaszolt: "Ha tudtam volna, megírtam volna a darabban."

Beckett szerint az író hivatása, hogy élményeit a maguk egységében és komplexitásában fejezze ki, akkor is, ha a lusta közönség nem érti.

VLADIMIR (...) Kezdjük az egészet elölről!
ESTRAGON Csakugyan. Gondolom, nem is lesz nehéz.
VLADIMIR Elindulni, az nehéz.
ESTRAGON Bárhonnan elindulhat az ember.
VLADIMIR De el kell határozni.
ESTRAGON Persze, persze.

Nem emlékeztet valamire ez a várakozás? Ha nem, segítek.

Mivel annak idején szerettem a Masterchef Italiát és Españát, onnan hozok egy hasonlatot. Ha bármely más nyelven követted valamelyik évadot, ismerős lesz a szituáció. A műsor második részében általában egy külső helyszínen, két csapatban főztek a versenyzők. Megadott idő alatt három ételt kellett elkészíteniük, és már elkezdték a munkát, amikor megtudták, melyik csapat kezdi majd az előétel tálalását. A műsorban mindig megvoltak a kijelölt csapatkapitányok, úgyhogy itt a példámban változtatok: képzeljük el, hogy nincsenek csapatkapitányok, ott áll mondjuk hét-nyolc ember, ki van adva a feladat, hogy két-három óra alatt készítsék el ezt a három ételt hetven embernek. És ők csak állnak és várnak, mert senki sem mondja azt, hogy: Oké, akkor Te tisztítod meg a zöldségeket, Te foglalkozol a hússal, Te készíted el a tésztát a desszerthez, Te pedig a krémet. Várják Godot-t, hogy megmondja nekik, mihez kezdjenek, mert tehetetlennek érzik magukat. De nem is kell ehhez csapatban lenni, sokan vannak, akik egyedül sem tudják megtenni azt a bizonyos első lépést.

ESTRAGON Ha az ember előre tudja.
VLADIMIR Türelemmel várhatunk.
ESTRAGON Tudjuk, hogy mihez tartsuk magunkat.
VLADIMIR Nincs ok a nyugtalanságra.
ESTRAGON Csak várni kell.
VLADIMIR Megszoktuk.

Számomra erről szól ez a darab: csak ülünk/állunk a fa alatt/mellett, és várjuk, hogy jöjjön Godot, mert Godot megígérte már ötven éve, hogy este eljön. És Godot minden este elküldi a kisfiút, hogy ma nem tud jönni, de holnap majd jön. Mi pedig elhisszük, hiszen megígérte. És telnek a napok és az évek, és még mindig odamegyünk este ugyanahhoz a fához, mert talán ma van az a bizonyos este, amikor megérkezik Godot. Elvégre megígérte. És legalább van mit csinálnunk, van kire várnunk, mert egyébként az életünk céltalan és unalmas, nem tudunk mihez kezdeni vele. Az egyetlen biztos pont: minden este találkozunk a fánál és várjuk Godot-t. Mert megszoktuk. Mert azt hisszük, nincs más választásunk, Godot-ra kell várnunk és kész.

Aki tud egy kicsit is a sorok között olvasni, annak nagyon felrázó lehet a darab. Aki viszont csak azt látja, hogy ezek ketten megint csak várnak, azt mondják, hogy ezt vagy azt tesznek, ám továbbra sem moccannak, talán még csak nem ismerték fel a saját Godot-jukat. Elárulom: én is évekig vártam Godot-ra, hogy majd jön és segít egy bizonyos dologban. Aztán rájöttem, hogy nem fog, nekem kell segítenem saját magamon, és amikor közöltem Godot-val, hogy nem várok többé rá, nagyon meglepődött. Azt gondolta, biztosan megbolondultam, de tudtam, sőt biztos voltam benne, hogy jól választok. Így is történt. Te is még mindig Godot-ra vársz? Esetleg nem tudod, kicsoda Godot? Emlékszel mit szoktak válaszolni arra a kérdésre: Hát Te meg mit állsz/mire vársz itt? Várom a szebb jövőt. Úgy gondolom, Godot neve tökéletesen helyettesíthető a szebb jövővel. Érted már? Vagy még mindig a világirodalom legunalmasabb darabjának tartod?