Akkor még nem tudtam, hogy ez a Pollyanna-féle szemlélet (akkor még nem is hallottam róla), azaz a játék, és még számos esetet mesélhetnék, amikor hasonlóan reagáltam egy negatív(nak látszó) helyzetben.
Eleanor H. Porter 1913-ban megjelent regénye azóta is népszerű, melyet nemrég sikerült végre beszereznem. Vajon miért érdemes és hogyan sajátíthatjuk el mi is a Pollyanna-féle szemléletet? Ezt is elárulom a bejegyzésben.
Egy júniusi napon, a kötelességtudó, negyvenes évei elején járó Polly Harrington kisasszony élete gyökeresen megváltozik. Polly kisasszony egyedül él a családi kastélyban, csupán háromtagú személyzet áll a rendelkezésére: Nancy, a mindenes; az öreg Tom, a kertész és annak fia, Timothy.
Polly kisasszony levelet kap az ország másik feléből, melyben arról értesül, hogy a sógora elhunyt, és a tizenegy éves kislányát, Pollyannát hozzá utaztatják, mivel más rokona nincs.
Annak idején, a húga elutasította a gazdag, ám nála idősebb kérőjét és feleségül ment egy misszionáriushoz, amit a család sosem bocsátott meg neki, és minden kapcsolatot megszakítottak vele. Erre most a nyakára küldik a gyerekét! Polly kisasszonyról egyáltalán nem mondható el, hogy rajongana a gyerekekért.
Azonban kénytelen beletörődni a megváltoztathatatlanba, így kitakaríttatja Nancyvel a padlásszobát, ott majd meglesz a kislány és nem fogja zavarni.
.jpg) |
| Hayley Mills Pollyannaként a Disney adaptációjában (1960) |
Pollyannát az érkezésekor számos meglepetés éri: az állomáson Nancy és Timothy várja, nem Polly néni, a nagynénjével csak otthon találkozik. A kislánynak nagyon tetszik a kastély, a képek, a szőnyegek, így ilyen szobára számít. Ám csalódnia kell, ugyanis a szép berendezés helyett csupán néhány egyszerű bútort talál. Sehol egy szőnyeg, sehol egy szép függöny, sehol egy kép vagy tükör. Sebaj, így legalább nem látja a szeplőit, és az ablakon kinézve csodálatos látvány tárul elé, ami még szebb is, mint sok kép.
Mert Pollyanna mindennek tud örülni. Ha mégsem találja meg azonnal, akkor addig keresi, míg meg nem találja. Ezt a játékot az édesapja tanította neki, akiről tilos Polly néni előtt beszélnie. Először Nancynek tanítja meg, aki, bár furcsának találja, később egyre jobban belejön.
- (...) Sajnálom, hogy most már csak tejet és kenyeret vacsorázhat, borzasztóan sajnálom!- Miért? Én nagyon örülök neki.- Örül? Ugyan minek?- A tejnek meg a kenyérnek. Nagyon szeretem mind a kettőt. Meg aztán annak is örülök, hogy magával vacsorázom!- Úgy látszik, kisasszonyka, maga a világon mindennek tud örülni - mondta erre Nancy (...)Pollyanna csöndesen kuncogott.- Hát persze, hiszen erre megy ( a ki valószínűleg kimaradt) a játék!- Miféle játék?- Hát... az örömjáték.(...)- Akkor kezdődött, amikor a mankók érkeztek a missziós-hordóban...- Mankók?- Igen. Tudja, annyira szerettem volna egy babát. Papa kérte is, hogy küldjenek, de amikor megérkezett a hordó, a hölgy visszaírt, hogy nincs benne baba, csak egy pár kis mankó. Elküldte, hátha valami gyerek mégis hasznát veszi. Akkor kezdtük játszani a játékot.- No én aztán igazán nem értem, mi játszanivaló van egy pár mankóval! - jelentette ki Nancy kicsit ingerülten.- Éppen ez az érdekes benne. Mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk - magyarázta Pollyanna komolyan.
Polly néni számára azonban első a kötelesség, így szigorú napirendet ír elő unokahúgának, aki nagyon meglepődik ezen.
- Polly néni, hiszen így időm sem marad, hogy éljek!- Hogy élj? Mit akarsz ezzel mondani? Hát nem élsz mindig?- Hát lélegezni akkor is lélegzem, ha olvasok, vagy főzök, vagy varrok, de hát ez még nem élet! Hiszen akkor is lélegzem, Polly néni, amikor alszom! Az ember akkor él, ha azt csinálja, amit örömest csinál: ha odakint játszhatok, ha olvasok - persze nem fennhangon - ha hegyre mászom, vagy Tom bácsival, vagy Nancyvel beszélgetek a kertben, vagy ha kicsit csavaroghatok azokban a gyönyörű utcákban, amelyeken át idejöttem, bekukkanthatok a házakba és megismerkedhetem az emberekkel, akik a házakban laknak. Ha ezt csinálom, akkor élek!
Szerencsére, a teendők mellett játszani is marad idő, és Pollyanna tudja, hogyan kösse össze a kellemeset a hasznossal, vagy inkább a kötelességet a játékkal, így hamarosan a város lakóit is elbűvöli és megtanítja a játékra.
Polly kisasszony nem is sejtette, micsoda változásokat indít majd be az életében a kislány érkezése, akivel sokáig nem tud mit kezdeni. Ám egy nap minden megváltozik - mindkettejük számára.
Annyira szerettem olvasni ezt a könyvet! 😍 Tényleg többször is magamra ismertem Pollyannában, és jókat nevettem, amikor Polly nénit újabb örülni valóval lepte meg. 😄
Biztos vagyok benne, hogy vannak, akiket Pollyanna az őrületbe kerget a játékával, hogy mindig talál valamit, aminek örülni tud. Aki ebbe a táborba tartozik (nem ítélkezem), érdemes feltennie az egyik kedvenc kérdésem: Miért zavar ez engem? 😉
Már sokan megírták előttem, hogy Pollyanna arra tanít minket, hogy mindenben találhatunk valami jót. Van, amikor nagyon nehéz megtalálni, van, hogy napoknak, heteknek, talán éveknek is el kell telniük, míg felfedezzük. Ám mindig ott van, és ezzel a hozzáállással mindent könnyebb elviselni. Ez nem naivitás, nem a Don't worry, be happy-féle tanács.
A dolog érdekessége, hogy ez a múlt század közepén kialakult pozitív pszichológia lényege is, mely ugyanúgy tudomást vesz a velünk történt negatív hatásokról, a negatív érzésekről is, amiket akár naponta átélünk, és abban segít, hogyan küzdhetünk meg velük, milyen eszközökre, erőforrásokra van szükségünk, hogy ne hagyjuk, hogy maguk alá temessenek, eluralkodjanak rajtunk, hanem erősebben, reziliensebben nézzünk szembe velük.
Mert minden nehéz helyzet tanít valamire, és olyan erőforrásokat mozgósít bennünk, olyan tulajdonságaink kerülnek előtérbe a hatására, amikről korábban nem is tudtunk. Ezt mondták már az ókori rómaiak is, erről szólnak a mesék és a mítoszok, a különböző vallások számos története és példabeszéde, erről olvastam az Érzelmi rugalmasságban, az Értelmes szenvedés: a boldogságban is, és rengeteg könyv, előadás, kurzus stb. született a témában, ami engem is nagyon érdekel, hiszen mindig jól jön egy-egy emlékeztető, hogy ez bennem is ott van, és húzzam elő, amikor szükség van rá.
Ha pedig valaki még nem fedezte fel magában, a jó hír, hogy ez is tanulható és folyamatos gyakorlással, pici lépésekkel, egyre jobban és jobban fog menni. 😉
Hogyan sajátíthatjuk el a Pollyanna-szemléletet? Ha folyton a problémára koncentrálunk (pl. folyamatosan csak panaszkodunk), beszűkül a gondolkodásunk, nem vesszük észre a lehetőségeket. Ahogy Susan David írta az Érzelmi rugalmasságban, ez olyan, mint, amikor ugyanakörül a háztömb körül körözünk, nem jutunk előrébb. Ám ha egy kicsit kijjebb kémlelünk, már megláthatunk valamit.
Mondok egy példát a bloggal kapcsolatban. Megnéztem, 2018 júniusában érkezett az utolsó hozzászólás egy bejegyzésemhez. Igen, után nem sokkal töröltem, és három éve kezdtem újra. Az elmúlt három évben egyetlenegy új hozzászólás sem érkezett sem a régebbi, sem az újabb bejegyzéseimhez. Mi jót lehet ebben találni? Nem kell rá válaszolnom, így azt az időt másra fordíthatom. És mi van akkor, ha hirtelen valaki mégis ír egy hozzászólást valamelyik bejegyzésemhez? Akkor pedig örülhetek neki és lesz mire válaszolnom. 😊 Ez picit hasonlít a Compost Pile-hoz, amelyről májusban írtam.
Van, hogy egy több, mint száz évvel ezelőtt megjelent, elsősorban gyerekeknek szóló regény főszereplője, Pollyanna segít erre ráébrednünk, aki elbűvölő, kedves, vidám, leleményes, odafigyel másokra, segítőkész, észreveszi az élet apró örömeit, amik fölött sokan hajlamosak elsiklani.
Azt írtam, hogy elsősorban gyerekeknek szól a regény. Ha valahol felfedezzük a könyvesbolt, a könyvtár vagy az antikvárium polcán, valószínűleg a gyerekirodalom részlegen találjuk, pedig úgy gondolom, ez a könyv sem csak a gyerekeket képes megszólítani.
És igen, valóban felbukkannak keresztény gondolatok is benne, hiszen Pollyanna apja is lelkész volt, akinek halála után a nőegylet vette egy kis időre gondjaiba a kislányt, és később a helyi lelkészt is megismeri, akinek olyasmit mond, amely mindannyiunk számára megszívlelendő függetlenül világnézettől, foglalkozástól, minden egyébtől. Ezt azóta másoktól is hallottam, mert ugyan nem Pollyannára hivatkoznak, hanem a saját tapasztalataikra - pszichológusként, coachként, vezzetőként.
"Az embereknek bátorításra van szükségük. Az megduplázza természetes ellenálló képességüket... Ahelyett, hogy örökké szemükre vetnénk hibáikat, dicsérjük erényeiket. Próbáljuk meg, hogy kivonjuk őket rossz szokásaik bűvköréből. Segítsük hozzá, hogy megtalálja jobbik énjét, azt, amely győzni fog!... Egy szép, derűs, jóindulatú jellem olyan, mint egy jótékony ragály. Egy egész város képét megváltoztathatja... Az emberek azt sugározzák ki, ami szívükben és gondolataikban székel. Ha valaki barátságos és előzékeny, tapasztalni fogja, hogy a szomszédai is barátságosak és előzékenyek. De ha örökké csak mogorva és örökké gáncsoskodik, a szomszédai is rosszkedvűek és gáncsoskodók lesznek... Ha várjuk a bajt: nyakunkba szakad. Ha csak jót remélünk, abban lesz osztályrészünk.... (...)"
Mindannyiunkban még mindig ott van a Pollyanna (akit most metaforaként használok, tehát gendertől és a képtől függetlenül), az a kislány vagy kisfiú, aki annak idején voltunk. Aki Pollyannához hasonlóan meglátta mindenben a jót, észrevette azt, amit mások nem és akkor érezte jól magát, ha azt csinálhatta, amit szeret. Csak közben olyan hatások értek, amik elnyomták bennünk, mert egy bizonyos kor után nem viselkedhetünk úgy, mint gyerek. Vajon miért nem? Pollyanna ugyanúgy látja a negatív dolgokat is, csak nem hagyja, hogy azok kerekedjenek felül. Ennyi az egész. Úgyhogy: játsszunk mi is mindennap! 😉
Ha az ember szorgalmasan keresgél valami után, aminek örülhet, el is felejti azt, amit tulajdonképpen kívánt, mint például akkor a babát. (...) Általában nem megy nagyon nehezen a dolog, hamarosan eszembe jut, minek örülhetnék. Nagyon szép játék!
Pollyanna akár az amerikai Anne Shirley is lehetne, hiszen számos közös vonást fedezhetünk fel bennük, és Anne története öt évvel korábban, 1908-ban jelent meg.
Olvasás közben folyamatosan aktiválnom kellett a saját Pollyannám, ugyanis a magyar fordítás tragikus. Pontosabban tragikomikus. A Wikipedia szerint 1943-ban jelent meg először magyarul a regény, az én példányom 1994-es, és az azóta eltelt 51 évben, sőt, azóta sem jutott eszébe senkinek, hogy átnézze a szöveget.
Persze, 1943-ban nem volt internet, ahol gyorsan utánanézhetünk egy-egy szó vagy kifejezés pontos jelentésének, azonban sokszor úgy tűnt, mintha egy, a magyar nyelvet olykor csak törő fordította volna, vagy éppen a Google fordítót vagy az AI-t használta volna Forscher Irma. Emlékszel arra a részre a Jóbarátokból, amikor Joey a szövegszerkesztővel írja meg az ajánlólevelet, hogy Monica és Chandler örökbe fogadhasson egy gyereket? Olyan volt többször ezt a könyvet is olvasni. Először csak nagyot néztem, aztán már vártam, milyen tragikomikus szófordulatot fedezek fel a következő oldalon vagy fejezetben.
Csak néhány példa: Nancy annyira felizgatódott, az ajtóban állingáló Nancy, benyit a padlásba (a padlásszobába), meghintálta magát, lélekegyedül lakik, megtelt a pohár (betelt helyett), Polly kisasszony rátartós lány volt fiatalon, ne izgatódjék!, a lány kicsit zavaros, feltörekvő könnyeit, harcibárd (csatabárd helyett), fenntartottuk egymással a kapcsolatot, és Pollyanna hol tegezi, hol magázza a nagynénjét. Ráadásul a neveket is magyarosították: Whittier Pollyanna, Harrington Polly, Snowné, hogy a többieket már ne is soroljam fel. Mondtam, hogy tragikomikus. 😔😥😬😱😁😁😂😄😆
Róna Emmy illusztrációi pedig általában fáziskéséssel követik a cselekményt, csak oldalak múlva bukkannak fel... Ráadásul a Pollyanna megérkezik címűn egy elegáns hölggyel látjuk Pollyannát az állomáson, és biztos vagyok benne, hogy Nancynek nem olyan ruhái vannak, mint Polly kisasszonynak.
Ezt a bejegyzésem is elküldöm a kiadónak, mert ez a könyv megérdemel egy revideálást.
A Kiadó válaszolt az e-mailre, és megtudtam, hogy idén már átdolgozott kiadásban jelent meg a regény, így, aki szeretné beszerezni, már nem találkozik a fentebb említett furcsaságokkal. 😉
Pollyanna történetét nemcsak filmben vagy sorozatban, hanem musicalként is feldolgozták, ráadásul a brazil szappanopera-készítőket is megihlette.
A regény folytatása 1915-ben látott napvilágot, Az öröm játéka örök címmel.
Eleanor H. Porter: Az élet játéka
Eredeti cím: Pollyanna
Fordította: Forschner Irma
190 oldal
Szent István Társulat, 1994
Képek: BBC és Pinterest
Bejegyzések
0 Hozzászólás
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).