Lucy Maud Montgomery - Anne az élet iskolájában

Utolért az újraolvasási hullám, ugyanis ismét egy korábban olvasott könyvet választottam. Épp egy idézetet kerestem, és úgy emlékeztem, hogy ebben a kötetben találom meg, aztán mégsem. Egyébként már egész régen olvastam Anne-t, így éppen ideje volt újra elmerülni pár napra Avonlea világában. 

Már csak néhány nap és itt a szeptember, ám a tizenhat éves Anne ezúttal nem diákként, hanem az avonlea-i iskola tanítónőjeként kezdi az új tanévet. De a nyár utolsó napjai sem múlnak el kalamajka nélkül, melynek ezúttal egy elkóborolt tehén és egy új, mérges szomszéd, Mr. Harrison a főszereplői. 

Anne a tanítást is sajátosan képzeli el: csak semmi verés (brr!!! - Hogy volt idő, amikor a fegyelmezésnek ez a módszere teljesen természetes és elvárt volt egy pedagógustól!), és csupa szépre és jóra szeretné nevelni a tanítványait, akik közt - reméli - , akad legalább egy, aki majd sokra viszi. 

   - Én szebbé varázsolnám az életet - mondta Anne álmodozva. - Tudom, hogy nincs nemesebb törekvés, mint tudást nyújtani, de én mégsem igazán erre vágyom... inkább azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat... több örömöt vagy boldog gondolatot szeretnék az életükbe lopni, amelyben nem lenne részük, ha nem születtem volna meg. 


Eljön a szeptember, és a padban ülő gyerekek többsége nem olyan, amilyennek hősnőnk képzelte, de azért van remény, mert az Egyesült Államokból a nagymamájához költözött Paul Irving személyében Anne hamarosan rokon lélekre talál. 

Közben az avonlea-i fiatalok megalakítják a Faluszépítők Társaságát (F. Sz. T.), és ahogyan az lenni szokott, most is vannak, akik nem lelkesednek az ötletért úgy, mint az alapítók.

Két éven át követhetjük Anne és a falubeliek életét, miközben Mr. Harrison is megszelídül, Marilla ikreket fogad be: a hatéves Davyt és Dorát, ismét találkozunk  a drága Mrs. Rachel Lynde-del; a hű kebelbarátnővel, Dianával, Gilberttel, Jane Andrews-zal, de új ismeretségeket is kötünk, számos kalandba keveredünk és örömteli és szomorú események tanúi leszünk. 

Anne mellett természetesen most is Davy volt a másik kedvencem, ez a bűbájos, rosszcsont, kíváncsi kisfiú, aki bár sok galibát okoz, mégsem lehet nem szeretni. És most figyeltem fel arra, hogy Davy milyen egészségesen kíváncsi. Tipikusan az a gyerek, aki ha hall valamit, rögtön felteszi a kérdést: Miért? Ez az, amit sokan felnőttként már elfelejtenek. Lehet, hogy Davy olykor az őrületbe kergeti Marillát és Anne-t a kérdéseivel, de nagyon jókat kérdez, és nem egyszer meg is nevettetett: 

Asszem, a házasság kedvesebbé teszi az embereket. Maga miért nem megy férjhez, Marilla? Szeretném tudni.


Egy idézet miatt vettem le újra a polcról a regényt, de most sokkal többet kaptam tőle, mint amikor először vagy másodjára olvastam. Ezt a könyvet receptre kellene felírni rosszkedv, negatív gondolatok és depresszió ellen. Tudom, hogy egy-egy citromos időszak nem könnyű, de a regény elején felbukkanó Eliza Andrews, aki nagyon-nagyon pesszimista, elég riasztó ahhoz, hogy a saját gondolatainkat is jobb mederbe tereljük. Ahogy Anne mondja: 
- A világ úgy teli van kellemetlenségekkel, hogy kár újabbakat kitalálni. 

Bármilyen hihetetlennek tűnik is, de van, hogy Anne Shirleynek is rossz napja van. És az ilyen napokon ugyanúgy viselkedik, mint a legtöbben: tudja, hogy ez a nap már ilyen, és azt is, hogy reagálhatna másként, még sincs energiája, így csak rátesz egy lapáttal. De a másnap reggelt már így kezdi: 

Minden reggel újrakezdés, 
Minden reggel új világ


És az is előfordul, hogy nagyon készül valamire, de a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy tervezte, és ezt tudomásul is veszi. De van, hogy akkor éri meglepetés, amikor nem számít rá, nem készült, és mégis jól sül el a dolog. 

Ha úgy gondoltuk, csak a mai világban kell egy nőnek tökéletesnek lennie, akkor meglepődve olvashatjuk, hogy Anne kedvenc írónője, Mrs. Morgan hősnői mindig tökéletesek: karcsúak, fehér muszlinruhát viselnek, mindig csinosak és tökéletesen vezetik a háztartást. Így nem csoda, hogy egy vendégvárás előtt Anne és Diana is úgy érzi, nem teljesen felelnek meg ezeknek a kritériumoknak. 

Számomra az egyik legpozitívabb rész az volt, amikor kiderült, hogy a Cuthbert család és Barryék más politikai nézeteket vallanak, és Anne és Diana ezért tudatosan kerüli a politikai témákat, mert nem akarják, hogy a barátságuk emiatt megszakadjon, hiszen sok más dologban viszont egyetértenek. Azt hiszem, ez nagyon példaértékű. 

A másik pedig Anne érzelmi intelligenciája: amikor összevész Mr. Harrisonnal a tehene miatt, bár nagyon dühös ő is, megmondja az új szomszédnak, hogy neki van képzelőereje, tehát képes mások helyébe képzelni magát, hogy ők mit érezhetnek. Egy újabb fontos dolog, amelyre szintén nagy szükség van  napjainkban is. 

Annak különösen örültem, amikor kiderült, hogy Marillára is nagyon jó hatással van a gyereknevelés, bár bizonyos elképzeléseivel nem értek egyet (egy gyereket elég látni, hallani nem kell, azaz maradjon csendben), ennek ellenére most is bebizonyosodott, hogy mindenki változik, akármennyire is igyekszik hangoztatni az ellenkezőjét, és ez a legtöbb esetben- szerencsére - pozitív irányban történik. 


Még órákig lelkendezhetnék és dicsérhetném Lucy Maud Montgomeryt, hogy megalkotta Anne Shirleyt, akivel sokunk életébe csempész minden alkalommal vidámságot és simogatja a lelkünket. Ha pedig egy picit figyelmesen olvassuk, sok-sok olyan dolgot tanulhatunk és gondolatot vihetünk magunkkal a történeteiből, melyek a mi életünket is szebbé tehetik. Különösen, ha mi is a költészet, és nem próza oldaláról tudjuk nézni a dolgokat. 
Anne Shirley világából nem lehet kinőni. Ma is nagyon hálás vagyok mindenkinek, akitől csak jót hallottam a sorozatról, és ezen felbuzdulva beszereztem. 

Azt a bizonyos keresett idézetet nem találtam meg, mégis nagyon sok újat bejelöltem, hogy amikor újra kinyitom valahol a könyvet, egy kis örömmorzsára bukkanjak benne, melyek közül most is a legtöbbet legszívesebben idézném is itt. Helyette inkább befejezem ezt a bejegyzést, és az egyik legtalálóbbal zárom: 

   - (...) Ó, az én nevem meg vajas kenyér ízét, sokszínű takarót és házimunkát idéz.
   - Nekem nem ez a véleményem - tiltakozott Diana. - Az "Anne" név igazán fenséges és királynői. De nekem a Kerrenhappuch is ugyanúgy tetszene, ha netán úgy hívnának. Meggyőződésem, hogy az emberek a maguk képére alakítják a nevüket. Így válik egy név széppé vagy csúnyává. Ma már ki nem állhatom a Josie vagy a Gertie nevet, pedig helyesnek tartottam mindkettőt, mielőtt a Pye lányokat alaposabban megismertem volna. 
    - Micsoda kitűnő ötlet, Diana! - lelkendezett Anne. - Úgy élni, hogy szebbé tegyük vele a nevünket, még ha eredetileg nem is volt az... hogy úgy maradjon meg az emberek emlékezetében, mint valami kellemes és szép dolog szinonimája, amelynek eredeti jelentését már el is felejtették. Köszönöm, Diana. 



(Ki gondolta volna, hogy Lucy Maud Montgomery is tévedhet? Elvégre ő is ember volt. Az F. Sz. T. összesen 200 facsemetét ültet, majd egy vihar következtében ennek harmada marad meg. Gilbert viszont azt mondja Anne-nek, hogy tíz sem maradt meg. Hogy is van ez? Az Egy próféta a saját hazájában c. fejezet utolsó oldalain találtam a bakit. A következő fejezet - Botrány Avonlea-ben - elején Anne fehér nárciszokat tart a kezében, amik aztán liliommá változnak, és azok is maradnak.)


Lucy Maud Montgomery: Anne az élet iskolájában
Anne 2. 
Eredeti cím: Anne of Avonlea
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
292 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2008
2299 Ft
Tavaly és idén a Lazi Kiadónál ismét megjelent a sorozat első négy része.

0 hozzászólás