„Szívesen itt maradna estig, végighallgatná az egész hangversenyt, csakhogy mindig akad valaki, aki hirtelen betérve lépteivel és suttogva elmondott imájával megzavarja a zenét; a jövevények fürkésző pillantásai elűzik a magányos fiút, élményeitől megzavarodva távozik, s nem tudja, hogy a templomban csend honolt.
Miféle zene ez? A fiú már sejti: a kő beszél.
A kőnek szíve van, az kiált és dalol. A kőben élet lakozik, mely azt akarja, hogy láthatóvá és hallhatóvá váljék, idomokban és hangokban tör a napvilágra. A kőben álom és erő van, gonosz és sötét erők lapulnak benne, de ott szunnyad Isten magasztalása is; miként anyagból az embert, úgy gyúrta Isten tulajdon kezével a követ, és lelket lehelt belé.”
Rögtön a regény elején három, az éj leple alatt Firenzébe tartó lovassal találkozunk. Hamarosan kiderül, a másnapi misére igyekeznek, amit a Santa Maria del Fioréban tartanak, mely alatt a Mediciek elleni gyilkosságot készülnek elkövetni. Hogy mi köze van ennek Michelangelóhoz? Nos, a templomban találkozik az apja Leonardo da Vincivel, aki már ekkor ismert festő. Messer Buonarroti-Simoni a Tizenkettek Tanácsának volt tagja, fiainak pedig fényes karriert képzel el, méghozzá a bankszakmában, így a művészek életét egyszerűen méltatlannak tartja gyermekei számára:
„Nem, egyik fia sem fog a széltolók mesterségében inaskodni, egyik sem eszi majd a művészet bizonytalan kenyerét! Francescónak (Michelangelo nagybátyja) nincsenek gyermekei, nincs kire hagynia jól menő pénzváltó boltját az Or San Michelén. Pénzváltók lesznek, bankárok! Gondoskodik róla, hogy egyik fia se bajlódjék-hánykolódjék soha ecsettel vagy vésővel, lassan fizetett, gyatra bérért, fejedelmi udvarokban vagy kolostorokban.”
A merényletet elkövetik a várost vezető Medici család ellen, majd eltelik néhány hónap (valójában 10 év is), és a 13 éves Michelangelo Ghirlandaio tanítványa, de titkon arról álmodozik, szobrász lesz. Barátja, Francesco Granacci révén kerül Lorenzo Medici udvarába, ahol első igazi művét alkotja.
Telnek-múlnak az évek, Itália forrong, pápák váltják egymást, intrikákkal teliek a mindennapok, Michelangelo a helyét keresi és közben szebbnél szebb szobrokat alkot, melyek születését mi is végigkövethetjük.
 |
Pietà (1498-1499) |
Ha röviden kellene jellemeznem a regényt, azt mondanám, amellett, hogy megismerjük Michelangelót mint embert, az érzéseit, vívódásait, csalódásait, közben elmélyülünk Itália történelmében is, rengeteg szereplővel, egészen pontosan történelmi személlyel és eseménnyel találkozunk, amelyek csak még hitelesebbé teszik. Azonban az utolsó előtti fejezet, pontosabban a második rész első fejezetéhez erősen ajánlott felkötni azt a bizonyost, ugyanis nagyon tömény. Bevallom, ez ment a legnehezebben, ugyanis soknak éreztem a körítést, sok-sok oldalon keresztül követtem a cselekmény egy szálát, azonban Michelangelo sehol sem volt. Legalábbis még akkor. Aztán csak felbukkant és megértettem, miért is lett ilyen hosszú a felvezetés.
A három fordító közötti váltást csak az olasz szavak használatánál vettem észre, ugyanis egyikük biztosan nem tud olaszul, mert azoknál a részeknél, amit ő fordított, sokszor találkoztam bestiákokkal, azaz az olasz többes számot magyarul is többes számba tették, ill. a regény elején szerepel Itália Olaszországként, holott ekkor még nagyon messze álltak az egységes Itália megszületésétől. Egy utolsó nyelvi kukacoskodás: ha olaszul Szent Istvánról van szó, akkor a jelző Santo alakját használják, hiába hangzik jobban szerintem is a San Stefano, helyesen Santo Stefano.
De akkor most jöjjenek a pozitívumok: valószínűleg néhány olvasómnak nem árulok el újdonságot azzal, hogy egyértelműen a szobrok születéséről szóló részek voltak a kedvenceim, ahogy részletesen minden egyes momentumot megismerhettem, beleláthattam szinte Michelangelo lelkébe. Egyetlen szívfájdalmam, hogy A Sixtus-kápolna c. fejezetben a sok bába közt elveszett a gyerek, azaz alig van információ a freskóról. Milyen szerencse, hogy már tavaly olvastam egy könyvet erről.
Hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek, aki szeretne többet megtudni Michelangelóról, Itália történelmének ezen szakaszáról, Savonaroláról, a Borgia családról, a Mediciekről és még sorolhatnám. Nem tartozik a habkönnyű olvasmányok közé és éppen ezért lehet annyira szeretni.
A kedvenc idézetem (egyébként rengeteg ragacsot felhasználtam olvasás közben, de csak azért nem kezdem el teleírni a bejegyzést az idézetekkel, mert nagyon sokáig itt ülnék):
"(…) az emberekről nem mondhatok mást, csak azt, hogy hálátlanok, hűtlenek, ingatagok és gyávák. Mindaddig, amíg előnyöket várhatnak tőled, és új ember vagy számukra, futnak utánad. Mihelyt te kérsz valamit tőlük, felháborodnak és megtagadnak téged."
Egy kis ízelítő Michelangelo munkásságából (sajnos az eredetileg beillesztett videót törölték, így ezt most, 2022-ben frissítem):
Karel Schulz: Kőbe zárt fájdalom
Eredeti cím: Kámen a bolest
Fordította: Aczél János, Dr. Richter László és Szekeres György
752 oldal
K. u. K. Kiadó, 2008
4500 Ft
A bejegyzésben szereplő kép forrása: Wikipedia.
Bejegyzések
6 hozzászólás
Nagyon jó kedvcsinálót írtál a könyvhöz :)
VálaszTörlésÉs gyönyörű az a szobor! *_* Ez az ember egy zseni volt.
Ez a könyv nekem is megvan, nem is tudom, eddig miért nem olvastam el, nagyon jó lehet. Az idézet pedig teljesen helytálló és örök érvényű sajnos.
VálaszTörlésSzirmocska, köszi! :))) Michelangelo valóban egy zseni volt ;). Ezt a gyönyörűséget és a Mózest élőben is láttam, de azért megnézném még párszor ;).
VálaszTörlésElliot, keresd elő, mert már az elején magába szippant ;).
Az idézetet nem véletlenül választottam.
Újfent csak gratulálni tudok, a post-odhoz! :o) Ja, és még egyszer: Minden elismerésem, hogy "kivégeztek".
VálaszTörlésMár előre félek, hogy ha szembe jön velem a könyvtárban, nem fogok tudni ellenállni neki. :D
Gratulálok a KUK reagálásához! Abszolút egyetértek:)
VálaszTörlésKöszi szépen! :$ :)*
VálaszTörlés