Novemberi mustra (2011)

Robert Merle-t szívükbe zárták a magyar olvasók, már-már halhatatlannak hitték, mint a nagyon szeretett és csodált öregeket szokta az ámuló fiatal nemzedék. Az író lenyűgöző szellemi frissességgel dolgozott kilencvenedik életévén túl is, közkívánatra gyarapította újabb és újabb kötetekkel a Francia históriá-t. 2004-ben, 95 éves korában bekövetkezett halála pedig valóban nem volt egészen természetes, fedi fel sok egyéb mellett apjáról írott életrajzában második házasságából született fia, Pierre Merle.

Robert Merle zárkózott ember volt a magánéletben, féltékenyen őrizte titkait, de nem hagyta veszendőbe menni: amellett, hogy műveiben megörökítette magát (és övéit), gondosan tárolta iratait, leveleit. Pierre Merle pedig ezekre támaszkodva idézi fel apja kivételes pályafutását.

Szó esik a Franciaországból Algériába származott szegény felmenőiről, korán elhalt, imádott apjától örökölt nyelvtehetségről, a tanári és írói ambícióiról, németországi fogságáról a második világháború alatt, politikai elkötelezettségeinek viszontagságairól, kiadókkal folytatott patvarkodásairól, házairól, autóiról.
És persze az asszonyokról-lányokról az életében, kardos, fukar anyjáról, melegszívű, okos nővéréről, angliai első szerelméről, első feleségéről, aki hűtlen lett hozzá hadifogsága alatt, a fehérneműárus kedvesről, aki a megszállt Párizsban visszaadta életkedvét, a második feleségről, aki vállalta érte az apai kiátkozást, de kapcsolatuk megromlása után ádázul harcolt ellene a gyerekeikért, a tragikus véget ért harmadik feleségről, és egyéb bájos és bajkeverő alakokról.

Robert Merle nem volt szent, de egy erényhez utolsó percéig ragaszkodott: az önsajnálatot mélyen megvetette. Mérhetetlen érdeklődéssel fordult szűkebb és tágabb környezete felé. Mesterségem a halál című regényét tartotta legjobb írásának, mert úgy érezte, talán tett-értékű egy jó ügy szolgálatában. Kudarcait és tévedéseit pedig nyíltan beismerte. Nem egy mélypontja volt életének, de műveiben megírta szebbik mását a maga és a mindenkori olvasó örömére.

Az Imprimatur-sorozat harmadik kötetében Atto Melani halálával bizonyos értelemben lezárult a regényfolyam első szakasza. A folytatásban visszaugrunk az időben, és megismerhetjük a történet előzményeit. A Mysterium egyaránt letehetetlen azok számára, akik az első három könyvet ismerik, és azoknak az új olvasóknak, akik csak most csöppennek a Monaldi&Sorti házaspár lenyűgöző világába. 1644, Párizs. Az Imprimatur-sorozat kasztrált énekes hőse, a húszéves Atto Melani Mazarin bíboros meghívására egy francia gálya fedélzetén Párizsba indul, hogy színpadra lépjen a királyi udvarban, és így közelebb kerülhessen az áhított hírnévhez és dicsőséghez. Az utazás során berber kalózok fogságába kerül, megismerkedik Európa legzseniálisabb tudósaival, veszélyes sziklazátonyok közt rejtőző utópisztikus világokat fedez fel, és egy dalmát szerzetes leveléből vészterhes titkokról szerez tudomást. Lehetséges, hogy Cicero nem is létezett? Ki találta fel az ógörög, héber és latin szavakból alkotott kódnyelve? Kinek állt érdekében meghamisítani évszázadok históriáját? Véres kegyetlenkedések, ármány és máglyahalál várt mindazokra, akik megkísérelték felfedni a misztérium ködébe vesző igazságot. 

Pauline Borghese, Bonaparte Napóleon húga korának egyik legelbűvölőbb asszonya volt. Történetét most felejthetetlenül meséli el egyik leszármazottja Pauline-nek elhatározott célja, hogy becsvágyó bátyja célkitűzéseinek előmozdítása érdekében előnyös házasságot kössön. A benne lakozó életörömöt azonban újdonsült férje, Camillo Borghese herceg nem kis rémületére - nem lehetett megfékezni. Pauline és Camillo kapcsolata a legjobb esetben is viharosnak mondható, mivel Pauline állandóan más férfiak figyelmét keresi. Egy szívet tépő veszteség porig sújtja, és ezután különösen kétségbeesetten vágyik az udvarlásra, és kutatja a válaszokat. Mindennek ellenére a Pauline-t és Camillót összehozó szerelem, bármilyen tökéletlen is, sosem huny ki igazán. A regény szerzője, Lorenzo Borghese herceg sokoldalú egyéniség. Milánóban született, és 1997-ben költözött New York-ba. A New York-i Fordham Universityn végzett. 2006-ban ő volt az ABC Televízió római Nagy Ő-játékának a főszereplője. Lelkes állatbarát, megalapította a csúcsminőségű kisállat-ápolási cikkeket forgalmazó Royal Treatmentet, a kisállat-tulajdonosoknak Olaszországban készült kiegészítőket és organikus ápoló termékeket kínáló RoyalPetClub.com weboldal létrehozója is. Apai ágon ősei között találjuk könyvének főhősét, Pauline-t, V. Pál pápát és Scipione Borghese bíborost az utóbbi kettő óriási hatást gyakorolt az 1600-as évek itáliai művészetére és Róma szépítésére, az ő segítségükkel fejeződött be a Szent Péter-bazilika építése. 

Kedves Mikulás! 

Azt mondjuk, hogy a stílus maga az ember. Ahogy kinéz, ahogy viselkedik, ahogy gondolkodik, ahogy társaságot, barátot választ stb., az mind rá, az emberre jellemző. A serdülőknek jellemük, karakterük kialakításával egyúttal lehetőségük nyílik a saját stílusuk megtalálására is. (részlet a könyvből).