Akkoriban ment a tévében a Gérard Depardieu címszereplésével készült sorozat is, és a könyvet is elkezdtem olvasni, azonban kb. 90 oldal után félretettem. Ennek az egyik oka valóban a mérete volt, mivel akkoriban sokat buszoztam, így jól jött volna, ám a több, mint 1 kg-nyi súlyával nem volt annyira táskakompatibilis, még akkor sem, ha nem sok mindent vittem magammal.
Amikor spanyolul kezdtem tanulni, felfedeztem a Sin Identidad (Személyazonosság nélkül - a magyar csatornák nem vették meg) c. sorozatot, melyben a főszereplő, Maria története épül mai környezetbe helyezve a regényre, és azt is nagyon szerettem.
Februárban elhatároztam, hogy itt az ideje végre elolvasni a regényt is, melynek alaptörténetét ismertem, bár csak nagy vonalakban emlékeztem a korábban olvasottakra.
Edmond Dantès fiatal tengerész, aki éppen szülővárosába, Marseilles-be tér vissza Morrel úr egyik hajóján. Útközben meghalt a hajó kapitánya, és Edmond vette át a helyét, ráadásul sikeresen. A hajó legénysége is örömmel fogadta, kivéve a számtisztjüket, Danglars-t.
Az útjuk során Edmond titkos megbízást kapott: egy levelet kell átadnia Párizsban valakinek, melyről senki sem tudhat. Danglars azonban tudomást szerez a dologról.
Edmond-t otthon szegénységben élő édesapja és gyönyörű menyasszonya, a katalán Mercédès várja, akit feleségül készül venni. Morrel úr elégedett a fiatal tengerésszel, ezért kinevezi kapitánnyá, melyre Danglars is lép.
Ekkoriban Napóleon már Elba szigetén él száműzetésben, ezért a bonapartistákat üldözik, mely kapóra jön Danglars-nak, aki cselszövést tervez. Mercédèsbe a katalán Fernand is szerelmes, aki irigykedve nézi riválisát és a lányt. Danglars Dantèsék szomszédja, Caderousse társaságában bogarat tesz Fernand fülébe, és másnap Edmond és Mercédès eljegyzési lakomáján letartóztatják a vőlegényt, akit Villefort királyi főügyész-helyettes hallgat ki, majd küld If várába, ahol a politikai foglyokat őrzik.
.jpg) |
| If vára |
Az ekkor még naiv Edmond semmit sem ért, és érthetően nehezen viseli a börtönt, ahol néhány év múlva társasága is akad, a művelt Faria abbé személyében, aki tanítani kezdi és mesél neki egy titokzatos kincsről. Edmond ekkor elhatározza, hogy az abbéval megszerzi a kincset és bosszút áll azokon, akik idejuttatták.
Újabb évek telnek el, amikor új és régi szereplőkkel találkozunk, majd felbukkan a titokzatos Monte Cristo gróf is, aki hamarosan összeismerkedik a párizsi előkelő körök tagjaival.
Ráth-Végh István A könyv komédiája c. könyvéből emlékeztem (és meg is kerestem), hogy Dumas-t soronként, később már betűnként fizették, így szerette bő lére ereszteni a mondandóját. A regény eredetileg folytatásokban jelent meg a Journal des Débats-ban 1844 augusztusa és 1846 januárja között tizennyolc részben, melyeket a korabeli olvasók úgy vártak, mint mi annak idején péntek esténként a Dallast, így őket kevésbé zavarhatták a hosszúra nyújtott, olykor papagáj-módra (az egyik szereplő megismétli, amit a másik mondott a következő sorban) íródott párbeszédek, sem az, hogy az író olykor túlságosan részletgazdagon ír valamiről. Bevallom, az volt az érzésem, ha ma játszódna, azt is megtudnánk, Monte Cristo milyen vécépapírt használ. Vagy minimum milyen kávét, teát iszik.
Ezért egyszer csak úgy éreztem, hogy Dumas túlzásba esett, és közbe iktattam a Szerelem a kolera idejént és az Anne új vizekre evezt, hogy aztán - Fermina Dazához hasonlóan - én is elővegyem a harci kedvem, és ezúttal be is fejezzem a regényt, mindegy, mennyi ideig is fog tartani. Ekkora már több bakit is felfedeztem, így a kíváncsiságom is hajtott, mivel lephet meg Dumas a következőkben? (Ezeket a bejegyzés végén fel is sorolom pontos hellyel.)
Bár közben volt egy újabb rész (itt éreztem a vécépapíros dolgot), ami kicsit próbára tett, azonban végre beindult a történet, és egyre kíváncsibban vettem elő naponta, és cseppet sem érdekelt, hogy nem éppen pehelysúlyú ez a kiadás.
A regény rengeteg szereplőt vonultat fel, és bevallom, olykor elveszettnek éreztem magam, aztán rájöttem, hogy az illető ki is és hol bukkant korábban fel, azonban így is azt gondolom, itt-ott nem ártott volna kicsit megnyirbálni a fejezeteket, de hát Dumas-nak is meg kellett élnie, így kevesebb pénzt kapott volna.
Tetszett, hogy a gonosz szereplők közül sem mindannyian 100%-osan romlottak, és olykor a jó, ill. kevésbé romlott oldalukkal is találkozhatunk. A szereplők jelleméről most nem írok, mivel egy külön bejegyzéssel készülök Edmond Dantèsről/Monte Cristóról.
- Hogy ne tiporjam el ezt az átkozott fajzatot! - mormogta. - Hogy ne engedelmeskedjem Istennek, aki rám bízta a büntetést!
Tény, hogy Dumas olykor próbára teszi a mai olvasó türelmét és figyelmét, azonban a későbbiekben a szálak összeérnek és mindenre fény derül, miközben számos izgalmas pillanatot átélhetünk a szereplőkkel együtt, míg kiderül, sikerül-e Edmond Dantèsnek bosszút állnia. Hogy a tette helyes-e vagy sem, döntse el minden Olvasó, mindenesetre nagyon örülök, hogy végre elolvastam, mert igazán kár lett volna kihagyni.
A történet a megjelenése óta számos filmes és színpadi feldolgozást megért, legutóbb a franciák készítettek belőle filmet tavaly. Ezt még nem láttam, azonban újra megnéztem a 2002-est, melyben Jim Caviezel játssza Edmont-t, és már az elején meglepett, mennyit változtattak az eredeti történeten. Megértem, hogy rengeteg szereplőt vonultat fel Dumas, azonban kulcsszereplőket hagytak ki a történetből és számomra ez nem volt az igazi.
Ha valaki olvasás közben elveszettnek érezné magát, a regény magyar szócikkében is megtalálható az angol Wikipediáról átvett ábra, mely a szereplők közti kapcsolatokat ábrázolja.
- Semmi sem lehetetlen - válaszolta komolyan Monte Cristo.
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
Eredeti cím: Le comte de Monte Cristo
Fordította: Csetényi Erzsi
1136 oldal
Magyar Könyvklub, 2005
A regény a MEK-ben, az idézeteket is innen hoztam.
Kép: Wikipedia
Most pedig térjünk át a bakikra, melyeket olvasás közben felfedeztem.
Figyelem, ez a rész cselekményleírást tartalmaz!!!
Dumas több társszerzővel is dolgozott, a Monte Cristo grófja írása során Auguste Maquet-val, aki a történet szereplőit és a cselekmény vázlatát találta ki, míg Dumas színezte ki ezeket. Amikor megtudtam, hogy Dumas nem egyedül írta a regényt, arra gondoltam, hogy megosztották egymás közt a munkát és nem egyeztettek, így születhettek az alábbiakban felsorolt bakik, azonban ezek Dumas-nak köszönhetőek. Zárójelben a fejezet számát tüntettem fel, hogy könnyebben utánanézhess, ha érdekel.
Az első mondat szerint:
A Notre-Dame de la Garde parti őrsége 1815. február 24-én jelezte a Szmirna, Trieszt és Nápoly felől érkező háromárbócos Pharaon hajót.
Tehát ekkor érkezik vissza Edmond Dantès.
Az eljegyzési lakoma (5.) c. fejezetben:
Másnap szép időre virradtak. (...) Az ebédet ugyanannak a Réserve-nek első emeletén rendezték meg, amelynek lugasával már megismerkedtünk.
Ezek szerint február 25-e van.
Aztán:
- Így hát, amit mi eljegyzési lakomának hittünk, az tulajdonképpen nászlakoma - mondta Danglars.- Nem így van - jelentette ki Dantès. - Legyetek nyugodtak, nem veszíttek semmit. Holnap reggel Párizsba utazom. Négy nap kell az odautazásra, négy nap a hazatérésre, egy napra van szükség, hogy lelkiismeretesen elvégezzem megbízatásomat, és március 1-én már újra itt leszek. Március 2-án megüljük az igazi nászlakomát.
Számoljunk egy kicsit: Dantès másnap, tehát február 26-án Párizsba utazik, az út négy napig tart: február 26., 27., 28., március 1. - mivel nem szökőévben járunk. Egy napig tart, míg elintézi a dolgát: március 2., újabb négy nap a visszaút: március 3., 4., 5. és 6. Ezek szerint 7-én tartják a nászlakomát, és Edmond nagyon elnézte a napokat... Vagy: február 29-ig utazik, 30-án elintézi a dolgát, 31-én indul haza, így február valójában 33 napos.
Ugyanebben a fejezetben, vagyis ugyanezen a napon (február 25-én) tartóztatják le Dantèst, majd
A Száz Nap (13) c. fejezetben Villefort azt mondja Morrel úrnak, hogy nyolc nappal a letartóztatás azután vitték el Dantèst. Az előzőekből azonban - legalábbis számomra - az derült ki, hogy a letartóztatása napján hallgatja ki a szintén az eljegyzési lakomájáról odahívott Villefort, aki utána azonnal meg is szabadul tőle.
Az őrjöngő fogoly és a bolond fogoly (14) c. fejezetben:
- Olyan régen?... Ugyan mikor tartóztatták le? - kérdezte a főfelügyelő.- 1815. február 28-án, délután két órakor.
Ismét csak kilóg a lóláb, mert 25-én volt a letartóztatás. Edmond nemigen ismeri a naptárt, ez pedig egy hajóskapitánynál bizony nem előny.
If vára (8): Edmond a börtönben azon gondolkodik, megszökhetett volna az őt szállító csónakból a tengeren, és Itáliában vagy Spanyolországban új életet kezdhetett volna:
Főleg egy gondolat izgatta: az átkelés alatt, amikor nem is sejtette, hová viszik, nyugton és csendben maradt, holott tízszer is a tengerbe ugorhatott volna. Kitűnő úszó s hosszú gyakorlata következtében Marseille egyik legügyesebb víz alatti úszója volt, eltűnhetett volna a hullámok alatt, megszökhetett volna őreitől: elérte volna a partot, elmenekült volna, elrejtőzött volna egy elhagyott kis öbölben, bevárt volna egy genovai vagy katalán hajót, eljutott volna Olaszországba vagy Spanyolországba, onnan írt volna Mercédèsnek, hogy jöjjön el hozzá. Ami a megélhetést illeti, ez egy vidéken sem nyugtalanította: mindenütt ritka a jó tengerész. Úgy beszélt olaszul, mint egy toszkánai, spanyolul, akár egy ó-kasztíliai.
Az abbé zárkája (17):
Faria az értékes szekrényből három vagy négy összegöngyölt vászontekercset vett elő, amelyek úgy voltak egymásra hajtva, mint a papirusz levelei. Ezek a mintegy négy hüvelyk széles és tizennyolc hüvelyk hosszú, megszámozott vászoncsíkok Dantès számára érthető írással voltak írva, minthogy az abbé az anyanyelvén, vagyis olaszul fogalmazta meg gondolatait. Dantès pedig provence-i volt, s így tökéletesen megértette az olasz szöveget.
Kilenc fejezettel korábban Dantès még úgy beszélt olaszul, mint egy toszkán, vagyis mint egy született olasz, mivel a hivatalos olasz a toscanai nyelvjárás.
Az abbé tanítani kezdi ugyanebben a fejezetben később:
És a két fogoly valóban még aznap este elkészítette a tantervet, és a tanulást másnap meg is kezdték. Dantèsnek csodálatos memóriája és rendkívül könnyű felfogása volt: matematikai tehetsége alkalmassá tette arra, hogy számítások alapján mindent megértsen, viszont a tengerész lelkében élő költészet pótolta mindazt, ami túlságosan anyagias lehetett a csupán száraz számokra vagy egyenes mértani vonalakra támaszkodó levezetésekben. Egyébként tudott olaszul és kissé újgörögül is, amit a Keleten tett utazásai alkalmával tanult meg. Ennek a két nyelvnek a segítségével csakhamar megértette a többi nyelv szerkezetét, és fél év múlva már kezdett spanyolul, angolul és németül beszélni.
Nahát, ismét tud olaszul, azonban már nem tud spanyolul, holott úgy beszélte a nyelvet, mint egy kasztíliai, mivel az irodalmi spanyol ez a nyelvjárás lett.
Egy újabb galiba a napok körül a Rómában játszódó fejezetekben:
A Második könyv Különös jelenség (13) c. fejezetében Franz kihallgatja két ember beszélgetését:
- Kedden két órakor két kivégzés lesz Rómában, a szokás szerint, a nagy ünnepségek megnyitójaként. (...)- Ha kedve tartja, legyenek készenlétben, de meglátja, hogy kieszközlöm a kegyelmet.- Ne feledje, hogy holnapután már kedd lesz. Csak a holnapi napon cselekedhet.
Ezek szerint a beszélgetés vasárnap zajlik, tehát logikusan 20-án:
Közhírré tétetik, hogy február 22-én, kedden, a karnevál első napján, az egyházi főtörvényszék rendeletére kivégzik a piazza del Popolón Andrea Rondolót, a nagybecsű főtisztelendő Don Cesare Terlininek, a San Giovanni in Laterano templom kanonokának gyilkosát, és Peppinót, aki Rocca Priori néven bűnszövetségben állt a gyűlöletes Luigi Vampa rablóval és bandája tagjaival.
A fenti beszélgetésben Peppino megmentését tervezték, akivel a Szent Sebestyén katakombái (16) c. fejezetben ismét találkozunk, és Monte Cristóval beszélget:
Peppino azonban felelet helyett térdre esett, megragadta a gróf kezét, és elhalmozta csókjaival.- Ó, ó - mondta a gróf -, hát még nem felejtetted el, hogy megmentettem az életedet? Különös, pedig már éppen egy hete történt.
Ezek szerint, mivel a kivégzés 22-én lett volna, most február 29. vagy március 1. van.
Vagy mégsem? Franz ekkor kapta meg a banditák levelét, akik elrabolták Albert-t a karnevál napján, azaz február 22-én, mivel az ünnepség közvetlenül a kivégzés után kezdődött.
A következő fejezetben, A találkozóban (17), a banditáktól kiszabadított Albert ezzel kezdi a napot:
Amikor Albert másnap reggel felkelt, első szava az volt, hogy Franzcal együtt meg kellene látogatniuk a grófot. Előző este köszönetet mondott ugyan már, de úgy érezte, hogy az a nagy szolgálat, amelyet a gróf tett neki, kétszeri köszönetet is megérdemel.
Az az előző este már aznap hajnalban volt.
Albert arra kéri a grófot, látogassa meg Párizsban, mire Monte Cristo megadja a pontos időpontot:
- Kérem a pontos napot és órát - felelte Albert -, nekem is így van kedvemre.- Jól van, tessék. - A tükör mellett függő naptár után nyúlt. - Ma - mondta - február 21-e van - elővette az óráját -, délelőtt fél tizenegy. Lenne szíves várni engem május 21-én, délelőtt fél tizenegy órakor?
Ha a kivégzéssel indították a karnevált február 22-én, mely alatt elrabolták Albert-t, akiért hajnalban, tehát már 23-án ment el Monte Cristo Franz-cal, és ha Albert miután visszatért a fogadóba, lefeküdt, még mindig február 23-a van. Ez a Monte Cristo nagyon nagy időzavarban van. Milyen INTJ ez? Ill. Dumas nagyon elnézte.
A Szent Sebestyén katakombáiban Luigi Vampa ezt írta:
Se alle sei della mattina le quattro mile piastre non sono nelle mie mani, alle sette il conte Alberto avia cessato di vivere. (Ha reggel hat óráig a négyezer piaszter nincs a kezemben, hét órakor Albert de Morcerf vicomte meghal).
A Harmadik könyv A reggeli (2) c. fejezetében Albert már így meséli el a történteket:
(...) egy igen művelt rablóvezér elé vezettek. Szavamra mondom, Caesar Kommentárjai-t olvasta, és kegyeskedett olvasmányát félbeszakítani, hogy tudtomra adja: ha másnap reggel hat órára nem fizetek be négyezer tallért a kasszájába, reggel egynegyed hétkor bevégzem az életemet. Az erről szóló levél, amit küldtem, megvan, Franz őrzi az én aláírásommal és Luigi Vampa mester utóiratával.
Hirtelen Albert memóriája sem az igazi.
Az ígéret (16) c. fejezetben, amikor Maximilien készül megszöktetni Valentine-t, jóval előrébb állítja az óráját a valós időnél, és valahogy a Maximilien óráján így is lassabban telik az idő, mint a toronyórán.
A Harmadik könyv Cavalcanti őrnagy (17) c. fejezetében az őrnagy a fiáról beszélget Monte Cristóval:
- A szegény anyja miatt! - mormogta a luccai, és azon igyekezett, hogy az akarat hatalmával könnymirigyeiből valami könnycseppfélét sajtoljon a szeme sarkába.- Az asszony, úgy vélem, Olaszország egyik legelőkelőbb családjából származott.- Fiesolei patrícius család sarja volt, gróf úr, fiesolei patrícius nő volt!- Hogy hívták?- A nevét kívánja tudni?- Istenem! - mondta Monte Cristo. - Fölösleges, hogy megnevezze, hisz én is tudom.- Ön, gróf úr, úgyis mindent tud - jelentette ki a luccai meghajolva.- Oliva Corsinari, ugye?- Oliva Corsinari!
Andrea Cavalcanti anyja itt Oliva Corsinari. A Negyedik könyv A fiatal Cavalcanti fejlődése (19) c. fejezetében:
Elutazásával Andrea úr örökölte mindazokat az iratokat, amelyek tanúsága szerint az a megtiszteltetés jutott osztályrészéül, hogy Bartolomeo marquis és Leonora Corsinari marquise fia lehet.
Ezek szerint az anya sem biztos. Az Ötödik könyv A nyugalomba vonult pék szobája (4) c. fejezetében:
- De - válaszolta Danglars, aki egyáltalában nem vette észre, hogy az önzetlenül indult beszélgetés immár teljesen anyagi jelleget öltött - bizonyára van a vagyonának egy olyan része, amelyet apja nem tagadhat meg öntől?- Melyik? - kérdezte Andrea.- Az anyai jussa.- No, persze, az anyai jussom, a Leonora Corsinari-féle örökségem.
Tehát, Cavalcanti őrnagy, az apa szerint a fia anyját Olivának, míg a fia szerint Leonorának hívták. azonban lehet rá egy megoldás: a hölgynek bizonyára több neve is volt, és az őrnagynak az Oliva tetszett, míg Andreával a Leonorát közölték.
A Negyedik könyvben A vacsora (6) c. fejezetben Monte Cristo vendégségbe hív számos szereplőt, a fejezetben azonban később ebéd lesz belőle. Bizonyára estebéd volt valójában. 😁
Az Ötödik könyv Janinából jelentik (1) fejezetében megint egy kis hiba csúszott a napok közé, ezúttal Albert és Beauchamp között:
- Rendben van, kedves uram, beleegyezem, hogy párbajra menjünk, de háromheti haladékot akarok. Három hét múlva itt leszek, és vagy azt mondom: a hír valóban koholmány, visszavonom - vagy azt, hogy a hír igaz, s akkor kihúzom kardomat, vagy előveszem pisztolyaimat, az ön választása szerint.- Három hét! - kiáltott fel Albert. - Három hét, az valósággal három évszázad lesz, s addig hol a becsületem?- Ha a barátom maradt volna, azt felelném: türelem, barátom. Ön azonban ellenségemmé lett, s így most azt mondom: mi közöm hozzá, uram?- Rendben van, hát három hét múlva! - mondta Morcerf. - De jegyezze meg, a három hét leteltével nincs többé haladék vagy kibúvó, ami segítségére legyen...- Albert de Morcerf úr - mondta Beauchamp, és most már ő is felállt -, csak három hét, vagyis huszonegy nap múlva dobhatom önt ki az ablakon, és önnek sincs jogában kettéhasítani engem előbb. Most augusztus 29-e van, tehát szeptember 21-én. Addig fogadjon el tőlem egy tanácsot - és ezt egy nemesember mondja -, ne marakodjunk, mint két megláncolt, dühös kutya.
Tudtommal augusztus 31 napos, így a huszonegy nap szeptember 19-én telik le.
Albert a számokkal is kissé hadi lábon áll, nem csak a naptárral a Hatodik könyv Az osztozkodás (9) c. fejezetében, amikor az anyjával a Marseille-be való utat tervezi:
- (...) Kétszáz frankból mindkettőnk Marseille-be való utazása kifutja.- Kétszáz frankból! - jegyezte meg Mercédès. - Ugyan hová gondolsz, Albert?- Erre nézve kérdezősködtem ám a gyorskocsinál is, meg a gőzhajónál is, és számvetésem készen áll. Châlons-ig kocsin megy: láthatja, anyám, úgy viszem, mint egy királynőt, ez összesen harmincöt frank lesz.Albert tollat fogott, és írni kezdett:Kocsi............................................... 25 fr.Châlons-tól Lyonig gőzhajón......................... 16 "Lyontól Avignonig ismét gőzhajó..................... 16 "Avignonból Marseille-ig.............................. 7 "Kiadások útközben................................... 50 "----------összesen....................... 114 fr.
Hova lett tíz frank? Biztosan kaptak valamilyen kedvezményt, ez lehet az oka. 😁
Danglars báró bankár létére is érdekesen gondolkodik a Negyedik könyv Hitvesi jelenet (8) c. fejezetében, amikor a feleségével az üzleti ügyeit vitatja meg:
- Igazán különös! - mondta Danglars. - És én azt képzeltem, hogy önt élénken érdeklik az én pénzügyeim.- Mármint engem? Ugyan ki hitetett el önnel ilyen ostobaságot?- Ön.- No ne mondja!- Dehogynem.- Ugyan árulja el, hogy milyen alkalommal?- Istenem, ez nagyon egyszerű. Február végén ön említette meg először a haiti ügyeket. Ön akkor azt álmodta, hogy Le Havre kikötőjébe befutott egy hajó, és ez a hajó azt a hírt hozta, hogy kifizetésre kerülnek azok a papírok, amelyek beváltást már sohanapjára se remélték. Ismerem az ön álomlátásait, épp ezért kéz alatt összevásároltattam minden értékpapírszelvényt, ami csak a haiti államkötvényből található volt, nyertem is négyszázezer frankot. Ebből százezret lelkiismeretesen önnek juttattam. Azzal csinálhatott, amit akart, ez nem tartozik rám. Márciusban egy vasútvonal engedélyéről volt szó. Három vállalat is jelentkezett egyenlő biztosítékkal. Ön akkor azt mondta, ösztöne azt súgja, hogy az engedélyt az úgynevezett Délvidéki Társaság fogja megkapni - noha ön, állítása szerint, idegenkedik minden spekulációtól, de én azt hiszem inkább, hogy ez az ösztöne bizonyos irányban igen fejlett -, akkor én azonnal aláírtam e társaság részvényjegyzésének kétharmadát. Az engedélyt csakugyan ez a vállalat kapta meg. Mint ahogy ön előre látta, a részvények értéke a háromszorosára szökött fel, és én zsebre vágtam egymilliót, amiből zsebpénz címén kétszázötvenezer frank önnek jutott. Mire használta fel ezt a kétszázötvenezer frankot?- De ugyan hová akar kilyukadni, uram? - kiáltott fel a báróné, aki szinte remegett a bosszúságtól és türelmetlenségtől.- Türelem, asszonyom, mindjárt odaérek.- Hála istennek.- Áprilisban ön a miniszternél volt ebéden. Szó esett Spanyolországról, és hallott valami titkos beszélgetést, amely szerint elűzik Don Carlost. Erre spanyol papírokat vásároltam. Don Carlost valóban elűzték, én pedig hatszázezer frankot nyertem aznap, amikor V. Károly átlépte a Bidassoát. Ebből a hatszázezer frankból ön kapott ötvenezer tallért. Az ön tulajdona volt, azt tett vele, amit akart, nem kérem számon. Hanem azért nem kevésbé igaz az, hogy ebben az évben ön ötszázezer frankot kapott.
Azért említem ezt is bakik közt, mivel Danglars először csak a kétszázötvenezer frankot kéri számon a feleségétől, az előtte említett százezret nem, míg később már mind az ötszázezret.
Nem feledkezhetem meg a regényben felbukkanó furcsaságokról sem, ami a magyar kiadást illeti. Minden tiszteletem Csetényi Erzsié, hiszen nem kis munka a fordítás, főleg, ha egy ilyen terjedelmes műről van szó, mint a Monte Cristo grófja. Azonban azért vannak a szerkesztők a kiadókban, hogy odafigyeljenek a szövegekre, hiszen tévedni emberi dolog. És ha a fordító vagy a szerkesztő nem ismer egy másik idegen nyelvet, mely a szövegben is felbukkan, megkérdez valakit, aki viszont beszéli azt. Számomra legalábbis ez az alap. Tudom, most is, mint mindig, olyan követelőző vagyok.
A Spanyolországból származó bor franciásan xeresiként szerepel, holott jérezi az, ahogy a spanyolok írják (a spanyolban nem ejtenek z-t, hanem sziszegik, mint az angolban a th-t).
Két furcsaságot írtam fel magamnak, ami eléggé meglepett a fordítással kapcsolatban: okosan tervezték ki és megmérhetetlen ereje. Ez rajtam kívül megint másnak nem bántja a szemét és a fülét? okosan tervelték ki és mérhetetlen ereje - nekem így sokkal jobban tetszenek
Két olasz szó esetében ismét találkoztam a bestiákok alakkal, azaz a dupla többes számmal a carabinierik és a condottierik alakokban. Nem volt egy olaszos a közelben????
Bejegyzések
0 hozzászólás