Hiúság, Mary Poppins a neved!

Mary Poppins is a gyerekkori hiányosságaim közé tartozott, így amikor a Könyvkihíváson egy varázslatos könyvet kellett választanom, A csudálatos Mary mellett döntöttem. De már a bejegyzés címéből is kiderül, hogy Mary nem lett a szívem csücske. Természetesen nem szeretném megbántani a rajongóit és senkit sem szeretnék elriasztani a könyvtől sem, csupán a saját véleményemet osztom meg.

Valószínűleg gyerekként láttam részleteket a filmből, de csak arra emlékszem, hogy Mary az esernyőjével repült, akihez szeles időben mindannyian hasonlítunk, ha nem éppen jó minőségű az ernyőnk. Az viszont tény és való, hogy nem sokkal az után, hogy elkezdtem angolul tanulni, Anyukámmal vettünk egy magnókazettát, amin Disney-mesék dalai voltak, köztük a Mary Poppinsból is több, és azt nagyon szerettem.

Egy szeles napon pedig mi mást is olvashattam volna, mint Mary történetét, aki egy ilyen napon csöppen a Banks család életébe.

A család Londonban, a Cseresznyefa utca 17. szám alatti házban él. A papa bankár a City-ben, a mama otthon van négy csemetéjükkel, Jane-nel, Michaellel és az ikrekkel, a pár hónapos Barbarával és Johnnal. Éppen faképnél hagyta őket a dadusuk, amikor alkonyatkor az égből pottyan hozzájuk Mary Poppins, aki sajátságos módon is mutatkozik be és vállalja el a munkát. E perctől kezdve, a két nagyobb gyereknek különleges kalandokban lesz része.

De nézzük előbb azt, ami tetszett a könyvben: A táncoló tehén és a Karácsonyi vásárlás című fejezeteket nagyon szerettem olvasni. Előbbiben a Vörös Tehénről mesél Mary Poppins, aki egyszer csak táncolni kezdett, de sehogy sem sikerült abbahagynia, ezért a királyhoz fordult segítségért. Utóbbiban Jane és Michael ajándékokat indul vásárolni Mary-vel, és az áruházban megismerik Maját, aki valójában egy csillag, és a testvéreinek szeretne ajándékot. Maját nagyon szerettem, bájos és igazi csupaszív kislány.

Meg kell említenem még a John és Barbara történetét, melyből kiderül, hogy a pici gyerekek még értik az állatok és a növények beszédét, de amint egyévesek lesznek, már eltűnik ez a képességük. Ezt a fejezetet Travers annyira jól tálalja, hogy még én is elhittem, és nagyon sajnáltam a szarkát.

Most pedig nézzük, mi nem tetszett. Azt azért előre megjegyzem, hogy egy pillanatig sem húztam fel magam olvasás közben.

Banksék házára igencsak ráférne a felújítás, de a papa kijelentette, hogy vagy négy gyerekük lesz, vagy a házat teszik rendbe. Ezek szerint akkoriban még nem létezett a szocpolhoz hasonló támogatás. És az is meglepő, hogy a bankár apuka fizetése ilyen kevés? Tartson inkább eggyel kevesebb alkalmazottat. Banks mamának leesne az aranygyűrű a kezéről, ha neki kellene takarítani?
Azt meg sosem értettem, hogy valakinek összedől a háza, de inkább még egy gyereket vállal. Az rendben van, hogy a gyerek után több pénz jár, de mi van, ha egy nap rájuk dől a ház?

Ha a tizenhetes számot keresed - márpedig alighanem azt keresed, mert hiszen ez az egész könyv éppen arról a házról szól -, hát azt hamarosan megtalálod. Először is, mert az a legkisebb ház az utcában. Mellesleg pedig az egyetlen, amely meglehetős rozzant állapotban van, s erősen ráférne, hogy újrameszeljék. Hanem a gazdája, Banks papa, azt mondta Banks mamának, hogy vagy szép, tiszta, kényelmes háza lehet, vagy négy gyereke. Mind a kettőre nem telik.
Banks mama kissé fontolgatta a dolgot, aztán arra az elhatározásra jutott, hogy mégis inkább kell neki Jane, aki a legidősebb volt, meg Michael, aki utána következett, meg John és Barbara, akik ikrek voltak, s legutoljára születtek. Így hát el volt intézve a dolog, s ez a története annak, hogy a Banks család a tizenhetes szám alatt lakott. Brill néni főzött rájuk, Ellen terítette az asztalt, s Robertson Ay nyírta a gyepet, tisztogatta a késeket, kefélte a cipőket - azonfelül pedig, ahogy Banks papa mondogatta: "pazarolta a maga idejét s az én pénzemet".

 
Mary nagyon hiú. A karácsonyi vásárlás közben is a kirakatok portékai helyett inkább saját magában és az új kesztyűjében gyönyörködik. Igen, ezt ma már narcizmusnak hívják.
Ráadásul arrogáns is, az ilyeneket pedig nem szeretik a gyerekek, inkább félnek tőlük. Gondoljunk csak arra, hány gyereket íratnak át másik óvodába a szülők egy hasonlóan viselkedő óvónő miatt.
Mary folyamatosan úgy viselkedik, mintha ő körülötte forogna a világ, és mások érezzék megtisztelve magukat, hogy egyáltalán szóba áll velük!

Eszembe jutott a Mosolyogni kell című dal a musicalből, amit nem egyszer hallottam a tévében Kállay Bori előadásában (2:30-nál van belőle részlet), és ilyennek képzeltem Maryt Poppinst is, míg a kezembe nem került a könyv. Ellenben a regénybeli Maryt előbb nevezném udvariatlannak, mint mosolygósnak, és inkább a gyilkos pillantásai voltak többségben, mint a mosolyai.

Mary szippantott egyet.

Eleinte az jutott eszembe, hogy nyilván egy zsebkendőre lett volna szüksége, ami egy dadánál azért elég trehány dolognak minősül, mert rossz példát mutat a gyerekeknek. Aztán arra gondoltam, hogy Mary bizonyára valamit szed, pontosabban szív, és azért viselkedik így. 

Az elején még nekem is szimpatikus volt, aztán fokozatosan vesztette el a rokonszenvemet. Mert mégis milyen furcsa, hogy itt ez a nő, aki az üres táskájában magával vihet akár egy fél házat is (sok nő ilyen táskára vágyik), ismeri a világ minden teremtménye, ő mégis sokukkal egyszerűen udvariatlanul viselkedik és egy pillanatot sem hajlandó rájuk pazarolni. Ez aztán valóban nagyon jó példa a gyerekeknek...
 
De nem feledkezhetem meg Corry néniről sem, aki rettegésben tartja - nem éppen kiskorú - Fanni és Anni nevű lányait. Az anyai szeretet bűbájos példája.

A "kedvenc" bakim a könyvben:

Jane és Michael nézték a táncot, az óriáskígyó titokzatosan táncolt, s lehajolt, hogy mancsába fogja egy brazíliai fácán szárnyát; (...)

Mióta van az óriáskígyónak mancsa?

Persze megértem a rajongókat, hiszen a magyar musicalváltozatok bájossá és kedvesé tették Mary-t (a dalszövegeket magyarul elég szabadon értelmezték) és valószínűleg a Disney stúdió filmje is, Julie Andrews-zal a címszerepben. Én szeretem a meséket, a blogból is kiderül, hogy szoktam is őket olvasni, de Mary engem nem győzött meg. Tudom, hogy jóval túlkoros vagyok, hiszen a kiadó is nyolc éven felülieknek ajánlja, de nem vagyok benne biztos, hogy nyolcévesen tetszett volna-e nekem.

Az első részt további hét kötet követte a Wikipedia szerint, míg nálunk hatrészes a sorozat. A harmadik rész címében A csudálatos Mary kinyitja az ajtót, én pedig azt mondom, hogy: Mary, inkább maradj kint, és már csukom is be az ajtót.

Szintén a Disney-filmhez kapcsolódik a Banks úr megmentése című film (még nem láttam), melyben Walt Disney (Tom Hanks) vív csatát az írónővel (Emma Thompson) A csudálatos Mary megfilmesítése jogaiért. Csak néhány véleményt olvastam róla, de ebből is kiderül, hogy a filmbeli P. L. Travers nem adta könnyen jogokat és az általa kitalált Maryhez hasonlóan viselkedett. Így már mindent értek.
Egy érdekes cikk az írónőről. 

  

P. L. (Pamela Lyndon) Travers: A csudálatos Mary
Eredeti cím: Mary Poppins
Fordította: Benedek Marcell
221 oldal
Móra Kiadó, 1974

Legutóbb a Cicerónál jelent meg, tavaly pedig hangoskönyvben is a Kossuth Kiadónál, amit Polyák Lilla olvas fel.
A regény a MEK-ban