"(...) nincs gonoszabb teremtés a bezárt nőknél"

   Régóta kíváncsi voltam Diderot leghíresebb regényére, és most végre eljött a pillanat, hogy megismerkedjek vele. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a vallás - szerintem - mindenkinek a magánügye, amit nem ajánlatos másra ráerőltetni, hanem illik tiszteletben tartani, hogy a másik miben hisz, vagy nem hisz.


   A regény Suzanne nővér levele Croismare márkihoz, akinek befolyását kéri sorsa érdekében.

   A fiatal lány ugyanis harmadik lánya egy ügyvédnek, akire a nővérei féltékenyek, mert Suzanne szép. Miután nővérei jól mentek férjhez és élik az életüket, a szülők úgy döntenek, legkisebb lányuknak a legjobb helye egy zárdában lesz. Csakhogy Suzanne nem akar apáca lenni, nem akarja egész életét bezárva tölteni, ő élni akar. Úgy, mint mások.

    És itt kezdődnek a gondok. A lánynak szép hangja van és a zenéhez is ért, a zárdabeli kötelességeinek mindenkinél jobban eleget tesz, ám amikor az ünnepélyes fogadalomtételre kerül a sor, ő nemet mond. Senki sem érti a lányt, nyilván a Sátán keze van a dologban.
Suzanne ezután tud meg egy titkot, amit az anyja régóta magában hordoz, de amire bármikor fény derülhet, és emiatt kell a lánynak egy zárda falai között leélnie az életét.

  Suzanne ezért egy másik zárdába kerül, ahol nem várt módon bánnak vele. Mindennaposak a megaláztatások, ezért a leány külső segítséghez fordul.

Nem vagyok gyáva, de senki nem bírhatja sokáig az elhagyatottságot, a magányt és az üldözést. A dolgok odáig fajultak, hogy szórakozásnak tekintették kínzásomat: ötven összebeszélt személy szórakozása volt ez. Lehetetlen minden apró részletét elmondani ezeknek a gonoszságoknak; nem hagytak aludni, virrasztani, imádkozni. Egyik nap ellopták ruháim egy részét, máskor kulcsaimat vagy breviáriumomat, ajtóm zárát elrontották, és vagy megakadályozták, hogy jót tegyek, vagy visszájára fordították, amit jól végeztem. Rám fogtak mindenféle beszédeket és tetteket, mindenért felelőssé tettek, és életem valódi vagy színlelt hibák és büntetések sorozata volt.

  
De minden hiába, ha az újabb helyen is egy olyan élet fogadja, ami számára különös...

   Már az első oldalakon éreztem, hogy ez egy igencsak érdekes olvasmány lesz és kíváncsi lettem, mi történt és mi történik Suzanne-nel. Milyen volt az élet egy XVIII. századi zárdában? Mit csinálhattak egész nap azonkívül, hogy naponta többször imádkoztak? Megértem, hogy Suzanne nem érzett elhivatottságot hozzá, hiszen gondoljunk csak bele, hogy ezek a nők akkoriban teljesen be voltak zárva a kolostor falai közé, legfeljebb csak az udvarra mehettek ki. Ne csodálkozzunk rajta, hogy többen is eszüket vesztették. Ráadásul ebben a teljesen zárt világban azt tehettek meg a másikkal, amit akartak: kedvükre kínozhatták vagy szexuálisan zaklathatták társukat/társaikat, hiszen a nap huszonnégy órájában össze voltak zárva. Bizonyos időközönként megérkezett egy gyóntató pap, de mással nem nagyon érintkeztek a külvilágból.

   Irigylésre méltó Suzanne lelki ereje, hogy mindazt el tudta viselni, amin keresztülment. Bár - mai szemmel - nagyon naiv ez a lány. Persze, akkoriban tényleg ennyire tudatlanok és naivak voltak a lányok, mint ő. Akarata ellenére döntöttek helyette és zárták be örökre. De ő nem akart ottmaradni élete végéig. Ez - gondolom - nem volt mindennapos esemény, vagy csak nem maradtak feljegyzések hasonlóakról.
Természetesen ez, vagy hasonló esetek bármilyen más zárt közösségben is megtörténhettek és megtörténnek akár napjainkban is, hiszen mindannyiunkat megváltoztat a bezártság, ha nem dönthetünk a saját sorsunkról, ha akaratunk ellenére kényszerítenek valamire.

   Diderot bár az egyház falai közé helyezte a történetet, de a regény tanulságai mai napig is érvényesek. Nem szabad egy ember szabadságát korlátozni, hagyni kell, hogy ő döntsön az életéről és ne mások helyette.

   Erről az idézetről pedig eszembe jutott a Borgiák első része, amikor Cesare megkérdezi az apjától, hogy: "- Akkor szegénységi fogadalmat is teszünk?" - Mire az apja: - "Isten ments!"

Szegénységi fogadalmat tenni annyi, mint tolvajlást vagy lustaságot fogadni, a szüzességi fogadalom annyi, mint megígérni Istennek, hogy állandóan vétkezünk legbölcsebb és legfontosabb törvénye ellen, engedelmességet fogadni annyi, mint lemondani az ember elidegeníthetetlen jogáról, a szabadságról. Ha megtartják e fogadalmakat bűnöznek, ha nem, esküszegők. A kolostori életre csak fanatikusok vagy képmutatók valók.

  
A regényből kétszer is készült film: 1966-ban és 2013-ban. Utóbbit megnéztem, és bár az egyik szálat másként alakították - de akár így is történhetett volna -, jól visszaadta Suzanne vallomását.


Denis Diderot: Az apáca
Eredeti cím: La Religieuse
Fordította: Bartócz Ilona
111 oldal - nagyon apró betűs
Interpopulart, 1995
A regény a MEK-ban (érdekes, hogy itt Máthé Klára szerepel fordítóként, és a szöveg pedig szóról szóra megegyezik a Bartócz Ilonáéval)