Az idén nem sikerült szépirodalmi alkotással készülni a karácsonyra, ellenben már ősszel a kosaramban landolt az Hercule Poirot karácsonya, így biztos voltam benne, hogy garantáltan jó társaságban fogom tölteni az ünnepet.

Tavaly már megnéztem a filmváltozatot, amin bár elaludtam (és nem azért, mert unalmas lett volna), a gyilkos kilétére emlékeztem és az indítékra is. Ezekkel az emlékekkel kezdtem neki az olvasásnak, de amit kaptam, arra nem is számítottam...

Egy külföldi férfi, Stephen Londonban a pályaudvaron várakozik, és megállapítja, milyen unalmas is a város és milyen egyformák az emberek. Egyáltalán nem olyan, mint Dél-Afrika. Ekkor figyel fel egy sötét hajú fiatal lányra, Pilarra, akin rögtön megakad a szeme, majd a vonaton beszélgetésbe elegyednek. A lányról kiderül, hogy apai ágon spanyol származású, és az angol rokonait (édesanyja angol volt) látogatja meg.

Ezt követően ismerkedünk meg a Lee család tagjaival. Simeon Lee gazdag öregember, aki Alfred fiával és annak feleségével, Lydiával él egy fedél alatt.
Simeon annak idején Dél-Afrikában a gyémántoknak köszönhetően szerezte vagyonát, ismert volt bosszúálló természetéről és nőügyeiről. Bár házasságából négy fia (Alfred, Harry, David és George) és egy lánya született (Pilar édesanyja), felesége nehezen viselte férje kicsapongó természetét és korán elhunyt. David nem tudta elviselni a tragédiát, ezért elhagyta a szülői házat.

A karácsony közeledtével Simeon Lee úgy dönt, összehívja rég nem látott családtagjait, csakhogy nem a szeretet, a megbocsátás és a jóakarat vezérli, hanem hogy ismét keresztbe tegyen nekik. Mert Simeon Lee számára a család sem szent.

- Jó találmány ez a karácsony - mondta Simeon. - Fokozza a szolidaritást és a családi érzést.

Megérkeznek a családtagok, az öregember kitüntetett figyelmet szentel most megismert egyetlen unokájának, akit egyre jobban megszeret.
Szenteste összehívja a családtagjait, akik fültanúi lesznek annak a telefonbeszélgetésnek, melyben apjuk az ügyvédjével éppen a végrendelete módosításáról értekezik. Majd Simeon élvezettel sértegeti a fiait és becsmérli elhunyt feleségét, így nem csoda, ha egyes családtagoknak elegük lesz az összejövetelből és elhagyják az öregember szobáját.

A vacsorát követően (Simeon mindig a szobájában vacsorázik) a családtagok más-más tevékenységgel foglalják el magukat, amikor felfordulás hangjaira és egy sikolyra lesznek figyelmesek apjuk emeleti szobájából. Mire odaérnek, a kulcsra zárt ajtó mögött már csak Simeon Lee brutálisan meggyilkolt holttestét találják.

Ekkor érkezik a házba Sugden főfelügyelő, aki telefonon jelenti Johnson ezredesnek az esetet. És minő szerencse, az ezredesnél éppen ott tartózkodik Hercule Poirot is, aki nem hivatalos tanácsadóként vesz részt a gyilkos személyének kiderítésében.
Mert a családtagok közül szinte mindenkinek volt oka a gyilkosság elkövetésére, de a házhoz tartozó személyzet tagjai között sem árt figyelmesen szétnéznünk.

Az áldozat jellemének mindig köze van a meggyilkolásához – mondta álmatagon Poirot.

Természetesen Poirot-ban és Agatha Christie-ben most sem kell csalódnunk a nyomozás során, ami számos meglepetést és nem várt fordulatot tartogat. Bizony, még engem is sikerült meglepnie, mert rosszul emlékeztem a gyilkos személyére. Filmváltozat ide, filmváltozat oda, a könyv végig fenntartotta a figyelmemet, kíváncsian vártam, mire derül fény a következő oldalakon, és elégedetten csuktam be az utolsó mondat után.


Bár nem az a klasszikus karácsonyi hangulatfokozó olvasmány, mint amilyen a Karácsonyi ének vagy egy-egy novella, a krimirajongótársaim biztosan szívesen a kezükbe veszik ezt a kötetet is. Nem csak karácsony tájékán.



Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya
Hercule Poirot's Christmas
Fordította: Gálvölgyi Judit
276 oldal
Európa Kiadó, 2012
2500 Ft
A krimi megtalálható az Európánál most megjelent Karácsonyi krimik (392 oldal, 3490 Ft) gyűjteményben is

Csak mert Karácsony van:


Három, három, három, három, három angyal szállt felém.
Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.
Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen,
mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen.
Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat
ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat,
hogy ne tudjon elröpülni? és az utolsót hova
rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?
Óh jaj, késő! már az első hószin angyal csupa folt!
És a másik messzeszállott, aki olyan könnyű volt!
Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,
mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.

Filippino Lippi: Szent Bernát látomása (1480, részlet)

 Amikor nemrég olvastam az interneten, hogy Jakupcsek Gabriella könyvet ír, kicsit megijedtem, hogy ő is a celebek útjára lép. Pedig mindig is tisztában voltam vele, hogy ő nem celeb, csak ismert ember, akit mindig is hitelesnek tartottam. A félelmemhez, vagy nevezzük inkább előítéletnek, mégis hozzájárultak azon negatív vélemények, hogy majd kiteregeti a szennyest a tavalyi kirúgásával kapcsolatban, és biztos, a pénzszerzés hajtja, mert most nincs a tévében.
 
Aztán megjelent a könyv, és egy kicsit utánanéztem. Olvastam belőle részletet, egy interjút Gabival, és kíváncsi lettem. Mert ennyi után is azt éreztem, hogy az a Jakupcsek Gabriella fog visszaköszönni a lapokról, aki miatt szívesen néztem a Ridikült és a Magyarország, szeretlek!-et, ahogy  a korábbi műsorait is, amikor tudtam. Például tizenévesen kihagyhatatlan volt számomra a Multimilliomos.

 A könyv valójában gondolatok gyűjteménye. Gabi minden fejezetben egy-egy témáról osztja meg a véleményét, melyekhez a saját életéből vett epizódok kapcsolódnak. Ezek a gondolatfolyamok olykor kapcsolódnak egymáshoz, olykor az új fejezetben egy más téma kerül terítékre.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy na persze, majd Jakupcsek elkezdi itt osztani az észt és kiteregeti a szennyest, hogy  pénzt szerezzen és meglovagolja, hogy ő a Jakupcsek Gabriella, de a helyében én is így tennék, azokat itt és most megnyugtatom, hogy nem ezzel a céllal íródott a könyv, ahogyan az első fejezetben is leírja. A gondolatait, a véleményét szeretné megosztani, mesélni szeretne, és természetesen egyet nem érteni szabad, csak el lehet gondolkodni a mondandóján. És ezek a mondandók nagyon is aktuálisak és fontosak.

Igen, elmeséli azt az egy évvel ezelőtti napot, amikor közölték vele, hogy nincs szükség tovább a munkájára, és hogy ezt bizony mások is sokszor elmeséltették vele ezt követően is. Szóba kerül a gyereknevelés, hogy mennyi minden változott az óta, hogy a fiai voltak gyerekek és most a kislánya az, a generációs különbségek, a média mai állapota, az újrakezdés, a negyvenen túli gyerekvállalás, a takarékosság, a digitális korszak, hogy egy nőnek legyen tartása, az idei olimpia és hogy merjünk mások lenni.

És ez utóbbi volt az egyik kedvenc fejezetem. Mert tényleg olyan uniformizálódó világban élünk, ahol aki nem olyan, mint a többiek, azt rögtön kiszúrják, kiközösítik, furcsán néznek rá és még sorolhatnám.

A testbe való befektetés sokkal-sokkal elfogadottabb, mint a szellemi. Az emberek többsége azzal küzd, hogy felfigyeljenek rá, miközben tökéletesen uniformizálódik. Pedig ha bemegyek valahová, és ott minden lány ugyanolyan, akkor nem fogok rájuk odafigyelni. Ezért kellene elmagyarázni a nőknek, hogy ne akarjanak ugyanolyanok lenni, mint a másik. Leginkább legyenek önmaguk.

Miért érdemes elolvasni? Mert ahogy Gabi is írja, tanácsköztársaság vagyunk (ezt engedelmével használni is fogom). Mert ha mással valami történik, akkor mindig ott terem egy-két megmondó, aki kéretlenül rázúdítja a tanácsait. Mert olyan bölcsek vagyunk mi, magyarok, hogy más számára azonnal van tanácsunk, ítélkezünk fölötte, ha úgy alakul az élete ahogy, csak éppen saját magunkkal nem tudunk mit kezdeni, ha baj van. Természetesen tisztelet a kivételnek.

Bár természetesen szóba kerülnek a tévés munkái is, egy pillanatra sem éreztem azt, hogy mindezt úgy teszi, hogy közben veri a mellét, mert Én vagyok a Jakupcsek (ahogy  a bevezetőben is írtam, hogy a negatívkodóknak és az ítélkezőknek rögvest ez jutott eszükbe, amint hallottak a könyvről). És ha így lenne is, azért legyünk őszinték, megtehetné. Mert aki látta már egyszer-kétszer valamilyen tévéműsorban, beláthatja, hogy felkészült, odafigyelt a beszélgetőtársaira, soha nem éreztem azt, hogy teher lenne számára, hogy ott és akkor azzal a személlyel kell egy műsorban lennie. Persze ezért meg is fizették, ahogy ő is leírja.

Egy szó mint száz: érdemes elolvasni, és elindítani magunkban is  a saját gondolatfolyamunkat azokkal a dolgokkal kapcsolatban, melyek szóba kerülnek. Lehet, hogy nem minden téma érint közvetlenül minket, mégis jó, hogy van valaki, aki nyíltan vállalja a véleményét, nem tanácsköztársaság akar lenni, hanem felhívni a figyelmet arra, ami nap mint nap körülvesz. Mert valóban vannak megúszhatatlan kérdések, amelyekkel mindannyian szembesülünk előbb-utóbb.
Külön kiemelném a fejezetek elején szereplő idézeteket, melyek jól tükrözik, mire számíthatunk a következő oldalakon.

Nem egy gondolata elgondolkodtatott, nem egy gondolatával egyetértettem, és nem egy gondolata motoszkál még most is bennem, melyek elindították azt a folyamatot, hogy ennek a bejegyzésnek a megírása is megúszhatatlan legyen a számomra.

Örülök hogy, bíztam a megérzéseimben és elolvastam. Mert nekem is segít tovább menni az utamon, és jó érzés, hogy másnak is hasonló az értékrendje, mint az enyém. Köszönöm, Gabi!

Vannak rendszerek, amelyek arra törekednek, nehogy valaki "kilógjon a sorból", mert az akár problémát is jelenthet. Általában az így működő rendszerek nem sikeresek, mert azokban nem jó élni, és nagyon remélem, hogy a világ nem erre halad. Az én "karból kiragyogó" magatartásom biztos, hogy rövid távon járt olykor hátrányokkal, hosszú távon azonban, még ha nem teljesen egyenes is a pályám, mégis izgalmasabb az átlagosnál, és inkább fölfelé halad, mint lefelé. Csak előfordulnak benne óriási csúszásmászások és időnként szakadékok, amikor egyszerűen elfogyott körülöttem a levegő. Ezt azonban visszanézve egyáltalán nem bánom, mert a hegyre felfelé vezető út hosszú és izgalmas. Igaz, a csúcson töltjük a legkevesebb időt, és utána óriási és hosszadalmas feladat a leereszkedés, de odalentről már megint csak fölfelé vezet az út.

A kivitelezésről: a könyv nagyon szép (nagyon tetszik a bordó szín és a könyvben található ugyanilyen színű szalagkönyvjelző), imádom a lapok illatát (igen, olvasás közben többször is olyan jó volt megszagolni). Az egyetlen negatívum csupán a sok elütés és olykor értelmetlen mondat volt. Kár, hogy a szerkesztő/tördelő nem figyelt jobban.


Jakupcsek Gabriella: Megúszhatatlan
Ahogy a gyerekeimnek elmesélem
301 oldal
Jaffa Kiadó, 2016
3490 Ft

"Hol a házad, mondd, madár!
S este milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Óh, te rétek dísze, mondd!"

"Áll egy szép fa társtalan:
Ott busulok egymagam.
Hajnal issza könnyemet,
Este nem hoz örömet."

"Én meg téged kivánlak,
Kincse-hangja a nyárnak;
Nappal erdőn kószálok,
Éjszaka sirdogálok."

"Énérettem sirdogálsz?
Engem kivánsz? Engem vársz?
Bánatomnak vége hát!
Óh, szerelmes jóbarát!"

"Gyere, hí csöpp lugasom,
Zöld falomb közt, magoson.
Öröm szárnyán röpülünk,
Virág alatt megülünk."

Egyáltalán nem hiányzik a blogolás, bár olykor rápillantok néhány blogra, és ez a néhány alkalom adta meg a végső lökést, hogy ezt most megírjam.
Eredetileg az Antipost címet szántam neki, de inkább meggondoltam magam.
Természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára és tisztelet most is a kivételnek.

Szóval, a könyves (és/vagy annak (is) kikiáltott) blogokat elnézve rájöttem, hogy nekem tényleg nem hiányzik ez az egész online firkálgatás. Miért? Mert azt figyeltem meg, hogy az egész átment egy hatalmas Facebookba meg egyéb hasonló oldalakba. Nem használom őket, de tudom, hogy léteznek, sőt a világon milliók mindennapjainak elengedhetetlen részei.

Azt vettem észre a könyves blogok világában is, hogy alapvető, hogy az ember megossza az olvasóival, hogy milyen kozmetikumokat használ, mit evett/ivott éppen, miközben az adott könyvet olvasta, merre járt mostanság.
Az ilyen típusú bejegyzésekkel sosem tudtam volna felvenni a versenyt, mert nem vagyok az a típus, aki miután megevett egy doboz krémtúrót, rögtön erős vágyat érezzen, hogy mindezt megossza az egész világgal. Vagy már akkor, amikor kivette a hűtőből. Pedig szoktam ilyen tevékenységet folytatni, újságot, könyvet, ruhát venni és a drogériákba is be szoktam térni, mégsem érzek olthatatlan vágyat, hogy lefényképezzem és itt mutogassam például azt a csomag zsebkendőt, amit legutóbb vettem. Pedig még illatos is.

Legyünk már őszinték! Miért olyan nagy szám, ha valaki vett egy csomag zsebkendőt, megevett egy krémtúrót, esetleg mindezt megspékelendő teát ivott egy cuki vagy nem cuki bögréből?
Arról nem is beszélve, hogy a napom jelentős részében nem azon jár az eszem, hogy amint hazaérek, a napom bármely momentumát is közhírré tegyem.

Azt is megállapítottam, hogy a blogbejegyzéseket elnézve szinte mindenki ugyanazokat a könyveket olvassa. Általában a legfrissebb könyvek közül kerülnek ki az olvasmányok. Ami nem is gond, de ez olyan, mintha más könyvek nem is nagyon léteznének. Pedig mennyi minden van még...

Úgyhogy továbbra is távol tartom magam az onlánykodástól. Mert a felsoroltakat inkább csak azokkal osztom meg, akikkel valóban fontosnak tartom. Vagy egyébként is meglátják, hogy éppen mit eszem vagy iszom vagy vettem, mert egy légtérben tartózkodunk, és olyankor ez okvetlenül megesik.
Mert olvasni, vásárolni, enni-inni és sok minden mást csinálni lehet offline is. Sőt!
Bár az is lehet, hogy valójában már nem is létezem, de akkor szeretném tudni, ki írja a nevemben naponta a jelenléti ívemet?!

A blog statisztikájában felfedeztem, hogy a bejegyzésem kikerült a Facebookra is. Gondolom, a Kedves Felhasználók ízekre szedtek, szétcincáltak, de már annyira hidegen hagy.

Ahogy Andinak ígértem, gyártok egy-két bejegyzést azokról a könyvekről, amiket az offline módra váltás után olvastam, és úgy gondolom, másokat is érdekelhet. Szerencse, hogy felírtam a címeket, így biztosan nem marad ki semmi.

Óh harmatosfürtü, ég angyala,
A reggel tiszta ablakain át
Tekints nyugati szigetünkre, mely
Kórusban zengi jöttöd, óh Tavasz!

A hegyek beszélik s a figyelő
Völgyek hallják; vágyó szemünk a te
Tündöklő sátrad lesi: gyere már
S tedd tájainkra szentelt lábodat.

Jöjj Kelet dombjairól, s szeleink
Hadd csókolják illatos köntösöd;
Lehelleted hív; szórd gyöngyeidet
Földünkre, melyet szerelmed emészt.

Óh, ékesítsék drága ujjaid;
Verje keblét csókod zápora; tedd
Arany koronád bús fejére, hisz
Szerény kontyát teérted tűzte fel!



Vers 
Kép

Eredetileg minden hónapra egy költőtől válogattam volna verseket, de tudjuk, hogy a változatosság gyönyörködtet, úgyhogy mostantól még inkább e szerint kutakodom.
Azt azért elárulom, hogy március költője mégis csak William Blake lesz, mert ebben a hónapban három versével is találkozhatunk hétfőnként.
És ha már újjászületett a rovat, mostantól igyekszem némi információt is keresni az aktuális vers költőjéről, főleg, ha kevésbé ismert szerzőről van szó.

Mit érdemes tudni William Blake-ről? Nemcsak költő és író, de festő és teológus is volt. Sokunk számára ismerősen csengenek Az ártatlanság dalai (a mai vers is innen van) és A tapasztalás dalai című verseskötetei.
Ő az egyik szereplője Tracy Chevalier Ártatlanok című regényének, amelynek a borítóján látható festmény is Blake alkotása. A regényt 2009-ben olvastam, de bevallom, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Mindenesetre ez ne rettentsen el senkit az elolvasásától.
Aki pedig még többet szeretne tudni Blake-ről:
Wikipedia
The William Blake Archive (angol nyelvű)


(Repkuty érdeklődött, hogy lesz-e könyves iromány? Egyelőre biztosan nem (és valószínűleg később sem), mivel az erre fordított másfél-két órát továbbra is inkább más elfoglaltságokra használom. Csak különleges esetekben lazsálok. Hiába, ha értelmes, szórakoztató és még hasznos dolgokkal töltöm ki azt a bizonyos űrt, az függőséghez vezet.
Egyébként is jelentősen csökkent az olvasási sebességem, de ezt egyáltalán nem bánom. Pontosabban más típusú olvasmányok is helyet kaptak. De továbbra sem olvasok menő/divatos/felkapott könyveket. Plusz nézzük a blog olvasóira gyakorolt pozitív hatását is:

• véletlenül sem keltek senkiben bűntudatot/rossz érzést, hogy nem olvas olyan sebességgel, mint én 

• nem érez késztetést azonnali könyvvásárlásra, főleg, ha másra kell(ene) a pénz. 

Egyébként is megfigyeltem - és nem bántásból vagy negatívkodásként említem - , hogy amikor írtam erről vagy arról a könyvről és egy-két olvasó jelezte, hogy: "Hű, ezt biztos, elolvasom (mert meg is van)", abból csak nagyon ritkán lett tényleges olvasás. De ugyanezt figyeltem meg saját magamnál is. Bármennyire is felcsigázott valaki, öntudatlanul is mást választottam következő és az utáni meg az utáni olvasmányként.
A töltelékbejegyzések gyártásával pedig végleg felhagytam. Nem vágyom sem 15 percnyi, sem 15 másodpercnyi hírnévre.)

A Kossuth Kiadó újabb sorozattal rukkol elő A magyar történelem rejtélyei címmel, melynek első kötete A Szent Korona a mai napon jelenik meg 795 Ft-os bevezető áron. A 2. kötettől 1490 Ft-os árral kell számolnunk, ám előrendelve akár 20-27% kedvezményt is kaphatunk attól függően, mely webáruházban tesszük.

 Forrás

Nemrég kicsit meglepett, hogy Szabó Magda az Európa Kiadónál megjelent műveit a Jaffa Kiadós akcióban fedeztem fel, majd az előrendelések közt felbukkant az írónő öt regénye új köntösben. A megújulás apropója a kiadóváltás mellett Szabó Magda 100. születésnapja, amelyet jövőre ünnepel az irodalmi világ.
A lényeg, hogy az öt kötet immáron megjelent és 3490 Ft-ért (persze bolttól függően olcsóbban is) hozzájuk juthatunk.