A vágy villamosa

A vágy villamosa Tennessee Williams egyik legismertebb, ha nem a legismertebb drámája, amely 1948-ban elnyerte a Pulitzer-díjat.


A bejegyzés bizonyos fokú cselekmény-leírást tartalmaz, de erre - úgy érzem - szükség volt a megírásához.


Blanche Du Bois harmincéves középiskolai tanárnő, a tanév vége előtt, New Orleansba érkezik a húgához, Stellához és sógorához, a lengyel származású, Stanley Kowalskihoz.

Az első meglepetés a húgáék negyedébe érkezésekor éri. Stelláék ugyanis a város szegénynegyedében élnek egy kétszintes ház földszintjén lévő kislakásban. Ez a ház pedig nem a családi birtok, ahol a lányok felnőttek, nem az a fehér oszlopos, emeletes ház.


BLANCHE (...) Ülj le szépen, és magyarázd meg nekem ezt a lakást. Mit keresel te ilyenféle helyen?
STELLA   Ugyan, Blanche...
(...)
BLANCHE   De csakugyan, tréfán kívül, miért nem mondtad meg nekem, miért nem írtad meg, miért nem üzented meg?
STELLA (óvatosan tölt magának) Mit, Blanche?
BLANCHE   Mit? Hogy ilyen körülmények közt kell élned!
STELLA   Nem túlzol egy kicsit? Nem is olyan rossz itt. New Orleans nem olyan rossz, mint más város.
BLANCHE   Ennek semmi köze New Orleanshoz. (...)

A második pedig, amikor először találkozik a sógorával. Az elegáns és művelt Blanche nemcsak nem egy ilyen környéket, de főleg nem egy ilyen férjet képzelt a húgának. Stanley hirtelen haragú, nyers, erőszakos, akinek olykor a keze is eljár és a klasszikus értelemben tartja a ház urának magát.




A kislakásban a házaspárt és a vendéget csupán egy függöny választja el egymástól, és Stanleynek rögtön gyanússá válik a sógornő, akiben a férfi félelmet ébreszt.

Stanley számára furcsa, hogy odalett a családi birtok, amit számon kér Blanche-tól:
STANLEY   Ebben az államban, Louisianában, létezik olyasmi, hogy Napóleoni Törvénykönyv. Ennek értelmében, ami a feleségemé, az az enyém is - és megfordítva.
BLANCHE   Ejha! Maga valóságos jogtudós!
STANLEY   Ha nem tudnám, hogy a feleségem nővére, megvolna a véleményem magáról!
BLANCHE   És mi volna a véleménye?
STANLEY   Ne adja a bankot! Tudja azt maga jól! Hol vannak a papírok?
(...)
BLANCHE   Mi az ördögöt képzel maga? Mit forgat abban a gyermeteg agyában? Hogy én megszököm valamivel? Hogy be akarom csapni a húgomat?...

A helyzetet csak súlyosbítja, amikor Stanley elmondja Blanche-nak, hogy Stella gyermeket vár.

Blanche megismerkedik Stanley barátaival, ám sógora nem nézi jó szemmel a nőtlen Mitch és sógornője között kibontakozó románcot, ezért nyomozásba kezd.


BLANCHE    A bánat őszintévé tesz, azt hiszem.
MITCH   Az bizony kihozza az emberekből.
BLANCHE    Őszinteséget csak attól kaphat az ember, akit a bánat megpróbált.
MITCH   Azt hiszem, igaza van.

Blanche-ról rögtön az jutott eszembe, hogy ő a messziről jött ember, aki bármit mondhat. A nő igyekszik könnyed lenni, aki csak azért érkezett látogatóba a húgához, hogy a tanfelügyelő nagylelkűségének köszönhetően kipihenhesse a tanévet. Az elegáns ruhákkal és ékszerekkel teli bőröndje azonban szemet szúr sógorának (csak nem ezekben van a birtok ára?), hiszen a környéken élők nem cicomázzák magukat, de egy olyan nő, akinek egy dallasi milliomos a hódolója, nem öltözhet akárhogy.
Blanche eleinte minden esetben ki tudja vágni magát Stanley előtt, nagyszerűen játssza a szerepét, hiszen itt senki sem ismeri az előzményeket, és talán új életet kezdhet Mitch-csel, mivel a férfi beteg anyjának napjai meg vannak számlálva.

Stella bízik a nővérében, és Stanleyt is igyekszik lecsillapítani, de a férfi nem hagyja magát, és a mesterkedésének köszönhetően fokozatosan omlik össze a Blanche által épített kártyavár.

Tennessee Williams - a Stanley és barátai kártyapartijaihoz hasonlóan - fokozatosan osztja a lapokat, fokozatosan derülnek ki a Blanche reményei szerint a háta mögött hagyott események, de a feszültség Blanche és Stanley találkozása óta végig jelen van. Két eltérő világ találkozik a személyükben, (a művelt, elegáns nő és az egykori katona, ma gyári munkás) és itt is csak egy maradhat.
A szereplők lelkiállapota mellett a szerző nagyszerűen mutatja be New Orleans multikulturális negyedét, amelynek szereplői olykor a főszereplők közti jelenethez kapcsolódóan bukkannak fel az utcán, ezzel is fokozva a benti feszültséget.

Nem véletlen, hogy a dráma ma is Tennessee Williams talán legjátszottabb és legsikeresebb darabja.
Ezt bizonyítja a számos más adaptációja is (a teljesség igénye nélkül):
Az angol Wikipédia szerint négy balettváltozatát is színpadra állították, 1995-ben André Previn operát komponált a dráma alapján, illetve számos filmváltozata (köztük tévéfilm) is készült.
Pedro Almodóvar Mindent anyámról (Todo sobre mi madre) c. Oscar-díjas filmjére is erősen hatott a dráma, illetve Woody Allen Blue Jasmine-je is egyfajta modern feldolgozása.
De talán a legismertebb filmváltozata az 1951-ben Elia Kazan rendezésében készült, Vivien Leigh-vel, Paul Newmannel, Kim Hunterrel és Karl Maldennel a főbb szerepekben.


 



Venekei Marianna koreográfiájával és Dés László zenéjével tavaly egész estés táncprodukció is készült a drámából, amelyet az Erkel Színházban mutattak be. Valaki esetleg látta?



BLANCHE   Megmondom, nekem mi kell. Varázslat!
Mitch nevet
Igen, igen, én varázslattal szeretném megajándékozni az embereket. Én mindent elváltoztatok a kedvükért. Nem az igazat mondom, hanem azt, aminek igaznak kellene lennie. És ha ez bűn, hát akkor kárhozzam el érte!...


Tennessee Williams: A vágy villamosa
Eredeti cím: A Streetcar Named Desire
Fordította: Czímer József
In: Drámák
712 oldal (99 - 222. o.)
Európa Kiadó, 2006
Képek: MovieBoozer
             TCM Turner

0 hozzászólás