Vers hétfőn ~ Emily Brontë - Virágot bont a május

Virágot bont a május,
ezernyi rügy fakad,
méhek minden sziromban,
minden fán madarak.

Fent süt a nap vidáman,
patak dalt csörgedez:
csak nekem bú a társam,
minden sötétbe vesz.

Hideg, hideg szivem!
Nem tud hevülni már:
oly idegen neki
az égő fénysugár.

Meghalt bennem a kedv,
nyugalmat keresek:
bár nyirkos föld boritná
e keserű szivet.

Egyedül hogyha lennék,
ily bú nem nyomna tán,
remény ha elveszett rég,
nem tudnék félni már.

De a boldog szemekből
majd éppígy könny fakad,
s látnom kell elborulni
felkelő napjukat.

Zúdítná bár az ég
e gond-özönt reám,
s szivük lenne szabad -
nem panaszkodna szám.

De jaj, ledönt a villám
öreg és ifju fát,
az lesz sorsuk s a sorsom,
hogy hulljunk, mint a fák.







Versek: Nőkért.hu
             Babelmatrix
Kép: Public domain pictures.net