Mit tanulhatunk Emma Woodhouse-tól és díszes társaságától?

Az a jó az újraolvasásban, hogy mindig találok valamit az adott olvasmányban, amire korábban nem figyeltem, mert akkor nem volt fontos. Ilyenkor viszont mindig felfedezek egy-egy megjegyzést vagy véleményt, amit érdemes tovább gondolnom vagy magammal vinni belőle. Így volt ez már az Emma második olvasása során is (akkor találtam meg a blog mottóját is), és tavaly is újabb megfontolni való gondolatokat jelöltem be a regényben.

Amikor pár napja ismét levettem a polcról, eszembe jutott, hogy írok egy bejegyzést arról, mi mindent tanulhatunk Miss Woodhouse-éktól, mert tényleg jó tanácsokra bukkanunk az Emmában, ha egy kicsit jobban figyelünk. És akkor még nem is gondoltam, hogy ennyit találok benne.

Egy meglepően bölcs tanács Emma bizalmas barátnőjétől, Harriet Smithtől:

Az a fő, hogy az ember mindig kellemes társaságban forogjon, ahol jól érzi magát.

Lehet, hogy először nem tűnik világot megváltónak, de gondoljunk csak bele, hogy érezzük magunkat az állandóan negatívkodó, pletykás, panaszkodó, másokat szapulók között, vagy amikor egyszerűen nincs közös témánk a szokásos Hogy vagy?-on, Hová mész?-en, és az időjáráson kívül másokkal.

Miss Woodhouse az örökké aggódó édesapjával beszélget:

- Hát én nem tudom megérteni, mi a jó benne.
- Mindnyájan így vagyunk vele, papa. Az emberiség egyik fele nem érti meg, amiben a másik fele örömét leli.

Emma rendszeresen segít a helybéli szegényeken, egyik alkalommal Harriet is elkíséri:

- (...) Nos (mondta mosolyogva), remélem, egyetért velem, hogy ha a részvét cselekvésre késztet bennünket, a szenvedőknek pedig könnyít a terhein, megtette a legfontosabbat. Ha mindent megtettünk, ami tőlünk telt, hagyjuk az üres érzelgést, azzal csak magunkat keserítjük.

Ez egy teljesen más helyzetre vonatkozik, és Jane Austen megjegyzése:

Vannak emberek, akikért kár a kisujjunkat is megmozdítanunk; ha látják, hogy segíteni akarunk rajtuk, maguk semmit sem tesznek...

Van, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt Emma elképzelte, és bizony ő is rosszul érzi ilyenkor magát. De a holnap, az már egy másik nap:

Emma is, amikor másnap felkelt, sokkal inkább hajlott arra, hogy meglássa a vigasztaló körülményeket, mint lefekvéskor; jobban el tudta hinni, hogy mindaz, ami előtte áll, nem is olyan sötét, és kezdte remélni, hogy majd csak kievickél a bajból.

Ezt viszont már Miss Woodhouse mondja:

- Igazságtalanság ítélni valakinek a viselkedéséről, ha a helyzetét nem ismerjük jól. Aki még nem élt valamely család körében, nem mondhatja meg, milyen problémákkal küzdhet annak a családnak egyik-másik tagja.

Már az első mondata is igencsak megfontolandó, hiszen nagyon könnyű véleményt mondani valakiről, akiről csak információmorzsáink vannak.

Emma sosem kedvelte Jane Fairfaxet, de magának sem mindig sikerült bevallania, miért:

Nemigen tudta volna megmondani, miért is nem szereti Jane Fairfaxet. Mr. Knightley egyszer azt mondta, hogy azért, mert olyan igazán tökéletes fiatal nőt lát benne, amilyennek maga is szeretne látszani; s bár ezt a vádat annak idején hevesen visszautasította, az önvizsgálatnak egy-egy percében lelkiismerete nem mentette fel egészen.

Van úgy, hogy Miss Woodhouse-nak is határozott véleménye van egy bizonyos fiatalember viselkedéséről:

- Helytelen viselkedés! Ó, Mrs. Weston, ez nagyon enyhe kifejezés! Sokkal, de sokkal több volt ez helytelen viselkedésnél! Nem is tudom megmondani, mennyivel kisebb lett a szememben! Igazi férfi nem lehet ilyen! Hiányzik belőle minden becsületes őszinteség, szilárd kitartás az igazság és az elvei mellett, minden ravaszkodás és alacsonyság megvetése, amit az igazi férfinak élete minden cselekedetében tanúsítania kellene.

Miss Fairfax véleménye a saját bűnéről:

- (...) De ha a helytelen viselkedést büntetés követi is, attól azért nem lesz kevésbé helytelen. A szenvedés nem tesz jóvá semmit.

Mr. John Knightley véleménye, amikor egy ideje azt kénytelen hallgatni, hogy hol kellett volna töltenie az őszt a családjával (a tengerhez mentek az egyik gyerek torka miatt, mely közel is volt hozzájuk, ám a highburyi patikus szerint inkább százharminc mérföldet kellett volna utazniuk egy sokkal egészségesebb helyre, és Mr. Woodhouse erről győzködi Isabellát, azaz Mrs. Knightleyt):

- Mr. Perry jobban tenné - mondta ingerült hangon -, ha a véleményét megtartaná magának, míg nem kérkedik. Miért üti bele az orrát abba, hogy én mit csinálok? Hova viszem a családomat a tengerhez? Remélem, nekem is lehet véleményem, nem csak Mr. Perrynek. Nincs szükségem sem a tanácsaira, sem a gyógyszereire. - Itt szünetet tartott, és egy pillanat alatt lecsillapodva, szarkasztikus, száraz hangon hozzátette: - Ha Mr. Perry elárulná, hogyan lehet feleségemet öt gyermekkel százharminc mérföld távolságra utaztatni negyven mérföld helyett, de úgy, hogy se a költség, se a fáradság ne legyen több, szívesen választom Cromert South End helyett.

Tudtam, hogy Miss Bates az állandó szájmenése - Jane dicsérete, a pletykák és egyebek - közben értelmes dolgokat is tud mondani:

- Milyen boldogság, ha a jó emberek összekerülnek... mégpedig mindig így történik.

Miss Bates épp azt mondja imádott Jane-jének, hogy Mr. Dixont olyasfélének képzelte, mint Mr. John Knightley:

- Nagy tévedés, kedves nénikém; semmi hasonlóság sincs közöttük.
- Milyen furcsa! De előre sosem lehet helyes képet alkotni senkiről. Az ember teremt magának egy elképzelést, és tűzön-vízen át ragaszkodik hozzá.

Mr. Weston tanácsának - mellyel fiát buzdítja, hogy látogassa meg Jane Fairfaxéket -, akármelyik motivációs naptárban, könyvben helye lenne:

- Ó, menj csak, menj még ma! Ne halogasd! Ha valamit helyesnek érzünk, jobb minél előbb megtenni.

Egy újabb bölcs gondolat Mr. Westontól, mellyel Mrs. Elton is egyetért:

- Tudja, Mrs. Elton, arra jöttem rá, hogy ha a dolgok az egyik hónapban balul alakulnak is, a másikban bizonyosan minden rendbe jön.
- Igaza van, Mr. Weston, tökéletesen igaza van.

Az érzékeny, otthonülő, zabkása-rajongó és minden változástól ódzkodó Mr. Woodhouse megjegyzése, amikor Cole-ék estélyére hívják őket. Az eseményen természetesen csak Emma jelenik majd meg, de apja szerint jobban teszi, ha ő is korán hazamegy:

- De papa, ugye nem kívánja, hogy eljöjjek, míg el nem fáradtam?
- Nem, kedvesem, de úgyis hamar elfáradsz. Nagyon sokan lesznek, és mindenki egyszerre beszél majd. A zajt se fogod szeretni.
- De drága uram - kiáltotta Mr. Weston -, ha Emma korán elmegy, szétrobbantja a társaságot.
- Az se lesz nagy baj - mondta Mr. Woodhouse -, minél előbb feloszlik egy társaság, annál jobb.

Mr. Knightley gondolatai:

- Gyönge fejekben a hiúság a legnagyobb bajt okozhatja. (...) Mondhat, amit akar, Emma, értelmes emberek nem akarnak csacsi feleséget.

- (...) Annyira eltelt titokzatoskodással és cselszövéssel, hogy másokról is ugyanezt tételezi fel. Titkolózás, ravaszkodás; hogy megzavarja az értelmet!

A drága Mrs. Elton bölcsességei:

Bár ő maga még véletlenül sem introvertált, mégis az ellenkezőjét állítja, de a szellemi tartalékokra vonatkozó megjegyzései telitalálatok. Főleg a mai világban, amikor mindig van valami, ami elvonhatja a figyelmünket. Mindig a következő idézet szokott eszembe jutni, amikor valaki arról panaszkodik, hogy unatkozik (már megunt minden külső forrást (tévét, internetet, könyvet stb.) és önmagán kívül nincs más társasága:

Annyi szellemi tartalékkal rendelkezem, hogy nincs szükségem a külvilágra. Nagyon jól meg tudok lenni nélküle. Akinek nincsenek ilyen szellemi tartalékai, azzal persze más a helyzet, de az én szellemi tartalékaim teljesen függetlenné tesznek.

- (....) Mindig mondom, hogy egy nőnek nem lehet elég szellemi tartaléka... és nagyon hálás vagyok, hogy nekem magamnak olyan sok van, így nem vagyok mások társaságára utalva.

Olykor természetesen a nagyszámú szellemi tartalékaink sem szolgálhatnak kifogásként:

- (...) mert bármennyi szellemi tartaléka van is egy nőnek, nem bújhat el mindig otthon; (...)

Mrs. Elton hosszas társalgást folytatott Mr. Westonnal, aki ezúttal a véleményét kérte a fiáról, Frank Churchillről:

- Legyen egészen nyugodt, Mr. Weston, hogy az én véleményem is bizonyára igen kedvező lesz róla. Annyi szépet hallottam már Mr. Frank Churchillről. Ugyanakkor azonban meg kell jegyeznem, hogy azok közé tartozom, akik mindig önállóan ítélnek, és sohasem követik vakon más véleményét. Figyelmeztetem, hogy aszerint alkotok véleményt a fiáról, amilyennek találom. Nem szoktam hízelegni.

Végül a kedvencem Miss Woodhouse-tól: