Délelőtt egy színtársulat próbáján vagyunk, ahol a díszletező épp szegel, akit az ügyelő elküld, mivel mindjárt érkezik az igazgató és a színészek. A dolog érdekessége, hogy a társulat épp egy Pirandello-darabot próbál, akinek a darabjait senki sem érti. A színészek vitába is keverednek az igazgatóval, amikor a portás hat embert vezet be: az anyát, az apát, a mostohalányt, a fiút, a kisfiút és a kislányt, akik a direktort keresik.
Az igazgató nem érti őket, amikor az apa előadja, hogy ők valójában hat szereplő, akiknek egy szerzőre van szükségük, bármilyen szerzőre. A történetük - mely valójában egy tragédia - már megvan, csupán szükségük van valakire, aki mindezt lejegyzi. Az őket megalkotó szerző ugyanis már nem hajlandó velük foglalkozni, így magukra maradtak.
Arra kérik a társulatot, hallgassák meg őket, nézzék meg, ahogy elmesélik és előadják, mi történt velük.
APA Az én egész tragédiám ebben van, uram. Mindegyikünk azt hiszi, hogy csak egy énünk van, pedig ez nem igaz, mert annyi énünk van, ahány formája bennünk a létezésnek lehetséges; kinek ez vagyok, kinek az. Mindenkinek egészen másvalaki. Közben mégis azzal áltatjuk magunkat, hogy mindenkinek mindig ugyanazok vagyunk, mindig minden cselekedetünkben ugyanaz a valaki. De ez nem igaz! Ezt akkor bezzeg észrevesszük, amikor valami szerencsétlen véletlen folytán egyszer csak fennakadunk és megdermedünk, és hirtelen megvilágosodik előttünk: nem mindenestül, nem minden énünkkel vagyunk abban a cselekedetben, tehát a legkegyetlenebb igazságtalanság lenne egyetlenegy énünk szerint megítélni önmagunkat, és úgy maradni, megdermedve, fennakadva, pellengéren; mintha abban az egy cselekedetünkben summázódnék egész életünk!
A hat szereplő közül négy (a mostohalány, a fiú és a két kicsi) az anya gyerekei, akik közül kettőnek a velük érkezett férfi az apja, aki nyomorúságba sodorta őket, amiért a mostohalány vádolja a férfit. A kettejük közt lévő konfliktus igen erőteljesen végig jelen van a darabban.
Az igazgató eleinte ellenkezik, ám a későbbiekben, ahogy megismeri a mostohalány és az apa történetét, megtetszik neki és már ki is osztja a szerepeket a színészei között. Csakhogy a színészek másként játsszák el a szerepeket, mint az eredeti szereplők, mely újabb problémákhoz vezet.
Pirandello most is nagyon izgalmas kérdéseket vet fel a darabban: egy színdarab szereplői túlélik a szerzőjüket és mindenkit, hiszen évek, évtizedek múlva is változatlanok, ugyanazok maradnak, míg a valóságban, az emberek szerepe folyamatosan változik. Lehet, hogy valaki ma igazgatóként azonosítja magát, azonban nem mindig volt igazgató, és lehet, holnap vagy később, egy új szerepet kap, amihez alkalmazkodnia kell.
Ha pedig a színházi világot nézzük, ugyanazt a szerepet két színész is teljesen másként játssza el, hiszen mindketten másként látják a világot, mások a tapasztalataik, az érzéseik, ahogyan mindannyian másként látjuk egymást is. Másként lájuk önmagunkat, mint mások. Két ember teljesen más szemmel lát egy harmadikat. Az apát játszó színész másként közelíti meg az apa szerepét, mint azt az apa teszi, ahogyan a színésznő is a mostohalányét, akik nem látják viszont bennük önmagukat.
APA Csak azt akarom mondani, bármennyire is iparkodik az úr festékkel és minden egyébbel hasonlítani hozzám... egy ilyen alakkal...Nevetés.... nemigen leszek én, akit ő ábrázol, vagyis nem olyan, amilyen én valójában vagyok... Hanem inkább, amilyennek ő engem gondol, amilyennek érez, ha ugyan érez, és nem olyan, amilyennek én érzem magam, itt belül. És véleményem szerint annak, aki majd felőlünk ítéletet mond, ezt szem előtt kell tartania!
A Nobel-díjas szerző ezúttal is egy nagyon elgondolkodtató darabbal lepi meg az Olvasót (vagy a Nézőt), melynek számos gondolata univerzális, ugyanolyan jelentéssel és aktualitással bír, mint több, mint száz éve a megírása (1920-21) és a bemutatása (1921) idején. Mi az illúzió és mi a valóság? Ki milyen szerepet játszik éppen? Tudatában van-e ennek? Véleményt mondhatunk-e valakiről, ha csupán az életének egy cselekedetét, részletét ismerjük? A kérdés most is csupán az, fel merjük-e tenni magunknak ezeket a kérdéseket? Képesek vagyunk-e szembenézni velük, elgondolkodni rajtuk?
IGAZGATÓ Csodálom a bátorságukat, hogy csak így se szó, se beszéd, berontottak ide vele...APA Érthető, kérem, hiszen mi színpadra születtünk mindannyian!...IGAZGATÓ Maguk műkedvelő színészek?APA Dehogy, uram. Csak azért mondom, hogy színpadra születtünk, mert...IGAZGATÓ Ne mondja, hogy még sohasem játszott!APA Csak olyan értelemben, kérem, ahogy mindenki eljátssza azt a szerepet, melyet saját maga vagy mások kiosztottak neki az életben. Bennem ráadásul, láthatja, szenvedély van, mely alighogy izzani kezd, máris kissé színpadiassá válik. Mint egyébként mindenki másban is.
Luigi Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres
Eredeti cím: Sei personaggi in cerca d'autore
In. Színművek
Fordította: Füsi József
836 oldal (335 - 409. o.)
Európa Kiadó, 2008
Kép: Sipario
Ezek is tetszhetnek
.jpg)
Bejegyzések
0 hozzászólás