A kötet, a később megjelent Életválságok meséihez hasonlóan, egy rövid mesével indul, ezúttal A legdrágább kincset olvashatjuk, melyet rögtön telitalálatnak éreztem, hiszen - mint minden mese - örök üzenettel bír, és ez is napjainkban is nagyon aktuális.
A bevezető fejezetből megtudjuk, hogy a szerző Meseterápia c. könyve óta megnőtt az érdeklődés a mesék iránt, azonban attól még nagyon messze vagyunk, hogy egy-egy közösség csupán a mesehallgatás öröme és nem egy, arról szóló tudományos előadás miatt gyűljön össze. Boldizsár Ildikó látja az optimális lehetőséget, azonban a realitással is tisztában van. Könyvében pedig igyekszik alapvetően a mesékből kiindulni, és bár olykor ő is utal pszichológiai, filozófiai vagy éppen teológiai szempontokra, a középpontban mindig az adott mese képi világa áll.
Könyve megírásához Konrad Lorenz 1988-ben tett kijelentését vette alapul, mely szerint az ember elveszíti mindazt, ami őt valójában emberré teszi. Ezek a tulajdonságok, képességek pedig mind-mind megőriződtek a népmesékben, melyekhez bármikor fordulhatunk.
Ha belegondolunk, jó esetben, a gyerekeknek mesélnek a szüleik, de legalábbis az óvodában naponta hall mesét, majd ezek fokozatosan eltűnnek az életéből, holott hozzájárulnak, hogy megértsék és felfedezzék a világot és megtanuljanak eligazodni benne. A mesék mindig az Igazságot keresik, mondanivalójuk univerzális, azonban ehhez is mindenki a maga módján jut hozzá.
Az "Igazságot" kereső, egyetemes szellemi rendszerek nemcsak abban hasonlítanak egymáshoz, hogy ugyanazt kutatják szenvedélyesen, hanem abban is, hogy mindig képekkel fejezik ki magukat. Talán épp azért kerülünk egyre messzebb az "Igazságtól", mert lassan elfeledtünk belső képekben gondolkodni.(....)A tapasztalat és az ismeret összekapcsolásával viszont örökre az emlékezetbe vésődő információ lesz. Ez a mesékkel való tanítás lényege, és ezért nem mindegy az sem, hogy életünk során mikor milyen mesével találkozunk.
A különböző ősi tanítások, vallások is így működnek, erre épültek. Eszembe is jutott, hogy a buddhisták is történeteket mesélnek, azonban csak magát a történetet, míg pl. a keresztényeknél az a szokás, hogy a pap felolvas egy-egy részletet a Bibliából, és azt megmagyarázza. Csakhogy - és ez nemcsak a kereszténységre igaz, hanem pl. egy-egy irodalmi mű kapcsán is - ezek sok esetben belemagyarázások, és nem a befogadóra bízzák, hogy érezze, mit vált ki belőle a történet, hanem a szájába rágják: ezt kell gondolnod, érezned. Erre gondolt a költő. Nem tartják szem előtt és tiszteletben azt, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk a világot, és egy történet (vagy irodalmi vagy bármilyen mű) nem ugyanazt a hatást váltja ki másból, mint bennem, és fordítva.
A képekben való gondolkodás, a képzelőerő, a kíváncsiság és a rácsodálkozás képessége Albert Einstein zsenialitásának is része volt. Ő maga azt tartotta: "A képzelet fontosabb, mint a tudás." Életrajzírói hangsúlyozzák, hogy "mindig a képzelőereje vezette olyan utakra, amelyek túlmennek a konvencionális gondolkodás határain", "döbbenetes képzelőereje segítségével elképesztő jelentőségű alapelveket ismert fel".
Itt rögtön a következő jutott eszembe: #piscesgang ♓, ahogy az interneten találkoztam a Halak csillagjegyűekről/nek szóló különböző tartalmak hozzászólásaiban. Eszembe is jutott Steve Jobs, Kurt Cobain, Victor Hugo, Michelangelo, John Steinbeck és Gabriel García Márquez is (és az elmaradhatatlan Anne Shirley is), és megtudtam, hogy Boldizsár Ildikó is Halak, így őt is üdvözölhetem az Álmodj, királylány klubunkban. Ugyanis a Halakról általában ezt lehet olvasni meg azt, hogy nagyon érzékenyek, ami a szuperérzékenységgel egyenlő, akiknek egyik ismérve, hogy nagyon gazdag belső világgal rendelkeznek. Vagyis igencsak meg vagyunk áldva képzelőerővel.
Ha pedig csak a képekben való gondolkodásra keresünk az interneten, rögtön belefutunk az autizmusba, esetleg az ADHD-be, vagyis a sokak által dilisnek tartottakba, akiknek nyilván hiányzik egy kerekük. A dolog érdekessége, hogy közben az interneten is nagyon sokan előszeretettel idézik Steve Jobsot, Einstent vagy Michelangelót, akiket zseninek tartanak, míg a valóban másként gondolkodókat, ahogy említettem, dilisnek, mivel nem tudják a kettőt összekapcsolni. Pedig akár tetszik, akár nem, a világot mindig ők, a nem normálisok, vagyis a neurodiverzek, a másként gondolkodók vitték előre. Ajánlom a Steve Jobsról írt bejegyzésem, melyben megtalálható az ő narrálásában az Apple híres reklámja a másként gondolkodókról. 😉 És a mesékben is felfedeztem, hogy bizony itt is az nyer a végén, aki a másik utat választja, másként cselekszik, mint pl. a két bátyja, akik már az út elején visszafordulnak, esetleg kővé változnak.
Manapság, amikor a különböző közösségi oldalak az életünk szerves részévé váltak, sokan instant megoldást keresnek: egyperces TikTok-videókban, esetleg podcastekben, lehetőleg a rövidebb és hallgatható tartalmakat részesítik előnyben, mert gyorsak, ill. a hosszabbak alatt lehet valami mást is csinálni, pl. mosogatni, port törölni, edzeni stb. Tévedés ne essék, én is szeretem a különböző podcasteket, videókat, azonban azok tartalmait nemcsak egyszerűen átengedem magamon, hanem jegyzetelni is szoktam, el is gondolkodom rajtuk, összekapcsolom őket a korábbi ismereteimmel és magamba nézek. Számomra ez természetes, mivel introspektív és introvertált intuitív vagyok, azonban tisztában vagyok vele, hogy sokan egy blogbejegyzést sem olvasnak el, mert túl hosszú, vagy ha rövidebb is, másfajta figyelmet igényel, mint egy podcast meghallgatása vagy megnézése, ha fent van a YouTube-on is pl. Ilyenek a mesék is: belülről hatnak, befelé fordulásra késztetnek, hogy csak magunkra koncentráljunk, milyen érzéseket váltanak ki, milyen gondolatokat indítanak el bennünk, a teljes figyelmünket akarják, mert így működnek igazán.
Ráadásul a mesék képesek arra, amit számos megoldást kínáló személytől nem kapunk meg. Rengeteg módszert találhatunk pl. egy-egy elakadásunk okának megtalálására, azonban sokan kizárólag kognitív szempontból közelítik meg a témát (fejben, logikával tisztázzuk, hogy ez a helyzet nem jó, megtaláljuk az okát mondjuk a gyerekkorunkban), és ott csücsülünk továbbra is a gödörben. A mesék egyszerre hatnak a testre, a lélekre és a szellemre, ráadásul azonnal, és ha képesek vagyunk megérteni az üzenetüket, sokkal hamarabb tovább léphetünk, megtalálhatjuk a megoldást, mint x évnyi más módszerrel. Hozzáteszem, hogy a több módszer együttes kombinációja még inkább elősegíti a gyógyulást, ezt magamon is tapasztaltam, és vannak segítő szakemberek, akik szintén így dolgoznak.
Most pedig térjünk vissza a könyvhöz, melyben összesen negyvenhárom mese kapott helyet, melyek kilenc témát járnak körül. Általában mindegyik után egy-egy egy szuszra írt kalauzzal találkozunk, azonban vannak rövidebb mesék, melyek kalauzát összevonta a szerző.
Aki érdeklődik az önismeret iránt, foglalkozott és/vagy foglalkozik vele, bizonyára találkozott már pszichológiai megközelítésből azzal, hogy minden életszakasznak megvannak a különböző feladatai, és ha valamit nem sikerül akkor és ott teljesíteni, akkor megrekedünk azon a szinten, nem tudunk tovább lépni. Ill. amennyiben tovább lépünk is, az új szinten nem tudunk úgy kiteljesedni, mint ha tökéletesen teljesítettük volna az előző szakaszt. Jól tudják ezt már évezredek óta a mesék is, melyek bármilyen élethelyzetben a segítségünkre vannak, ha megtaláljuk a helyzetünkhöz legjobban illőt, a megfelelő típusú mesét, mert a meséknek is számos típusa létezik.
A közös bennük azonban, hogy tisztában vannak az emberi élet változásaival, és felismerhetjük bennük, mely szereplő hogyan viszonyul az életébe betoppanó változással, krízissel. Régen az emberek tisztában voltak azzal, hogy ezek az események az élettel járnak, annak szerves részei, ahogyan a különböző életfordulók is, ezért is emlékeztek meg róluk, ünnepelték meg, hogy az adott korba lépő tudja, mit hagy maga mögött és hová tart. Akkoriban ezek az események erről szóltak, és nem csupán arról, hogy összejön a rokonság, ajándékot hoznak (pl. egy-egy ballagás alkalmából) és esznek-isznak, mulatnak egyet.
A Születés fejezetében megtudjuk, hogy a mesék nemcsak a szülést könnyíthetik meg, hanem a gyermekvállalásra is felkészítik a leendő anyát, sőt, találunk egy mesét, mely férfi szemmel mutatja be a születést.
A Gyermekkorban megismerjük a különböző feladatokat, talán itt a leglátványosabb az a bizonyos szintlépés, mert ahogyan nő egy kisgyerek, úgy változik az érdeklődési köre, és így értjük meg, miért van az, hogy pl. a legkisebbek imádják a láncmeséket, míg a nagyobbak és a felnőttek leginkább a falra másznának tőle. Közben pedig megtudjuk, hogy a gyerekek képzelőereje valóban határtalan és az ő világukban még minden lehetséges - ez az, amit sokan később elfelejtenek, és csak azt hiszik el, amit látnak.
Az Ifjúkorba lépve megtanuljuk, mit kezdhetünk az otthonról hozottakkal. Nagyon szépen mutatja ezt be a Derék Jankó és a kemény kenyér c. mese, melyben a három fiát egyedül nevelő anya csak egy-egy kemény cipóval tudja útnak indítani a fiait. Mi is ez a kemény cipó? Ugyanaz, mint a hamuba sült pogácsa: mindazok a hiedelmek, szokások, sőt, a traumák is, minden, amit otthonról hoztunk. Hogy mihez kezdünk velük?, az mindig csak rajtunk áll. Többször is említettem már a blogban, hogy amennyiben - ahogy a mese címe is mondja - a cipó kemény, elfogadhatjuk és a javunkra fordíthatjuk. Ez az, amikor szembenézünk a dolgainkkal, vagy el is hajíthatjuk őket, ahogy Jankó testvérei teszik. A cipóban jótanácsok is akadhatnak, azonban találhatunk köztük korlátozó hiedelmeket is.
Nagyon örültem, hogy a Barátság és közösség c. fejezet bevezetőjében Boldizsár Ildikó kitér a közösségi oldalakra és az azokon található csoportokra. Természetesen, ő sem tartja rossznak ezeket, azonban felhívja a figyelmet, hogy mégsem olyan itt kapcsolódni az emberekhez, mint személyesen, és akinek többszáz követője van, vagy egy csoport duzzad ekkora létszámúra, már nincs köztük valódi kommunikáció, mert sokan csupán passzívak. Ezt elmondhatom a kisebb csoportokról is, mert nekem is vannak ilyen tapasztalataim.
Nemrég láttam olaszul egy autóreklámot, amely épp azzal kezdődik, hogy összekapcsolódtunk online, mert személyesen már nem megy. Ez nagyon pedig elszomorító.
Ez volt az egyik kedvenc fejezetem, ugyanis olvashattam az igaz és a hamis barátságról, megerősítést kaptam, hogy lehet két teljesen eltérően gondolkodó ember között is valódi barátság és mi mindenre képes a közösség ereje.
Másik nagy kedvencem a Hivatás és életcél lett, mely felhívja a figyelmünket arra, miért fontos, hogy megtaláljuk a saját kristálygömbünket, azt a részünket, aki/amely egyszerűen csak tudja, mi való nekünk, és megtudjuk, milyen az, ha céltalan az életünk. Itt találkoztam először az azóta is egyik kedvenc mesémmel, A fiú három tudományával, melynek hőse az örökségét három tudományra cseréli, mivel azzal még nem rendelkezik, és tudja, hogy ezek később hasznosak lesznek a számára. Mivel én is imádok tanulni, így rögtön megszerettem Oszküsz-oolt.
A Ha kellek vigyél, el! c. mese pedig megerősített abban a meggyőződésemben, hogy egyáltalán nem nagyképűség, hogy én is így állok a dolgokhoz és az emberekhez. Szelektív és válogatós vagyok, ám, ha valaki nem akar tőlem semmit, akkor ez van. Ill. az elköteleződéshez is bátorságra van szükség.
Aztán a fejezet végén egy másik kedvencemmel, A csillagszemű juhásszal találkoztam, aki rendben van. Hogy ez mit is takar, kiderül a meséből és annak kalauzából.
A Szerelem fejezetének bevezetőjében nagyon érdekes dolgokról olvashatunk. Kiderül, hogy a mesék erről a témáról is nagyon sokat tudnak, és az útkeresés mellett ez az egyik leggyakoribb témájuk. Nem véletlenül, hiszen nem mindegy, hogy valaki hogyan lép be egy kapcsolatba, mit visz magával és mire van szüksége.
Számomra a szerelemről szóló mesék azért oly kedvesek, mert végtelenül egyszerűen beszélnek arról a végtelenül bonyolult dologról, ami nő és férfi között kialakulhat. Nem foglalkoznak azzal, hogy miben különbözik a két nem egymástól, milyen a női és a férfiagy, melyek a nemeknek megfelelő viselkedési formák, s egyáltalán vannak-e ilyenek. Nem beszélnek függőségről, kapcsolati játszmákról, kötődési mintákról s azok hiányairól, valamint a gyerekkori sérülések párkapcsolati hatásairól, az egyenjogúságról és az elköteleződéstől való félelemről sem. Nem azért, mert nem tudnak ezekről, hanem azért, mert ezek mellett tudnak az emberi kapcsolatok - köztük a nő és férfi közötti kapcsolatok - "rend szerinti" működéséről, arról, amikor egy férfi és egy nő a lehető legteljesebb formában "egymásé lesz". Ugyanakkor a mesék idealizált képet sem mutatnak a szerelemről és a házasságról.
A fejezet legfontosabb üzenetei - véleményem szerint - , hogy nem mindegy, mit látott otthon a házasulandó korba lépő, milyen mintája volt; hagyják, hogy maga válasszon társat magának. A mesékben a szülők avatkoznak be, míg a meséken kívül sokan mások is (rokonok, ismerősök, kollégák stb.) előszeretettel ajánlgatnak valakit annak, aki már benne van a korban, azonban eszükbe sem jut, honnan tudhatnák ők, mi, ill. ki a jó az illetőnek?
Arról is sokan megfeledkeznek, hogy a pár tagjainak azonos szintre kell kerülniük, nemtől függetlenül próbákat kell kiállniuk, míg sor kerülhet a hétországra szóló lakodalomra vagy éppen a boldogan éltek, míg nem nem haltakra.
Általában az a kép él bennünk, hogy a mesék az előbb említett hét országra szóló lakodalommal érnek véget és a pár boldogan él, míg meg nem hal. Csakhogy vannak mesék, amik megmutatják, mi történik az után, hogy véget ért a lakodalom, mindenki hazament és az ifjú pár megkezdi közös életét. Ezt ismerjük meg Az érett nő - A világszép asszony és Az érett férfi - A kovács c. fejezetekben.
Korábban, A táltos kanca és a libapásztor lány c. mesében megtudtuk, mely az a hét szépség, melyet egy fiatal lánynak birtokolnia kell és mely az a hét tudomány, melyre szüksége van, hogy valóban boldogan élhessen a családjával, míg meg nem hal.
Kiderül, milyen fontos szerepük van a feleségeknek, melyet sokan nem vesznek észre, milyen egy bölcs anya, a biztos társ és a hűséges feleség. Ezek a nők bizony alaposan meglepik a férfiakat, olykor még a saját
A férfiakról szóló fejezet is valószínűleg meglepi az Olvasót. Amikor egy férfinak már megvan a saját maga által felépített birodalma, sokszor úgy érzi, valami még mindig hiányzik. A fejezet azonban éppen ennek az ellenkezőjére hívja fel a figyelmet. Az ebben helyet kapott mesék főszereplői már nem útkeresők, hanem az eddig szerzett ismereteik segítségével boldogulnak a világban.
Az Öregkor elején Boldizsár Ildikó XVI. Benedek pápa lemondását hozza fel példaként, akinek tette meglepte a világot, azonban a szerzőt nem, mellyel teljesen egyetértek. A pápa döntése tökéletesen észszerű volt, melynek hátterében az önismeret áll. Meghányta-vetette a dolgait, és felismerte, hogy mire képes még és mire nem képes már.
A fejezet meséi is erre tanítanak. Az életünknek ebben a szakaszában nemcsak a testünk, hanem - jó esetben - az értékrendünk is változik, és - amennyiben eddig nem tettük -, szembe kell néznünk az eddigi életünkkel, mert annak nyomai alakították ki, milyen időskorra számíthatunk.
Sokan úgy tekintenek az időskorra, hogy az egyenlő a halálra való készülődéssel, várakozással, melyre alaposan rácáfol a Mátyás király és a százesztendős öregember c. mese utóbbi szereplője.
A különböző életszakaszok meséi arra is figyelmeztetnek, ha valami kimaradt az életünkből, rosszul választottunk, azt már nem hozhatjuk vissza. Természetesen, ezzel mindannyiunknak előbb-utóbb szembesülnie kell, azonban a többiről már mi dönthetünk. Bármikor a kezünkbe vehetjük az irányítást, hogy javítsunk a helyzetünkön, a jövőnkön, ezzel is példát mutatva másoknak, hogy ezt ők is megtehetik, ill. a másokéin is javíthatunk.
A kötetben található negyvenhárom mese csupán egy lehetséges változata annak, milyenek lehetnek egy-egy ember életének különböző szakaszai - írja a szerző, hiszen végtelen lehetőség áll a meséket tekintve is mindannyiunk előtt, elvégre mindannyiunk élete más és más. Ez a válogatás pedig segíthet felismerni, hol lehet a probléma, ha elakadtunk és milyen megoldás után érdemes kutatni, hogy az adott életszakasz feladatait sikeresen vegyük, és mi is boldogan éljünk, míg meg nem halunk.
A módszer sikerében kételkedők azt mondják, hogy mivel a mesét létrehozó és éltető társadalmi formák mára megszűntek, az életkörülmények megváltoztak, a mesékbe kódolt üzenetek, életbölcsességek sem hasznosíthatók már, mert ezek csak az őket fenntartó rendszerekben segítették az élet természetes működését. Ilyen alapon állíthatnánk, hogy mind a görög tragédiák, mind Shakespeare drámái - a világirodalom többi klasszikus darabjáról nem is beszélve - érvénytelen igazságokat tárnak fel, mert az ember már nem azok között a körülmények között él, mint amelyekben e drámák (regények, novellák) hősei. De "a mesék nem másról beszélnek, mint az élet örök és állandóan visszatérő témáiról, amelyek mindenhol és minden időben, minden férfira és nőre egyaránt érvényesek. Formájuk ugyan változik, de univerzális jellegük miatt tartalmuk mindig ugyanaz marad." - állítja Massimo Diana filozófus és társadalomkutató (...).
Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek
Életfordulók meséi
428 oldal
Magvető Kiadó, 2015
Képek: Unsplash - Etienne Girardet és Annie Spratt, Pinterest
Ezek is tetszhetnek
.jpg)
Bejegyzések
0 hozzászólás