Csupán a véletlennek köszönhetem, hogy végre elkezdtem megismerkedni a drámaíró Szabó Magdával is. A tévéújságban feltűnt a Kiálts, város! címe, valamiért ismerős is volt, de nem tudtam szerzőhöz kapcsolni. El is szégyelltem magam.
Aztán egyik este A kis cukrászdát néztem, amely után a műsorajánlóban éppen a filmből mutattak néhány kockát, de annyira nem figyeltem oda, csak a színészek neveire emlékszem. Majd másnap utánanéztem, és már biztos voltam benne, hogy az aznapi olvasmányom biztosan Szabó Magda drámája lesz, hogy a tévéjátékot felkészülten nézhessem meg.
Ezért jó, hogy nem tervezem meg előre az olvasmányaim, mert most nagyon hálás vagyok az M3-nak, hogy eszembe juttatta ezt a drámát, amely A macskák szerdája c. kötetben jelent meg legutóbb.


A Kiálts, város! Szabó Magda első történelmi drámája, amely a 17. század elején, 1604 októberében játszódik Debrecenben. Az írónő a város történetét olvasva találkozott az esettel (ha lehet így nevezni), amely a darab megírására ösztönözte.

A szereplők nevét olvasva eszembe jutott, hogy Debrecenben egy utca őrzi Borzán Gáspár nevét, de vajon hány debreceni tudja, ki volt ő?

A dráma egy rövid, a jelenben - azaz az előadás idején - játszódó előjátékkal kezdődik, melynek szereplői - Ahmed szultán, II. Fülöp spanyol király, Rudolf császár, Kálvin János, Bocskai István és Belgiojoso császári hadvezér - azon vitatkoznak: ki ölte meg Borzán Gáspárt? Ki a felelős a haláláért?

KÁLVIN    Hát akkor nyilvánvaló, hogy Borzán Gáspárt önök ölték meg. Feleljenek érte!
BELGIOJOSO    Ön rögeszmés, uram, forduljon orvoshoz. A szultán már közölte, nem ismeri, Fülöp király hat évvel hamarabb elhunyt, mint az illető, Rudolf úr, hallotta, szintén csak a városról tud, Borzán Gáspárról nem. Én jól ismerem Debrecent, és jártam is az adott esztendőben arrafelé, de én ugyan hozzá nem nyúltam semmiféle Borzán Gáspárhoz, éppen elég bajom volt Bocskai fejedelem példátlanul kollegiálatlan magatartása miatt. Debrecen… Micsoda város! A szélrózsa stabilabb, hódolt az mindenkinek, aki rákiáltott, s egyikünket a másikunkkal szedte rá. Ki tudta valaha kitalálni, végül is mikor mit gondolt magában Debrecen?
BOCSKAI    Idegen aligha. Debrecen nem szerette az idegeneket.

A vitának az akkori debreceni főbíró, Gál Nagy István megjelenése vet véget, aki feltárja az igazságot, amelynek részleteit a következő három felvonásból ismerjük meg.

Debrecen város Tanácsa éppen ülésezni készül, amikor a főbírót a görög kalmár, Sztavriász keresi fel. A kereskedő már évek óta szeretne letelepedni a városban, de mivel óhitű és nem hajlandó áttérni a kálvinista vallásra, kérésére minden alkalommal elutasítás a válasz. Debrecen város akkori törvényei szerint a városban csak protestáns vallásúak kaphattak polgárjogot.

A Tanács több törvényt és napi rendi pontot is elfogad, köztük az új esküdtbíró személyét. A posztra két jelölt is volt, az Ifj. Portörő (apja már a szenátus tagja) és Borzán Gáspár, aki a főbíró lányának vőlegénye. Gál Nagy nem akart maga választani, és a szavazás egyértelműen Borzánnak kedvezett, amely miatt az Id. Portörőnek ma is keserű a szája íze.

Ezalatt Eszter, Gál Nagy lánya boldogan készül a másnapi esküvőjére, amelyet már nyolc éve tervez, de eddig minden alkalommal el kellett halasztani, mert a kitűzött napon Debrecent valamilyen fenyegetés, katasztrófa (tűzvész, pestis, aszály, tatár támadás) érte, és ilyen helyzetben nem illendő ünnepelni. Eszter örömét csak a nagyanyja (Gál Nagy anyja) rontja el:

AZ ÖREGASSZONY    Az esküvőd napja? Még nincs itt. Csak holnap jön el, és akkor is csak úgy, ha Isten azt akarja.
ESZTER   Mit bánt, mondja? Nem szenvedtem még eleget?
AZ ÖREGASSZONY    Nem szenvedtél, és nem is akarlak bántani. Azok szenvedtek, akik miatt várnod kellett nyolc esztendőt. A város.
ESZTER    Ötször kellett elhalasztani az esküvőmet, ötször! Mért tesz úgy, mintha nem tudná? Most végre meglesz holnap. Hagyjon örülni!
AZ ÖREGASSZONY   Ötször kellett elhalasztani, hát aztán. Istennek teszel szemrehányást, amiért ránk hozta a gyásznapokat, vagy az apádnak, amiért megtartatta veled? A debreceni főbíró lánya vagy, az életed, az örömöd, a bánatod, az esküvőd, de még csak a halálod is a városé. Mikor akartad volna megülni, mondjad? Mikor először kitűztétek, ránk jött a tűz, háromszázkét ház égett porrá, és mind a tizennégy malom. Lett is volna kivilágítás. Még hajnalban is lángolt a Német utca, meg végig a Csapó.

Az események ismét nem várt fordulatot vesznek: a Bocskai mellé állt hajdúk a császári csapatok ellen indultak. Éjszaka megérkezik Belgiojoso egyik kapitánya, aki túszként magával viszi a városházán aznap éjjel ügyeletes Borzán Gáspárt és az Ifj. Portörőt. A császári csapatok jó ideje nem kaptak zsoldot, sem élelmet, ezért a kapitány Debrecentől követel pénzt és ennivalót a számukra, ha szeretnék élve viszontlátni a túszokat.

A már így is kizsigerelt várost újabb csapás éri. Meg lehet-e menteni mind a várost, mind a túszok életét? Gál Nagy Istvánnak élete legsúlyosabb döntését kell meghoznia.

Szabó Magda már nem egyszer letaglózott a regényeivel, de arra az érzésre, amelyet a Kiálts, város!-sal váltott ki belőlem, nem találok szavakat. Az utolsó oldalakon azt hittem, kiesik a kezemből a könyv, annyira felkavart. Miután az utolsó sorokat is elolvastam, csak néztem döbbentem magam elé.

Egyáltalán nem vagyok naiv, és bár kezdettől fogva ismertem a végkifejletet (hogy Borzán Gáspárt megölték), de titkon mégis reménykedtem, hogy lesz valami megoldás, és Borzán Gáspár megmenekül. De nem. És közben annyira haragudtam a debreceniekre! Ennyi fafejű, ostoba embert! Nem képesek befogadni egy más felekezethez tartozó embert, holott ugyanabban az Istenben hisznek!

HODÁSZI LUKÁCS   A törvényt azért hoztuk, mert a protestánsokra úgy vadásznak, mint a nyúlra a magyar király városaiban, papjainkat börtönbe vetik, templomainkat meg bezárják. Debrecen oltalmat ad az üldözötteknek, és megmutatja a nem kálvinistáknak, milyen az, mikor valakinek nincs joga, és másodrendű állampolgár a saját hazájában. Király, klérus majd tanul belőle.
SZTAVRIÁSZ   Király, klérus nem tanul, s ha igen, nem ilyesmiből. Ezzel csak az ártatlanokat keserítitek el, és elvadíttok a várostól olyanokat, akikkel Debrecen tán gazdagodnék. Mért tanuljátok meg a rosszat a rosszaktól, mért nem mutattok ti példát arra, mi az Isten előtti egyenlőség, a hitbéli szabadság?

A dráma legszimpatikusabb szereplője számomra éppen ezért Sztavriász lett, aki felismerte már ekkor is azt, amire sokan még ma sem képesek - a toleranciára. Ráadásul egy pillanatra sem emelte fel a hangját, tárgyilagosan adta elő az érveit, ami az ő helyzetében igazán tiszteletreméltó és dicséretes dolog.
Esztert nagyon sajnáltam, de a darab végére az apja is megmutatta az emberi oldalát, hogy nem csak a város érdeke a legfontosabb a számára. Az öregasszonyt már a megjelenésekor sem kedveltem, és ez a későbbiekben sem változott. Hihetetlen, hogy egyes emberek mennyire képesek alárendelni magukat a vallásuknak. Az öregasszony is csak a keresztyén elvárásokat tartja szem előtt, még a saját érzelmeit is képes kizárni, ha úgy alakul - de talán nincsenek is valódi érzései. Az ilyen embert pedig egyszerűen csak sajnálni lehet. Ugyanezért nem tudtam megkedvelni Hodászi Lukácsot, a papot sem.
Arra pedig nagyon kíváncsi lennék, hogy hajdúkapitány Molnár akkor is azt mondta volna-e a főbírónak, amit mondott, ha ismerte volna Borzán Gáspárt, vagy esetleg rokonságban állt volna vele?

A történelmünk pedig tele van Borzán Gáspárokkal (köztük sok-sok névtelennel), akiket  egy-egy nemes ügy érdekében áldoztak fel.


Nemcsak a dráma, de sajnos a kötetben található számos elírás is elszomorított. Pl. honlap holnap helyett, egy-egy kimaradt betű vagy szóköz. Az Európa Kiadó neve számomra sokáig garancia volt a minőségre és az igényességre, de ezek szerint már a 2000-es évektől kezdve egyre lazábban kezelték a szövegeket. Hogy ez kinek a hibája, nem tudom. Ám ez nemcsak olvasói szempontból szégyen, hanem Szabó Magdára nézve is, mert ilyenkor az az érzésem támad, mintha nem tisztelték volna a szerző munkáját. Nézzük mégis  a pozitív oldalát: legalább kiadták két kötetben az írónő drámáit, én meg örüljek, hogy annak idején megvettem mindkettőt, és miután összekapartam magam, szépen sorjában elolvashatom őket.


A tévéjátékról: Bár néhány dolgon változtattak a színpadi változathoz képest (csak a három felvonás szerepelt benne, az előjátékot kihagyták), és a szövegből is itt-ott kivágtak, mégis tökéletesen visszaadta a drámát, és a színészeket is csak dicséret illeti. De mi mást lehetne mondani róla, ha olyan színészek játszottak benne, mint Szabó Sándor (Gál Nagy), Sinkovits Imre (Id. Portörő), Kovács Nóra (Eszter) vagy Bessenyei Ferenc (Sztavriász)?  Lontay Margit az öregasszony szerepében annyira flegma és utálatos volt, hogy még szánni sem tudtam, sőt sokkal ellenszenvesebb volt a filmben, mint amilyennek képzeltem. Az ilyen alakításokért szoktak díjakat osztogatni.
Ahogy a dráma, a film is ugyanúgy megrendített, és biztos vagyok benne, hogy azok közé az olvasmányaim közé sorolom, amiket sosem fogok elfelejteni.

SZTAVRIÁSZ (csepp hallgatás után, nagyon udvariasan) Uram, ha egyszer sok lesz az időtök, ugyan gondolkozzatok el rajta, mivel vagytok ti voltaképpen jobbak, mint a pápisták? (Kimegy)

Szabó Magda: Kiálts, város!
Színjáték, egy előjátékkal, három felvonásban
In: A macskák szerdája
458 oldal (151-246. o.)
Európa Kiadó, 2005
A kötet a DIA-n.

A legutóbbi nagytakarítás alkalmával került elő az In memoriam Szabó Magda hangoskönyvem, amit annak idején elsőként a Nők Lapja Évszakokkal lehetett - jóval olcsóbban - megvásárolni, így nem volt kétséges, hogy a szokásos bevásárlásom alkalmával a lap is a kosaramba kerül.

Ahogy újra megtaláltam a CD-t, be is tettem a lejátszóba, amely rögtön Szabó Magda szavaival indul a regényről, és ezt követik a részletek, melyeket Bánsági Ildikó olvas fel. Utóbbi annyira tetszett, hogy nem volt kétséges: a többi olvasmányomat kicsit félreteszem, mert a Für Elisét akarom olvasni.

Szabó Magda önéletrajzi regényébe fiktív eseményeket is beleszőtt, de a legfontosabb az ő maga által megalkotott testvér, Cili alakja.

Szabó Magdát szülei sajátos szellemben nevelték: két félresiklott karrierű ember gyerekeként született, ezért Jablonczay Lenke és Szabó Elek úgy dönt, nem tiltanak semmit a kislánynak, ha ők rabok voltak, legalább a gyerekük legyen szabad. Édesapja gyerekkora óta latinul tanította, az esti meséit pedig bibliai és mitológiai alakok történetei jelentették, míg Jablonczay Lenke, a tündér, egy másik világba kalauzolta el a kis Magdolnát.

Ez az idilli világ változott meg egy csapásra, amikor a városi kulturtanácsos édesapa Budapestről egy kockás plédbe bugyolált, szőke kislánnyal a karján tért haza. A barna, élénk képzelőerővel és szereplési vággyal megáldott, cserfes Magdolna három éven át birtokolt egyeduralma ezennel véget ért. A kislányról csak annyit tudnak, hogy Zentáról menekült szüleivel, menekülés közben rájuk lőttek és a két szülő az élete árán mentette meg a kislányt, Cilit. Cili nem beszél, rögtön megérzi a másik gyerek ellenszenvét és menekülni akar.
Végül Magda is megbékél az új helyzettel, és a trianoni árvával testvérként szeretik és kísérik egymást.

A regény a testvéri szeretetnek és Cilinek állít emléket. Végigkövethetjük kettejük életét Cili érkezésétől az érettségi utáni napig.

Szabó Magda nem volt hétköznapi gyerek: köztudott, hogy a szigorú, református Dóczi Gimnáziumban tanult, de már a tanulmányai megkezdése előtt is megbotránkoztatta az ottaniakat. Egyházi iskola lévén, már az első osztályt megkezdő kicsik sem léphetik át az intézmény küszöbét minimális bibliai ismeretek nélkül. Az illatos kisasszonyok feladata, hogy mindezt a tudást átadják a leendő kisiskolásoknak. Azonban ki hallott már olyat egy ötéves gyerek szájából, hogy Isten valójában magyar, virágot visel a kalapján, Jézus meg egy hortobágyi halgazdaságban éli mindennapjait a felesége oldalán? Még szerencse, hogy a család jó ismerőse, a nagytiszteletű úr segítségével orvosolhatók ezek az eltévelyedések, de a kis Magda a következő években is nem egyszer húzza ki a gyufát a tanárainál és Milánó igazgatónőnél.

Ismét találkozhatunk Möszjővel, de megismerjük Szabó Magda és Cili többi tanárát, osztálytársait, mindennapjait, érzéseiket, vágyaikat, titkaikat, csalódásaikat. Együtt fedezhetjük fel Cili zenei, Magdolna írói tehetségét. Ott ülhetünk mi is az iskolapadokban, részt vehetünk az iskolai kiránduláson, izgulhatunk az érettségi miatt. Átélhetjük mindazt, amit ők.

Olykor ugrunk egyet az időben, olykor egy későbbi fejezetben felidézzük a korábban történteket.

És milyen jó, ha az embernek olyan bölcs édesanyja van, mint Jablonczay Lenke, aki a sorscsapások után is szeretettel és jó tanáccsal szolgál:

Ez még csak egy előhalál – hallottam, s úgy szólt hozzám, mintha visszaigazolná a döntést, tíz kiló epret főz be télire. - Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat. Hol van már akkorára belőled az az igazi szenvedés, amelybe belegyakorolt az élet, hol a tanácstalan kétségbeesés, hol vagy te, ép önmagaddal?
Test-lélek, ha annyit terhelik, elkopik, annyiszor átszenvedett előhalálaid mennyei üzenetek, hiszen a nagy arénában, amelyben utolsó percig mozogtál, szinte mindened megrokkant, elvesztette jelentőségét. Ne csapásnak értékeld Isten irgalmas ajándékát, hanem adománynak, a végsőnél, ami már nem „elő”, de végleges halál, amikor végre megpihenhetsz, csak azt érzed majd, eljött az áldott pihenés. Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben. Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz. Érted, amit hallasz, Magdolna?

Mit is lehetne mondani ezek után? Jablonczay Lenke szavai ma is gyógyírként hatnak a lelkünkre. Ahogyan az egész könyv, amely hol mosolyt csal az arcunkra, hol megdöbbent, hol összefacsarodik a szívünk olvasás közben. Őszinte, tanulságos, emberi és sokszor nagyon fáj. Mint minden Szabó Magda-regény. Olvassuk hát. Sokszor. Sokszor.


Szabó Magda: Für Elise
416 oldal
Európa Kiadó, 2002
1800 Ft
Az új kiadás 3400 Ft-ba kerül, a hangoskönyv Bánsági Ildikó előadásában 4990 Ft-ba.

Sovány voltam, beteges, meghizlalhatatlan. Gyakran kényszerültem ágyba, s ha véletlenül senkinek nem volt ideje mesélni vagy játszani velem, könyvet adtak kezembe, már akkor is, mikor még nem tudtam olvasni. Legelső könyvemet a szüleim csinálták összefűzött lapokból,  amelyet teleragasztottak metszett képpel, s a képek alá, szövegnek, saját verseiket írták. 

 A napokban rám jött a Szabó Magdát akarok olvasni-roham, így egyértelmű volt, hogy ezt a regényét kezdem el, és jók volt a megérzéseim, már az első lapokon elvarázsolt.

Az írónő ebben a regényében nem csak a saját gyerekkoráról, szüleivel és a környezetével való kapcsolatáról, hanem a '20-as évek Debrecenéről is mesél. Korabeli sétát teszünk a Piac utcán, benézünk a színházba, megismerjük a rokonokat, a szomszédokat, a Szent Anna utca (itt lakott a Szabó család) többi lakóját.