Erre a hétre még egy bejegyzéssel készültem, és rögtön hármat ütök egy csapásra, azaz írok a kedvenc műfajaimról; arról, hogy lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján, ill. melyek azok a könyvek, melyek meghatározóak voltak számomra.
Kezdjük is a kedvenc műfajokkal. Gimiben az első irodalomórán egy táblázatot készítettünk, a három oszlop pedig a Líra, Epika és a Dráma címet kapta. Alá szépen felsoroltuk, mennyi minden tartozik az adott műnemhez. Eredetileg azt mondtam volna, főleg a szépirodalom felé húz a szívem, de a múlt héten a többiek is bebizonyították, hogy a szórakoztató és a szépirodalom már egy ideje együtt jár, nem különíthető el sokszor. Számomra az a legfontosabb, hogy Molytáp legyen az adott mű, ahogy egyszer Síontan mondta. Hogy kinek mi a Molytáp, persze Molyonként válogatja, de legfontosabb, hogy táplálja a Moly agyát, pozitívan hasson rá, míg fogyasztja, minden agysejtje épen és egészségesen maradjon az első oldaltól az utolsóig. A Molytáp lehet vers, novella, regény vagy dráma, lehet vígjáték, tragédia, romantikus (persze nem az a fajta, ami egy szappanoperához hasonlít és legalább egy ötliteres vödröt kell mellé bekészíteni), történelmi, életrajzi, művészettel kapcsolatos. Lehet kortárs vagy klasszikus. A felsoroltak természetesen keveredhetnek is.
Lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Nyilván valamelyest lehet rá következtetni, de nem hiszem, hogy örök igazságokat lehetne levonni belőlük.
Biztosan kiderül, mely témák iránt érdeklődik az illető (történelem, irodalom, művészet, pszichológia, zene, stb.), a nehezet vagy a könnyűt választja, azaz egy nehezebb nyelvezetű, mély mondanivalóval bíró művet vagy egy könnyed, kikapcsoló könyvet vesz a kezébe.
A nem olvasó emberkék számára pl. egyenesen egy olvasó ember látványa szinte megbotránkoztató. Szerintük, aki olvas, biztosan dögunalmas lehet, csak a könyvek érdeklik, azért menekül az olvasásba, mert nincsenek barátai. Ez bizony előítélet, ráadásul a legtöbb esetben nem is igaz.
De visszatérve a műfajokhoz, itt sem szabad általánosítani. Pl. ha valaki imádja a krimiket, a horrort, nem biztos, hogy ő maga is ilyen hajlamokkal bír. Egyszerűen őt csak ez a műfaj szórakoztatja és nem biztos, hogy az évszázad bűntettére készül közben és ötleteket akar meríteni.
Tegnap fejeztem be a luxusprostituáltról szóló könyvet, és őszintén remélem, senkinek nem jutott eszébe, hogy azért olvastam el, mert erre a pályára készülnék. Megnyugtatok Mindenkit, nem, nem az én világom. Pusztán a kíváncsiság hajtott, és biztosan nem kerül fel a következő listára, amelyen a számomra meghatározó könyveket gyűjtöm össze.
Nemrégiben olvastam Szabó Magdától Az őzet. Iszonyatos érzelmekkel találkoztam a lapokon, sütött az Eszterből áradó düh, és elgondolkodtatott. Azt hiszem, jókor került a kezembe és azóta egy saját példányt is sikerült beszerezni.
Másik ilyen arcul csapó regény volt tavaly az Egy tökéletes nap. Éjszaka fejeztem be és utána majdnem egy órán át forgolódtam, annyira felkavart, annyi gondolat járt a fejemben.
Ugyanilyen letaglózó hatással volt rám a Búcsú a fegyverektől. Szintén nem éjszakai olvasáshoz ajánlott.
Mindhárom regény sokáig ott motoszkál az olvasó fejében, mindhárom említése még most is eszembe juttatja, mennyire felkavartak.
A bejegyzésben szereplő képeket a weheartit-on találtam.
Kezdjük is a kedvenc műfajokkal. Gimiben az első irodalomórán egy táblázatot készítettünk, a három oszlop pedig a Líra, Epika és a Dráma címet kapta. Alá szépen felsoroltuk, mennyi minden tartozik az adott műnemhez. Eredetileg azt mondtam volna, főleg a szépirodalom felé húz a szívem, de a múlt héten a többiek is bebizonyították, hogy a szórakoztató és a szépirodalom már egy ideje együtt jár, nem különíthető el sokszor. Számomra az a legfontosabb, hogy Molytáp legyen az adott mű, ahogy egyszer Síontan mondta. Hogy kinek mi a Molytáp, persze Molyonként válogatja, de legfontosabb, hogy táplálja a Moly agyát, pozitívan hasson rá, míg fogyasztja, minden agysejtje épen és egészségesen maradjon az első oldaltól az utolsóig. A Molytáp lehet vers, novella, regény vagy dráma, lehet vígjáték, tragédia, romantikus (persze nem az a fajta, ami egy szappanoperához hasonlít és legalább egy ötliteres vödröt kell mellé bekészíteni), történelmi, életrajzi, művészettel kapcsolatos. Lehet kortárs vagy klasszikus. A felsoroltak természetesen keveredhetnek is.
Lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Nyilván valamelyest lehet rá következtetni, de nem hiszem, hogy örök igazságokat lehetne levonni belőlük.
Biztosan kiderül, mely témák iránt érdeklődik az illető (történelem, irodalom, művészet, pszichológia, zene, stb.), a nehezet vagy a könnyűt választja, azaz egy nehezebb nyelvezetű, mély mondanivalóval bíró művet vagy egy könnyed, kikapcsoló könyvet vesz a kezébe.
A nem olvasó emberkék számára pl. egyenesen egy olvasó ember látványa szinte megbotránkoztató. Szerintük, aki olvas, biztosan dögunalmas lehet, csak a könyvek érdeklik, azért menekül az olvasásba, mert nincsenek barátai. Ez bizony előítélet, ráadásul a legtöbb esetben nem is igaz.
De visszatérve a műfajokhoz, itt sem szabad általánosítani. Pl. ha valaki imádja a krimiket, a horrort, nem biztos, hogy ő maga is ilyen hajlamokkal bír. Egyszerűen őt csak ez a műfaj szórakoztatja és nem biztos, hogy az évszázad bűntettére készül közben és ötleteket akar meríteni.
Tegnap fejeztem be a luxusprostituáltról szóló könyvet, és őszintén remélem, senkinek nem jutott eszébe, hogy azért olvastam el, mert erre a pályára készülnék. Megnyugtatok Mindenkit, nem, nem az én világom. Pusztán a kíváncsiság hajtott, és biztosan nem kerül fel a következő listára, amelyen a számomra meghatározó könyveket gyűjtöm össze.
Nemrégiben olvastam Szabó Magdától Az őzet. Iszonyatos érzelmekkel találkoztam a lapokon, sütött az Eszterből áradó düh, és elgondolkodtatott. Azt hiszem, jókor került a kezembe és azóta egy saját példányt is sikerült beszerezni.
Másik ilyen arcul csapó regény volt tavaly az Egy tökéletes nap. Éjszaka fejeztem be és utána majdnem egy órán át forgolódtam, annyira felkavart, annyi gondolat járt a fejemben.
Ugyanilyen letaglózó hatással volt rám a Búcsú a fegyverektől. Szintén nem éjszakai olvasáshoz ajánlott.
Mindhárom regény sokáig ott motoszkál az olvasó fejében, mindhárom említése még most is eszembe juttatja, mennyire felkavartak.
A bejegyzésben szereplő képeket a weheartit-on találtam.
Bejegyzések
0 hozzászólás