A klasszikus, a kortárs, a magyar, a külföldi, novellák és regények meg a kötelezők

Igyekeztem a címben összefoglalni, miről is lesz szó. Ezen a héten ugyanis szeretném mind a négy témát kivesézni.

Csapjunk is bele a lecsóba, és kezdjük az első hárommal.

Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Regények kontra novellák

Ahogy a bejegyzéseimből kitűnik, főleg regényeket olvasok, de a novellákat sem vetem meg. Bár a blogban alig akad novelláskötetről bejegyzés (emlékeim szerint a Mézescsók Cerberusnak az egyetlen), de a lemaradásomat hamarosan pótolni fogom. Egy-egy novella vagy elbeszélés is tud olyan ütős lenni, mint egy több száz oldalas regény, sőt! Néha az ember lánya rövidebb olvasmányra vágyik, így keres egy novelláskötetet vagy néhány színvonalas női magazinban, illetve heti lapban is rábukkan olykor egy-egy novellára.
Pl. a Nők Lapjában amikor csak tehetem, elolvasom Tóth Krisztina novelláit, amelyek rövidek, mégis mindig olyan befejezéssel érnek véget, hogy nem egyhamar felejti el az ember.
Szétnéztem a könyveim közt és nem is állok rosszul, hiszen olyan szerzők várnak rám, mint a már említett Tóth Krisztina, Szabó Magda, Ady Endre vagy Csáth Géza.

Mivel nagyon sokáig csak a kötelező olvasmányok szerepeltek a Molytáp listán, így a kortárs irodalmat csak nemrégiben fedeztem fel. A klasszikusok valószínűleg nem véletlenül érdemelték ki ezt a címkét. Persze a klasszikusok és a kortársak közt is bukkanhatunk igazi gyöngyszemekre vagy számunkra kevésbé tetsző műre. Nem mondanám, hogy bárkinek is féltem volna vagy félnék a műveitől, inkább halogató típus vagyok. Ha nem keltette eléggé fel a figyelmem az író, hajlamos vagyok hátrébb sorolni a várólistán, aztán már nem egyszer fordult elő, hogy miután letettem a könyvet, nem is értettem, miért vártam vele eddig?
Talán a kortárs irodalom (akár magyar, akár külföldi) azért lehet ijesztő, mert jó néhány új könyvet a megjelenésekor, vagy már előtte(???) bestsellernek kiáltanak ki, és amikor valamelyik webáruházban vagy könyvesboltban nézelődik az ember lánya, megdöbben, hogy a sikerlista élén ott feszít XY könyve, akiről eddig nem sok jót, vagy egyáltalán semmit sem hallott. A marketing mindenhatósága csodákra képes, de a gourmand Molyt csak ritkán lehet megtéveszteni. De tudjuk: akit egyszer a kígyó megmart, a gyíktól is fél.
Mindenesetre az új megjelenések között előszeretettel szemezgetek a kortárs művekkel is, és nem egy igazi kincsre bukkantam már közöttük. Pl. Vámos Miklós: Apák könyve, a kortárs olaszok közül: Melania Mazzucco: Egy tökéletes nap, Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok, de hogy egy francia is legyen: Anna Gavaldától az Együtt lehetnénk.

Úgy vagyok ezzel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Gondolom, azért Artúr is a minőségit fogyasztja elsősorban.

Elérkeztünk a negyedik témához: az iskolai irodalomórák hatásához, miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok és mit olvastatnék velük?

Kezdjük azzal, miért olvas keveset az ifjúság? Már többen is írták a héten, hogy ott a tévé, az internet, a közösségi oldalak, a számítógépes játékok, a kötelezők közül sokat megfilmesítettek, akkor minek elolvasni? Szerény véleményem szerint, hogy olvasó emberke lesz-e a gyerekből az egyaránt függ a szülőktől és később a tanító nénitől. Érdekes, hogy a saját családomban senki sem volt soha könyvmoly, de minden este kiköveteltem magamnak az esti mesét, délutánonként diafilmeket néztünk.

Ha a gyerkőc megkapja a mindennapi meseadagját, előbb-utóbb elkezdi érdekelni a betűk világa, és amint megismeri őket, mindent el akar olvasni, ami az útjába kerül, legyen az egy tábla, egy újságcikk vagy egy mese.

Szintén többen említették, hogy sokan nem tanulnak meg rendesen olvasni, funkcionális analfabétának tekinthetőek és hiába szeretne bármit is elolvasni később, ha egyszerűen nem érti, mi van odaírva. Arról nem is beszélve, milyen elszomorító, amikor valaki nem tud egy hivatalos levelet sem értelmezni. Sát, még egy kevésbé bürorkratikusat sem.

Felsőben a szokásos kötelezőket kipipáltuk, viszont hiába jártam emelt magyaros osztályba, kimaradt az Anna Karenina (nagyon röviden átvettük és csókolom) és a Vörös és fekete. Megnéztem egy Európa diákkönyvtáras könyvjelzőt és elég nagy a lemaradásom, amit igyekszem bepótolni.
Ezeket leszámítva a magyartanárokkal nem volt gond, engem sikerült könyvmollyá nevelniük, pedig akkoriban vígan elvoltam a kötelezőkkel, mást nem nagyon olvastam mellettük. Lehet, hogy erre is születni kell? Talán, de mindannyiunkban ott van a könyvmoly, csak hagyni kell kibontakozni.

Hogy mit olvastatnék az ifjúsággal? Nem vagyok nagyon képben a mai ifjúsági könyvekkel, de a pöttyös-csíkos könyvekben a mára klasszikusnak kikiáltott kalandregényekben biztosan nem fognak csalódni. Ezek ideális Mini Molytápok (utóbbi kifejezést tegnap írta Nima ;)).

Másodikban kötelező volt Victor Hugótól az egyik regényét elolvasni (Kilencvenhárom, A nyomorultak és A párizsi Notre-Dame), és mivel gyerekkoromban imádtam A nyomorultakból készült rajzfilmet, egyértelmű volt a választás. Amikor szóba került, hogy elolvastam az 1300 oldalas könyvet, az egyik osztálytársam lehülyézett... Azt hiszem, itt kezdődnek a gondok. Miért lenne hülye valaki, mert olvas? Sokkal hasznosabban tölti a szabadidejét, minthogy a közösségi oldalakon tudatja a néppel, hogy éppen fáj a feje, unatkozik vagy egyszerűen csak nyűgös. Amíg mindezt megosztja és várja a sajnálkozó hozzászólásokat, levehetne egy könyvet a polcról és talán az unalma is elszállna. Felejtsé(te)k el a kötelezők röviden sorozatot, mert azok legfeljebb arra jók, hogy felfrissítsék a korábban olvasottakat, inkább irány a könyvespolc otthon, a könyvtárban vagy a boltban! :)