Amikor májusban kitaláltam ezt az egészet, arra számítottam, majd a Molyon az ismerőseim egy része benevez és leszünk vagy hetvenen kb. Nos, ez nem így lett, szerencsére nagyon sokan csatlakoztak, azonban hiába a nagy szám a Molyon és a Facebookon, ha közülük nagyon sokan a 7 hét alatt egyszer sem aktivizálták magukat.
Bevallom, nem értem, miért, hiszen a témákat Ti javasoltátok, Ti dönthettétek el, melyek a legszimpatikusabbak, amiről biztosan minden héten lehet írni és a véglegesítés is szándékosan hamarabb megszületett, hogy ilyen-olyan okok miatt előre is lehessen dolgozni, ha úgy alakul.
Azt meg, hogy "elfejtettem", éppen ezért nem kifogás.

A kihívás kezdete előtt mindenki megkapta a molyos hírlevélben a felhívást keringőre, amit nem én kértem a Szerkesztőktől, de ezúton is köszönöm! :) Ezt a néhány sort pusztán ténymegállapításként közöltem, nem az volt a célom, hogy bárkit is megbántsak.
De térjünk át a 7 hét statisztikáira! Mivel a Facebookon is egyre csökkenő tendenciát mutatott az irományok (ezt a szót sohasem negatív értelemben használom!) száma, így csak a Molyos polcokat veszem figyelembe.
Az első héten volt a legnagyobb az aktivitás (hiába, az újdonság szele), a polcra 137 iromány került fel, 6 nyereménykönyv került kisorsolásra összesen 18 995 Ft értékben.
A második héten már egy hangyányit csökkent a lelkesedés, de így is 132 iromány született, 6 nyereménykönyv került ismét kisorsolásra, most
17 449 Ft értékben.
A harmadik héten kezdődött a hanyatlás, de még mindig 100 fölött, egészen pontosan 116 volt az irományok száma, 5 könyv talált gazdára
14 040 Ft értékben.
A negyedik héten 109 irományt készült el, 5 nyereménykönyvnek örülhettek a szerencsések, összesen 14 878 Ft értékben.
Az ötödik héten 101-en aktivizálták magukat, ismét 5 könyvet lehetett megnyerni, összesen 14 628 Ft értékben.
A hatodik héten mondhatni beütött a krach, ezen a héten 100 alá süllyedtünk, összesen 94 iromány született, 6 könyv talált gazdára, összesen 17 398 Ft értékben.
A hetedik, egyben záró hétet 100 irománnyal búcsúztattuk. 5 könyv talált gazdára, összesen 16 409 Ft értékben.
Összesen 789 iromány született, azaz hetente 112,71 ~ 113, ami nem is rossz ;).
113 797 Ft összértékű könyv került kisorolásra, azaz egy nyertes átlagosan 2994,65 ~ 3000 Ft értékű könyvnek örülhetett, ami valljuk be, hogy egy 0 Ft-os költségvetésből gazdálkodó esemény/kihívás esetén nem is olyan rossz.
A képek forrásai:
pirulapatika.hu
kepeslapneked.lapunk.hu

Ezúton is szeretném Mindenkinek megköszönni a felajánlásokat és Anibellnek, aki vállalta a keresztanyaságot! ;)
Judit
lap alatt bejegyzést értek :). |
Remélem, nem hagytam ki senkit, de szóljon rám! :)
Természetesen köszönet illet Mindenkit, aki hétről hétre vette a fáradságot, beindította a fogaskerekeket és megosztotta velünk egy-egy témáról a gondolatait. A legkitartóbbak jutalma a Molyon egy baglyos plecsni :). Remélhetőleg, aki jogosult rá, mindenkit kipipáltam, de ha valaki kimaradt, szóljon rám, ellenőrzöm és ha valóban kiérdemelte, átveheti a plecsnit.
Hogy lesz-e folytatás, az még a jövő zenéje, de addig is
Éljen az Olvasás, na meg a Világbéke! :P
A képek forrásai:
pirulapatika.hu
kepeslapneked.lapunk.hu
12 hozzászólás
Bár én nem vette rész ebben az eseményben, de rengeteg jó írást olvastam és ezen keresztül sokakat jobban is megismertem.
VálaszTörlésÉn úgy gondolom, hogy azért a legnagyobb köszönet, Téged illet. Hiszen a te fejedből pattant ki mindez, és vetted a fáradságot és megszervezted és összefogtad és leírtad és elolvastad és.......:)Szóval... köszi:)
Én pedig neked szeretném itt is megköszönni, hogy kitaláltad, megtervezted, véghez vitted mindezt, iszonyatos és idegőrlő munka.
VálaszTörlésÉn nagyon élveztem, köszönöm, hogy megszervezted.:-)
VálaszTörlésÉs ha jövőre is lesz ilyen, komolyan annyi bejegyzést fogok írni, ahányadik héten járunk.:P
Én sajnos későn kapcsoltam (tegnap vettem észre a kihívást - meg egyáltalán a kihívás opciót), de nagyon bánom, hogy lemaradtam (baglyos plecsni, jaj!). Még játszunk majd ilyet! :)
VálaszTörlésKedves Szilvi(a), majd meglátjuk ;).
VálaszTörlésAz emberek már csak ilyenek: lusták :D Persze vannak üdítő kivételek, pl. Te, kedves Andiamo, aki fáradtságot, idegeskedést és agyalást nem sajnálva, létrehoztál egy eseményt, ami ~100 embert mozgatott meg hetente, szerintem ennél is többen olvasgatták az elkészült posztokat... Szeretném ezt megköszönni Neked.
VálaszTörlésEz aranyos, hogy megköszönted :) Amikor valójában Téges illet a legnagyobb köszönet :) (Szóval, nekünk kéne megköszönni.) Így köszönöm én is :)
VálaszTörlésKedves Ani és Róka, köszönöm Nektek, de ahogy a felsorolást is látjátok, a köszönet Őket is megilleti, mert amikor könyvet kértem Nektek, nem küldtek el azzal, hogy "továbbítom az illetékesnek a kérést", hanem rögtön igent mondtak :).
VálaszTörlésÉn Neked szeretném megköszönni, hogy levezényelted ezt az egészet! Köszönöm, hogy részt vehettem! És köszönöm, hogy olyan sokat fáradoztál értünk!
VálaszTörlésÉljen az OLVASÁS! Na, meg a Világbéke is! :D
:$
VálaszTörlésLátom, Drága, most nem maradt le a lényeg! ;)))
Én épp az imént írtam egy szöszt a blogomba szintén Garfield kíséretében:) Nem keresek kifogást, így alakult, de nagyon sajnálom. Köszike, hogy megcsináltad. Jó újra itt nálad:)
VálaszTörlésPont az előbb írtam a blogodban kommentet ;). Örülök, hogy újra itt vagy és semmi baj :).
VálaszTörlés