Amikor a hőmérséklet a tetőfokára hágott, egy olyan olvasmányt kerestem, ami könnyed, mégis tartalmas. Ekkor jutott eszembe, hogy annak idején milyen jó választás volt a Flor asszony két férje, így valószínűleg most sem fogok mellé nyúlni a Gabrielával. Jó lesz újra Brazíliába "utazni".Bevallom, úgy gondoltam, ez egy rövidebb regény a Flor asszonyhoz képest, és néhány nap alatt a végére érek. De Gabriela - és a hőség - nem így gondolta. A legtöbbször csak ötven oldalt sikerült elolvasnom belőle, mégsem bánom, hogy lassan haladtam vele.
1925-ben Ilhéusban járunk, a kakaótermelés egyik hazájában. Az idei tavasz azonban veszélybe sodorta a termést, mivel hetek óta nem esett, ezért a Szent György napi körmeneten a templomkerülő ezredesek (a földbirtokosok címe) is részt vesznek, nem is beszélve a város színesebbnél színesebb és érdekesebbnél érdekesebb személyiségeiről. A szentnél meghallgatásra találnak könyörgéseik és felajánlásaik, megérkezik az eső, mi pedig megismerjük őket.
Ilhéus lakossága megosztott: egyik fele, a jelenlegi vezető, Ramiro Bastos ezredes és társai híve, akik a múltat éltetik. Az ezredes volt, aki annak idején megszépítette a várost, parkokat létesített. A lakosság másik fele a fiatal exportőr, Mundinho Falcão támogatója, aki utak építését és a kikötő kiszélesítését szorgalmazza. Utóbbi ugyanis túlságosan szűk ahhoz, hogy egy nagyobb hajó kiköthessen, így a kakaóexportból származó nyereséget Bahia teszi zsebre.
Érdekes módon ez a rész - a város és lakóinak bemutatása - meglehetősen hosszú, mégsem unalmas. Sőt! Megtudjuk, hogy az ősi törvénynek megfelelően Jesuíno Mendonça ezredes megölte szép és fiatal feleségét és annak szeretőjét, a fogorvost. Míg a gyilkosság témát szolgáltat a vénlányoknak és a város többi lakóinak, az arab Nacibot elhagyja a szakácsnője, Filomena, aki már régóta fenyegette ezzel. És aznap nem megtette! Nacib - aki az egyik helyi bárt bérli - pedig benne van a pácban, ugyanis az Ilhéus és Itaba között meginduló autóbuszjárat tiszteletére rendezett vacsorát tőle rendelték meg. Mit tegyen most? A két öreg vénkisasszony, a Dos Reis nővérek túl sokat kérnek, ám jobb híján hozzájuk fordul.
- Ez a haladás, Arminda asszony. Ez a vénasszony mindent fenekestül felforgatott nálam...
- Haladás? Ez a szemérmetlenség...
- Honnan szerzek szakácsnőt?
- A legjobb volna a Dos Reis nővérekre bízni...
- Drágák, lenyúzzák az ember bőrét... Pedig már két félvér nőről is gondoskodtam, hogy legyen segítsége Filomenának...
- Ilyen a világ, Nacib úr. Amikor legkevésbé várja az ember, akkor van meg a baj. Nekem szerencsére itt van a megboldogult férjem, ő figyelmeztet engem. A minap is, el sem tudja képzelni, uraságod... Egy szeánszon történt Deodoro komámuram házában...
Az arab végül a "rabszolgapiacon" talál egy szakácsnőt, Gabrielát. A fiatal mulatt lány több más menekülttel érkezett a városba, hogy munkát találjanak és pénzt szerezhessenek. Nacib eleinte nem bízik a koszos lányban, ám Gabriela lenyűgözi. És nem csak a főzőtudományával.
A lány - ételei mellett - bájai sem hagyják hidegen Ilhéus férfilakosait.
Olyan jó a bárba járni, emberek között forogni. Az élet jó, csak élni kell. A napon sütkérezni, s hideg fürdőt venni. Gujavát majszolni, kard-mangót, csípős borsot enni. Kószálni az utcákon, énekelni, egy úrfival aludni. Egy másik úrfival álmodni.
Közben zajlik az élet a városban: eltemetik a meggyilkoltakat, fellángolnak a hamarosan megrendezésre kerülő választások előtti küzdelmek, összecsapnak az indulatok. Megismerjük Glóriát, aki az egyik ezredes kitartottja, és aki a főutcán álló házának ablakából kémleli az arrajárókat, az Álvila család egyik korábbi leánytagjának, Ofenísiának történetét, Josué tanár és költő titkos szerelmét egy másik ezredes lánya, Malvina iránt, Arminda asszonyt, a bábát és Nacib szomszédasszonyát és a helyi donjuant, Tonico Bastost.
Egy szó, mint száz: Ilhéusban mindig történik valami, ami pletykálkodásra ad okot. Itt aztán tényleg mindig történik valami!
Olyan ez a regény, mint egy sorozat. Egy háromévados, mivel három nagy fejezetből áll, melyek elején megtudjuk, milyen eseményekre számíthatunk az elkövetkező fejezetekben. Nem nevezném szappanoperának, mert azok tele vannak felesleges nyavalygással,
Bár a politikai ellentétek fellángoltak, és Ramiro ezredes és hívei felvetették, hogy Mundinho Falcão nem tősgyökeres ilhéusi, mégis békében megfér egymással a spanyol cipész (imádtam, amikor spanyolul beszélt), az arab Nacib, az orosz autóbuszvállalat-tulajdonos és a város brazil lakosai.
A szereplők egytől-egyig színesek, elevenek, bár Gabrielát néha kicsit együgyűnek éreztem. Imádtam Arminda asszony beszámolóit a szellemidézésekről, amelyeken rendszeresen részt vett és a Dos Reis nővérek betlehemét. Malvina pedig sokat nőtt a szememben.
Amado-tól ismét egy sokszereplős, színes és cseppet sem unalmas történetet kaptam, melyben a konzervatívok és a haladás hívei mellett számos szerelmi történet, pletyka és csetepaté is kiemelt szerepet kapott. A sok szereplőtől pedig nem kell megijedni, mert bár előfordult, hogy eleinte nem tudtam, ki is egy-egy szereplő, a következő mondat(ok)ból azonban volt rá utalás, így nem vesztettem el a fonalat.
Biztos vagyok benne, hogy a szappanoperák forgatókönyvírói is olvastak Amado-regényeket, csak vele ellentétben előbbiek túlzásba estek mindazzal, amit neki sikerült megfelelően adagolnia a műveiben.
A Gabrielából a Flor asszonyhoz hasonlóan is készült filmváltozat, egészen pontosan 1975-ben.
A regényben szereplő Vesúvio bár pedig ma is létezik Ilhéusban. Amado szobra ma is ott ül az egyik asztalnál:
Az utószóban Benyhe János kiemeli, hogy Amado milyen népszerű napjainkban (azaz az 1970-es években) Magyarországon is. Nos, mégis szomorú, hogy az általam olvasott második kiadást követően csak 1982-ben jelent meg ismét a regény, és azóta sem. Amado egy nagyszerű író, érdemes lenne ismét felhívni rá a figyelmet, mivel a latin-amerikai írók közül legtöbben csak a spanyol nyelvűek közül ismernek egyet-kettőt.
A szerelem se nem bizonyítható, se nem mérhető. Olyan, mint Gabriela. Van, s ez elég – mondta João Fulgêncio. – Az a tény, hogy nem értenek meg, vagy nem tudnak magyarázni valamit, nem változtat semmit a dolgon. Mit sem tudok a sok csillagról, de látom az égen: az a szépség az éjszakában.
Jorge Amado: Gabriela
Szegfű és fahéj
(Egy brazíliai város történetéből)
Eredeti cím: Gabriela, cravo e canela
Fordította: Szalay Sándor
414 oldal
Európa Kiadó, 1975
Antikváriumokban beszerezhető
A borítója viszont borzalmas: mintha széthasították volna a hölgyemény fejét, melyen most valami vízesés folyik keresztül.
Kép: Badini
Bejegyzések
0 hozzászólás