Gerald Durrell - Istenek kertje

Gerald Durrell szinte bármelyik könyve nagyszerű választásnak ígérkezik, ha egy könnyedebb, mégis tartalmas olvasmányra vágyom. Az Istenek kertjét már korábban is olvastam, és most szerettem volna újra felidézni a Durrell család korfui időszakának eseményeit.

A kötet a Korfu-trilógia harmadik része, azonban azzal a szerző is tisztában van, és nem is várja el az olvasótól, hogy ismerje az előzményeket, így az Előszóban röviden elmondja a legfontosabb tudnivalókat: a család öt évet töltött Korfu szigetén, akkori viszonylatban gazdagnak számítottak, így nem kellett dolgozniuk. A legidősebb testvér, Larry, ekkor huszonhárom, Leslie tizenkilenc, Margo tizennyolc és Gerry tízéves volt (a Korfura költözéskor). Édesanyjuk özvegy volt, ám a korát senki sem tudta, de az biztos, hogy elég idős volt ahhoz, hogy négy gyereke legyen.

Egy villában éltek, ahol a mindennapjaikat azzal töltötték, amit a legjobban szerettek: Larry ekkoriban sokat utazott és az ott megismert barátaival levelezett, Leslie-t a fegyverek érdekelték, Margo a testsúlya és a pattanásai, vagy épp a szerelmi élete miatt aggódott, a mama legszívesebben a konyhában tevékenykedett, Gerry pedig az állatok iránt rajongott. Felfedezőutakat tett a szigeten, és ritkán fordult elő, hogy üres kézzel állított haza, így a családi állatsereglet rohamosan gyarapodott, amit a többiek nem mindig néztek jó szemmel:

Larry rontott ki a verandára:
- Mama! - ordította. - Ennek véget kell vetni. Egyszerűen nem vagyok hajlandó tovább tűrni.
- Jó, jó, drágám, ne kiabálj. Mi a baj? - kérdezte mama.
- Mintha egy rohadt természettudományi múzeumban laknánk.
- Hogyhogy, drágám?
- Úgy, hogy elviselhetetlen itt az élet. Nem vagyok hajlandó tovább tűrni! - ordította Larry.
- De hát mi a baj, drágám? - kérdezte zavartan mama.
- Ki akartam venni magamnak egy italt a jégszekrényből, és mit találtam?
- Mit találtál, drágám? - kérdezte érdeklődve mama.
- Verebeket! - üvöltötte Larry. - Egy zacskó gennyes, antihigiénikus verebet!

Az állatok jelenléte mellett a villába érkező meghívott és hívatlan, ismerős és ismeretlen vendégek érkezése is nem egyszer próbára teszi a család türelmét. Hol Margo egy-egy ismerőse és - szó szerint - a háreme toppan be, hol pedig olyan vendég érkezik, akit még maga Larry sem ismer:

– Larry, drágám, légy szíves, ne hívj olyan embereket hozzánk, akiket nem is ismersz – mondta a mama. – Elég nehéz szórakoztatni azokat is, akiket ismersz, nemhogy még azokat is, akiket nem ismersz.
– Mi köze van a dologhoz annak, hogy ismerem-e őket? – kérdezte értetlenül Larry.
– Az, hogy ha ismered őket, legalább tudják, hogy mire számítsanak – mutatott rá a mama.
– Hogy mire számítsanak?! – kérdezte hidegen Larry. – Ha téged hall az ember, azt hiheti, azért hívtam meg őket, hogy valami gettóban lakjanak!
– Nem, nem, drágám, nem arra gondoltam – mondta a mama –, csak arról van szó, hogy ez a család ritkán látszik normálisnak. Én mindent megpróbálok, de úgy látszik, sehogy sem sikerül úgy élnünk, mint a többi embernek.

A Durrell család a '30-as években (balról jobbra): Margo, Nancy (Larry későbbi felesége, róla még nincs szó a könyvben), Larry, Gerry és Mrs. Durrell

A vendégek élelmezése mellett a szórakoztatásukról is gondoskodni kell, és épp az ismeretlen francia gróf az, aki azzal a csodálatos képességgel rendelkezik, hogy rövid időn belül mindenkinek az idegeire megy. Végül Gerryre marad a feladat, hogy vigye magával kirándulni a finnyás grófot:

- A gyerek jachtján megyünk? - kérdezte a gróf, aki szeretett mindent tisztázni.
- Azon - mondta a mama.

A gyerek jachtján kívül, gyalogosan is elkísérjük Gerryt hol egyedül, hol társaságban egy-egy felfedezőútjára, és közben megismerjük a sziget élővilágát és a helyiek - olykor megdöbbentő - szokásait is.

A család baráti köréhez tartozik Spiro, aki a Korfura érkezésük óta szívesen áll a család rendelkezésére és mindent elintéz, amit kérnek tőle; Theodore, az orvos és polihisztor, akivel Gerry hetente kirándul a környéken; Kralefskyt, aki az ifjú Gerryt tanítja, és többször felbukkan a mamát az őrületbe kergető, hetvenes éveiben járó Creech kapitány is.

A Durrell család mindennapjai legalább olyan színesek és változatosak, mint Korfu flórája és faunája, és a sajátos életmódjuk mellett is, szívesen rendeznek partykat:

Az általunk adott vendégségek alkalmával, akár előre gondosan elterveztük őket, akár a pillanat hatása alatt születtek úgyszólván a semmiből, mindig fölöttébb érdekes dolgok történtek, mivel ritkán zajlott le úgy az esemény, ahogy kigondoltuk. Mivel akkoriban falun éltünk, a rádió meg a televízió kétes áldásait nélkülözve, a szórakozásnak olyan primitív formáira voltunk kénytelenek hagyatkozni, mint a könyvek, a veszekedések, a partyk, és a barátaink vidám nevetése.

Az egyik ilyen party igazán különlegesre sikeredik, ugyanis kabarét (Ki mit tudot) rendeznek, melyen többen is eddig ismeretlen oldalukról mutatkoznak be.

Az Istenek kertje egyszerre szórakoztató és humoros olvasmány, amit inkább otthoni olvasásra ajánlok, ugyanis bizonyos részei hangos nevetést váltanak ki. Emellett pedig ismét újabb dolgokat tanulhatunk az állatokról, ráadásul szinte észrevétlenül, mivel Durrell most is csak megosztja velünk a gyerekkori élményeit.

Az viszont szöget ütött a fejembe, hogy a Margo ismerőseként a háremével érkező török nem veti meg az alkoholt, és jelentős mennyiséget elfogyaszt a látogatás során. Ezek szerint ő nem veszi olyan komolyan a vallása előírásait?

Akár ismeri már valaki a trilógiát, esetleg a néhány éve készült sorozatot látta, akár most szeretne megismerkedni Gerald Durell-lel és nem mindennapi családjával, nyugodtan választhatja elsőként ezt a könyvét. Utána nagy valószínűséggel kíváncsi lesz a többire is.