Talán Te is találkoztál már olyan YouTube-videókkal, amely a hét női archetípust vagy valamelyiküket mutatja be. Tavaly én is láttam egyet angolul, mely a könyv alapján készült, de bevallom, már nem sokra emlékszem belőle, akkor azonban nagyon hasznosnak éreztem. Akár láttál ilyen videót, akár nem, a következőkben megosztom, miért érdemes megismerkedni a Bennünk élő istennőkkel.
Ezen ahelyett, hogy felhúztam volna magam, inkább jót nevettem. Ugyanis eszembe jutott, hogy a nevem is (amit anyukám választott) azt jelenti, hogy: férfi, férfias, akkor mi ezen olyan meglepő? Nomen est omen. Nem is beszélve a világon élő többi névrokonomról.
A szerző amerikai pszichiáter, és 1989-ben megjelent könyvében a pszichológia és a görög mitológia istennői közötti közös vonásokat ismerteti meg az olvasóval. Mert minden nőben ott élnek az istennők mint archetípusok. Van, akiben csak egyikük, van, akiben több is aktivizálódik (és ez nem baj!).
Életünk során változik, melyikük dominál, hiszen mi magunk is folyamatosan változunk. Ráadásul, akár napi szinten is teljesen természetes, hogy bizonyos környezetben, helyzetben (pl. a munkahelyünkön, az iskolában, majd otthon, családi vagy baráti körben) más-más veszi át a főszerepet.
Az archetípusok vagy szimbólumok az emberi élet alaphelyzeteit és alapvető viszonyulásait tükrözik.
Vannak velünk született hajlamaink, és jellemünket erősen befolyásolja mind a család, mind pedig a kultúra, amelybe születtünk, így ezek is erősíthetik vagy éppen elnyomhatják egy-egy istennő hatalmát bennünk.
A szerző a pszichiátriai szakvizsgája megszerzése után, 1966-ban már foglalkozott a három évvel korábban megjelent feminista szemlélettel, miközben jungiánus analitikus képzésen is részt vett.
Ezeknek köszönhetően vetette fel azt a gondolatot, hogy a kettőt, vagyis a feministák és Jung nézőpontját, ötvözni is lehetne.
Felismerte azt, amit Clarissa Pinkola Estés is később a Farkasokkal futó asszonyokban, hogy a mítoszokat a megismerés eszközeiként használhatjuk, ha megtanuljuk őket értelmezni. Az istennők pedig mindannyiunkban előhívhatók, megidézhetők, és ha megismerjük mind a pozitív, mind a negatív oldalukat, az életünket is jobbá tehetjük.
Voltaképpen minden nőre úgy tekinthetünk, mint olyasvalakire, aki már önmagában is két malomkő között őrlődik: belülről az istennők, kívülről a társadalmi szerepelvárások szorítják. Ha megismerjük ezeket a belső erőket, a velünk született típusokat: a bennünk munkáló istennőket, önmagunkról szerzünk hasznos tudást; ösztöneinkről, ezek hierarchiájáról, természetéről és - ami a legfontosabb -, ezeknek az erőknek a kezeléséről is. Így a nő képessé válhat arra a meglepő dologra, hogy olykor olyan döntést hozzon, mellyel saját érdekeit szolgálja, ha ezekkel mások esetleg nem is értenek egyet.Hogy miért éppen hét istennőt ismerünk meg? Ehhez egy kicsit vissza kell mennünk az időben: Marija Gimbutas, a Los Angeles-i Kalifornia egyetem régészprofesszora leírta, hogy a Mediterráneumban huszonötezer évvel ezelőtt létezett egy civilizáció, amelyben a Nagy Istennőt imádták és matriarchális berendezkedésű volt. Ebben az államban egyenjogúság és béke uralkodott. A Nagy Istennőnek bár voltak gyermekei, önálló, független nőként élt, és ekkoriban férfi istenek sem voltak, sőt, az apaság fogalma sem volt a vallásos gondolkodás része.
Ezt a civilizációt az északról és/vagy távoli keletről érkező félnomád népek leigázták, akik magukat felsőbbrendűnek tartották és merőben más értékrendet képviseltek,ezért a Nagy Istennő kultuszát is megsemmisítették, teremtő és a pusztító hatalmát a monoteista vallások egy férfi istenre ruháztak át. A későbbiekben pedig a többistenhitű vallásokban, mint pl. az ókori görögöké és aztán a rómaiaké, a Nagy Istennő tulajdonságait több, kisebb istennő között osztották szét.
A görögök hitvilágában az istenek az Olümposzon éltek tizenketten: hat isten és hat istennő. Később, Dionüszosz születése után Hesztia lekerült onnan, és helyét a bor és mámor istene vette át, így a nemek aránya 7:5-re módosult.
A szerző három típusba sorolja a hét istennőt: a szüzek, a sebezhetőek és az alkimista istennő, aki Aphrodité.
Az istennőket ezeken a csoportokon belül ismerjük meg. Először megtudjuk a közös jellemzőiket, majd egyenként a történetüket, pozitív és negatív tulajdonságaikat, a nőkhöz és férfiakhoz fűződő kapcsolatukat, hogyan viselkednek kislányként, a munka világában, majd anyaként, milyen a házasságuk és a szexualitásuk (a szerző arra is kitér, hogy bizonyos istennők dominanciájú nők leszbikusok is lehetnek), hogyan idősödnek és milyen pszichés zavarok fordulhatnak elő, ha egy-egy istennő negatív tulajdonságai veszik át az irányítást.
A szűz istennők közé Artemisz, Athéné és Hesztia sorolható, akik közös jellemzője, hogy végig függetlenek maradtak és sohasem keveredtek semmilyen szerelmi kalandba. Nyilván a legtöbb mai nőre ez már nem igaz, így a szerző úgy jellemzi ezt a típust: megállok a magam lábán is, azaz általában függetlenek és önállóak.
 |
E három archetípus a nő belső motivációját képviseli a tehetség kibontakoztatására, az érdekérvényesítésre, a versengésre, a problémák megoldására, a környezet rendezett kialakítására, vagy éppen arra, hogy befelé forduló, szemlélődő életmódot folytassunk. Minden nő, akiben valaha is felébredt a vágy egy "saját szoba" iránt, aki otthon érzi magát a természetben, vagy nagyra becsüli az egyedüllét óráit, lelkileg e három istennő valamelyikével rokon.A szűz istennő aspektusa a nő lelkének az a része, melyet egyetlen férfi sem vehet birtokába, ahová nem képes "behatolni", mert ennek a lélekrésznek nincs igénye a férfira, még abból a célból sem, hogy önértékeit rajta keresztül ismerje föl. Önbecsülését önmagából meríti, "saját jogán" van neki, anélkül, hogy mások elismerését igényelné. Ha valaki egy szűz istennő archetípusát éli ki, ez csak azt jelenti, hogy személyiségének tetemes része érinthetetlen, és nem azt, hogy a szó fiziológiai értelmében szűz.
Ezt a megállapítást bélyegezte mind Freud, mind Jung patologikusnak. Freud szerint minden nő péniszirigységben szenved, ezért csonka és csökkent értékű. És most jön a kedvencem tőle:
- Az a nő, aki kompetens és magabiztos, aki elért valamit az életben, s aki szemlátomást élvezi, hogy intelligenciáját és képességeit kibontakoztathatja, "férfikomplexus"-ban szenved. Úgy tesz, mintha azt hinné, hogy nincs kasztrálva, pedig természetesen ez a helyzet. Valójában nincs az a nő, aki valamivel ki akarna tűnni - ha mégis, akkor ez a "férfikomplexus" tünete és a "realitás" tagadása.
Jung egy hajszállal már jobb véleménnyel volt a női nemről, azonban ő is károsnak ítélte meg, ha egy nő olyasmit tesz, mint egy férfi (olyan hivatást választ, tanul, dolgozik).
Minderre alaposan rácáfol Artemisz és Athéné, hiszen előbbi a vadászat istennője és a természetben szeret kóborolni, míg Athéné egy sokoldalú hölgy, aki a legjobban férfiak közt érzi magát, számos mesterséghez ért, kiváló stratéga, és bármilyen meglepő, egyikük sem akar ennek ellenére férfi lenni. Ők egyszerűen így érzik jól magukat.
Az ő tökéletes ellentétük Hesztia, aki befelé forduló, a házitűzhely és az otthon istennője, ő az, aki a házat/lakást otthonná varázsolja. Valószínűleg tőle ered az a mondás, amelyet már több nyelven hallottam önismerettel foglalkozó szakemberektől, miszerint: a belső világod a külső világod tükörképe, és ha a környezetedben rendet raksz, akkor magadban is. Ő a spiritualitás istennője is, ezért különösen fontos szerepe van minden nő életében, bármiben is higgyen.
A sebezhető istennők között találkozunk Hérával, Démétérrel és Perszephonével. Utóbbit Koré néven is ismerhetjük, azonban az istennő életében, és egy nő életében is látványos a különbség, amikor Koréként, ill. amikor Perszephonéként viselkedik.
Ha e három istennő valamelyike vezet bennünket, fontosabb számunkra egy-egy kapcsolat, mint saját karrierünk, önállóságunk; autonómiánk, vagy akár új dolgok megismerése. Ennek megfelelően tudatunk is másokra irányul, s így a sérülékeny istennőkkel azonosuló nő jóval fogékonyabb embertársai érzései és igényei iránt, mint az, aki valamelyik "szűz"-re hasonlít. Rájuk a kapcsolatok hozadéka hat ösztönző erővel: a másoktól rájuk áramló szeretet, elfogadás, figyelmesség, gyengédség. A fő motiváló erő azonban mégiscsak a szerep betöltése, vagyis az anyaság, a házasság és a függőség szükségletei.
Röviden összefoglalva Héra az, aki a férjének él, Démétér a gyerekének, míg Koré döntésképtelen, önállótlan, és azt teszi, amit mások mondanak neki, ill. elvárnak tőle. Ez az általam már angolul többször említett people pleaser.
Mindegyikük rendelkezik olyan tulajdonsággal, amelyre minden nőnek szüksége van, és nekik is szükségük van arra, hogy megtanuljanak egy fontos dolgot: hogy önmagukkal is törődjenek.
Hármójuk közül a legösszetetteb Perszephoné, pontosabban az a fejlődési út, ahogyan Koréból (a neve lányt jelent) Perszephonévá, az alvilág királynőjévé válik. Azt is mondhatjuk, hogy felnő a feladathoz, hiszen őt kislányként Hádész, rabolta el és vitte magával az alvilágba. Ő lehet az, aki egy-egy nehéz időszakban segíthet visszatérni a sötétségből. Egy nő, aki megjárta az alvilágot, nagyszerű terapeutává válhat, hiszen Perszephonéhoz hasonlóan kísérhet végig másokat a számára is ismerős úton.
Végül térjünk át az alkimista istennőre, Aphroditéra. Talán van, aki most megörül, hogy végre témánál vagyunk. Elárulok valamit: ahhoz, hogy ez a bejegyzés megszülessen, rá is szükség van. Micsoda??? Teheted fel jogosan a kérdést, én meg jókat nevetek magamban, hogy jön ide a szerelem istennője?
 |
(...) Aphrodité befolyása nem korlátozódik a szerelemre vagy a szexualitásra. A "plátói" szerelem, a lelki kapcsolat, a mély barátság, az együttérzés vagy megértés mind az elfogadás, a szeretet kifejeződése. Mindannyiszor, amikor valami megvalósul, létrejön, kialakul, szárba szökken: egy tanulási folyamat, egy kapcsolat terapeuta és kliens között, egy terv megvalósulása, egy tanács vagy segítség áldásos hatása; Aphrodité jelen van, és inspirálja a résztvevőket.
Most talán meglepődtél, hogy Aphrodité ilyen hatalommal is bír, ő az, aki segít flow-ba kerülni az adott tevékenységgel.
Te is érezted már azt, hogy egyszerűen beleszerettél valamibe? Ezt szoktam érezni, pl. amikor valahol belebotlom egy versbe vagy egy képbe, és azonnal tudom, hogy ez kell nekem a blogomba is, és nem érdekel, ha megint át kell időzítenem a verseket. Azonban az Aphrodité-tudatnak buktatói is vannak:
Mindenki, aki beleszeret egy emberbe, egy helybe, egy eszménybe, vagy egy tárgyba, Aphrodité-tudattal összpontosít rá és fogadja be, ez a tudat tehát többé-kevésbé valamennyiünk előtt ismerős. Csakhogy nem mindenki szerelmes ám, aki így közeledik valamihez vagy valakihez! Azok a nők, akik megtestesítik ezt az őstípust, olyan odaadóan közelednek embertársaikhoz, mintha azok valóban elbűvölőek, érdekesek és szépek lennének.
Ez az, amit egyesek félre szoktak érteni, és azt gondolják, hogy a nő bizonyára ismerkedni akar velük. Vagy éppen mások számára szokatlan, hogy valaki egyszerűen olyan természetű, hogy mindenkihez kedvesen szóljon, ahogy én is jártam annak idején, amikor a volt kolléganőim megjegyezték, milyen kedvesen beszéltem az aznap megismert ügyfelemmel.
Bolen kitér az istennő mint az álmok hordozója szerepére is, ő a múzsa. Szerinte ez a nő az ógörögök korában élt hetérákra hasonlít, akik a kor művelt prostituáltjai voltak, társalkodónők, mint a japán gésák. Latinórai emlékeim jutottak eszembe, amikor arról beszélgettünk, hogy a férfiak az ókori Rómában nem feltétlenül a szex, hanem a műveltségük miatt jártak a hetérákhoz, ugyanis velük beszélgethettek pl. irodalomról, míg a feleségükkel nem, mivel analfabéta volt.
Bolen példaként említi Jung és Toni Wolff kapcsolatát. A nő kliense, tanítványa és munkatársa is volt az analitikusnak, és azt írta, hogy a hozzá fűződő kapcsolata egyszerre volt intellektuális, baráti és erotikus. Most ugrik a majom a vízbe, mert kiderül, hogy Lou Andreas Salomét Rilkéhez, Nietzschéhez és Freudhoz!!! is fűzte ilyen kapcsolat.
Aphrodité bonyolult szerelmi életével kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy fia, Aeneas nem alapította meg Rómát, ő csak az új hazába jutott el Trójából, azaz Latiumba. Rómát Mars (görögül Árész) és egy Vesta-szűz, Rhea Silvia ikerfiai, Romolus és Remus alapította. Köszönjük, Athéné.
Egy másik észrevételem a könyvvel kapcsolatban: Démétér fejezetében írja, hogy az istennőhöz hasonló archetípusú asszony és pszichopata férje közötti kapcsolat mihez hasonlít. A pszichopata mellett zárójelben szerepel: vagy szociopata, ahogyan a pszichológusok a csirkefogókat nevezik.
Tudom, hogy a könyv 1989-ben jelent meg, és ma már sokkal többet tudunk az ilyen személyiségű emberekről, de van különbség a szociopata és a pszichopata között. Előbbi, aki gondolkodás nélkül az asztalt borítja jó esetben a másikra, rosszabbikban kést ránt; míg utóbbi Patrick Bateman, ill. nőben Villanelle (a Killing Eve/Megszállottak viadala c. sorozatból), tehát, aki alaposan megtervezi a dolgokat.
A könyv utolsó két fejezetében megtanuljuk, hogyan teremthetünk békét a bennünk versengő istennők között, és ennek a választásunknak és tudatosságunknak köszönhetően hogyan válhatunk a saját életünk hősnőjévé.
Ha eljutottál eddig a bejegyzésemben, gratulálok és köszönöm, mert lehet, hogy Te is azt fedezted fel, hogy benned is egyszerre több istennő is jelen van. És ez egyáltalán nem baj!
Monicán, a Jóbarátokból, megmutatom, hogy az istennők milyen jól megférhetnek egymás mellett ugyanabban a nőben, és egyikük-másikuk éppen akkor aktiválódik, amikor szükségünk van rá.
Emlékszel, Monica mennyire szeret takarítani? Ez bizony Hesztia igen erős jelenlétére utal.
És arra, hogy már iskoláskorában saját esküvői könyvet készített? Ez Héra miatt van. De ugyanúgy az ő hatását érezzük, amikor Chandlernek karácsonykor Tulsában kellett maradnia, és Monica féltékeny volt Wendy miatt.
Phoebe esküvőjét pedig szigorúan rendet tartva szervezte, amiben Athéné segítette. Amikor elvállalta, hogy mocsoládés ételeket készít, Aphrodité jelenlétét érezhetjük, de ő áll akkor is mellette, amikor bármi mást főz.
Emma születésekor nála is felébredt az anyai ösztön (Démétér).
Tudjuk, hogy középiskolásként túlsúlyos volt és inkább visszahúzódó, itt Koréként viselkedett.
Bár sokat civakodtak, mégis jóbarátnők maradtak Rachellel és Phoebe-vel (Artemisz).
Bevallom, hiányoltam az istennők fejezeteiben, milyen hatással van egy-egy kislányra, ha válás vagy haláleset miatt valamelyik szülő eltűnik az életéből, ill. utóbbi esetén akár mindkét szülőjét is elveszti. Az utolsó fejezetben a szerző azonban egy nagyon fontos tapasztalatot mesél el a praxisából: a betegeitől megtanulta, hogy bármin is mentek keresztül (akár gyerekként fizikai és/vagy verbális bántalmazásnak voltak kitéve), az számított, hogyan reagáltak az adott helyzetben. Sokan már gyerekként kifejlesztették ezt a képességet magukban, és így nem váltak olyanná, mint az őket bántalmazók, hanem egészéges pszichéjű felnőttekként élnek. Számomra ez az igazi siker, mivel arra, hogy visszatérjen az alvilágból (akár gyerekként került oda, akár később élt át valamilyen traumát), nem mindenki képes.
A hősnők útja a felfedezés és a fejlődés útja, melynek során önmaguk különböző oldalait, részeit bonyolult, de egész személyiséggé ötvözik.
Az odavezető út egyik feladata, mint a mitológiában Pszichének, hogy megtanulunk nemet mondani. Ha pedig ezt sikerül elsajátítanunk, az nagyon-nagyon jó érzés, éppen néhány órája tapasztaltam meg, hogy igenis van választásom, és mondhatok nemet. Artemisz emlékeztetett arra, hogy az íjam más célpontra szegeztem.
Nagyon sok nő, miközben éppen önmagáért tesz valamit, hagyja, hogy mások eltérítsék eredeti szándékától; attól, hogy kielégítse a saját igényét. Így nem tudják befejezni, amit elkezdtek, nem érik el, amit szerettek volna, és soha nem teszik azt, ami nekik a legjobb, hacsak meg nem tanulnak nemet mondani. Akár a társaságra, akár a vigasztalására vágyik valaki, akár egy erotikus kapcsolat csábításáról van szó, mindaddig, amíg a nő nem tanul meg nemet mondani arra, amire egyébként fogékony, nem lesz képes a kezébe venni a saját élete irányítását.
A könyvben rengeteg szerkesztési és nyomdahiba található (hiányzó ékezetek, elgépelések pl. szőlő szülő helyett, értelmetlen mondatok), melyek nagyon gyakran megnehezítették az olvasást.
Olvasás közben nagyon sok aha-élményem volt, számos felismerésre bukkantam nemcsak a környezetemben élő nőkkel, hanem önmagammal kapcsolatban is. Sokkal alaposabban megismertem a görög mitológiát, ráadásul mindezt közérthetően és olvasmányos formában. Minden sorában éreztem a szerző támogatását, hogy valóban segíteni szeretne az olvasónak abban, hogy felismerésekre jusson, megismerje önmagát, rendet tegyen magában - ha erre van szüksége, vagy megadja a kezdő lökést az alvilágból kifelé vezető úton. Ráadásul egy újabb bizonyítékot kaptam arra az angol mondatra, amit mostanában többször is hallottam: nothing wrong with you, azaz nincs semmi baj veled. Nagyon jó, hogy ilyen komplex gazdag személyiséggel rendelkezem:
Általában mindenkiben él egy uralkodó (vagy domináns) archetípus, amelyik áthatja a személyiségét, s így eldönthető például, hogy az illető kifelé vagy befelé forduló-e. Minthogy azonban tiszta típusokat sohasem találunk, és ilyeneket egyetlen személyiségelmélet sem tételez, amikor valódi emberekre alkalmazza a kategóriáit, ez sem kötelező. Ha két vagy több istennő dominál, olykor az egyik, olykor a másik reagál a külvilág eseményeire a körülményektől, vagy a megoldandó feladattól függően. Minél többen vannak, annál gazdagabb a személyiség, és annál több lehetősége van rá, hogy a legkülönbözőbb területeken hatékonyan működjék.
Újra csak azt kívánom Neked, amit Boldizsár Ildikó könyvénél tettem: légy Te is a saját történeted hősnője! Találd meg az istennő(i)d, ismerd meg önmagad (nem véletlen, hogy ez a felirat szerepelt a delphoi jósda bejárata fölött), ne ijedj meg, ha egy-egy próbatétel kerül az utadba, mert képes vagy rá, hogy felülkerekedj rajtuk, és a benned élő istennők örömmel segítenek az utadon mindebben.
Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők
Eredeti cím: Goddesses in Everywoman
Fordította: Dr. Karczag Judit
296 oldal
Studium-Effektive Kiadó, 2008
3990 Ft
Bejegyzések
0 hozzászólás