Hercule Poirot nemrég fejezte be a könyvét, melyben nagy írók detektívregényeit elemzi. A kötet immáron nyomdába került, melynek munkálatait szintén nyomon követte, és most a munka utáni pihenéssel tölti idejét. Csakhogy már éppen eleget pihent, ideje valami új dologba kezdeni! De mibe? Ezen töpreng reggelizés közben, amikor inasa, George, egy ifjú hölgyet jelent be, aki azt állítja, gyilkosságot követett el és beszélni szeretne a detektívvel.
Poirot bevezetteti a lányt, akiben mélységesen csalódik. Egy csinos lány helyett egy szutykos és slampos, zavarodott huszonévessel találja szemben magát, de ezt nem mutatja. Ráadásul a lány elbizonytalanodik, amikor meglátja Poirot-t, mert nem gondolta, hogy ilyen öreg, ezért otthagyja anélkül, hogy bármit is mondana neki.
Poirot mélyen megbántva érzi magát a megjegyzés miatt. Szerencsére régi barátnője, a krimiíró Mrs. Ariadne Oliver meghívja magához, hogy megvigasztalja, és közben kiderül, neki köszönhetően kereste fel a lány.
Szó szót követ, és megtudjuk, hogy Norma Restaricknak hívják, aki a harmadik lány. Poirot először nem érti, de Mrs. Oliver elmagyarázza neki: a mai lányok (a '60-as évek Londonjában járunk) szokása, hogy egyikük kivesz egy lakást és bérlőtársakat keres, hogy megosztozzanak a költségeken. Ha már ketten vannak, feladnak egy hirdetést, melyben harmadik, esetleg negyedik lányt keresnek. Így került Norma is Claudia és Frances mellé a szülői házból.
A családi otthonban Andrew Restarick (Norma apja) és új felesége, Mary mellett, velük él Norma apjának szenilis nagybátyja, aki annak idején Poirot-val is együtt dolgozott a háború alatt.
De hogy jön ide a gyilkosság? Nos, Norma semmire sem emlékszik, ráadásul a mostohaanyja, Mary nemrég kórházba került, mérgezés okozta a panaszait. Norma pedig gyűlöli Maryt. Lehet, hogy ő mérgezte meg? És vajon kit ölt meg?
Poirot fantáziáját rögtön beindítja a dolog, és nyomozásba kezd. Természetesen Mrs. Oliver sem tétlenkedik, ő is nyakába veszi a várost, és végre élesben is kipróbálja azt, amiről eddig csak a könyvei lapjain írt.
Emlékeztem, hogy vannak nagyon humoros részek a regényben, de hogy már az első két oldalt olvasva vigyorogni fogok, erre nem gondoltam. Ezt sokan nem fogják érteni, de teljesen magamra ismertem Monsieur Poirot-ban, a nagyképűséget leszámítva, úgyhogy térjünk vissza a könyvhöz.
Jó néhány regényt olvastam már a krimi nagyasszonyától, de talán ebben csillogtatja meg legjobban a humorát, kezdve Mrs. Oliver új frizurájával és tapétájával, ill. ahogyan követni kezdi az általa csak Pávának nevezett személyt.
Közben pedig számos titokra és összefüggésre is fokozatosan fény derül, hiszen Poirot mindig a rendszert keresi a dolgok közt:
Túl sokat tudok! - csattant fel magában Poirot. - Túl sokat tudok, mindenről és mindenkiről tudok valamit, de nem találom benne a rendszert! Az ismereteim fele lényegtelen! Rendszert akarok látni! Országomat egy rendszerért! - szakadt ki belőle végül teljes hangerővel.
Ehhez pedig segítőtársai is akadnak, köztük Mr. Goby, aki sosem néz senkinek a szemébe, hanem előszeretettel beszél egy-egy tárgyhoz, legyen szó a könyvesszekrényről vagy az elektromos radiátorról:
Mr. Goby továbblapozott jegyzetfüzetében, majd megfelelő beszélgetőpartner után nézett. Végül az elektromos radiátor mellett döntött.
Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy Poirot is ellent tud ám mondani magának, elvégre ő is egy két lábon járó ellentmondás:
Poirot nem az a típus volt, aki hagyja, hogy a megérzései elragadják. Nem hitt a megérzésekben, de érzései neki is voltak.
No, de kedves Monsieur Poirot hogy mondhat valaki ilyet Ni dominanciával?! Nagyon is hallgat Ön is az intuíciójára, csak nem tudja, hogy ő sugallja mindazt, ami alapján dönt és cselekszik. Ezért a megjegyzésért megérdemelné, hogy az Ni-a legalább fél éjszakán át ébren tartsa. Szerencsére később rájön, hogy hol kell keresnie a megoldást, és összeáll a kép.
Ahogyan már annyiszor írtam: Agatha Christie most sem okozott csalódást. Bár lassan haladtam a regénnyel (ennek egyéb oka volt, nem a könyv), mindvégig nagyon jól szórakoztam, és volt, amikor előbb kapcsoltam, mint Poirot! A harmadik lány egy picit más, mint a többi Agatha Christie-regény, mivel itt az elején még nem találkozunk gyilkossággal, helyette viszont kapunk egy (nagy) csipet humort és izgalomból is bőven jut az utolsó fejezetekbe is.
Miután a végére értem, úgy éreztem magam, mint Poirot, amikor a kezébe vette a saját könyvének egy példányát: kifejezetten elégedetten, eltekintve a tényleg hihetetlen mennyiségű nyomdahibától.
Valamikor nagyon régen a filmváltozatot is láttam, de most maradok a regénynél.
- Ne feledje, az öreg ember talán nem fut olyan gyorsan, de rengeteg élettapasztalat áll mögötte, amelyre építeni tud.
Agatha Christie: A harmadik lány
Eredeti cím: Third Girl
Fordította: Dedinszky Zsófia
325 oldal
Európa Kiadó, 2009
Kép: La República
Bejegyzések
0 hozzászólás