Somlyó György: A béke erdeje
Láttál-e már, láttál-e már olyan fát,
mely minden tájon egyként megterem?
Mely minden földre kiterjeszti lombját
s gyökeret ver az ingó tengeren,
melyet szét nem roppanthat jeges Észak
s nem száraszt el az izzó Szahara,
melynek egyformán kedvez minden évszak
s a hajnal és a dél s az éjszaka,
mely szabad földeken virágba szökken,
de hogyha kell, pincékben is kihajt,
melynek gyökere minden délkörökben
megtalálja a legtermőbb talajt? –
Csak néhány éve sarjadzott ez erdő,
de máris sűrűbb, mint a dzsungelek,
mert a népek termő sziveiből nő
s a némán fuldokló évezredek
sóhajtanak benne, fellélegezve
a lombok zúgó millióival…
Ezért nem vághatja ki semmi fejsze,
nem tépheti ki semmilyen vihar.
Csak nézz haza tóparti kis faludba
a Várhegy és Temetődomb között,
vagy nézz az óceánon messze túlra:
a béke fája mindenütt kinőtt.
S a lombja közt fészket rakó galambraj
az egeket zsibongva felveri,
a földön végig postafordulattal
szállnak az erdő zúgó hírei.
Zúgd hát te is, kiáltsd tovább a szélbe,
élj Bogláron vagy az Andok alatt,
hogy lombosodjon órjássá a béke –
s ne feledd, hogy te is egy lombja vagy.
Kép: Freepik
Bejegyzések
0 hozzászólás