"Olyan boldog vagyok, hogy egy ilyen októberes világon élhetek!"

A bejegyzés ötletét Marianne Dashwood adta, amikor júliusban az Értelem és érzelmet olvastam. Majd eszembe jutott, hogy az Anne egyik részében is van egy októberes idézet, amit már csak meg kellett keresni. Az idézetekhez pedig mindig izgalmas szebbnél szebb képekre vadászni és választani közülük.
Ezért sem követek semmilyen blogtrendet és nem utánzok másokat, hiszen nekem is vannak saját ötleteim.

   A Zöldmanzárdos-házban meseszépen köszöntött be az október: a völgyben a nyírfák lombja napsütötte aranyszínre fordult, a gyümölcsös mögött a juharfák bíborvörös és az ösvény menti vadcseresznyefák bronzosan zöld és ezerféle sötétpiros színárnyalatban pompázó koronája az őszi napfényben sütkérező mezők zöldjét övezte.
   Anne szépségre éhes tekintete boldogan itta be ezt a látványt.
   - Ó, Marilla! - kiáltott fel egy szombat délelőtt, amikor csodás ágakkal megrakva betáncolt a házba. - Olyan boldog vagyok, hogy egy ilyen októberes világon élhetek! Milyen borzasztó is lenne, ha szeptembertől csak úgy, minden átmenet nélkül átcsúsznánk a novemberbe, nem? Nézze csak ezeket a juharfaágakat! Hát nem borzongatják meg... nem is egyszer, de többször is? Feldíszítem velük a szobámat!
   - Csak szemetes lesz tőlük minden - zsörtölődött Marilla, akinek szemmel láthatólag semmit sem fejlődött az esztétikai érzéke. - Túlságosan telehordod kerti növényekkel. Egy hálószoba alvásra való, nem erre.
   - Meg álmodozásra, Marilla! És ha tudná, mennyivel könnyebb álmodozni ennyi szépséggel körülvéve!



 

   - És milyen most a drága, drága Norland?! - kiáltott fel Marianne.
   - A drága, drága Norland - válaszolta Elinor - valószínűleg éppolyan, mint máskor ősszel. Az erdőt és az utakat vastagon borítja az avar.
   - Ó - kiáltott fel Marianne -, mily magával ragadó érzéssel töltött el valamikor, amint hullani láttam a leveleket! Micsoda élvezet volt, midőn séta közben örvényként sodorta őket körülöttem a szél! Micsoda érzéseket ihletett az ősz, az egész levegő! És most nincs ott senki, aki szemlélné! Csak nyűgnek tekinti mindenki, sietősen elseprik, s amennyire lehet, eltüntetik szem elöl.
   - Nem mindenki osztozik a száraz levelek iránti szenvedélyedben - mondta Elinor. 
   - Nem; az én érzéseimben ritkán osztoznak, ritkán értik meg. De néha mégis megesik. 

  



Kíváncsian várom, az Adyt nem kedvelők mit szólnak ehhez: 
És már jött az ősz. Deresen jött és megcsípte a lelkem. 
Ady Endre: Vörös felhők alatt. (in. Sápadt emberek)



   Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.
   Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. 
   Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz. Olyan kevesen szeretik a ködöt, és így olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.
Fekete István: "Az" a puska (in. Öreg magyarok)






Te is osztozol Marianne-nel és velem a száraz levelek iránti szenvedélyünkben? Esetleg a ködöt (is) szereted? 
Van kedvenc őszi idézeted? Ha igen, oszd meg velem. 


Képek: Unsplash - Justin Cron és Simon Berger, Freepik - bedneyimages és pvproductions 

0 hozzászólás