Honoré de Balzac - A rejtély

 
Balzac regényének olvasása nem úgy alakult, ahogy terveztem, és ennek kizárólag én vagyok az oka. Mivel esténként olvastam csupán néhány oldalt A rejtélyből, egy idő után már félre akartam tenni, amikor rászántam magam, és néhány oldalt követően kezdett izgalmassá válni az Emberi színjáték eme darabja. 

1803 novemberében - Napóleon ekkor már első konzul -, egy szép őszi napon ismerjük meg a vadászatra induló Michut, kutyája, felesége, anyósa és kisfia társaságában. 

A férfi Gondreville-ban nevelkedett, ahol a birtok urai, a Simeuse-ök vették gyerekként gondjaikba, majd a főerdészükké tették. A Forradalom (1789) után Simeuse márkit és feleségét az a forradalmi törvényszék ítélte halálra, melynek elnöke Michu apósa volt, így a férfit csak Júdásként emlegetik a környéken, és még a felesége, Marthe is fél tőle. De vajon igaz-e a szóbeszéd, amit Michuről állítanak, vagy valami más is rejlik ebben a férfiben? Elárulom, minderre a későbbiekben választ kapunk. 

Azonban ahhoz, hogy minden világos legyen, vissza kell utaznunk a múltba. Gondreville-től nem messze helyezkedik el Cinq-Cygne, és a Simeuse család és a Cinq-Cygne család palotái annak idején éppen szemben álltak egymással. Simeuse márki két, tizennyolc éves ikerfiát akarta menteni, amikor a csőcselék megtámadta az otthonukat, és a szomszédban élő nagynénjükre, az ekkor tizenkét esztendős Laurence-ra, Cinq-Cygne örökösére bízta őket. 

Laurence-nak, egyik rokona, d'Hautessere úr lett a gyámja, akinek két fia száműzetésben él, ahogy a Simeuse ikrek is. Az immáron felnőtt grófnő Napóleon-ellenes és király-párti, mely eszméjéből nem enged. 
Laurence azonban nem törődött a részletekkel, nem akadékoskodott. Mindamellett a legjelentéktelenebb apróságokra is hatással volt, észrevétlenül, megfoghatatlanul fölébe kerekedett gyámjának és gyámja feleségének, olyannyira, hogy ezek - s az ilyen ritkaságszámba megy - végül csodálni kezdték, jóllehet gyerekkora óta ismerték. Volt valami a modorában, a torokhangjában, a parancsoló szemvillanásában - valami titokzatos erő, amely mindig tiszteletet ébreszt, még ha látszólagos is csupán, mert a tökfilkók ostobasága is bölcsességnek tetszik. A tucatember értetlenül áll a bölccsel szemben. Meglehet, a nép ezért bámulja azt, amit nem ér fel ésszel. D'Hauteserre-ékre is nagy hatást tett a fiatal grófnő hallgatagsága és vadóc lénye, úgy érezték, nagyra hivatott. És mivel körültekintéssel jótékonykodott, s nem lehetett megtéveszteni, a parasztok becsülték, habár arisztokrata volt. Tekintéllyé nőtt a Cinq-Cygne-völgy lakói között, neme, neve, szerencsétlen sorsa, különcsége, minden közrejátszott ebben.

Michu kihallgat egy beszélgetést, mely leleplez egy Napóleon ellen készülő összeesküvést, melyben a Simeuse-ök is részt vesznek, ezért az erdész Marthe-ot küldi a grófnőhöz, hogy figyelmeztesse. És itt kezdenek izgalmassá válni a szálak. 

Ahogy a bevezetőben említettem, sokáig nagyon lassan haladtam a regénnyel, és bevallom, a sok név és történelmi adat örvényében nem egyszer éreztem elveszettnek magam, bár a könyv végén a Jegyzetek valamennyire segítettek ebben. Balzac idején (1841-ben) a korabeli francia olvasó tisztában volt az eseményekkel és a nevekkel, én viszont majdnem kétszáz évvel később már kevésbé, azonban ismerősök most is akadtak. 

Utólag természetesen minden eleme összeállt a kirakósnak, bár addig egy picit próbára tette a türelmem és a figyelmem Balzac. Amint megemlített egy új elemet a történetben (pl. Gondreville-t), elmesélte a történetét, és az első jó néhány oldalon ezekből nem volt hiány. Kb. az ötvenedik oldalon értek véget ezek a be-betoldások, és onnantól kezdett igazán izgalmassá válni a cselekmény. 

A címadó rejtélyre is később kerül sor, és megérte rá várni, mert valóban furfangos dolog történik. A továbbiakban pedig Balzac nem hagyott unatkozni, és én is végre gyorsabban haladtam.

A regény az Emberi Színjáték folyamában a Politikai élet jelenetei közé tartozik, ahogyan a fordító, Somogyi Pál László írja az utószóban, és szerinte inkább a napóleoni korszak kialakulása áll a középpontban, nem az izgalmak. Ezt mindenki döntse el maga, mindenesetre valóban sokat megtudunk a korról, de számomra a szereplők jellemei voltak igazán érdekesek. 

Michuről kiderült, hogy valóban több van mögötte, mint amit látunk, és Laurence-ot is nagyon megkedveltem, akinek a harcias külseje (leginkább a nézetei) mögött érző szív rejtőzik. 

A megtörtént eseten alapuló történet egyik jelenete  Szabó Magda Kiálts, város! c. drámáját juttatta eszembe. Napóleon azt mondja, hogy egy embert fel kell áldozni, és van, hogy - a csatában - ezreket. Számomra ez érthetetlen, mert az az egy is fontos legalább egy másik embernek, és hiába járnak jól a többiek, mindig van valaki, akire annak az egynek (vagy éppen ezernek, tíz- vagy százezernek) a feláldozása fáj a legjobban. 

Ahogy az Albert Savarusből, most is kaptam nagyon jó és elgondolkodtató mondatokat, és egyszer újraolvasom A rejtélyt, és nem csak pici részletekben. 

Aki szereti a történelmi (főleg a kort alaposan bemutató) regényeket és a komplexebb jellemeket, kíváncsi arra, meddig érdemes megtartani a nézeteinket (mikor jöhet el a pillanat, hogy lemondjunk róluk), nem fog csalódni A rejtélyben sem. 

A szokások gyakran kegyetlenebbek a törvényeknél. A szokások: az emberek; a törvény azonban az ország értelméből fakad. A szokások, melyeknek sokszor semmi értelmük, erősebbek, mint a törvény. 


Honoré de Balzac: A rejtély                           
Eredeti cím: Une tenébreuse affair
Fordította: Somogyi Pál László
319 oldal (a 194. oldalig tart)
Európa Kiadó, 1978
Sorozat: A Világirodalom Remekei

0 hozzászólás