Száraz Miklós György - ¡Ó, Santo Domingo!

Száraz Miklós György könyvét a spanyol nyelv és kultúra iránti rajongásomnak köszönhetem, mellyel a szerzővel is osztozom, így nem volt kérdés, hogy megrendeljem-e az ¡Ó, Santo Domingo!-t néhány éve. 

A fülszövegben Száraz Miklós György rögtön azzal kezdi: Biztosan lesznek olyanok, akiket felbosszant ez a könyv. Mi ez a kószálás, parttalan kalandozás? 
Nos, a könyv valóban nem egy szokásos úti beszámoló, nem kerülnek szóba az utazási előkészületek, sem az utazás maga, esetleg annak viszontagságai vagy a szállásfoglalás. Szó sincs róla. A szerző egyszerűen csak megosztja velünk a gondolatait és impresszióit.

A könyv szerelmi vallomás Granadának, azonban rögtön az elején Szent Domonkos nevét olvassuk, majd néhány szót a szerzetesrendről és néhány ismert képviselője nevét, ezt követően pedig Santo Domingóval találkozunk. 

Megismerjük a szerzetesrend alapítójának, Domingo Guzmánnak az életét, és ezt olvasva ismét megállapítottam, hogy bár jó céllal hozta létre a rendet, azonban egy idő után átment az eretnekek üldözésébe és később a domonkosok voltak az inkvizítorok is. Nyilván megint én vagyok a túlságosan idealista, ám sosem értettem, miért irtja egyik ember a másikat azért, mert másként gyakorolja a hitét, mert lényegében ugyanabban hisznek és az üldöző ennek a felsőbb hatalomnak a nevében üldözi a másikat. 😕Ezt egyszer valaki igazán megmagyarázhatná. 

   Domonkos szerzete tehát vérben és mocsokban született, nem más céllal, mint hogy prédikáljon az eretnekek ellen, térítsen a megtévelyedettek és pogányok közt, s akit nem sikerül megnyerni Krisztus ügyének, azt semmisítse meg.
   Dominikánusok. Az Úr kutyái. Akik kiűzik a rókákat az Úr szőlejéből. 


Granada látképe


Részletet olvashatunk Kolumbusz Kristóf naplójából, kiderül, hová temették Amerika felfedezőjét, hogyan indult útjára. 
Nagyon érdekes volt több történelmi párhuzamot és eddig számomra ismeretlen érdekességet olvasni. Pl. a mohácsi csatában megözvegyült Mária, aki a Katolikus Királyok, Kasztíliai Izabella és Aragónia Ferdinánd unokája volt, akik Spanyolországot teljesen visszafoglalták a móroktól és egyesítették.

A történelemórai emlékeim szerint nem sokat beszéltünk Máriáról, ám megtudtam, hogy élete végéig szerette a magyarokat, még akkor is, ha uralkodóként elhanyagolta az ország védelmének megerősítését. 


Az Alhambra látképe Albaicínból (az egyik városnegyedből)



Elkalandozunk a kalandozó magyarokig, majd ismét visszatérünk a Habsburgokhoz és Spanyolországba, Mária bátyjaihoz, V. Károlyhoz (Carlos V spanyolul) és Habsburg Ferdinándhoz, akinek Buda török általi elfoglalását köszönhetjük. 

Természetesen a mórok hatása is máig érezhetően nyomot hagyott Granadában és a spanyol kultúrán, így velük is megismerkedünk. 


Az Alhambra belsejének egy részlete


A történelmi adatok és események rengetegében természetesen nem maradhatnak ki a helyi nevezetességek sem: az Alhambra, néhány templom, szobor, megtudjuk, miért hívják kínainak az utcákat borító kavicsokat, mi az andalúz kutyák jellegzetessége, mi volt a korábban itt járt honfitársaink véleménye a városról és számos más benyomás is feljegyzésre került. 

   Az Alhambráról nem könnyű bármit is mondanunk.
   Az Alhambra megfoghatatlan. Olyan, mint a szerelem és az álom: légiesen könnyű, ugyanakkor súlyos is. Egyszerre üdítő és lenyűgöző. Csak addig hat, amíg látod, amíg benne vagy. Akkor viszont uralkodik rajtad - nemcsak körülvesz, hanem beléd is költözik. Az Alhambra tojáshéj, selyemfátyol, holdfény és virágillat, harmat és ködpára. Hamvas Béla azt mondaná: az Alhambra a női szubsztancia. Csupa suttogás és simogatás, ígéret és beteljesedés. Csábító befejezetlenség, tökély, mely bágyaszt, majd rögtön új vágyat ébreszt. Olyan, mint a legnemesebb bor, az aszú, a mazsolaszőlő, a női test.


Száraz Miklós György tudása kimeríthetetlen. Amint belép egy épületbe, találkozik egy szoborral, leül az utcán, rögtön eszébe jut valami és máris számos, eddig talán ismeretlen személlyel, információval  gyarapodunk. Ráadásul mindezt könnyedén, egyáltalán nem okoskodóan teszi, és ami a legjobb, hogy párhuzamokat von a különböző személyek és események között, tehát még véletlenül sem összevissza locsog. 






A lapokon érezni a Granada iránti szerelmét, rajongását, hiszen így tényleg csak az beszél, aki valóban szereti a témát, mert rengeteget tud Granadáról és Spanyolországról. Ha pedig bizonytalan, spanyol barátnője, Mari Carmen szívesen kisegíti. 

Aki hozzám hasonlóan szintén nagy rajongója a spanyol nyelvnek és kultúrának, vagy csak érdekli és szeretne egy nem szokványos könyvet olvasni róla, az ¡Ó, Santo Domingo!-t is szeretni fogja. Én biztosan újra előveszem máskor is.



andalúz patio (belső udvar)

   A gránátalma városa - római, zsidó, arab, cigány vagy spanyol Granada - , úgy tűnik, az évezredek során egyvalamiben bizonyosan mindig ugyanaz volt: a kertek, vizek, szökőkutak, a virágok városa. 



Száraz Miklós György: ¡Ó, Santo Domingo!
182 oldal
Magyar Könyvklub, 2003
Ezennel teljesítettem a tavaly kitalált kihívásom is. ✅

0 Hozzászólás

Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).