Az ismert pszichológus az 1990-es évek elején arra a következtetésre jutott, hogy azok a viselkedésmódok, melyek az evolúciós ösztöneinknek köszönhetően alakultak ki és vittek előre minket, embereket az évezredek folyamán, az új évezredben már nemcsak ránk, hanem a környezetünkre, sőt, az egész világra károsan hatnak.
A szerző könyve első részében a múltat, míg a másodikban a jövőt veszi górcső alá az evolúció szempontjából.
Megismerjük azokat a múltbeli erőket, melyek a mára kialakult személyiségünket formálták, a tudatunkat működtető erőket, Maya fátylait, melyek elrejtik a dolgok valódiságát, olvashatunk a folyamatosan kizsákmányolókról, a ragadozókról és az élősködőkről, a mémek és a gének versengéséről, az evolúcióról és természetesen most sem marad ki a flow, mi is ez, milyen feltételei vannak, milyen a jó társadalom és mit tehetünk azért, hogy elősegítsük ennek megvalósulását.
A mai emberek tudata határozza meg, hogy milyen lesz a harmadik évezred: A gondolataink, az elfogadott értékeink, a tetteink mind kihatnak a jövőre. A jövőt az is befolyásolja, hogy mire fordítunk figyelmet, és milyenre formáljuk a környezetünket a lelki energiáink révén. Az olvasó természetesen megkérdezheti: De mi közöm nekem mindehhez? Épp elég gondot okoz a bankszámlám egyenlegének fenntartása, a helytállás a munkahelyemen meg a családomban, és még némi szórakozásra is alkalmat kell találnom. Kit érdekel a harmadik évezred? Miért tartozik rám az emberiség jövője?
Ezt a kérdést bizonyára sokan felteszik, pedig mindannyian naponta hozzájárulhatunk apróságokkal az emberiség jövőjéhez. Hogyan? Mire fordítjuk a figyelmünket (a pszichés energiánkat)? Bár a szerző a tévé előtti punnyadást említi, ma már hozzátehetjük a különböző közösségi oldalak görgetését, a rövid videók sorozatos bámulását, amik csak elvonják a figyelmünket a fontosabb dolgoktól és sok esetben semmi hasznuk. Csíkszentmihályi újra a saját csapdájába esik, ahogy a Flow-ban is járt. Mert vannak értelmes műsorok is a tévében és az interneten egyaránt, és nyugodtan fogyaszthatunk ilyen tartalmakat, hallgathatunk zenét is és nem feltétlenül nekünk kell zenét szereznünk vagy filmet, esetleg színdarabot írnunk, nézhetjük, sőt utóbbit olvashatjuk is. Érdemesebb lett volna úgy fogalmaznia, ahogy Marie Forleo tette: Create Before You Consume, azaz kreálj/teremts, mielőtt fogyasztasz! Vagy akár utána, ahogyan most én is teszem.
Már harminc éve és korábban is számos mém volt, mely a figyelmünket akarta, hogy fennmaradhasson. A mémek pedig sokkal fontosabbak, mint a gének (Vajon Szendi Gábor mit szólna ehhez?). Sokak számára a mém egy vicces képet jelent az interneten, mely pl. egy személyiségtípus tipikus jellemzőjét figurázza ki. Azonban a mémek ennél többet jelentenek. Pl. ez a blog is egy mém, ahogy egy politikai vagy vallási meggyőződés is, vagy éppen egy szimfónia. Ezek pedig csak úgy maradhatnak fenn, ha odafigyelünk rájuk. Miért lesz pl. egy dal népszerű? Mert a csapból is az folyik, tehát a mémek fennmaradásához közvetítőkre van szükség. Pl. most a karácsony előtti időszakban is egymással versenyeznek az örökzöld és az új dalok. Ha a Kiskarácsonyt dúdolgatom, akkor ennek a mémnek segítem a fennmaradását, és kiszorítom a Jingle Bellst. Ugyanezért vannak a bejegyzésem alján is a gombok, melyek segítségével, aki szeretné, megoszthatja valamelyik közösségi oldalon, és ezt kérik a más felületekre tartalmat készítők is, ezért vannak a reklámok és a társadalmi célú hirdetések is. Hogy melyik jó vagy rossz, mindenki maga dönti el.
És itt jönnek be a képbe Maya fátylai. Az első fátyol a géneinkbe kódolt parancsainkat, az ösztöneinket jelenti. Ha nem tanulunk meg ezeken uralkodni (pl. a szexuális ösztönünkön, ill. a különböző érzelmeinken), nem a valóságot látjuk, hanem annak egy torzított változatát, azaz beleesünk a csőlátás csapdájába.
A második a kultúra világát rejti, mindazt, amit a környezetünkben gyerekkorunk óta magunkba szívtunk, elsajátítottunk. Pl. a különböző családi, nemzeti(ségi) szokások és előítéletek, világnézetek (vallási, politikai, ki melyik csapatnak szurkol stb.), egyéb meggyőződések, és idetartoznak a közösségi oldalak is. Korábban csak a tévében láttuk a gazdag és befolyásos hírességeket, ma már mindenki lehet celeb valamelyik közösségi oldalon, ahol sokan csupán egy kirakatot építenek fel, de hogy valójában mi rejlik mögötte, sokan el sem tudnák képzelni. Nagyon sokan a feldolgozatlan gyerekkori (vagy későbbi) traumáik miatt akarnak ennyire görcsösen sikeresnek látszani és a színfalak mögött boldogtalanok és szenvednek. (Ezt én teszem hozzá, mert Csíkszentmihályi erről nem ír.)
Az Én jelenti a harmadik fátylat, pl. akik manapság a státuszukkal, a pozíciójukkal (Én vagyok a főnök/menedzser/főmufti stb.) és az anyagi javaikkal (pénz, autó, ház, márkás ruhák és kiegészítők) azonosítják az identitásukat, mert nélkülük senkinek éreznék magukat, és ők azok, akik a náluk kevesebbel rendelkezőket lenézik. Ill. idetartozik mindaz, amit magunkról gondolunk, hiszen ezen a szűrőn keresztül nézzük a dolgokat.
Minden fejezet végén az alfejezetekhez kapcsolódó kérdéseket is kapunk, melyeket a könyvben vagy külön lapon, füzetben válaszolhatunk meg, melyek segítségével elgondolkodhatunk az olvasottakon. A fejezetekben számos példát (ismert személyt) is hoz, akik inspirálólag hathatnak ránk.
Azonban most is számos gondolatával nem értek egyet, (ahogy már fentebb nyilvánvalóvá vált) és mindjárt ki fog derülni, hogy ebben a könyvben is micsoda ellentmondásokba ütközik. Arról már nem is beszélve, hogy a könyv második részében nagyon sok gondolat visszaköszön a Flow-ból...
Azt írja, hogy száz évvel (azaz 19. század végét nézzük) ezelőtt az ember csak saját magában vagy a hozzá közelállókban tudott kárt tenni. Nézzünk csak vissza az időben és emlékezzünk a már az ókorban is a más népeket leigázókra (pl. a rómaiak), majd a kolonizálókra (spanyolok, angolok, portugálok), a különböző országok és népek közötti (pl. angol-francia, keresztes hadjáratok) háborúkra. Rendben, mondhatjuk, hogy nem minden ország volt ezekben érintett, ám ott vannak a transzgenerációs traumák, amiket mindannyian a felmenőinktől kaptunk kéretlenül, és az életünk minden területére rányomták és nyomják a bélyegüket ki tudja, mi mióta!
Az a legnagyobb bajom Csíkszentmihályival, hogy nagyon sokszor általánosít. Igen, vannak, akiknek bizonyos dolgok problémát jelentenek, azonban mindig nagyon sok kivétel van. Szerinte, ha nincsenek szabályok, akkor káosz alakul ki és ezért van szüksége az embereknek az előbbiekre, különben a tudatuk összevissza kóborol, ami megzavarja őket, és pl. egy magánzárkában bekattannak. Ezek szerint nem látta A remény rabjai c. filmet, és épp ő írt arról a Flow-ban, hogy akinek vannak szellemi tartalékai, azoknak nincs szükségük külső ingerekre, mert el tudják magukat szórakoztatni. Sőt, akik vasárnap nem járnak templomba, akkor érzik magukat a legrosszabbul, mert nincs mit csinálniuk. Van, aki pl. akkor takarít, ebédet főz, és különben is annyi mindent lehet csinálni vasárnap délelőtt is. Az én Anne Shirley és Steve Jobs agyammal ezt nem értem, és sajnálom azokat, akiknek ennyire nincs fantáziájuk és nincsenek szellemi tartalékaik.
Lehet, hogy számos embert vonzanak a negatív események, azonban elárulom, hogy engem nem, pedig én is sok negatívumot láttam már gyerekként is. Pl. anyukámmal néztem óvodásként A polip c. sorozatot...
Amikor főiskolás voltam, hazafelé a buszon, két település között történt egy súlyos baleset, és a busznak meg kellett állnia a mentés és a helyszínelés miatt. Nagyon nagy baj volt, mert a mentőhelikopter jött. Míg a többiek a busz ablakain lógtak, én nyugodtan ültem a helyemen (a másik oldalon ültem, nem ahol a baleset történt) és inkább arra gondoltam, hogy gyógyuljanak meg, akiket a többiek annyira lesnek Már néhány kilométeren belül voltunk a célállomástól, és végül mindenkinek le kellett szállnia, mert nem mehetett tovább a busz. Több más kollégistával én is leszálltam, miután hazatelefonáltam, hogy valaki jöjjön majd elém (a családomnak nincs autója, így ezt is meg kellett szervezni), elindultunk és nem sokkal később mindannyiunkért jött valaki.
Még mindig abban a hatalmas tévedésben él, hogy csak az extrovertáltak a társaságkedvelők és ők voltak, akik annak idején messzebbre merészkedtek a törzstől. Valószínűleg egy-egy ilyen felderítésre vittek magukkal egy-két szuperérzékenyt is (aki lehet, hogy introvertált volt, lehet, hogy extrovertált), aki meghallotta vagy megérezte, ha valaki vagy valami közeledett. És még mindig ott tart, hogy egy vezetőnek extrovertáltnak kell lennie, mert egy introvertált nem lenne képes a vezetésre. Bízom benne, hogy Csíkszentmihályi még életében szembesült a tévedésével, mivel az általa példaként említett Gandhi, Martin Luther King, Martha Graham, Jézus, Buddha és Mohamed is mind, mind introvertált volt.
Amikor ezt a könyvét írta, az introverzió még a mentális betegségek listáján szerepelt, holott csupán annyit takar, hogy egy introvertált az energiáját önmagából meríti, míg az extrovertáltak másokból. Már említettem, hogy én is introvertált vagyok, ám szeretek társaságban lenni és jól is tudom érezni magam, csak nem mindegy, milyen az a társaság. Utána pedig el kell vonulnom és feltölteni az akkumulátorom. Ennyi. Ugyanerre van szükségük az extrovertált szuperérzékenyeknek is, sőt, az ENXJ személyiségtípusúaknak is, mivel az Ni-nak az ő esetükben is csendre van szüksége, hogy hatékonyan dolgozzon.
A feminizmust is teljesen félreérti, azt írja, hogy a nők is legyenek ugyanolyan dominánsak és erőszakosak, mint a férfiak. A feminizmus véleményem szerint nem erről szól, és megint itt van Maya egyik fátyla, mert vagy megfeledkezik, vagy nem is tud arról az ősi civilizációról, amelyet nők vezettek, és Jean Shinoda Bolen is írt róluk a Bennünk élő istennőkben. Valóban a harsány, nagyhangú nők szólaltak fel a nők jogaiért és vívták ki őket, mert ha csendben maradtak volna, akkor nem jutottak volna semmire. Ez is egy sztereotípia (és Maya egyik fátyla), ha egy nő asszertív és céltudatos, az már egyenlő a férfias magatartással, hiszen egy nő legyen kedves és maradjon csendben. Ezek a nők nem az evolúciós örökségüket akarják és akarták félredobni, csupán rájöttek, hogy többre is képesek, mint otthon vezetni a háztartást és nevelni a gyerekeket. Aki pedig csak előbbieket szeretné, annak is szíve joga. Azért is bajos ez a megállapítása, mert a transzcendens személyiség az, aki másokért is tesz, és így a nőket ezzel a gondolkodással számos területről kizárja.
A testünk pedig tudja, mire van szüksége, csak meg kell tanulnunk hallgatni rá. Ajánlom Buda László Mit üzen a tested? c. könyvét. 😉Itt egyértelműen abba a hibába esik, amibe sok pszichológus: csak fejtől felfelé foglalkozik az emberrel, holott testünk is van. Platón is holisztikusan nézte az embert. Már megint egy introvertált!😁
Azt írja, hogy az Egyesült Államok a múlt században és az azt megelőző évtizedekben szegény bevándorlók hatalmas tömegeit fogadta be és nem volt folyamatosan jogfosztott alsóbb társadalmi osztály. Csíkszentmihályi éveket töltött Olaszországban és nem hallott Francesca Cabriniről, akit szentté is avattak? Bevallom, hogy nyáron találkoztam először a nevével a róla készült film kapcsán, melynek az előzetesében is jól látható, hogy milyen kedvesen és szeretettel bántak a New Yorkba érkezett olasz bevándorlókkal annak idején. A filmből kiderül, hogy az írek sem voltak kivételek ez alól a bánásmód alól.
Ezt a filmet Csíkszentmihályi már nem láthatta, azonban olvashatta volna Melania Mazzucco regényét, a Vitát.
A legkevésbé alkalmas a flow létrejöttére a tévénézés, a háztartási munkák és az alvás szándéka.
Kíváncsi vagyok, mit szólna ehhez Marie Kondo és Monica a Jóbarátokból? Azért, mert a háztartási munka női és unalmas dolognak számít Csíkszentmihályi szemében, még okozhat flow-t. Amikor négy éve megnéztem a Marie Kondo sorozatát, inspirációt kaptam tőle, hogy én is fokozatosan kiválogassam azokat a dolgaimat, amikre már nincs szükségem. Csíkszentmihályi annyit emlegeti a kreativitást, és most nagyot nézne, ha megtudná, hogy ezt is lehet kreatívan csinálni, hiszen átrendezhetjük a szekrényben a ruhákat, a tányérokat, a könyveket a polcon. Vannak, akiknek szezonális étkészleteik vannak, így azokat elővehetik egy-egy évszakváltáskor vagy karácsony előtt és elrendezhetik a vitrinben. Itt is az a lényeg, hogy a káoszból rendet teremtünk. Akár a mosogatással is, hiszen nem okoznak rendetlenséget a tányérok, egyebek, hanem minden szépen és tisztán visszakerül a helyére.
Az alvás szándéka? Mi van a alvás előtti készülődéssel, az esti rutinnal? Az miért ne okozhatna flow-t?
Vizsgálataink azt mutatták, hogy a flow gyakori bekövetkezése sokkal nagyobb hatással van a tehetség kibontakozására, mint a kognitív képességeket objektíven mérő teszteken (például a Scholastic Aptitude Testen, a SAT-en) elért jó eredmény, vagy bizonyos személyes tulajdonságok (például a szorgalom), vagy a szülők társadalmi és anyagi helyzete.
Erről eszembe jutottak azok a motivációs videók, amikkel tele van az internet, hogy: dolgozz keményen és legyél szorgalmas, és a legfontosabb a discipline, azaz a fegyelem, hogy arra koncentrálj, amit csinálsz, ami részben igaz is. Csíkszentmihályi szavaihoz azt fűzném hozzá, hogy inkább játékosan tanítsanak, mert úgy felkelthetjük mind a gyerekek, mind a felnőttek figyelmét az adott téma iránt. Hiányolom a Pygmalion-hatást, amely egy tanár esetében azt jelenti, ha úgy áll a diákjaihoz, hogy képesek megoldani egy nehezebb, bonyolultabb feladatot, akkor a diákok valóban meg is fogják tudni oldani, és ez valóban nem függ attól, eddig milyen jegyeket kaptak és milyen családi háttérrel rendelkeznek. Ajánlom az egyik kedvenc filmem, a Veszélyes kölyköket, amely szintén erről szól.
De nem csupán az befolyásolja az Énünket, amire figyelünk; az is számít, hogyan figyelünk, Az Én meghatározó tényezője az is, hogyan rendeződnek az információk az agyunkban. Aki jobban figyel más emberekre, és akit jobban érdekelnek a körülötte zajló események, mint amennyire a belső érzései és gondolatai foglalkoztatják, az extrovertált lesz.
Hogy ez mekkora ostobaság! A fentebb említettek (Francesca Cabrinit is beleértve) mindannyian INFJ-k voltak. De nem kell ehhez a személyiségtípushoz tartoznia más introvertáltaknak sem, hiszen akiknek Fe-jük (extrovertált érzés funkciójuk) van, azok a másikra, ill. másokra figyelnek, ám szükségük van arra is, hogy utána befelé figyeljenek. Vannak olyan extrovertált emberek, akik egyáltalán nem foglalkoznak másokkal. Ha nem a Myers-Briggs személyiségtípusokból, hanem abból indulunk ki, hogy valaki empata vagy szuperérzékeny, akkor az az oka az állandóan másokra figyelésnek, hogy valaki olyan környezetben nőtt fel, ahol valakinek (vagy valakiknek: szülő, gondozó) a viselkedése kiszámíthatatlan volt, nem érezte magát biztonságban, mert nem tudta, hogyan fog viselkedni, reagálni a következő pillanatban az ominózus személy, és ez azóta is jelen van az életében, állandóan készenléti állapotban van. Ez egy megküzdési módszer volt a számukra gyerekként, így alkalmazkodtak ehhez a személyhez. Itt ugrik újra a majom a vízbe, mert Csíkszentmihályi újra Maya egyik fátylát borítja magára, ugyanis nem foglalkozik a pszichológia másik területével, csak a sajátjával.
Szóba kerül Maslow piramisa is, és itt is egy újabb hibába esik. Szerinte csak akkor lehet önmegvalósító, Csíkszentmihályinál transzcendes személyiség (aki vállalja a nehézségeket, tesz másokért) valaki, ha minden alapvető szükséglete ki van elégítve. Számos példa van arra, hogy valaki nem jó körülmények között is másoknak segít. Pl. Teréz anya, aki szintén introvertált volt.
Nagyon tetszett, hogy Faludy Györgyöt hozta fel példaként a transzcendens személyiségre, aki rendszerellenes volt, emiatt Recskre került és ott is verseket írt. Tökéletes példája az enneagram 4 típusnak, azon belül is a szexuális altípusnak. Épp a 4 fő feladata, hogy a saját nyomorát valami művészibe fordítsa, tanuljon belőle és másokat is inspiráljon. Faludy György Myers-Briggs típusát nem ismerem, azonban lehet, hogy ő is introvertált volt, lehet, hogy extrovertált. Mindenesetre Viktor Frankl története jutott eszembe a Szuperérzékeny vagyok?-ból, amikor (az INFJ) Frankl beszélt a társaihoz, akik rendkívül elkeseredett voltak, és Elaine N. Aron is azt írja, hogy azért élték túl ezeket a borzalmakat, mert képesek voltak befelé figyelni, nem arra, ami körülöttük zajlott. Ez egy tipikus szuperérzékeny tulajdonság. Csíkszentmihályi másik példaként Albert Schweitzert említi, aki INFP és szuperérzékeny volt. Ehhez mit szólna? (Egyébként mindenki, aki enneagram 4 típusú, függetlenül attól, hogy introvertált vagy extrovertált, szuperérzékeny.)
A félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy semmi bajom az extrovertáltakkal, csak felejtsük már el azt a sztereotípiát, hogy az introvertáltak kukák, nem tudnak társaságban megszólalni és csak magukkal foglalkoznak. Köszönöm. 😘 Az extrovertáltak között is vannak szégyenlősök, ill. őket is zavarba lehet hozni.
Ott már csak a szemem forgattam, amikor leírta, hogy milyen nagyszerű, hogy Loyolai Ignác megalapította a jezsuita rendet, mely rendet tett a szerzetesek életében. Valóban, igazán aranyosak voltak ők is, hiszen néhány évtizeddel később máglyára küldték Giordano Brunót és majdnem Galileit is. Ne feledkezzünk meg a sötét oldalukról sem, ill. hogy később feloszlatták őket.
Azt javasolja, ha szeretnénk valamit tenni a környezetünkben élők érdekében, akkor keressünk három másik, hasonló gondolkodású embert, akikkel feloszthatjuk egymás közt a feladatokat és mindenki azt végezheti, amiben a legjobb. Ez egy nagyon jó ötlet, azonban ma már az internet korában élünk, amikor lehetőségünk van egyedül is tenni valamit másokért. Pl. én ezért is írom ezt a blogot. Tudom, hogy vannak, akik nem nyitottak az ilyen tartalmakra, mások viszont igen, és itt bármikor megtalálják.
Ezért kötözködöm:
 |
| Biztosan INFJ-nek kell lenned, ha a lelked mélyén azt érzed, többet értesz meg a pszichológiából, mint egy diplomás pszichológus. |
És nem szeretem, amikor valaki zöldségeket ír, és csak a saját érveit alátámasztó adatokat hoz, amikor megfeledkezik arról, hogy más szemszögből is nézhetőek a dolgok. Az éremnek mindig van egy másik oldala is. Vagy akár egy harmadik is.
Csíkszentmihályi Mihály könyvében egy ma még inkább aktuális témára hívja fel a figyelmünket. Ahogy Dr. Joe Dispenza mondta az egyik videójában: hogyan választhatjuk a kényelmes kényelmetlent a kényelmetlen kényelmessel szemben. Magyarán: hogyan fordítsuk hasznos dolgokra a figyelmünket és a pszichés energiáinkat, hogyan fejlődjünk, amellyel példát mutathatunk másoknak is, inspirálhatjuk őket, hogy értelmesen töltsék a szabadidejüket, fejlesszék a képességeiket, kerüljenek flow-ba az életük számos, lehetőleg minden területén.
A könyv számos része nagyon elgondolkodtató, azonban nézzük ezt is kritikus szemmel, a fejezetek végén szereplő kérdéseken pedig jó, ha elgondolkodunk, és már mától kezdve pici lépésekkel kezdve változtatunk.
Bármilyen különösnek tetszik, az élet akkor válhat derűssé és élvezetessé, ha már nem önző örömszerzés és a személyes siker vezérli. Ahogy az Én egyre jobban elmerül egy transzcendens cél elérését szolgáló tevékenységben - legyen az akár egy nagyszerű vers megírása, egy szép bútordarab elkészítése, egy csillagászati felfedezés vagy gyerekek boldogságának az elősegítése - , egyre kevésbé van kiszolgáltatva az élet veszélyeinek és fenyegetéseinek. Pszichikus energiáját a rend és a komplexitás elősegítésére szenteli, és ez a következő generációk tudatára is hatással lehet még azután is, hogy megszűnik a földi léte, és a személye feledésbe merül.Az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, hogy nem kell megvédeni magányos Énünket az egész világgal szemben, zavartalan megkönnyebbüléssel tölt el. Minden porcikánkkal a célunkra koncentrálva haladhatunk előre, és a kudarcot képesek vagyunk derűvel felfogni. Végül is miért kellene a mi céljainknak elsőbbséget élvezniük az univerzum hatalmas komplexrendszerében? Ha mégis megvalósulnak, annál jobb.
Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai
A harmadik évezred pszichológiája
Eredeti cím: The Evolving Self. A psychology for the Third Millenium
Fordította: Buda Júlia
413 oldal
Nyitott Könyvműhely, 2011
Kedvenc bakim, melyet nem tudom, a könyvet előkészítők (fordító, korrektor, szerkesztő, tördelő) közül ki követett el: Csíkszentmihályi a kötet végén köszönetet mond a családtagjainak: Fiúnk, Mark. Hm, elég érdekes ezt egy házaspár esetében olvasni. Egy tinilánynak szokott fiúja lenni, aki a barátja, így valaki nagyon nincs tisztában a helyesírással és a fiúnk és a fiunk közti különbséggel.
amerikai
Csíkszentmihályi Mihály
evolúciós pszichológia
Nyitott Könyvműhely
önfejlesztés
önismeret
pszichológia
Bejegyzések
0 hozzászólás