Mielőtt leültem megírni ezt a bejegyzést, azon gondolkodtam, mit is mondtak el annak idején Szendrey Júlia és Petőfi szerelméről? Egy bálon ismerkedtek meg, egy év múlva házasodtak össze, a mézesheteiket Koltón töltötték, ahol Petőfi megírta a Felhők-ciklust, eljött március 15-e, Petőfi elbukott a képviselőválasztáson és megírta Az apostolt, megszületett a kisfiuk, majd Petőfi meghalt a segesvári csatában és Júlia feleségül ment máshoz. Ennyi.
Tudom, hogy az irodalomórákon semmire sincs idő, de azért néha lehetne egy kicsit többet is mesélni az adott szerző életéről, főleg egy olyan költő esetében, mint Petőfi. Mert szép és jó, amit összefoglaltam, de azt valószínűleg kevesebben tudják, hogy Petőfi és Júlia házassága nem ment olyan könnyen, ahogy azt sejtenénk. De ne szaladjunk ennyire előre.


A tizenhat éves Júliát az egyik intézeti társa, Csapó Mariska bálján ismerjük meg, aki csak ámul és bámul Csapóék házában. Tényleg minden csodás, és a kor neves irodalmárai  (Bajza, Fáy András, Vörösmarty) és Laborfalvi Róza valóban otthonosan mozognak a társaságban. Júlia is ilyen otthonra vágyik: csakhogy őt Erdődön beteges édesanyja és a gazdasággal törődő édesapja, öccse, Gyula és kishúga, Marika várja. Vajon hogyan telnek majd otthon a napjai, miután hazakerül Tänzer Lilla pesti intézetéből?

Szerencsére Térey Mari barátnőjére mindig számíthat, akivel együtt ábrándozhat, bálozhat és vigasztalhatja a szerelmétől elválasztott Marit. Júlia is vágyik valamire, de még maga sem tudja, pontosan mire. Abban azonban biztos, ha férfinak született volna, most sokkal könnyebb lenne az élete.

– Minden reggel valami nyugtalanság fog el, valamit várok a naptól, de nem tudom megmondani, hogy mit! És elmúlik a nap anélkül, hogy beteljesedett volna az, amire vártam!

 Júliát elkényeztették, mindent megkapott, bátran bármelyik kérőjelöltjét kikosarazhatta, de ő is arról álmodozott, amiben Marinak már része volt: szerelmes akart lenni. De hiába jelentkeztek a jelöltek, a lányt egyik sem érdekelte, mígnem 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi bálon személyesen is megismerte Petőfit. És ahogy mondani szokás: Júlia élete egy csapásra megváltozott. Csakhogy Szendrey Ignác nem nézte jó szemmel, hogy imádott leánya egy nincstelen poéta felesége legyen, így az esküvőt megelőző egy évben számos viszontagságon ment keresztül a pár.


Többet nem árulok el, de miután befejeztem a könyvet az jutott eszembe, ha angol anyanyelvűnek születtem volna, most az lenne a bejegyzésem címe, hogy: Becoming Mrs. Petőfi, azaz Petőfinévé válni, ugyanis Kertész Erzsébet 1849-ben pontot tesz a történet végére, a későbbi eseményekről csak röviden ír, holott az ezt követő tizenkilenc évben Júliával még történt egy s más. És az utolsó kb. harminc oldalon csak kapkodtam a fejem, mert az időben - ha nem is túl sokat, de heteket - ugrottunk. Mintha az írónő szerette volna már befejezni, ellenben én még szívesen olvastam volna tovább a könyvet.
 
Mindenesetre jó volt megismerni az igazi Szendrey Júliát, aki egy akaratos kislányból lett egyszerre kora legnagyobb költőjének felesége, forradalmár, majd a vesztes szabadságharc után megvetett nő. Olvasmányos és szép megemlékezés a feleségek feleségéről, amit érdemes lenne megemlíteni az irodalomórákon is, hiszen Petőfi régies nyelvezete a mai diákoknak már nehézkesnek tűnik, ám ha megismerik a versekhez kapcsolódó eseményeket, talán másképp tekintenek rájuk. De kortól függetlenül érdemes elolvasni ezt a regényt, mely szintén nyújt egy kis ízelítőt egyik legnagyobb költőnk verseiből is.

- Azt akarja kérdezni, hogy tetszettek a verseim? (...)
- Mondhatnám azt, hogy éppen úgy elbűvölt minden sora, mint Sass Karcsit, aki betéve tudja minden költeményét. De megmondom az igazat, mert sohasem szoktam hazudni. Eleinte... illetlennek találtam a verseket, furcsa volt a hangjuk. Gondolkoztam is később, amikor már minden sora nagyon tetszett, miért is voltam első időben úgy megbotránkozva. Rájöttem. A maga versei olyanok, amikor egy jól fűtött szobában hirtelen kinyitják az ablakot. Az ablakon friss levegő tódul be, olyan erővel, hogy a szobában ülők kicsit összeborzonganak, az asztalon levő papírlapok a földre hullanak, még a terítő csipkéje is meglebben. Aki nem szereti a friss levegőt, sietve bezárja az ablakot, felszedi a leesett papírokat, és visszaigazítja a terítőt. De aki szereti a friss levegőt, az... nem törődik a lehullott papírokkal, s kinyitja a másik ablakot is!

Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia
Illusztrálta: Békés Rozi
382 oldal
Móra Kiadó, 2008
1990 Ft

    Évekkel ezelőtt ment az m1-en egy ismeretterjesztő sorozat, a Magyar elsők. Ekkor hallottam először Hugonnai Vilmáról, aki az első magyar orvosnő volt. Azóta eltelt néhány év és amikor felfedeztem, hogy Kertész Erzsébet regényt írt az életéről, megjelent a kisördög, hogy ezt bizony el kell olvasnom. A kisördög pedig hamarosan velem együtt örülhetett, amikor rábukkantam a regényre, amire gyorsan le is csaptam, nehogy valaki elvigye előlem. Szépen fel is került a polcra, és - ahogy sok más könyvvel is lenni szokott - várt a sorára. Eddig.

    A grófi családba született Hugonnai Vilma a nagytétényi kastélyból került Pestre intézetbe. A hatgyermekes édesanyja tüdőbetegsége miatt csak tíz percet töltött naponta gyermekeivel, így a kislány úgy érezte, nem is szereti őt, ezért a saját kis világába és a könyvekhez menekült.

    Édesanyjuk halála után apjuk két idősebb leányai kiházasítását szorgalmazta, és nem bánta volna, ha Vilma fejét is hamarosan bekötik. A két nővér esküvője után az akkor tizenhat éves Vilmának is kérője akadt az intézetben megismert Fruzsina nagybátyja, a nála húsz esztendővel idősebb Szilassy György személyében.

     A rosszul sikerült házasságban Vilma a könyvekhez, férje a kaszinóba és egy msik nőhöz  menekült. Vilmát azonban nem a romantikus regények vonzották, hanem a korabeli orvostudományi könyvek, melyek rendszeresen érkeztek a vasadi birtokra. Mindezt sem férje, sem anyósa nem nézte jó szemmel, különösen azt, hogy a könyvekből szerzett tudást a fiatalasszony a személyzeten és a környékbelieken alkalmazza, azaz elkezdte gyógyítani őket.

   Évekkel később Szilassy az újságban egy hírre bukkan, mely szerint a zürichi egyetem megnyitotta kapuit a nők előtt is, és ha felesége továbbra is orvos akar lenni, menjen.

  Hat évvel később friss orvosi diplomával a zsebében Vilma hazatér az immáron Budapesten élő családjához, de ekkor még nem is sejti, mi mindenen kell keresztül mennie, hogy egy napon ő is praktizálhasson.

    - Mert tudja meg mindenki - jelentette ki fennhangon -, hogy az én asszonyom többet tud minden orvosnál, de a férfiak mind irigylik, acsarkodnak rá, s nem engedik, hogy orvos legyen! De ne féljenek, eljön egyszer az ő napja is, felvirrad az igazság!

    Hugonnai Vilma életét gyerekkorától a budapesti doktorrá avatásáig követhetjük nyomon. Megismerhetjük a családját, a pesti intézetet, a Szilassy családot, a zürichi egyetemi és azt azt követő itthoni évek történetét. Természetesen mindezek miatt is érdemes elolvasni, mert rendkívül olvasmányos, olykor szívfacsaró, de számomra  a legfontosabb, hogy egy olyan asszonyt ismerhetünk meg, aki hitt abban, hogy egy napon Magyarországon is elismerik a tudását, és az átélt megaláztatások, a rokonok és ismerősök gúnyolódása közepette sem adta fel, ami a hasonló cipőben járóknak is rengeteget segíthet.

    Vilma komolyságát ellensúlyozza a cserfes és szeleburdi Fruzsina, akinek felbukkanása szinte mindig mosolyt csalt az arcomra. De nem feledkezhetem meg Annáról sem, Vilma pesti mindeneséről sem, aki mindenben támogatta asszonyát és nem egyszer kiált mellette (ahogyan az idézetben is). Szilassy Györgyről inkább nem nyilatkozom, mert a véleményem lesújtó lenne.

    Míg olvastam a regényt, szándékosan nem néztem utána Hugonnai Vilma életének, de később találtam néhány információt, ami eltér a regénybeli eseményektől. Nem mennék bele ezek fejtegetésébe, hiszen mindenki előtt ott az internet, ahol alaposan utána nézhet mindennek.

   Mindenesetre  az első magyar orvosnő története ma is példaértékű mindannyiunk számára: irigylésre méltó a kitartása és a tudásvágya. Talán nem is sejtjük, mennyit köszönhetünk neki.
Ha jókor kerül a kezünkbe, különösen sokat adhat.

 
Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony
384 oldal
Móra Kiadó, 2008
1990 Ft

Elizabeth Barrett-Browning nevével sok évvel ezelőtt találkoztam egy angol irodalmi és nyelvtani csomagban, majd évekig meg is feledkeztem róla. Aztán öt évvel ezelőtt egy könyvesbolti portyázás alkalmával a kosaramban landolt a Flush, amit szerettem olvasni, de már ideje lenne feleleveníteni. Idén ismét eszembe jutott a legnagyobb angol költőnő, és mivel Niki is biztatott, mennyire jó ez a regény, nem kellett sokat azon töprengenem, mit olvassak legközelebb.

Persze, most is úgy jártam, mint már sokszor: tizenéves koromban kimaradtak Kertész Erzsébet regényei, de rájöttem, hogy az ő művei sincsenek korhoz kötve.

A Barrett család elsőszülött gyermeke, a tizennégy éves Elizabeth tíz testvérével és nevelőikkel él a Hope End-i kastélyban. Elizabethet nevelőnőjük legnagyobb megrökönyödésére nem érdekli a varrás, sem a zongorázás, ő legszívesebben öccseivel és azok nevelőjével igyekszik elsajátítani a görög és a latin nyelvet, ill. verseket ír. Micsoda család! - gondolja a nevelőnő, azonban a Barrett család egyetlen tagja sem osztja a véleményét. A családfő pedig imádott leánya minden kívánságát teljesíti.
A boldogság azonban nem tart örökké, és Elizabethet, akit már tizenévesen is a nők jogai és a komoly könyvek érdekeltek, ekkor még nem is sejti, hogy az élet még számos megpróbáltatást tartogat a számára:

- No lám - most már a doktor is mosolygott -, kiderül, hogy az ilyen bájos, kislányos arcú teremtésekből is kibújik a női jogok rettenthetetlen harcosa. Nyilván a könyvekből szedte a sok tudományt. Arra kell kérnem, hogy egy kis időre hagyjon fel a sok írással, olvasással. Ha meg akar gyógyulni, szót kell fogadnia! - tette hozzá, amikor látta, hogy Elizabeth arcáról lehervad a mosoly.
- De miért - tört ki Elizabeth panaszosan -, miért akar a doktor úr is megfosztani társaimtól a magányosságban? Hiszen családomon kívül embereket alig látok, a természetből annyi az enyém, amennyi a szobám ablakán betekint, mi marad más, mint a könyvek, a betűk, amelyek mondatokká formálódva helyettesítik az életet? Higgye meg, doktor úr, én szívesebben élnék, mintsem hogy halott könyvekkel körülbástyázva álmodjak az életről...

Elizabeth ehhez a szenvedéshez társat is kap Flush (egy spániel) személyében, majd felbukkan a kor ekkor már ismert költője, Robert Browning is.

Kikiálthatjuk lányregénynek a történetet, de nem feledkezhetünk meg a kor meghatározó személyiségeiről sem, akik fel-felbukkannak benne, ill. a versekről. Már ezért is megéri elolvasni, arról nem is beszélve, hogy Elizabethet nem lehet nem szeretni. Csodálom a megbocsátó képességét. Pedig, ha valakinek, neki is jó oka lett volna ennek ellenkezőjére.

 Ha pedig valaki csak egy remek életrajzi regényre vágyik, nem fog csalódni Elizabeth életregényében. Talán nem mindig izgalmas, de rendkívül olvasmányos és szerethető. Aki pedig eddig nem szerette a verseket - valószínűleg - elkezdi keresni a Portugál szonetteket. Amint a regényt befejeztem, aznap este elolvastam mind a 44 szonettet és már kedvenceket is találtam..

A bejegyzés írásakor fedeztem fel, hogy 1934-ben és 1957-ben film is készült The Barretts of Wimpole Street címmel. 


A könyv végén a kiadó néhány mondatot ír Kertész Erzsébet regényeiről, és a következőnél elgondolkodtam:
 Kertész Erzsébet könyveit szerették és szívesen vásárolták az olvasók. Egy-egy új kötet hatvan-nyolcvanezer példányban is elfogyott.

Arra gondoltam, van-e ma olyan könyv Magyarországon, ami ekkora példányszámban elfogy? Valószínűleg nincs, még a most oly népszerű népbutító szemét sem talál ennyi példányban gazdára. Annak viszont nagyon örülök, hogy felfedeztem Kertész Erzsébetet és reméljük,  a Móra Kiadó is gondoskodik arról, hogy a könyveit a polcainkra tehessük, ha úgy adódik.


Kertész Erzsébet: Elizabeth
Elizabet Barrett-Browning életregénye
Illusztrálta: Békés Rozi
330 oldal
Móra Könyvkiadó, 2007
1890 Ft    
Elizabeth Barrett-Browning fotóját  a Wikipédián, a moziplakátokat pedig itt találtam.