Talán ismerős még az a kezdeményezés, mely az egyik bank támogatásával létezett évekkel ezelőtt: önként lehetett jelentkezni egy-egy kórházba, hogy mesét mondjunk beteg gyerekeknek, ezzel is támogatva a gyógyulásukat.
2014 nyarán én is felbuzdultam, időpontot is foglaltam online, azonban közbejött valami, és végül lemondtam. Utólag azért nem bánom, mert nem biztos, hogy a megfelelő mesét vittem volna a kis betegeknek, és akkor még nem tudtam, hogy a mesék akkor működnek igazán, ha nem felolvassuk, hanem élőszóban mondjuk el őket. Mert minden élethelyzetnek megvan a maga meséje, és egy-egy jól megválasztott történet valóban csodákra képes, ezt magam is megtapasztaltam, amikor két héttel a nyelvvizsgám előtt vesegörcseim voltak. Nem sokkal előtte olvastam először Boldizsár Ildikótól az Életválságok meséit, és az abból tanultakat is bevetettem a mielőbbi gyógyulásom érdekében, és azóta is alkalmazom, ha valamilyen betegséggel szembesülök.
Csóka Judit klinikai szakpszichológus és meseterapeuta is Boldizsár Ildikó egyik könyve kapcsán kezdett el érdeklődni a téma iránt, majd a népszerű meseterapeutánál tanult. A mesék gyógyító erejével pedig azóta számos alkalommal találkozott. Ebben a válogatásában negyven, pontosabban negyvenhárom (mivel Lukács evangéliumából négyet is hoz) történetet olvashatunk különböző népektől, ill. a Bibliából egyaránt. Mindannyiukban közös, hogy valamilyen formában a gyógyulás áll a középpontjukban.
Egy terapeuta pedig akkor igazán hiteles, ha az általa használt/hirdetett módszert először saját magán próbálja ki, és csak ezt követően kezdi el alkalmazni másokon. Így tett Csóka Judit is:
Minden terápiás eszköz csak akkor használható, ha a terapeuta saját magán is megtapasztalja a módszer működését. Elsőként hát magamon próbáltam ki a mesék gyógyító erejét. A gyógyulás ott történt, ahol nem is vártam: az elutasítás szégyenét és az ebből táplálkozó haragot oldották fel a mesék. Megszámlálhatatlanul sok szól arról, hogy a megvetett, az elutasított, a bolondnak hitt mesehős elindul, legyőzi az elébe kerülő akadályokat, és elnyeri azt, amit mindannyian vágyunk: a boldogságot. A keleti mesék hősei abban segítettek, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, de ne adjam fel, keressek más megoldásokat. A nyugati mesék hősei pedig abban segítettek, hogy amin lehet, azon változtassak, induljak el, ne maradjak benne olyan helyzetekben, amelyek, mint a mocsár, lehúznak és lassú halálra ítélnek.
Boldizsár Ildikóval ellentétben, Csóka Judit nem mesénként hoz egy-egy kalauzt (hogyan értelmezzük a mesét), hanem az Előszóban emel ki fontosabb gondolatokat és ehhez kapcsolja a kötet bizonyos meséit.
Gondolta volna a kedves Olvasó, hogy minden ember Nappal a homlokán, Holddal a tarkóján, és a szemében két csillag ragyogásával születik? Ám ha elveszítjük az értelem világosságát, a Napot, ha sivárrá válik a lelkünk, vagyis eltűnik a Holdunk, és kihunynak a szemünkben a tisztánlátás csillagai, akkor a betegség hamar átveheti felettünk az uralmat.A jó hír, hogy a Nap, a Hold és a csillagok visszaszerezhetők.
Sokan úgy gondolnak a gyógyulásra, hogy az egyenlő egy betegségből való felépüléssel. Itt az ősz, hajlamosak vagyunk a megfázásra, ebből kell valahogy kikúrálni magunkat, és ilyenkor a reklámok is előszeretettel a segítségünkre sietnek a gyógyszerek kiválasztásában. Vagy valaki egy baleset után lábadozik, és figyeli, ahogy nap mint nap erősödik a sérült testrésze. Vannak, akiknek évek, sőt évtizedek óta életük része valamilyen látható, vagy a külső szemlélő számára láthatatlan betegség. Arról pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a testünk mellett a lelkünknek is szüksége van a gyógyulásra (pl. a traumák utáni állapotokra gondolok), és ez sem egyik pillanatról a másikra történik.
Az imént említett gyógyszerek mellett (sokan azonnal a gyógyszeres fiókhoz nyúlnak vagy a patikába rohannak, holott ez nem biztos, hogy minden esetben indokolt) pedig megfeledkezünk azokról az ingyenes és mindig kéznél lévő gyógyszerekről, mint a kedvesség, a szeretet, az intuíció és a gyógyulásban való hit.
Ezért is örültem, hogy bekerült Lukács evangéliumából (8, 43-47) a vérfolyásos asszony története, aki Jézus ruháját megérintve gyógyul ki az évek óta tartó betegségéből. Számomra Jézus ezen kijelentése: "Leányom, hited meggyógyított", annak a fontosságára hívja fel a figyelmünket, hogy amiben hiszünk, működni fog. Ez az asszony abban hitt, ha megérinti Jézust (vagy a ruháját), meggyógyul. És így is lett. Ha hiszek egy módszerben, akkor meg is gyógyulok. Legyen az Jézus ruhájának megérintése, valamilyen rituálé (ima, gyertyagyújtás, meditáció, mantra stb.), egy új csodakenőcs vagy gyógyszer, esetleg módszer kipróbálása.
Van, hogy a gyógyuláshoz érdemes egy eddig elutasított módszert kipróbálni, mert működhet. Esetleg olyan dologra kell vállalkoznunk, amiről eddig azt gondoltuk, nem vagyunk rá képesek. Akkor is, ha ezt mások nem néznék ki belőlünk, ha bolondnak, szerencsétlennek tartanak, ahogyan fentebb idéztem Csóka Juditot
Azonban arra is érdemes figyelnünk, milyen gyógyítót választunk. A saját magunk vagy a szeretteink iránti aggódásunkat vannak, akik kihasználják. Hányszor hallottuk már, hogy valaki bedőlt egy illúziónak? Azért, mert valakinek hatalma van, gyógyítónak mondja magát és ehhez ott vannak az ezt látszólag alátámasztó külső jelek (pl. megfelelő öltözék), még nem biztos, hogy jó ember és valóban segíteni is akar és tud. Sokan járnak úgy, mint Az egér meg a papi ének és a Hogyan gyógyította meg a róka a holló rühes fiókáit c. mesék szereplői.
A mesék arra is figyelmeztetnek, hogy minden döntésünknek következménye van, így nyitottan és kritikusan gondolkodjunk ilyenkor is.
A betegség egyben lehetőség is a fejlődésre. Ahogyan a Veszteségből nyereség, vereségből győzelem c. kötet pszichológus szerzői is elmondták, minden krízishelyzet erre tanít. Hogy képesek vagyunk kimászni a legmélyebb gödörből is és a legsúlyosabb betegségből is meggyógyulhatunk. Visszatekintve pedig megveregethetjük a vállunkat: Ezt is megcsináltam!
Erre az egyik kedvenc példám A szerencsétlen Danyilo meséje. Bár a kötetben nem esik szó róla, a Farkasokkal futó asszonyokból megtanultam, hogy minden mese szimbólumokkal és archetípusokkal mutat utat a befogadónak (aki nem feltétlenül gyerek). Azaz nem kell mindent szó szerint értelmeznünk. Danyilo mellett, egy másik mesében Jakab is brutalitás áldozata lesz, azaz meghalnak, összevágják őket, majd jön valaki, aki összeilleszti a darabjaikat és sokkal szebbek lesznek, mint voltak, és végül elnyerik méltó jutalmukat. Ez pedig nem a brutalitásról szól, hanem a traumák utáni újjászületésről, fejlődésről, hogy egy-egy betegség, krízis után sokkal erősebbé, tudatosabbá, jobbá válhatunk. Van, aki - sajnos - nem képes újra összeilleszteni a darabjait, míg más igen, és végül győztesen kerül ki a helyzetből.
Külön kiemelem a Két próbatétel - három totem és A csodatevő tó c. mesék számomra fontos üzenetét is. Mindkét mese főszereplője egy-egy betegséggel született: az árva fiú gyönge és sömörös bőrű, míg Pethő Klára béna. A fiú a nagyanyjával él, aki arra biztatja, hogy imádkozzon és tisztogassa magát. Bár a többiek nem akarnak vele játszani, ő megfogadja a tanácsot, mellette fut és erősítő gyakorlatokat is végez. Már szebb a bőre és ő is erősebb, azonban még ekkor sem akarnak vele szóba állni.
Pethő Klára szigorú apjával él, egész életében ki sem tehette a lábát a várból, azonban az ablakból gyönyörködik a kinti világban.
Mindkét szereplő egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmünket (persze, ha odafigyelünk rájuk): egyikük sem azonosítja magát a betegségével. Ha kicsit elgondolkodunk és szétnézünk a környezetünkben, sokaktól halljuk, hogy ilyen beteg vagyok, olyan beteg vagyok, és nem egyszer megy a rivalizálás, ki szed több gyógyszert, kinek van több tünete, betegsége, ki járt aznap vagy azon a héten több orvosnál... Erre itt ez az indián fiú és ez a magyar lány, akik bár tudatában vannak a betegségüknek, mégsem panaszkodással, sopánkodással töltik a napjaikat, hanem a maguk módján, élik az életüket, és Klára felfedezi a környezetében rejlő apró örömöket és szépségeket is:
Tudta: minden mosolyával örömet szerez édesapjának. Meg aztán nem is volt beteg az ő lelke. Nem is volt szüksége neki senki nevettetőre, vigasztalóra, mint a mesebeli királykisasszonynak. Fiatal szíve vágyott a vidámságra, szerette az életet, s nem is gondolt annyit betegségével, mint apjaura. Ezer örömet talált nótákban, könyvekben, mesékben, öreg dajkája véget nem érő, csodás történeteiben. Elnézte a szobája tarka kővel kirakott padlóján játszadozó napsugarat, örült az ablakára szálló pillangóknak, madaraknak s a várudvaron zajló mozgalmas életnek. De legjobban a vár alatt elterülő tájat szerette. Legszívesebben ott üldögélt az ablaka mellett, s nézte ezt a folyton változó, sokszínű világot.
Pethő Klára apja mindent megtenne, hogy a lánya meggyógyuljon, és amikor erre valóban ígéretes lehetőség adódik, a lány tisztában van azzal, hogy a gyógyulás elsősorban rajta múlik. Nagyon jó, ha van/vannak, aki/akik támogat/nak, azonban mindenesetben mi magunk tehetjük a legtöbbet. Nekünk kell meggyógyulnunk.
Apjaura és mátkája nem látogatta Klárát. Azt akarták, teljes legyen a felzaklatott, reménykedő leány nyugalma. Klára is így akarta. Tudta: ezt a harcot gyógyulásáért magának kell megvívnia.(...) Aztán megtörtént a csoda. (...) Klára nehezen és botladozva bár, de egy lépést tett a maga lábán.Az első lépést követte a többi. Klára lassan, nehezen, de mindennap többet járt. Előbb mint a járni tanuló gyerek, később mint az alvajáró, de járt. Sokszor rettenetesen belefáradt, kis szíve a torkában dobogott, s minden porcikája fájt. Ilyenkor rövid időre lepihent, de hamarosan újrakezdte. Tudta, hogy rajta, az erején is múlik a siker. Amikor pedig már látta, hogy van remény, egy percre sem csüggedt; mindenáron gyógyulni, járni akart. Emberfeletti erővel próbálta mindennap újra és újra, szenvedett és harcolt gyógyulásáért. A tó vize, a szerelem ereje és ez a gyógyulás utáni vágy talán együtt segíthette a leányt. A második hét vége felé a maga lábán ment végig a kis hídon fürdőjébe.
Ahogy Márai Sándor írja a Füves könyvben: "A betegség pihenés", és van, amikor a betegség egy számunkra kellemetlen vagy éppen nem nekünk való helyzetből ment ki. Egy-egy tünet pedig figyelmeztet, hogy kiléptünk a biztonsági zónánkból (erről a Veszteségből nyereség... kapcsán már írtam bővebben).
Az egyik kedvenc mesém a Hála és hálátlanság, melyben Moroszuke, a fiatal orvos egy ajtón úszik az árvízben, és felvesz egy kádárt, egy rókát, majd egy kígyót is. Utóbbi döntéseit a kádár nem is érti. Gyógyítóként (legyen szó egészségügyi dolgozóról vagy bármilyen segítő foglalkozásúról egyaránt) nem mindegy, hogyan állunk a hozzánk kerülőhöz, hiszen a hozzáállásunk, a figyelmünk, az empátiánk és a kedvességünk is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy valaki jobban érezze magát. Eszembe jutott, amikor kórházban voltam, és csak hajcsárként emlegettük a gyógytornászt. Ő nem egy Moroszuke volt.
Nagyon örültem amikor A szegény leányról, aki aranyvirágot lép c. mesében felfedeztem, hogy a főszereplő lány táltos, magyarul szuperérzékeny. Még a mesékben is fontos szerep jut ennek a tulajdonságnak.
Ha szétnézünk az interneten számos olyan tartalommal találkozunk, mely a fokozottabb koncentrációra emlékeztet, hogy ne hagyjuk, hogy egy-egy instant dopaminadag (pl. a közösségi oldalak görgetése) elvonja a figyelmünket a célunkról, melyhez apró lépésenként és olykor nehézségekkel tűzdelt út vezet. Ez jutott eszembe A sárga madár olvasása közben is, ahol a király csak akkor nyerheti vissza a látását, ha valamelyik fia elhozza neki a sárga madarat. Csakhogy a két legidősebb útközben betér egy kocsmába, ahol olyan jól érzik magukat, hogy megfeledkeznek a valódi céljukról, a sárga madárról. Ugyanez történik velünk a nagy like-olás és rövid videók nézegetése vagy épp a sorozatmaraton alatt is.
Az egyetlen negatív észrevételem A büszke lány bűnhődése c. mese okozta, melyben az apa jól elveri a lányát és a feleségét, akik rávették bizonyos dolgokra. Nos, ha minden döntésünknek (vagy inkább választásunknak) következménye van, miért nem mondott ellent az apa nekik? Ő is ugyanúgy felelős a történtekért.
Az Élet hatalma pedig emlékeztet arra, hogy minden folyamatosan változik körülöttünk, és jó, ha ezt mindig szem előtt tartjuk.
Többször is írtam már a blogban, hogy az agyonreklámozott, mindenkinek bevált szupermódszerek nálam nem működnek. Én abban hiszek, hogy mindannyiunknak magunknak kell megtalálnia azt a módszert, amely segít a gyógyulásban. Azonban van egy, ami valóban mindannyiunk számára hatásos, és ezt már a bevezetőben említett betegségem idején is megtapasztaltam. Ezek a mesék.
Természetesen még sokat lehetne írni a kötet meséi kapcsán felmerülő gondolatokról, és éppen ez a szép bennük, ebben rejlik a varázserejük, hogy szinte azonnal hatnak ránk, választ adnak az aktuális kérdésünkre/kérdéseinkre, utat mutatnak. Teszik mindezt elfogultság nélkül (sosem bántóan, még ha egyesek brutálisnak vagy erőszakosnak is tűnnek), a maguk módján (a már említett szimbólumokkal és archetípusokkal), ráadásul kockázatok és mellékhatások nélkül. Egy-egy mese meghallgatása vagy elolvasása sokban segíti a gyógyulásunkat, a kérdés csupán az, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbbet. Hogyan? Hagyjuk, hogy a mese hasson ránk. Ha közben érezzük, hogy megérint, hogy betalál, Aha-érzésünk lesz, azonosulunk valamelyik szereplővel, az a mi mesénk. Ezt nem kell túlgondolnunk, egyszerűen csak éreznünk kell.
Csóka Judit válogatásában pedig mindannyian találhatunk legalább egy mesét, amely képes erre. Vagy akár többet is.
Az élet mindig változik. A boldogságból sokszor boldogtalanság lesz. A szükség gazdagsággá alakul, és a szeretet átcsaphat gyűlöletbe. Ezt senkinek sem szabad elfelejtenie.
Csóka Judit (vál.): Mesék a gyógyulásról
270 oldal
Corvina Kiadó, 2019
2990 Ft
Képek: Freepik - tonodiaz, bristekjegor
Bejegyzések
0 hozzászólás