A megjelenésük óta generációk nőttek fel Beatrix Potter meséin.
Richard Maltby Jr - ismert színpadi musicalíró és -rendező -, 1991-ben találkozott velük egy nyaralás
során, amikor a szállodában a gyerekeinek keresett olvasmányt, és a könyvek
között felfedezte Beatrix Potter műveit. A könyvek borítóján a szerző
életrajzát is olvashatta, mely kíváncsivá tette: Ki volt valójában Beatrix Potter, Nyúl Péter, Kacsa Jolán, Bikkmakk
Mókus és társaik megalkotója?
Beatrix jómódú
családba született 1866-ban, és gyerekkora
nyarait szüleivel és öccsével, Bertrammal az angol vidéken töltötte, mely elvarázsolta. Kislányként felfedezte, hogy tud rajzolni, majd festeni kezdett, állatai voltak, akikről történeteket talált ki.
Évekkel később a volt
nevelőnője kisfia beteg lett, akinek egy történetet küldött négy kisnyúlról,
melyért Noel nagyon hálás volt. Nyúl
Péter története már gyerekként eszébe jutott, és később Noel testvéreinek
is küldött mesét, akik ugyanolyan örömmel fogadták. Beatrix ezen felbuzdulva, magánkiadásban 250 példányban megjelentette
a Nyúl Péter kalandjait, hogy szükség esetén odaadhasson egyet belőlük.
Később egyik
ismerősük, Rawnsley kanonok javasolta,
hogy egy kiadóval is jelentesse meg a könyvét, és ő történetesen ismer is
egyet. Így került kapcsolatba az F. Warne és Társával, ahol két szigorú külsejű férfi fogadta az
írói babérokra törő vénkisasszonyt. A két fivér nem akart foglalkozni a
könyvvel, ezért öccsükre, a kiadóhoz
most érkezett, Normanre bízták, aki
lelkesen fogadta.
Beatrix ekkor 36 éves
volt, és a családja, leginkább az anyja, de ő maga is már régen lemondott arról, hogy valaha férjhez menjen.
Apja ügyvédként dolgozott, bár napjait a klubjában töltötte és szabadidejében
fényképeket készített, míg anyja számára – mióta férjhez ment-, a legfontosabb
a külvilág véleménye volt.
Éppen ezért, annak idején minden előkelő és vagyonos anyát és
fiát meghívta otthonukba, és értetlenül fogadta lánya elutasító viselkedését
ezeken az alkalmakon. Nem elég, hogy Beatrixot
egyik partiképes fiatalember sem érdekelte, ráadásul saját világot teremtett
magának: a szobája már ekkor is tele volt kitömött állatokkal, a róluk készült rajzokkal,
mindezek tetejébe dajkameséket írt róluk.
Beatrix nem volt tréfás kedvében. – Én soha nem megyek férjhez – jelentette ki -, úgyhogy ez igazán nem számít.
- Dehogynem mész férjhez – mondta az anyja. – Minden lány férjhez megy. Férjhez mentem én is, a nagyanyád is, és előbb-utóbb Fiona* is férjhez fog menni.
- Hát, én nem – felelte Beatrix. – Én rajzolni fogok.
- Rajzolni? – Mrs. Potter vetett egy oldalpillantást a férjére. – És akkor ki fog szeretni?
- A műveim, az állataim. Annál több szeretetre nem lesz szükségem. Annyi szeretet bőven elég mindenkinek.
*Fiona Beatrix nevelőnője volt ekkoriban.
A Nyúl Péter kalandjai első kiadása (1902) |
Beatrix számára
ez volt a menedék, most azonban érezte, hogy nagy változáson megy keresztül. Hamarosan kiadott
szerző lesz, akinek önálló jövedelme van, így nem szorul többé a családja
anyagi támogatására.
Ráadásul a könyve
kiadásával járó procedúra mindennap kimozdította az otthoni unalmas légkörből
is. Norman Warne lelkesedése pedig rá is átragadt.
Rövidesen megismerte
a Warne család többi tagját is, ahol barátnőre
talált Norman nővérében, a szintén hajadon, vele egykorú Amelia személyében.
A bekövetkezett változások pedig új és korábban eltemetett
érzéseket is felszínre hoztak Beatrixben.
Ahogyan a korábbi olvasások során, most is nagyon szerettem Beatrixet. Gondoljunk csak bele, milyen nehéz lehetett neki a viktoriánus
korban, hiszen a házból csak a
gardedámja, a nála jóval idősebb Miss Wiggin társaságában léphetett ki, aki mindenhová követte, nem felelt meg a kor elvárásainak, rajzolt,
festett és állattörténeteket talált ki! Az anyja számára hatalmas csalódás
volt, hiszen másra sem vágyott, mint, hogy jól adja férjhez a lányát, és meg
sem próbálta megérteni, miért viselkedik így.
Ahogy a szerző is írja, Beatrix
falakat emelt maga köré, amelyek hirtelen elkezdtek leomlani,
amikor először lépett ki az ajtón, hogy elinduljon az F. Warne és Társához. Rájött, hogy meg kell mutatnia
magát másoknak, és meglehet, hogy tetszeni fog nekik. Ő maga sem gondolta
volna, mekkora sikert érhet el.
- Látjátok, barátaim, úgy van, ahogy Rawsley kanonok úr mondta. Nem ülhetünk egész életünkben otthon, meg kell mutatnunk magunkat az embereknek. Úgy kell ezt fölfogni, mint egy kalandot. És látjátok, tetszettünk nekik!
Éppen ezért Beatrix
Potter élete nagyon inspiráló lehet mindannyiunk számára. Ma azt mondanánk rá, hogy egy self-made woman volt, hiszen ő is elmondta, bár voltak nevelőnői, lényegében egyedül tanult meg rajzolni, festeni és írni. Lehet, hogy 36
évig csak otthon ült a maga kis világában, de aztán felbukkant egy lehetőség, és ő élt vele. Mások számára csak egy
unalmas vénkisasszonynak tűnt, de sosem
tudhatjuk, mi rejtőzik a másikban, míg közelebbről meg nem ismerjük, be nem pillantunk a ráragasztott címke mögé.
Richard Maltby Jr regénye egyszerre olvasmányos, inspiráló és nagyon szerethető. Nemcsak Beatrix
Pottert hozza közel az olvasóhoz, hanem a környezetét és a viktoriánus kort is.
Megmutatja, hogyan éltek, milyen értékeket vallottak, hogyan éreztek és milyen
utat jártak be. Mindezt csupán 234 oldalon.
A 2006-ban Renée Zellwegerrel a címszerepben készült film forgatókönyvét is ő írta, és ez alapján készült a regény is. A filmet már elég régen láttam, de érdemes (újra) megnézni.
Ha szétnézünk kicsit a világban, azt látjuk, hogy
most minden tele van a Mesterséges Intelligenciával. Egy robot intézi a
hibabejelentésünket, egy másik vezényel egy szimfonikus zenekart, egy harmadik bármilyen
témában szöveget ír, és egyesek azzal rémisztgetnek, hogy hány ember munkáját
veszik majd el. Lehet, hogy bizonyos munkákat egyszerűbb rájuk bízni,
konkrétan a monoton feladatokra gondolok, de az a véleményem, hogy a kreativitást igénylőeket nem tudják
jobban elvégezni, mint egy ember, és nem képesek helyettesíteni az emberi kapcsolatokat.
Különösen azt a kapcsolatot, amely akár évtizedek, vagy évszázadokat átívelve is kialakul a
befogadó és a szerző (művész) között. Hogy érzem azt, hogy amikor a szerző
létrehozta a művét, abba önmagát is beletette, fontos volt neki, hogy egyszerűen meg kellett alkotnia:
Noel bűbájos köszönőlevelet írt. Beatrixre nagyon erős hatást gyakorolt a kisfiú válasza: csodálatos érzés volt, hogy a meséje megérintett valakit. Önmagát küldte el egy történetbe bugyolálva egy másik embernek, és ez az ember – még ha csak gyerek volt is – reagált erre.
(...)
Annyira jó érzéssel töltötte el, ha örömet szerezhetett a gyerekeknek, hogy Beatrix elhatározta, kinyomtattatja Nyúl Péter kalandjait, hogy könnyebben oda tudja ajándékozni a barátainak. Valahányszor átadott valakinek egy példányt a könyvből, ugyanazt a lelkesítő érzést élte át. Kapcsolatot teremtett a megajándékozottal, és ez enyhítette a világtól való elzártságát. Lehetséges, hogy az emberben lakozik valami, ami a másokkal kialakítandó kapcsolat felé hajtja? – tűnődött. Lehetséges, hogy az ember nem arra van rendelve, hogy egyedül éljen?
Nemrég magyarul is megjelent Beatrix Potter
összes Nyúl Péter meséje, és számos más műve is folyamatosan elérhető, így bármikor beszerezhetjük őket, ellentétben a regénnyel, mely 2007 óta nem ért meg újabb kiadást, pedig bizonyára most is vannak, akik szívesen megismernék a szerző életét is.
A könyvből kiderül, hogy Beatrix Potter gombákat is rajzolt, sőt, a Wikipediáról azt is megtudtam, hogy mikológiával (a gombák tanulmányozása) is foglalkozott, lelkes és aktív természetvédő volt, és később juhtenyésztő lett.
Beatrix Potter és Hardwicke Rawsley kanonok |
Bakik:
Amikor Beatrix először megy el a kiadójához, 36 éves, az anyja éppen 60 éves múlt, az apja 69 éves. (19-20., 22. o.)
A 21. oldalon Beatrix 36 éves, Bertram 29, tehát 7 év köztük a korkülönbség.
A 28-29. oldalon: 1876-ban Beatrix 10 éves, Bertram 4, az édesanyjuk 37, az édesapjuk 44 éves.
Korábban a szülők közt 9 év volt a korkülönbség, ez ezek szerint az évek számával nőtt.
Beatrix anyja a korábbi adatok szerint 24 éves volt, amikor a lánya született, míg az apja 33. De néhány évvel korábban az édesanyjuk 27, az édesapjuk 34 éves volt. Hány éves a kapitány?
A Wikipedia szerint Rupert Potter 1832-ben, Helen Potter 1839-ben, míg Bertram 1872-ben született. Tehát a szülők között 7 év, míg a gyerekek közt 6 év volt a korkülönbség.
Richard Maltby Jr: Beatrix Potter élete
A világhírű Nyúl Péter és barátai alkotója
Eredeti cím: Miss Potter
Eredeti cím: Miss Potter
Fordította: Szieberth Ádám
234 oldal + a közepén képmelléklet a film jeleneteiből
General Press Kiadó, 2007
2200 Ft
Képek: The Linnean Society of London, Wikipedia, The Beatrix Potter Society - Facebook
234 oldal + a közepén képmelléklet a film jeleneteiből
General Press Kiadó, 2007
2200 Ft
Képek: The Linnean Society of London, Wikipedia, The Beatrix Potter Society - Facebook