Vas István: A rostirónt letettem

Ejhaj, lányok, a Husvét múlik,
ejhaj, múlik az ünnep!

Vigyázzatok, bohó lányok,
bizakodók, gyönyörűek,
mert a szép kor és reménység
nem maradnak mindig hűek,
mert az ifjuság hízelgő
szép napjai tovatűnnek,
kötik mulandó virágból
koszorúit az időnek.

Ejhaj, lányok, a Husvét múlik,
ejhaj, múlik az ünnep!

Mert az évek irgalmatlan
gyors szárnyakon elrepülnek,
s mint hárpiák elrabolják
húsunkat, arany derűnket.
Hirdeti a kis hajnalka,
mikor kinyílt, mikor csüggedt,
mert estére elveszíti,
amivel még reggel tüntet.

Ejhaj, lányok, a Husvét múlik,
ejhaj, múlik az ünnep!

Vigyázzatok, mert az élet
harangja ha hajnalt sürget,
mára takarodó kondul,
színek, fények elmerülnek,
csíntól, bájtól megfosztottan
álltok, szívek, hevek hűlnek,
mindannyian rútak lesztek
voltatok bár gyönyörűek.

Ejhaj, lányok, a Husvét múlik,
ejhaj, múlik az ünnep!

Tudok egy kis banyát, nála
nem volt hamvasabb, hevültebb,
arcától most fél, s kibékül
hogyha tükröt elkerülhet.
Odalett a márvány homlok,
arca horpadt, egyre gyűrtebb,
töpörödött, nincs oly ráncos
talárja a püspökünknek.

Ejhaj, lányok, a Husvét múlik,
ejhaj, múlik az ünnep!

Tudok másik vénségről is,
fogai már mind kidűltek,
ami maradt volna magnak,
tejfölbe a minap süppedt.
Volt ám sóhaj, hulltak búsan
szavak s könnyek, keserűek:
„Fogacskám, te voltál gyöngy is,
most vak babra sem becsüllek."

Ejhaj, lányok, a Husvét múlik,
ejhaj, múlik az ünnep!

Kis bolondok, ezért mondom:
míg az évek szépnek tűnnek,
s aranyszőke hajat dérrel
színezüstté nem csepülnek:
aki szeret, szeressétek,
úgy legyetek üdvözültek,
mert végül az alkalmak is
kopár gyászba feketülnek.

Ejhaj, lányok a Husvét múlik,
ejhaj, múlik az ünnep!




Vers: Babelmatrix
Kép: Ujváry Ignác festménye

Ünnep előtt volt. Kint a kertben

húsvéti bárány bégetett,

most borult virágba az alma,

a barackfa már vetkezett,

én meg épp versbe igyekeztem

fogni életet és halált,

mikor egyszerre nyílt az ajtó,

jött Lóci és elémbe állt

 s megszólalt: – Apu, verset írtam!

– De hisz még nem tudsz írni, te!

– Nem is írtam, csak kigondoltam.

– No, halljuk. – Hát figyelj ide, –

 szólt Lóci, azzal nekikezdett

s két sorban elmondta a verset:

„Az életet adja, adja,

egyszerre csak abbahagyja.”

Én nagyot néztem: – Ki? Kiről szól

a versed? Ennyi az egész?

– Hát az istenről, az a címe! –

magyarázta a gyerek; és:

 – Nem kéne még valami hozzá?

kérdeztem én kiváncsian.

– Nem hát, – felelt ő, – ez az élet,

ebben már minden benne van.

 – Benne van, jól van, igazad van,

szép a vers, menj és játssz tovább! –

Szinte ijedten csókoltam meg

Lóci hatéves homlokát…

 Ő elrohant… Kint ragyogott a

tavasz, a bárány bégetett

s én eltünődve ezt a verset

írtam a magamé helyett.

Szép Húsvét jött most, cifra és derült,
Uram-Istenem, ez se sikerült:
Egy kalendáriumi szomoruság.

Húsvétot vártam, mely jön fagyoson
S melyből száz emlék lelkembe oson
És megfagyasztja egész életemet.

És szép Húsvét jött, cifra és derült,
Uram-Istenem, ez se sikerült:
Egy nagy, megvigasztaló szomoruság.





Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!


Versek
Ady Endre
Juhász Gyula