Könyvörömök
  • Főoldal
  • A blogról
  • Ismerd meg az Enenagram 4 típust!
  • Versek A-tól Z-ig
  • Verslelőhelyek
A november számomra az újraolvasás jegyében telt, és mivel egy könnyedebb olvasmányt kerestem, így esett a választásom Agatha Christie második Poirot-regényére, a Gyilkosság a golfpályánra, melynek cselekményét Hastings kapitány elbeszélésében ismerjük meg.

A kapitány egy júniusi napon éppen Párizsból utazik haza a calais-i expresszen, ahol megismerkedik egy fiatal és gyönyörű nővel, aki Hamupipőkeként mutatkozik be. 

Hastings ekkoriban régi barátjával, Hercule Poirot-val él egy fedél alatt, aki ugyanaznap levelet kap a milliomos Paul T. Renauld-tól, aki arra kéri, azonnal utazzon hozzá, mert veszélyben az élete. 

Poirot nem teketóriázik és Hastings is vele tart, ám elkésnek:  Monsieur Renauld-t az éjszaka folyamán valaki meggyilkolta a villájához közeli golfpályán. Vajon hogy került oda az éjszaka közepén a férfi, ki és miért ölte meg? 

Az áldozat feleségét a szobalánya találja meg reggel, majd az asszony egy, Poirot számára ismerős történetet mesél el két álarcos betörőről, akik a titkot követelték és magukkal vitték a férjét. 

Monsieur Renauld Dél-Amerikában szerezte a vagyonát, majd tért vissza Franciaországba, azonban a múltjáról senki nem tud semmit. Poirot sejti, hogy ott érdemes keresni. És tudjuk, aki keres, előbb-utóbb talál is valamit.




A francia hatóság szívesen fogadja a kis belgát, kivéve Giroud detektívet, aki lenézi Poirot módszerét, a francia ugyanis a tettek embere, aki alaposan megvizsgál minden nyomot, míg Poirot csak üldögél és a szürke kis agysejtjeire bízza a rejtély megoldását. 

   - Most pedig, Monsieur Poirot - mondta Giraud leplezetlen gúnnyal, kalapját az asztalra hajítva -, adok magának egy kis leckét a detektívmunka mikéntjéről. Bemutatom, hogyan dolgoznak a modern nyomozók.
  - Bien! - mondta Poirot, és elhelyezkedett, hogy meghallgassa. - Én pedig bemutatom, milyen bámulatosan képes az öreg róka figyelni. - Azzal hátradőlt, és lehunyta a szemét. De egy megjegyzés erejéig még felpillantott: - Ne féljen, nem fogok elaludni. A lehető legfigyelmesebben hallgatom. 

A két detektív rivalizálni kezd, és fogadást köt. Hogy ki nyeri?, azt természetesen nem árulom el, azonban Agatha Christie addig sem hagy bennünket unatkozni. 

Folyamatosan újabb és újabb nyomok bukkannak fel, így akár biztosak is lehetünk az elkövető személyében. Vagy mégsem? Meglepetésekből és izgalomból most sem lesz hiány, melyhez még a nagy Hercule Poirot is csatlakozik. Bizony, ő is egy új oldaláról mutatkozik be, megcsillogtatja a humorát is, és ebből a regényből is kiderül, hogy ízig-vérig INFJ 4 😉.

Meglepődtem, hogy ebből a regényből nem készült film, legalábbis az IMDb sem magyarul, sem angolul nem talált semmit. 

   - Mi az? - kérdeztem elképedve.
   - Ha használná a szürke agysejtjeit, és olyan tisztán látná az ügyet, mint én, ön is rájönne, barátom.
   Ez volt az, amit magamban Poirot egyik idegesítő megjegyzésének neveztem.

Agatha Christie: Gyilkosság a golfpályán
Eredeti cím: Murder on the Links
Fordította: Palkó Katalin
279 oldal
Európa Kiadó, 2016
Kép: Unsplash - Hao Zhang
Az advent a várakozás ideje, hiszen maga a szó is a latin advenire (eljönni, megérkezni) igéből származik. Azonban ezt is nézhetjük másik perspektívából, nem csak a keresztényekéből, ill. azokéból, akik a karácsonyt az ajándékok és a finom falatok (Végre ehetünk bejglit és töltött káposztát!) miatt várják. 

Arra gondoltam, a következő hetekben összegyűjtök néhány idézetet a korábbi (vagy már elkezdett, esetleg félbehagyott) olvasmányaimból, amik a várakozásról szólnak. Mert bármikor várhatunk valamire vagy valakire, nem csak november utolsó, december első napjaitól karácsonyig. 

   Másnap reggel Leopold fel akarta keresni az udvarmestert, hogy valami pontosabbat tudjon eljövendő sorsáról. Soha ilyen keservesen nem érezte magát életében. A rektor magnifikusz világa épp oly távol volt a lelkétől, mint ez a palota. Önmagának sem merte bevallani, hogy a kétségbeesés örvényének mélyére került; a halálra gondolt, úgy érezte, hogy nincs jövője, és önhibájából lett ilyen "kristálytisztán" reménytelen az élete. Eszébe jutott lelkipásztora is, de az gyónás közben állandóan azzal nyaggatta-faggatta, hogy: "kishitű voltál-e? elvesztetted-e bizalmadat az isteni gondviselésben? ha igen: hányszor és hol? naponta körülbelül ötször? hatszor? és miért? és meddig tartott ez a bűnös kétségbeesés? bocsánatos öt percig vagy halálos huszonöt percig? felindította-e tudatosan magában a kötelező reménykedés érzését? gyenge akarattal? félerős akarattal vagy egészen erős akarattal? hányszor? a kishitűség elején, közepén vagy végén? vagy esetleg utána? ha utána: mennyi idő után? negyedórára? vagy csak másnap? nem kéjelgett-e a kétségbeesésben? panaszkodással felebarátját nem botránkoztatta-e meg?"
Szentkuthy Miklós: Divertimento. Változatok Wolfgang Amadeus Mozart életére




Nemrég kezdtem el olvasni Szentkuthy Miklós Mozartról szóló regényét, azonban nem voltam ráhangolódva. Ezzel az idézettel még a Mozart édesapja, Leopold fiatalkoráról szóló részben találkoztam, és azonnal megjelöltem. Mert mindannyian kerültünk már Leopoldhoz hasonló helyzetbe, függetlenül attól, ki kiben vagy miben hisz, és a gyóntatója kérdései zseniálisak. Segítenek visszatalálni a Pollyannánkhoz, a naiv optimizmushoz, hogy valahogy kijövünk ebből is. Mert - véleményem szerint - ez a hit és a remény lényege. Az pedig nagyon tetszik, hogy a gyóntató a panaszkodást egyenesen megbotránkoztató dolognak tartja. Ez mindannyiunk számára megszívlelendő.  


Kép: Freepik
(A római naplóból)
Fordította: Baka István

Ti, kiknek vésője, ecsetje
És lantja múzsák szent frigye,
Ti e világból elvezettek
Egy más lét ligeteibe.

S minél tisztábban adja vissza
A mű a föld arculatát,
Annál világosabb a titka,
Mi benne él, egy más világ.

S szemünk most ámuldozva nézi,
Mit meg se látott napra-nap,
Ahogy a rónát szél becézi,
S fenyők zöldellnek hó alatt.

1944. december 29.







Vers: BabelMatrix
Kép: Unsplash - Aliaksei Lepik
Nagyon régen írtam hasonló bejegyzést, és most szeretnék megosztani néhány nem csak az olvasáshoz kapcsolódó gondolatot. 
Néhány hete tényleg megcsömörlöttem és elegem lett sok mindenből, ez vezetett a két héttel ezelőtti bejegyzés megírásához, és hogy ugyanoda jutottam, mint korábban. 

Miután múltkor, szerdán közzétettem az ominózus bejegyzést, másnap a drogériában ki akartam nyomtatni a benne lévő képet a Rhett Butler-mentalitással, csakhogy a fotóautomata nem volt rá hajlandó. Sem USB-n, sem Bluetoothon nem fogadta el, sérültnek jelezte a képet, holott a telefonomon nem volt vele semmi gond. Ezen végül jót nevettem, és jelnek vettem, hogy gondoljam át ezt az egészet. 




Ahogy közeledik az év vége, biztosan vannak, akik átnézik az ez évre tervezett olvasmánylistájukat, az olvasott könyvek és oldalak számát, hogy a lehető legtöbbet tudják még kihozni 2025-ből az olvasás terén is. Nos, én már nem foglalkozom ezzel.

Nemrégiben volt egy olvasásmentes napom is, mivel nem voltam olyan állapotban, hogy könyvet vegyek a kezembe. Másnap viszont már igen, és akkor sem akartam mindenáron behozni a lemaradásom. 

Az elmúlt hetekben és napokban három könyvet tettem félre. Egy pihen, a másik kettőre azonban egyáltalán nem voltam ráhangolódva, úgyhogy vissza is kerültek a polcra. És ez teljesen rendben van. 
A különböző műfajú könyveket különböző sebességgel olvasom, és attól is függ, hogy van szedve, ill. mennyire érdekel. 
Éppen Poirot-t olvasok, és ő sem arról híres, hogy turbósebességgel oldjon meg egy ügyet. 

Lassan haladok, de sosem hátrafelé.
(Abraham Lincoln)




Gondolom, nem én vagyok az egyetlen (csak mások nemigen vallják be, mert ciki), aki egyáltalán nincs karácsonyi hangulatban. Ennek az egyik oka lehet, hogy az üzletek kb. szeptember óta már kezdenek megtelni mindenféle karácsonyi dekorációval, majd ajándékcsomagokkal, amik érkeznek a hírlevelekben is (tudom, le lehet iratkozni róluk), miközben a boltokban még akadnak a húsvétról megmaradtakból is. És vannak köztük nem szépek is, amik még inkább elveszik a kedvem, hogy megvegyem őket. Különben sincs szükségem egy zsáknyi karácsonyi díszre. 

Már néhány hete beidőzítettem az idei év utolsó verseit, és ezek sem mind kifejezetten adventiek, ám van köztük olyan is. Úgy gondolom, aki ilyen tartalmakat keres a blogban, talál jó párat. 😊
Van egy ötletem erre az időszakra, amit biztosan megvalósítok, és egyéb bejegyzéseket is írni fogok. 

A legutóbbi elegemlettebbőlezegészből pedig emlékeztetett arra, ha elkezdtem valamit, azt bármikor folytathatom és bármikor változtathatok a hozzáállásomon, a szokásaimon és lényegében bármin, amiről én dönthetek. 


Képek: Microsoft Designer és Freepik (freepik)
Fordította: Végh György

Fessünk először egy kalitkát,
az ajtaját szélesre tárva,
s fessünk aztán
valami kedveset,
valami egyszerűt,
valami szépet,
valamit, ami hasznos
a kismadár szemének,
s támasszuk aztán egy fának a vásznat
egy kertben,
egy erdőben,
vagy egy rengetegben,
s rejtőzzünk a fa mögé semmit se szólva,
sőt mozdulatlan.
Néha gyorsan odajön egy madár,
de olykor hosszú évek is elmúlnak,
míg elhatározza magát, hogy leszáll.
Ne veszítsük el a türelmünk,
várjunk, merengjünk.
Várjunk, ha kell, éveken át,
száz év nem a világ,
hogy gyorsan vagy lassan jön-e meg a madár,
nincs semmi összefüggésben vele,
hogy lesz-e a képnek majd sikere.
Amikor megjön a madár,
– ha megjön a madár –
mélységes csendben legyünk,
várjuk meg, amíg a kalitkába belép,
s bent van, ha már besétált egyszer,
zárjuk be ajtaját gyorsan az ecsettel.
Aztán tüntessünk el minden rácsot vigyázva,
nehogy egy csöpp is hulljon a madárra.
Fessünk aztán egy tündéri szép fát,
s a legszebb ágat
válasszuk a madárnak.
Fessük meg a zöld lombokat, a borzoló szelet,
a napban táncoló porszemeket,
a fű bogarainak zsivaját a nyári melegben,
s várjuk meg, amíg a madár dalolni kezd önfeledten.
Ha nem dalolna a madár,
rossz jel volna, azt mutatná meg - óóó -
hogy a kép rossz, csapnivaló.
De jó jel az, ha a csőre dalra rebben.
Akkor egy tollat a gyerek
a madár szárnyából gondosan kitéphet,
s aláírhatja vele boldogan
a képet!






Vers: Babelmatrix
Kép: Unsplash - Beth Jnr
A sündisznó eleganciáját 2015 szeptemberében kezdtem el először olvasni egy vonatút alkalmával, és jobban nem is választhattam volna. Átszállás közben egy hölgynek is ajánlottam, akivel várakozás közben beszélgettem, és talán ő is elolvasta azóta, és ha csak feleannyi hatással volt rá, mint rám, annak nagyon örülök. 

Éppen két másik könyvet kezdtem el olvasni, amik szintén nagyon jók, mégis valami másra vágytam, így vettem le újra a polcról Muriel Barbery regényét.




A regény 2006-ban jelent meg, tehát közel húsz évet utazunk vissza egy előkelő párizsi magánpalotába, azonban a szereplők gondolatai, életének eseményei ma is ugyanolyan aktuálisak, mint akkoriban. Sőt, még inkább. 

Az egyik főszereplő és narrátor, az ötvennégy éves Reneé, aki huszonhét éve házmesterként él és dolgozik a Grennelle utca 7-ben. 
Akár laktunk már hasonló helyen, akár nem, sokunkban a házmesternőről valószínűleg Magdi anyus jut eszünkbe a Barátok köztből, aki szeretett mindent tudni, ami a házban történt, miközben kendővel a fején, felmosóval a kezében szaladgált az udvaron és a házban. 

Nos, a látszat csal, ugyanis Renée csupán ilyennek látszik. Valójában nagyon művelt, otthon van a filozófiában, a klasszikus zenében, a festészetben és az irodalomban egyaránt (a macskája Tolsztoj után kapta a Leó nevet). A ház lakói előtt mindezt igyekszik a legnagyobb titokban tartani, és egyikük sem lát többet benne a házmesternél. És Renée nem is vágyik többre ennél. 

Az ötödik emeleten él a tizenkét éves Paloma a filozófiát tanuló nővérével, Colombe-bal, képviselő apjával, az antidepresszánsokon élő és pszichológushoz járó anyjával és két macskájukkal, Alkotmánnyal és Parlamenttel (Hogyan is hívhatnák egy politikus macskáit, ugye?). 

Látszólag semmi közös nincs Renée-ben és Palomában azon kívül, hogy ugyanaz a lakcímük. Paloma ugyanolyan élésszemű és intelligens, mint a házmesternő. A kislány nagy döntésre szánta el magát: a következő nyáron, a tizenharmadik születésnapján, felgyújtja a lakásukat és öngyilkos lesz. Hogy miért teszi ezt? Rájött, hogy az életnek nincs értelme, a családtagjai, ahogy a ház lakói és az elitiskolájában a kortársai és a tanárai is mind, mind felszínesek és üresek, és ő nem szeretne olyanná válni néhány év múlva, mint ők. 

Nincs kevésbé büszke és érzékeny lény, mint a Josse család alábbi tagjai: papa, mama és Colombe. Abszolút erélytelenek és tompák, és nincs bennük egy szál érzelem sem. 

A kettejük külön-külön elbeszélésében ismerjük meg az életüket és a környezetüket, ám egy nap történik valami. A Palomáék alatti lakás új gazdára talál egy japán férfi személyében, aki nem olyan, mint a többi lakó, akinek azonnal szemet szúr Renée, és aki alaposan felkavarja a Grenelle utca 7. életét. 

   Mindig van könnyebbik út, bár én általában undorral elkerülöm. Nincs gyerekem, nem nézek tévét, és nem hiszek Istenben, pedig ezeket az ösvényeket azért tapossák ki az emberek, hogy az élet könnyebb legyen számukra. A gyerekek segítségével az ember későbbre halaszthatja a fájdalmas feladatot, hogy szembenézzen önmagával, erről később az unokák gondoskodnak. A televízió eltérít attól a halálosan fárasztó szükségszerűségtől, hogy terveket hozzunk létre léha életünk űrjéből kiindulva; a szemet támadja, és megszabadítja a szellemet a nagy munkájától. Végül Isten enyhíti az emlősállat-félelmeinket, és azt az elviselhetetlen kilátást, hogy az örömeink egy nap véget érnek. Tehát azt hiszem, hogy jövő és utódok nélkül, pixelek nélkül, amelyek elzsibbaszthatnák az abszurditás kozmikus tudatát, a vég biztos tudatában és az üresség pontos ismeretében nyugodtan állíthatom, hogy nem a könnyebbik utat választottam.


Tíz éve még nem értettem, miért is szerettem annyira ezt a regényt. Ma már igen: mert én is pont olyan vagyok, mint Renée és Paloma. Csak időközben egyre többet mutatok meg magamból és már nem rejtőzködöm, mint ők, akkor sem, ha ez másokat zavar. Mert elárulok valamit: rengeteg energiát felemészt az, hogy az ember másnak mutassa magát, mint amilyen valójában. Hogy ne okozzon problémát a sokságával, hogy mások ne érezzék magukat kellemetlenül miatta: hogy túl okos (ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindent tud), túl sokat érez, hogy nem érdekli az, ami a legtöbb embert (pl. mik az aktuális trendek és ezeket kövesse), hogy vannak önálló gondolatai és véleménye, hogy nem akar és nem is tud úgy élni, mint a legtöbben.

Olyan volt ezt a könyvet olvasni, mintha a saját gondolataimat látnám viszont nyomtatásban. Pl. Paloma tökéletesen leírja, mi értelme van az irodalomnak, mert nem az, amivel ő a franciaóráin, míg mások a saját anyanyelvük irodalomóráin találkoztunk és találkoznak. Ezt próbáltam én is tenni ebben a blogban.
Üdvözlet az INFJ Enneagram 4-ek világában. (Tudom, más típusok között is nagyon sok intelligens, kedves, érzékeny és látó ember van, nem csak az INFJ-k és a 4-ek között. 😊Csak őket is nagyítóval kell keresni. 🔍)


kamélia


Érezted már azt, hogy a körülötted élők nem értenek meg? Nem értik, miért van szükséged naponta arra, hogy sok idő tölts egyedül, hogy csend legyen körülötted? Érezted már azt, hogy mások nem hisznek Neked? Hogy komplett tökfejnek tartanak, legyen szó a közeli vagy távolabbi családtagjaidról, a környezetedben élőkről vagy akár teljesen ismeretlenekről egyaránt? 

Sok évvel ezelőtt néhány hétig én is fizikai munkát végeztem, és amikor egy decemberi napon a temetőben gereblyéztük össze a száraz gazt, valaki mesélte, hogy előző este a Maradj talpon! c. műveltségi vetélkedőben a játékos a sokadik kérdésre nem tudta a választ és leesett, mire megjegyeztem (nem nagyképűen, csak egyszerűen), hogy én tudtam a választ arra a kérdésre. Mire az egyik illető, aki velünk volt, hitetlenkedve nézett rám: Te tudtad? Mire újra csak azt mondtam, hogy: Igen, tudtam. Hiába, aki a szárazt gazt gereblyézi a temetőben közmunkásként, az annál többre nem is lehet képes. Ahogyan az sem, akinek az a feladata, hogy egy lakóházban a kukákat húzogassa ki és be, locsolja és gondozza a virágokat, tartsa tisztán az udvart és a folyosókat, ill. legyen képes átvenni egy csomagot és felvinni a tulajdonosának. Mert az emberek nem látnak tovább az orruknál. Akarom mondani: néznek, de nem látnak. Nem látják meg a házmesterben is az embert, a saját lányukban és testvérükben nem tudják elfogadni, hogy nem olyan, mint ők, és ez kényelmetlen. Mert nyilván azért olyan csendes, mert antiszociális, buta, nincs önálló véleménye, képtelen megszólalni mások előtt. 

És ott van Renée legjobb barátnője, Manuela, aki a ház több lakásában takarít, és akibe több előkelőség és kifinomultság szorult, mint a ház "nagyasszonyaiba" összesen. 

   És most következzék a mai napi mély gondolatom: életemben először találkozom valakivel, aki az embereket keresi, és képes túl látni rajtuk. Ez triviálisnak tűnhet, de mégis azt hiszem, hogy mély gondolat. Soha nem látunk túl a bizonyosságainkon, és ami még súlyosabb, lemondunk a találkozásokról, csak saját magunkkal vagyunk hajlandók találkozni, és mégsem vesszük észre, hogy önmagunkat látjuk a végtelenül egymás mellett sorakozó tükrökben. Ha ennek tudatában lennénk, ha tudomásul vennénk a tényt, hogy mindig csak magunkat nézzük a másikban, hogy egyedül vagyunk a sivatagban, megbolondulnánk. Amikor az anyám Ladurée-nél vásárolt mandulás süteménnyel vendégeli meg De Broglie asszonyt, saját magának meséli el az élete történetét, és csak a saját ízét ízlelgeti; amikor papa a kávéját issza és az újságját olvassa, akkor egy tükörben szemléli magát, önszuggesztiós célzattal; amikor Colombe Marian előadásairól beszél, a saját tükörképe ellen kel ki, és amikor az emberek elmennek a házmesternő előtt, csak az ürességet látják, mert nem ők vannak ott.
   Én könyörgök a sorsnak, adja meg nekem az esélyt, hogy túl lássak önmagamon, és találkozzam valakivel. 


Muriel Barbery regénye tíz év után is megnevettetett, elgondolkodtatott, megríkatott, és ezúttal még szívesebben nyitottam újra és újra ki, mert olyan jó volt - legalább a lapokon - hozzám hasonló emberekkel találkozni. 
És a rejtőzködés ára mellett annak okára is választ kapunk, ami segíthet a velünk történteket is más szemmel látni. Számomra egy újabb Aha-élmény volt ezt a részt olvasni és átfordítani.

Azért az idealizmus még nem halt ki teljesen belőlem, úgyhogy bízom benne, hogy lesznek mások is, akiket legalább egy icipicit elgondolkodtat és megérint a regény, és talán a hatására elkezdik más szemmel nézni a világot, és megtalálják a maguk kaméliáit. 


Ha már szó esik a könyvben a helytelen nyelvtanhasználatról, Renée, ha magyarnak született volna, biztosan nem mondott volna olyat, hogy deformálódott el, mert a deformálódik igében a de már kifejezi ezt, azaz, hogy valami elferdül, nem a megfelelő formájú, alakú. 

   Annyival jobb lenne, ha megoszthatnánk egymással a bizonytalanságunkat, ha mind, együtt leszállnánk önmagunk mélyére, és bevallhatnánk magunknak, hogy bár a zöldbab és a C-vitamin táplálja az állatokat, nem menti meg az életet, és nem táplálja a lelket. 


Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Eredeti cím: L'élégance du hérisson
Fordította: Tótfalusi Ágnes
366 oldal
Geopen Kiadó, 2009
Kép: KertInfo
Fordította: Gergely Ágnes

Virág, felém ágaskodóban,
Május-szépe kínálta magát:
"Van egy kedves rózsafám", szóltam
S nem kellett a drága virág.

Akkor kedves Fácskámhoz mentem:
Őrzöm napon, éjjelen is:
De a féltékeny elfordult menten,
S gyönyörűm ma csupán a tövis.






Vers: Babelmatrix
Kép: Unsplash - Colin Maynard
Eredetileg teljesen másról terveztem írni, aztán rájöttem, hogy jobb lesz most túlesni rajta, és már nem úgy viselkedni, mint Scarlett O'Hara. Megcsömörlöttem és elegem van. 
Évek óta írok egy blogot, amit lényegében senki sem olvas, még anyám sem, mivel ő még a laptopot sem tudja bekapcsolni, tehát nálam még az egyetlen biztos pontnak számító rendszeres olvasó is kiesett. 

Az elmúlt évek jó sokórányi önismereti munkája során tisztáztam, hogy a blogot önmagam miatt írom, hogy így fejezzem ki magam és tisztázzam magamban, mit is jelentett számomra az adott olvasmány. 
És közben ott vannak az olyan videók, amik arra buzdítanak: Eleget fogyasztottál már, készíts saját tartalmakat. Hogy ez is mekkora ostobaság.

Arra jutottam, ha valóban lenne, akit érdekelne a blog, akkor rendszeresen visszatérne és hozzá is szólt volna valamelyik bejegyzésemhez. De nincs ilyen ember. Az elmúlt három évben egyszer sem jelentkezett. Amikor látom, hogy hetek óta kb. senki sem kattintott a legutóbbi bejegyzéseimre, ismét felteszem magamnak a kérdést: Akkor meg minek csinálom? Ezért is hagytam fel azzal, hogy a LinkedInen is megosszam őket. Mert ott sem érdekelt senkit. 
Teljesen mindegy lenne, ha csak a szövegszerkesztőben gépelném be, vagy egy lapra írnám le kézzel, mert mindkettő ugyanazt az eredményt hozza. 
Igen, az Ni-om csak a nagy semmit látja. Azt látja, hogy csinálhatnék mást. 
Így jutottam el Rhett Butler híres mondásáig: 



Lehet, újra kellene olvasni az Elfújta a szélt? Csak magamnak, anélkül, hogy utána egy sort is írnék róla. Vagy, ha írnék is, csak piszkozatban. 
A blogot nem fogom törölni, csak magam szabadságolom.
A többire meg fütyülök.


Frissítés: Végiggondoltam ezt az egészet, és rájöttem, nem vagyok az a típus, aki csak úgy, egyszerűen feladja, akkor is, ha a Google Search Console folyamatosan hibajelzéseket küldözget. És közben 15 bejegyzést elkezdett indexelni. 

Kép: Etsy
Álmos a, morcos a képe az égnek:
Szunnyad a sokszemű, távoli menny.
Rajta a csillagok már alig égnek,
– Hold koma, menj te is, hogy lepihenj.

Ballagok. Arcomon még ül az álom,
Fújja a hajnali friss fuvalom.
Megbújik ajkamon és szempillámon,
S ottmarad, bárhogy is zavarom.

Utcai villanyok fénye kialszik,
Ébred a város is mind hamarabb,
Gépkocsi távoli-halk zaja hallszik,
S már hunyorogva föl is kel a nap.
Szép ez a reggel, az új nap az égen,
Elhagy az álom, friss a szemem.
Indulok is. Kövön dobban a léptem –
Tárt kapuval fogad az egyetem.

(1956)






Vers: DIA - Szilágyi Domokos: Összegyűjtött versek
Kép: Unsplash - Elena Mozhvilo
November eleje az emlékezés ideje, és bár furcsán hangozhat, néhány éve már ugyanígy a Gyöngyöző ciánt választottam hónapindító olvasmányként, melyről most bejegyzés is születik. 

Egy évvel ezelőtt, november elején halt meg hirtelen a fiatal és gyönyörű Rosemary Barton, akire most hatan emlékeznek vissza, köztük a férje és a húga, ill. azok az emberek, akik részt vettek azon a vacsorán, melyen a tragédia történt. Rosemary hirtelen rosszul lett és meghalt, a halál oka: ciánmérgezés volt.

Rosemaryt mindenki életvidámnak, jókedvűnek ismerte, nem annak a típusnak, aki öngyilkosságra hajlamos. Azonban nem sokkal a halála előtt átesett egy másfajta influenzán, mely depresszióssá tette. Ez vezethetett ahhoz, hogy London egyik elegáns éttermében ciánnal vetett véget az életének. 

Miközben az ominózus vacsorán részt vettek gondolatait olvassuk és kiderül, hogyan látták Rosemaryt, milyen volt a kapcsolatuk vele, rájövünk, hogy többeknek is közülük érdekében állt, hogy a nő eltűnjön a színről. 



   Majdnem egy éve - és még mindig olyan frissen él az emlékezetében, mintha csak tegnap történt volna! "Itt egy rozmarinszál az emlékezetre." Milyen borzasztóan igaz. Hiába hal meg valaki, ha tovább él az ember emlékezetében. 





Éppen ezért, George Barton Halottak napján ismét vacsorát szervez ugyanabban az étteremben, ugyanazzal a társasággal, mivel nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy a felesége talán mégsem lett öngyilkos. 

Mind eljöttek. 
George megkönnyebbülten fellégezett. Az utolsó pillanatig félt, hogy valaki lemondja - de mind eljöttek. 

A férj sejtései beigazolódnak: a társaság egyik tagja ismét meghal. Mivel George Barton régi ismerőse Race ezredes, így ő veszi kezébe a nyomozást, és meglepő dolgokat fedez fel a társaság tagjainak életében. 

Ebben a regényben tehát nem a nagy Hercule Poirot és nem Miss Marple derít fényt a bűntényekre, azonban a Gyöngyöző cián így is nagyon izgalmas olvasmány. Természetesen, most is mindenki gyanús, és - ahogy a fülszövegben is olvasható - minden nyom ott van előttünk, csak össze kell kapcsolnunk őket.

Nagyon tetszett, hogy Agatha Christie különböző társadalmi helyzetű és személyiségű embereket ültetett egy asztalhoz, akikről látszólag nem is sejtenénk, micsoda gondolatok bújnak meg a fejükben, ki mire lenne képes bizonyos esetekben, és most sem maradhat ki egy-két zseniális csavar, ahogyan azt már megszokhattuk. 

Ezúttal is ugyanolyan izgalmas és letehetetlen volt a regényt olvasni, mint hét éve, és a gyilkos kilétére csak nagyon halványan emlékeztem, azonban a végére minden sejtésem beigazolódott. 

Kíváncsi vagyok, kinek tűnt még fel, hogy van másik regénye is a krimi királynőjének, mely hasonlít ehhez, és megnéztem, azt írta korábban. Mindenesetre, ezúttal sem csalódtam benne és nagyszerű kikapcsolódást nyújtott ezúttal is. 

   - El kell felejtenünk a múltat... nem élhetünk folyton a múltban. Ami történt, annak egyszer s mindenkorra vége. 

Két érdekesség: 
A magyar fordítás 1975-ben készült, és milyen meglepő a smink helyett azt olvasni, hogy kikészíti, kikészítette magát (= az arcát) az adott nő. Akkoriban nem volt akkora választék ilyesmiből, mint most.

Kemp főfelügyelő szavait idézem:
Kedvem volna egy kis tanfolyamot tartani rutinmunkából az efféle detektívregény-íróknak. Hamar megtanulnák, hogy a legtöbb nyom követhetetlen, és senki soha és sehol nem vesz észre semmit!
Utóbbit kikérem magamnak, ugyanis a következőket vettem észre:
Iris hat évvel fiatalabb a nővérénél, Rosemarynél. George tizenöt évvel idősebb Rosemarynél. 
Iris a vacsora utáni héten lesz 19 éves, tehát Rosemary most 25 éves lenne, és George 40. 
Kiderül, hogy Race ezredes már régóta ismeri George Bartont:
A két férfi közt majdnem húsz év korkülönbség volt. Race, aki már hatvan fölött járt, magas, egyenes tartású, napbarnított, rövidre nyírt acélszürke hajú, okos fekete szemű figura volt.  
Ha majdnem húsz év a korkülönbség a két férfi közt, hogy lehet Race már több, mint 60 éves, ha George most 40? 
Ej, kedves Agatha Christie, hova tette a Ti-át? 😇


Agatha Christie: Gyöngyöző cián
Eredeti cím: Sparkling Cyanide
Fordította: Köves Erzsébet
304 oldal
Európa Kiadó, 2010
Kép: Unsplash - Lucas T Photography
Fordította: Pór Judit

Papaját ettem, merengtem a gujava virágán,
barna voltam, soványka, mint egy kis polinéz lány.
Bámultam, mint növekszik a pókháló a fákon,
és hogy a sűrű repkény közül gyíkocska néz rám.

Sírtak epedve mindig alkonyatkor a gerlék,
nappal bő nap világolt, és fehér volt a felleg,
és kőről kőre táncolt a visszhang csúfolódva,
a mangófákról bíbor délutánok peregtek.

Páva járt körülöttem, szálltak lépcsőnkre boldog
galambok csipegetni, tőlem sohase féltek -
minek is kellett volna felnőni, verset írni,
hiszen ott volt az élet, maga a teljes élet.

Jóillatú eső hullt a kövér fellegekből.
Álmatag papagájok bámultak az esőbe.
Ünnepi arany óra fénylett. Szemük behunyva
rejtelmes, lusta macskák vadásztak az időre.

Éjjelente a kásás almára denevér jött,
kutya csaholt, akár a császárság éjszakáin.
A pillangó lakott az örök, széljárta kertben,
a szentjánosbogár, a szarkaláb és a jázmin.

Varrt nagyanyám, s dalolt. Én úgy láttam, a kezében
van a zene: egy ősi nyelven valami vízi
zenét dúdolt a parti fákról, az óceánról,
s azt hittem, a szerelmes szókat ruhámba hímzi.

Színes kertben születtem, ott bársony éjszakákon
mindig telt fényű hold volt, csillagfényzuhatag volt.
Vigyetek bárhová, a tavasztól megtanultam:
ha elmetszik a száram, megint s megint kihajtok.








Vers: Babelmatrix
Kép: Unsplash - SK HD
Cheryl Strayed memoárja, a Vadon, a belőle készült film után vált leginkább ismertté. 2016-ban néztem meg a filmet, majd rendeltem meg a utána könyvet, és mindkettő nagy hatással volt rám. 

A könyvet később újraolvastam, és most újra, mert tudtam, hogy ezúttal picit más szemmel, még több megértéssel olvasom és mindenképpen szerettem volna írni róla. 

Talán meglepő lehet, hogy Cheryl Strayed 1995-ben járta végig a Pacifikus Túraösvény (PTÖ) egy jelentős szakaszát, ám csak tizenhét évvel később, 2012-ben jelent meg a visszaemlékezése. Úgy gondolom, ennyi időre volt szüksége, hogy minden pillanat, minden emlék a helyére kerüljön, hogy mindez könyv formában is testet öltsön.




Nem éppen megszokott dolog, hogy egy huszonhat éves nő egyedül, egy hatalmas hátizsákkal a vállán nekivágjon a vadonnak, heteken át csak gyalogoljon, az éjszakákat egy sátorban töltse, majd reggel újra nekiinduljon. 

Cheryl Strayed sem erre vágyott gyerekként. Huszonkét éves volt, utolsó éves főiskolás, boldog házasságban élt, amikor az édesanyjánál rákot diagnosztizáltak, ami nagyon gyorsan elvitte. Cheryl próbált a tanulmányaira koncentrálni, miközben a lehető legtöbb időt a kórházban töltötte az édesanyja mellett, felváltva a nevelőapjával. 

Az édesanyja halála után úgy érezte, neki kell összetartani a családot, a nővérét és az öccsét, ill. a nevelőapját, azonban kezdett minden szétesni, ahogy a házassága is, mely végül válással végződött. 
Egy decemberi napon egy sportbolt polcán megpillantotta a Pacifikus Túraösvény 1. - Kalifornia c. kötetet, melybe belelapozott várakozás közben, majd visszatette, kifizette, amit szeretett volna és távozott.

Csakhogy a PTÖ-ről szóló útikönyv nem hagyta nyugodni, és a túra gondolata is fokozatosan kezdett kikristályosodni előtte, míg egy júniusi napon egy mojavei motelszobában találta magát hatalmas hátizsákja társaságában, hogy másnap útra kelljen, és 1100 mérföld megtétele után az Oregont Washingtonnal összekötő Istenek hídját elérje. 

   Egyik lépést a másik után tettem meg, a tempómat leginkább vánszorgásnak lehet nevezni. Korábban sem gondoltam, hogy könnyű lesz teljesíteni a PTÖ-t. Tudom, időbe telik, mire hosszászokom. De most, hogy már ténylegesen túráztam, egyre kevésbé voltam biztos abban, hogy tényleg hozzászokom. A PTÖ más volt, mint amilyennek hittem. Én magam is más voltam, mint hittem volna. Már felidézni sem tudtam, mint képzeltem fél évvel korábban, decemberben, amikor elhatároztam, hogy belevágok ebbe a kalandba.

Ekkor még nem sejtette, milyen megpróbáltatások várnak rá: az időjárás szélsőségei, egy kényelmetlen bakancs, egy több tízkilós hátizsák súlya a vállán, vadállatok felbukkanása és sokszor a teljes egyedüllét. 



Cheryl Strayed és az útvonala a PTÖ-n


Cheryl Strayed nagyon őszintén ír nemcsak a túrája, hanem az élete számos fontos pillanatáról. Nem szépíti a dolgokat, nyílt kártyákkal játszik, legyen szó a magánéletéről, a problémáiról, a gondolatairól, a vágyairól, mindarról, amit korábban és a túra során átélt. Mindarról, ami odáig vezetett, hogy nekivágjon a PTÖ-nek, melytől sokkal többet kapott, mely során sokkal többet tanult, mint gondolta volna. 

Nagyon tetszett, hogy a könyv öt nagy része elején egy, vagy két idézetet találunk, mely tökéletes választás volt. 

A Vadonban megismertem egy hatalmas csomaggal induló nőt, akinek az eddigi életéből hozott csomagja még súlyosabb volt, mint az, amit a hátán cipelt heteken át, ám képes volt szembenézni vele, a kezdeti összegörnyedt, megtört állapotából lassacskán felegyenesedni, és az Istenek hídjára már emelt fővel lépni, majd újrakezdeni az életét. 

Cheryl Strayed ugyanolyan ember, mint bármelyikük. Az ő története bármelyikünké lehetne. Mindannyiunknak megvan az otthonról hozott csomagja és mindannyiunkkal megtörténhet legalább az egyik dolog, ami vele, és ez nem függ az életkorunktól, sem a státuszunktól. Lehetünk huszonévesek vagy harmincasok, negyvenesek, idősebbek, amikor az élet választás elé állít bennünket, és mi választhatunk. 

   A Pacifikus Túraösvény-túrázásban az volt a legérdekesebb és legalapvetőbb felismerés - bár eközben mégis oly egyszerű... mint a legtöbb dolog -, hogy milyen kevés választási lehetőségem van., s milyen gyakran kényszerülök olyasmit tenni, amire a legkevésbé sem vágyom. Hogy nem lehet sem elmenekülni, sem megúszni. Hogy nem  lehetséges a valóságot egy martinival tompítani vagy egy kis hempergés után úgy tenni, mintha nem is létezne. Amikor a bozótba kapaszkodtam, amikor igyekeztem kezdeni valamit vérző ujjammal, amikor minden zaj megriasztott, mert attól féltem, hogy visszajöhet a bika, akkor számba vettem a lehetőségeimet. Csak kettő volt, s ezek gyakorlatilag egybevágtak: visszafordulhatok oda, ahonnan jöttem, vagy továbbmehetek oda, ahová akarok.  Mogorván beismertem, hogy bármerre induljak is, a bikával még mindig összefuthatok, hiszen lehunytam a szemem, s ezért nem láttam, merre rohant el. Vagyis választhattam, egy odaúti bika és egy visszaúti bika között. 

A Vadon elgondolkodtató, kitárulkozó, olykor nyers szövege talán az Olvasót is egy belső utazásra buzdítja, hogy olyan területe(ke)t fedezzen fel önmagában, ami(k)ről eddig nem tudott, nem mert szembenézni. És megmutatja, hogy a gyógyulás, az igazi változás csendben történik, belül, bennünk, egyedül és nem fanfárok közepette. Kifejezetten ajánlom azoknak, akiknek apasebük van. 

Bármilyen őrjítő vagy nehéz volt is az élet az ösvényen, alig múlt el úgy nap, hogy ne találkoztam volna valamivel, amit a PTÖ nyelvén csak "ösvényvarázslatnak" neveznek, valami váratlan, édes aprósággal, ami éles ellentétben állt a túrázás megpróbáltatásaival. 

Bevallom, a szemem forgatom, amikor valaki Cheryl Strayedet Doktor Szöszivel azonosítja. A Popsugar interjújából kiderül, hogy Reese Witherspoon ötlete volt, hogy film készüljön a könyvből, és egy szóval sem említi benne Elle Woodsot. 


Cheryl Strayed és Reese Witherspoon (nem Doktor Szöszi)




Cheryl Strayed: Vadon
Ezermérföldes utam önmagamhoz
Eredeti cím: Wild: From Lost to Found on the Pacific Crest Trail
Fordította: Gázsity Mila
395 oldal
Cartaphilus Kiadó, 2015
Képek: LocationsHub és Bustle
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Mottó

"Sose felejtse el, aki minősít, egyben önmaga képét is felvázolja, saját igénye, ízlése, érdeklődése, érzékenysége irányát (...)." (Szabó Magda)

Aki keres...

.

"Marilyn sokkal több volt, mint aminek látszott" - Anthony Summers - Istennő

Anthony Summerst az 1980-as évek elején kezdte érdekelni Marilyn Monroe élete , miután újra vizsgálták a színésznő halálának körülményeit. A...

Andrea

"A testi szépség mulandó. Időleges tulajdonság. De az értelem szépsége, a szellem gazdagsága, a szív gyöngédsége – ami nekem van – az nem fogy el, csak gyarapszik! Az évek számával nő! (...) Ha meggondolom, én nagyon, nagyon gazdag vagyok!" Tennessee Williams: A vágy villamosa

SUBSCRIBE & FOLLOW

Népszerűek a héten

  • Élet a blog után, avagy offline vagyok, mégis vagyok
  • Vers hétfőn ~ Várnai Zseni - Az alvó kertben
  • Jó városunk, Páris
  • Vers teával és Kulka Jánossal
  • Berta Isla
  • Édenkeresők
  • Szabó Magda - Mézescsók Cerberusnak
  • Vers hétfőn ~ Nemes Nagy Ágnes - Angyal
  • Amikor a halál félreteszi kaszáját
  • " Nálunk az őrület olyan szépen elosztódott, hogy mindenkinek jutott belőle"
Üzemeltető: Blogger

Bejegyzések

  • 2026 38
    • május 1
      • Vers hétfőn ~ Nemes Nagy Ágnes - Angyal
    • április 10
    • március 10
    • február 8
    • január 9
  • 2025 111
    • december 14
    • november 8
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 7
    • július 9
    • június 10
    • május 10
    • április 9
    • március 9
    • február 9
    • január 8
  • 2024 112
    • december 13
    • november 8
    • október 10
    • szeptember 10
    • augusztus 10
    • július 9
    • június 8
    • május 8
    • április 11
    • március 8
    • február 9
    • január 8
  • 2023 126
    • december 11
    • november 9
    • október 10
    • szeptember 8
    • augusztus 11
    • július 10
    • június 12
    • május 12
    • április 10
    • március 10
    • február 12
    • január 11
  • 2022 50
    • december 13
    • november 10
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 2
    • július 1
    • február 2
    • január 4
  • 2020 1
    • március 1
  • 2018 66
    • június 8
    • május 11
    • április 12
    • március 12
    • február 10
    • január 13
  • 2017 92
    • december 11
    • november 13
    • október 13
    • szeptember 15
    • augusztus 14
    • július 12
    • június 10
    • május 2
    • január 2
  • 2016 10
    • december 3
    • november 1
    • október 2
    • március 3
    • február 1
  • 2015 92
    • október 1
    • szeptember 1
    • július 4
    • június 15
    • május 12
    • április 13
    • március 16
    • február 16
    • január 14
  • 2014 139
    • december 15
    • november 12
    • október 8
    • szeptember 13
    • augusztus 9
    • július 14
    • június 14
    • május 13
    • április 11
    • március 13
    • február 9
    • január 8
  • 2013 103
    • december 13
    • november 10
    • október 8
    • szeptember 12
    • augusztus 1
    • június 6
    • május 9
    • április 10
    • március 13
    • február 8
    • január 13
  • 2012 130
    • december 14
    • november 16
    • október 13
    • szeptember 13
    • augusztus 8
    • július 8
    • június 11
    • május 12
    • április 9
    • március 10
    • február 8
    • január 8
  • 2011 97
    • december 10
    • november 9
    • október 7
    • szeptember 6
    • augusztus 11
    • július 11
    • június 8
    • május 9
    • április 7
    • március 7
    • február 3
    • január 9
  • 2010 31
    • december 7
    • november 4
    • október 2
    • szeptember 2
    • augusztus 5
    • július 2
    • június 3
    • május 1
    • április 3
    • március 2

Szerzők

A. A. Milne Ada Negri Adolf Meschendörfer Ady Endre Afonso Cruz Agatha Christie Alan Brennert Alberto Moravia Alejandro Romualdo Alekszandr Blok Alekszandr Szergejevics Puskin Alekszandr Szolzsenyicin Alessandra Fregolent Alessandro Baricco Alessandro D'Avenia Alessandro Manzoni Alexandre Dumas id. Alfred Tennyson Alice Hoffman Almudena Grandes Almási Kitti Amanda Palmer Amelia Blas Nieves Andreas Ebert Andrew O'Hagan Andrássy Réka Anette von Droste-Hülshoff Angelo Tartuferi Anna Gavalda Anne Brontë Anthony Summers Anton Pavlovics Csehov Antonietta Abbruscato Arany János Aranyosi Ervin Arthur Miller Arthur Rimbaud B. Radó Lili Babits Mihály Bagdy Emőke Balassi Bálint Baranyi Ferenc Barbara Corrado Pope Bea Johnson Bedő Gábor Benedek Elek Berg Judit Beth Hoffman Betti Alver Bezerédj Amália Boda Magdolna Boldizsár Ildikó Boris Dänzer-Kantof Borisz Paszternak Bozzay Margit Bret Easton Ellis Bródy Sándor Buda László Bálint Ágnes Bódás János Bókay János Böjte Csaba Böszörményi Gyula C. W. Gortner Carlo Goldoni Carlos Ruiz Zafón Carol McCleary Carol S. Dweck Carolina Pérez López Cecília Meireles Cesare Pavese Charles Baudelaire Charles Bukowski Charles Casillo Charles Dickens Charles FitzRoy Charles Frazier Charlotte Brontë Cheryl Strayed Chuck Palahniuk Claire Tomalin Clarissa Pinkola Estés Claudia Hammond Csiky Gergely Csokonai Vitéz Mihály Csukás István Csáth Géza Csíkszentmihályi Mihály Csóka Judit Czesław Miłosz Czóbel Minka D. H. Lawrence Damjan Damjanov Danielle Steel Danyi Magdolna David Foenkinos Delmira Agustini Denis Diderot Dimitri Casali Dizseri Eszter Dr. Gyarmati Andrea Dsida Jenő Dutka Ákos Edgar Allan Poe Edith Eva Eger Edmund Spenser Eduardo Sacheri Elaine N. Aron Eleanor H. Porter Elena Ferrante Elena Ginanneschi Elif Shafak Elisabeth Szél Elizabeth Barrett-Browning Elizabeth Gilbert Emauela Marri Emily Brontë Emily Dickinson Eric-Emmanuel Schmitt Erich Kästner Erlend Loe Ernest Hemingway Ernestina Champourcín Eszéki Erzsébet Eugenio Montale Eva Wenzel-Bürger F. G. Haghenbeck F. Scott Fitzgerald F. Várkonyi Zsuzsa Fabio Geda Faludy György Federico García Lorca Fehér Béla Fekete István Fernando Pessoa Fiorella Nicosia Fjodor Tyutcsev Flavia Frigeri Frances Mayes Francesca Marciano Franz Kafka François Trassard Friedrich Dürrenmatt Friedrich Schiller Füst Milán G. B. Shaw Gabriel García Márquez Gabriel Harvey Gabriela Mistral Georg Trakl George Byron George Orwell George Sand Georges Feydeau Gerald Durrell Giacomo Leopardi Gilles Néret Giosuè Carducci Giuseppe Tomasi di Lampedusa Giuseppe Ungaretti Graham Spence Grégorie Delacourt Gulyás Pál Gyalwa Dokhampa Gyulai Pál Gyurkovics Tibor Győrei Zsolt Gábor Andor Gárdonyi Géza Géró Györgyi H. M. R. Hajnal Anna Halina Poświatowska Halász Péter Hamvas Béla Heinrich Heine Heinrich Mann Helen Fielding Heltai Jenő Henrik Ibsen Henrik Nordbrandt Henry Gidel Hermann Hesse Hilda Conkling Hilde Domin Hilde Østby Honoré de Balzac Hozleiter Fanny Ian McEwan Ian Morgan Cron Illyés Gyula Isabel Allende Italo Calvino J. L. Runeberg Jack London Jackie Bouchard Jacques Prévert Jakupcsek Gabriella James Herriot Jane Austen Janikovszky Éva Javier Marías Jean Shinoda Bolen Jean de La Motte Jean-Gabriel Causse Jean-Paul Didierlaurent Jeanette Winterson Jeannie Labno Jennifer Crusie Jennifer Lopez Jesús Moncada Joanne Harris Johann Wolfgang von Goethe Johannes R. Becher John Banville John Irving John Keats John Vermeulen Jorge Amado Jorge Luis Borges Josefina Pla José Gomes Ferreira José Saramago Juan Ramón Jiménez Judith Sills Juhász Gyula Julianna Margulies Jászai Mari Jékely Zoltán Jókai Mór József Attila Jörg Kastner Kaffka Margit Karafiáth Orsolya Karel Schulz Karen Essex Karinthy Frigyes Kassák Lajos Kasza-Marton Lajos Katarina Mazetti Kate Chopin Kathryn Stockett Katie Fforde Kazuo Ishiguro Keresztes Ágnes Kertész Erzsébet Kertész Judit Kiss Angéla Kiss Judit Ágnes Komjáthy Jenő Kondor Lajos Kosztolányi Dezső Kozma-Vízkeleti Dániel Krúdy Gyula Kádár Annamária Kálnay Adél Kányádi Sándor Károlyi Csaba Kölcsey Ferenc Kövecses Anna Laurel Corona Lawrence Anthony Lea Singer Leonardo Da Vinci Lev Tolsztoj Lewis Carroll Liane Schneider Lily Prior Lisa Genova Lope de Vega Lord Chesterfield Louis Aragon Louisa May Alcott Louise Labé Lucius Annaeus Seneca Lucy Maud Montgomery Luigi Guarini Luigi Pirandello Luis De Góngora Luis Leante Lux Judit Marcello D' Orta Marcos Ana Margarita Görrissen Mario Puzo Mario Vargas Llosa Mariolina Venezia Mark Crick Mark Wolynn Martin Pistorius Mary Shepard María Dueñas Massimiliano Allegri Mathilde Campilho Matthew Quick Maurice Lever Max Lucado Melinda French Gates Michael Kumpfmüller Michael Ondaatje Mihai Eminescu Mihail Bulgakov Mihail Jurjevics Lermontov Mikszáth Kálmán Milan Kundera Milena Busquets Modla Zsuzsanna Mohás Lívia Molière Molnár Ferenc Moretti Gemma Muriel Barbery Márai Sándor Mészáros István Móra Ferenc Móricz Zsigmond Mörk Leonóra Nagy Lajos Nagy László Nagy Szilvia Nemes Nagy Ágnes Niccolò Ammaniti Nicholas Evans Nicholas Oldland Nick Bruel Nick Hornby Nicole Krauss Nicolás Guillén Nikolaus Lenau Nora Ikstena Nyikolaj Vasziljevics Gogol Nyáry Krisztián Nádori Lídia Octavio Paz Odysseas Elytis Orbán Ottó Orosz Katalin Orvos-Tóth Noémi P. L. Travers Pablo Neruda Paksy Gáspár Paolo Santarcangeli Parti Nagy Lajos Passuth László Paul Fleming Paul Valéry Paul Verlaine Paul Éluard Paula McLain Pedro Calderón de la Barca Percy Bysshe Shelley Peter Mayle Petőfi Sándor Philippa Gregory Pierre La Mure Polcz Alaine Popper Péter Publius Ovidius Naso Pál Ferenc Quintus Horatius Flaccus Radnóti Miklós Raeleen d'Agostino Mautner Rainer Maria Rilke Rakovszky Zsuzsa Ray Lionel Rejtő Jenő Reményik Sándor Reviczky Gyula Richard Dehmel Richard Maltby Jr. Richard Rohr Richard Wilbur Robert Browning Robert Burns Robert Capa Robert Desnos Robert Frost Robert Fulghum Robert Merle Robin Maxwell Romain Gary Romain Puértolas Rose Tremain Ross King Rudyard Kipling Rupert Brook Rupert Livesey Salman Rushdie Salvatore Quasimodo Samuel Beckett Schlachtovszky Csaba Schmidt Lívia Sibilla Aleramo Silvia Avallone Silvia Borghesi Simon Józsefné Sofi Oksanen Sofia de Mello Breyner Andresen Somlyó György Somlyó Zoltán Sophia Loren Srečko Kosovel Stan Phillips Stefan Augustin Doinas Stefan George Stefano Benni Stéphane Mallarmé Sully Prudhomme Sulyok Vince Susan Cain Susan David Suzanne Stabile Sylvia Plath Sylvie Matton Szabadi Lívia Szabó Lőrinc Szabó Magda Szabó T. Anna Szalai Vivien Szendi Gábor Szendrey Júlia Szentkuthy Miklós Szerb Antal Szergej Jeszenyin Szilágyi Domokos Szilágyi Rita Szondy Máté Szádeczky-Kardos György Száraz Miklós György Szécsi Margit Szécsi Noémi Szép Ernő Szűcs Judit Sárbogárdi Jolán Sárközi Mátyás Sütő András T. S. Eliot Tarbay Ede Tari Annamária Telegdi Ágnes Tennessee Williams Tersánszky Józsi Jenő Thomas Gray Tihanyi Tóth Kinga Tolnai Lajos Tomas Tranströmer Tracy Chevalier Truman Capote Tótfalusi István Tóth Enikő Enci Tóth Eszter Tóth Krisztina Tóth Árpád Török Sophie Túrmezei Erzsébet Umberto Eco Umberto Saba Vanora Bennett Varga P. Melinda Varga-Körtvélyes Zsuzsanna Varró Dániel Vas István Vicente Cervara Salinas Victor Eftimiu Victor Hugo Vidra Krisztina Virginia Woolf Viviane Villamont Vjacseszlav Ivanovics Ivanov Vladimir Nabokov Váci Mihály Vágó István Vámos Miklós Váradi Krisztina Várnai Zseni Vörös Tibor Vörösmarty Mihály Walt Whitman Walter Tevis Walter Trier Wass Albert Werner Lansburgh Weöres Sándor William Black William Blake William Butler Yeats William Glendown William Shakespeare William Somerset Maugham William Wordsworth Woo-kyoung Ahn Yael Adler a dalai láma ifj. Alexandre Dumas Ágai Ágnes Áprily Lajos Émile Ajar Émile Zola Étienne de la Boétie

Műfajok, egyebek

A Költészet Világnapja II. világháború Karácsony LMBTQ Négy évszak - öt könyv a saját könyvespolcomról Serie A Színházi világnap Vers hétfőn a Költészet Napja abszurd advent adventi gondolatok allegrizmus antológia babona ballada barokk bestseller buddhizmus carmen családregény családállítás cserokik disztópia divat dokumentumregény dolgozat dráma dvd egészség elbeszélés elbeszélések emigráció epigenetika erotika esszé evolúciós pszichológia farsang felvilágosodás feminizmus festészet film filmadaptáció filmadaptációk fotózás füveskönyv gasztronómia gasztroregény groteszk gyerekszemmel gyerekszáj gyermekirodalom gyász gótikus regény hangoskönyv hiedelmek holokauszt hulladékgazdálkodás humor humoreszk hétköznapi mágia ifjúsági regény illusztrált impresszionizmus interjú irodalmi karikatúrák irodalomtudomány ismeretterjesztő jelenet kalandregény kisregény krimi kvíz képzőművészet kétnyelvű költészet környezetvédelem levelezés levélregény ló melankólia memoár mese meseregény meseterápia mesék mitológia mágia mágikus realizmus művelődéstörténet művészet művészettörténet napló naplóregény naturalizmus novella nyelvkönyv nyelvtanulás nyelvvizsga népszokás opera operamese posztimpresszionizmus posztmodern pszichiátria pszichológia publicisztika pályázat rajzfilm-adaptáció realizmus reklám reneszánsz romantikus sakk sorozatadaptáció spiritualizmus szakmai szókincs szatíra szegregáció szimbolizmus szonett szuperérzékenység színház színháztörténet színmű szórakoztató irodalom szótár szúfizmus thriller tánc társadalomkritika társadalomtudomány töltelékbejegyzés történelmi vers válogatás vígjáték zsidóság életrajz életrajzi életrajzi regény építészet érdekesség érzelmi rugalmasság évforduló önfejlesztés öngyógyítás önismeret önéletrajzi útirajzok útiszótár

Kiadók

Akadémiai Kiadó Akkord Kiadó Alfaguara Alinea Kiadó Art Nouveau Kiadó Aréna 2000 Athenaeum Kiadó Bethlen Gábor Könyvkiadó Bioenergetic Kiadó Bookline Könyvek Cartaphilus Kiadó Centrál Médiacsoport Ciceró Könyvstúdió Corvina Kiadó Duna International Editorg Kiadó Európa Kiadó Gabo Kiadó General Press Geopen Kiadó Grafo Kiadó Grimm Kiadó HVG Könyvek Harmat Kiadó Helikon Kiadó Holnap Kiadó Háttér Kiadó Interpopulart Könyvkiadó Jaffa Kiadó Jelenkor Kiadó K.u.K. Kiadó Kalligram Kiadó Kelly Kiadó Klett Kiadó Kortárs Kiadó Kossuth Kiadó Kulcslyuk Kiadó Könyvmolyképző Kiadó L'Harmattan Kiadó Lexika Kiadó Libri Kiadó M-érték Kiadó Magvető Kiadó Magyar Helikon Magyar Könyvklub Maxim Kiadó Mojzer Kiadó Míves Céh Móra Kiadó Naphegy Kiadó Nemzeti Színház - Palatinus Nyitott Könyvműhely Open Books Osiris Kiadó Palatinus Kiadó Pannon Könyvkiadó Papirusz Books Park Kiadó Partvonal Kiadó Saxum Kiadó Scolar Kiadó Sensum Donum Kiadó Sensus Kiadó Strucc Kft. Studium-Effektive Kiadó Szent István Társulat Szukits Kiadó Szépirodalmi Könyvkiadó Talentum Kiadó Tarandus Kiadó Tessloff Babilon Timóteus Társaság Typotex Kiadó Ulpius-ház Unikornis Kiadó Ursus Libris Kiadó Vince Kiadó XXI. Század Kiadó Zeneművészeti Kiadó i.P.C. Könyvek Édesvíz Kiadó

Hozzászólások

Híres ember

Ady Endre Beatrix Potter Boleyn Anna Caravaggio Cesare Borgia Claude Monet Coco Chanel El Greco Elizabeth Barrett-Browning Eugène Delacroix Fedák Sári Fernando Pessoa Filippo Brunelleschi Flora Tristán Franz Kafka Frida Kahlo Gabriel Harvey Giacomo Puccini Giotto Henri de Toulouse-Lautrec Isadora Duncan Jane Austen Jászai Mari Jósika Júlia Jósika Miklós Leonardo Da Vinci Marie Antoinette Marilyn Monroe Marlene Dietrich Mary Anning Michelangelo Molière Molnár Ferenc Niccolò Machiavelli Paul Gauguin Rembrandt Roger Casement Sophia Loren Steve Jobs Szabó Magda Szendrey Júlia VIII. Henrik XVI. Lajos

Ország, város

Anglia Azerbajdzsán Belgium Brazília Brüsszel Cortona Csehország Erdély Firenze Granada Görögország Hawaii Honolulu Indonézia Itália Kecskemét Kongó Korfu Lisszabon London Madrid Marokkó Milánó Márrakes New Orleans New York Nápoly Németalföld Pacifikus Túraösvény (PTÖ) Palesztina Portugália Párizs Róma Salzburg San Francisco Savannah Siena Spanyolország Svédország Szahara Szentpétervár Toledo Toscana Törökország Velence Írország

Nemzetiség szerint

amerikai angol belga brazil chilei dán dél-afrikai dél-koreai francia görög holland japán kanadai kolumbiai kubai lengyel magyar mexikói norvég német olasz orosz osztrák perui portugál román skót spanyol svájci svéd török észt ír

Személyiségtípusok

INFJ INTJ enneagramm

Sorozatok

A Rougon-Macquartok A krimi királynője A magyar dráma gyöngyszemei A magyar próza klasszikusai A világ múzeumai Anne Arany klasszikusok Arany pöttyös könyvek Barcelona-trilógia Barátnőm Bori Csokoládé-trilógia Francia história Katalán Könyvtár Kisasszonyok Korfu-trilógia Lyra Mundi Lélekbúvár Könyvek Magvető Remekírók Magyar királynék és nagyasszonyok Magánélet sorozat Micimackó Millenniumi Könyvtár Miss Marple Modern Könyvtár Mrs. Ariadne Oliver Móricz Zsigmond prózai művei Művészet_történet Nagy művészek élete Nemzeti Színház Színműtár Nobel-díjasok könyvtára Nyaralás-trilógia Nyitott Akadémia Nápolyi regények Osiris Klasszikusok PONS Paletta Poirot Pom Pom meséi Radnay-trilógia Romantikus Klasszikusok Szerelmes Világirodalom Talentum Diákkönyvtár Történelmi útikönyvek Ungvári Tamás színműfordításai Vörös Pöttyös Könyvek

Feliratkozás

Bejegyzések
Atom
Bejegyzések
Megjegyzések
Atom
Megjegyzések

Copyright © Foodicious Theme. Designed by OddThemes