Vers hétfőn ~ Sylvia Plath - Varjú esős időben

Fönn a merev gallyon
Ázott, fekete varjú kuporog,
Tollászkodik hosszan az esőben.
Nem várok csodát,
Nem várok véletlent,

Hogy szememben e látvány kigyúljon,
Rendszert sem kutatok
A szeszélyeskedő időben:
Hulljon a foltos levél, ahogy az ág
Veti, nem szertartás ez, nem jelent

Semmi mást. Bár olykor, bevallom,
Várnám: a néma ég eltársalog
Velem, de ezt tényleg nem panaszképpen
Mondom; mert kis glóriák
Izzhatnak hirtelen

Egy konyhaszéken-asztalon,
Mintha égi dolog
Lenne a legtompább tárgy is hébe-
Hóba - így lényegül át
A másképp jelentéktelen

Időköz; nagyság, tisztesség, mondjam:
Szerelem által. Így haladok
Óvatosan (mert bármi holt vidéken
Megeshet); kis ravaszság,
Kis kétkedés; persze, sejtelmem

Sincs, miféle lángoló angyalom
Támadna. Egy varjú, ennyit tudok,
Tollászkodván nagy fényben
Állhat, fogadva látványát
Mintha kinyílna a szemem,

S egy pillanatra nem kell szoronganom:
Nem teljes a kívülállás. Ahogy
Járom makacsul az erőtlen
Évszakot, legalább
Valami megnyugvás nekem

Is kijut. Csodák esnek folyton,
Ha íly tündöklő trükköket csodálnod
Lehet. Kezdődhet újra a türelem-
Játék, az angyalvárás. Ritkán,
Vaktában, megjön.

A verset itt találtam, a képet pedig itt.