Archive for augusztus 2014

A Rendszeres Olvasók előtt nem titok, hogy szeretem Babits Mihály verseit, hiszen néhány alkalommal találkozhattak egy-kettővel a blogban, de a prózája eddig valamiért kimaradt.

Néhány hete úgy ültem le egy szerda este a tévé elé, hogy megnézzem a Hatholdas rózsakertet, hogy fogalmam sem volt, mire számítsak. Nem néztem utána sehol, és szégyen vagy sem, de természetesen annyit tudtam, hogy egy Babits-műről van szó és milyen szép a címe. Aztán elkezdődött a film és a megjelent a képernyőn a Vidéki komédia alcím. Itt már sejtettem, hogy a következő 70 percben nem csalódom majd, és a megérzésem ezúttal is jó volt.

A Hatholdas rózsakert a Gádoroson élő Ilka néni férjének tulajdona, aki ekkora területet ültetett be rózsával, hogy azokat eladhassa a szerbeknek. A kerthez természetesen ház is tartozik, ahol nemcsak Ilka néni és férje élnek, hanem a ház asszonya szobát is kiad a kisvárosba érkező - leginkább - hivatalnokok számára. Egy ilyen szoba lakója lesz főhősünk, a frissen végzett jogász, Gruber Franci is, aki Gádoroson kap munkát.

Ilka néni igazi társasági ember, nyári estéken kertjében népes társaság gyűlik össze, köztük számos fiatal hajadon és nőtlen férfi, akik közül néhányan később jegyespárként távoztak és szép emlékekkel gondolnak vissza az Ilka néni kertjében töltött estékre.
Egy ilyen estén ismerkedik meg Francika a gádorosi lányokkal, akik közül Balogh Gizi tetszik meg neki, de a társasághoz tartozik Irén is, aki köztudottan a legokosabb lány Gádoroson és ez bizony nagy hátrány, ha egy lány férjhez akar menni.

Neki Irén nem volt rokonszenves. Bár lassanként valami fegyvertársi viszony fejlődött ki köztük, ami túlment a kártyaügyeken. Irén élesnyelvű tudott lenni. Pletykákba avatta be Francit, melyekről Ilka néni, ki mindenkivel jóban volt, hallgatott. Magát Ilka nénit sem kímélte. Mindez csakugyan nem volt rokonszenves; de mulatságos és tanulságos. Be kell azonban vallani, hogy, ami a női bájat illeti, sokkal jobban tetszettek Francinak például a csöppke Balog-lányok, kivált a fiatalabb, Gizi. Akire a szeme akkor is rátévedt, mikor Irén beszédét figyelte. Ezekkel azonban nem tudott úgy társalogni, mint Irénnel. Franci szótalan volt, Irén helyette is beszélt.
(...)
Ilka néniből pedig kitört a »fiúk barátja«.
- Az ilyenektől óvakodjon, Francikám... az ilyen házias szűzektől. Ezekből lesznek a hárpiák.
Alkonyat volt, a nap, mint egy túlnyílt rózsa, terpedten hullt le a láthatárra. Páronként sétáltak az egymást szelő lugasok labirintusában.
Ilka néni Franciba kapaszkodott és oktatta.
- Ezeknek ne udvaroljon, nem ajánlom. Gizinek se, mert nagyon bele talál szeretni. A szerelem veszedelmes a maga korában, gyermek! Egy kicsit pajtáskodni, szórakozni, azt igen... Maradjon Irénnél: ő szellemes, de nem veszedelmes.
Franci tanácstalan volt az ily tanácsokkal szemben.
- Sajnálom szegény Irént - sóhajtott Ilka néni máskor. - Az okosság nagy kölönc egy gádorosi lánynak. Irén még bajosabban kap férjet, mint Angyal.

Francika pedig mire észbe kap, bár beteglátogatóba indul Irénhez, azon kapja magát, hogy már a lány vőlegénye, aki rögtön hozzálát megtervezni közös életüket...

Babits milyen gyönyörűen ír prózát is! Igazán öröm volt olvasni és még nem is említettem a humorát! Aztán itt vannak a gádorosiak: Irén családja: az anyja, a keresztapja és az öccse, ill. Oszoly, a patikus, az egyetlen, akinek Franci panaszkodhat, ám ő is csak nevet rajta.

Igen, Francika mafla, mulya, gyáva, egy igazi balek, de én már szinte az első pillanattól imádtam, amikor felbukkant a filmben, majd a novellában. Persze, ha a való életben találkoznék egy Francikával, biztosan a falra másznék tőle, de Babits egy olyan szereplőt alkotott, akit - szerintem - nem lehet nem szeretni. És éppen a maflasága miatt. De talán azért is szerettem ennyire, mert Tahi Tóth László annyira zseniális volt Francikaként, hogy ha csak eszembe jutott olvasás közben, mosolyognom kellett.

Szegény Franci, akit behálózott Ilka néni és Irén. Hamarosan új életet kezdesz egy szinte ismeretlen nővel, aki az új életed minden részletét megtervezte már. De vajon van-e visszaút?
Erre a kérdésre rögtön a novella (a MEK is így említi) elején választ kapunk, de mindenképpen érdemes megismerni az odáig vezető eseményeket is. Babits novellája gyönyörűen megírt, humoros, nagyszerű olvasmány ma is. Vétek lenne kihagyni. Utána pedig érdemes megnézni a már említett filmet, ami egy remek adaptáció lett olyan színészekkel, mint például az Ilka nénit játszó Tolnay Klári.

Az influenza akkortájt jött divatba, az orvosok csupa bacillussal fenyegetőztek. De Franci világnézete a lovagiasság alapján állott, mely hölgyek jelenlétében halálmegvető bátorságot ír elő.

Az általam olvasott kötetben még néhány novella is helyet kapott, melyekről a későbbiekben szeretnék írni.

Szomorú, hogy ma már csak antikváriumokban szerezhető be, de legalább olcsón hozzájuthat az ember lánya egy-egy ilyen gyöngyszemhez.

Babits Mihály: Hatholdas rózsakert
Sorozat: Kiskönyvtár
253 oldal (ebből kb. 75 oldal a novella)
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973
A novella a MEK-ban

A napokban jutott eszembe Seneca Erkölcsi levelek c. gyűjteménye, melynek nem egy gondolata ma is figyelemre méltó, sőt megfontolandó:

Kérded, mi az, amit különösképpen el kellene kerülnöd. A tömeg. Még nem bízhatod magad rá veszélytelenül. Én legalábbis beismerem esendőségemet: sohasem azzal a jellemmel térek haza, amellyel otthonról elindultam. Valami felkavarodik abban, amit már rendbe szedtem, valami visszalopakodik abból, amitől elfutottam. Úgy vagyunk mi is, ha lelkünk hosszadalmas bajából felépül, mint a betegek, akiket annyira megviselt a hosszas gyengélkedés, hogy sehova sem lehet őket ártalom nélkül kivinni. A nagy tömegben forgolódni káros - tudtunkon kívül egytől egyig mindenki kedvet csinál valamilyen vétekhez, megbélyegez vele vagy ránk akasztja. Kétségtelen: minél nagyobb csődületbe keveredünk, annál nagyobb ez a veszély. (...)

Hát még azt sem értitek, hogy a rossz példa visszaüt azokra, akik szolgáltatják? Adjatok hálát a halhatatlan isteneknek, hogy olyannak tanítjátok a kegyetlenséget, aki nem tudja megtanulni. El kell vonni a tömegtől a gyönge, a jóra még nemigen szilárd lelket: könnyen csapódik a többséghez. Sókratést, Catót és Laeliust is kivetkőztethette volna erkölcseiből egy hozzájuk nem hasonló sokaság: annál kevésbé képes közülünk, akik igencsak munkálkodunk még szellemünkön, bárki is állani a nagy haddal ránk zúduló bűnök rohamát. A dőzsölés vagy kapzsiság egyetlen példája sok rosszat szül: házad élvhajhász barátja fokozatosan erőtlenné tesz és elpuhít, a gazdag szomszéd felkelti benned a sóvárgást, a rosszindulatú pajtás mindent - legyen akármilyen hófehér és egyöntetű - bever a maga ragyájával; mit gondolsz, mi lesz azokból az erkölcsökből, amelyek ellen az egész világ támadást intéz?
(...)
De hogy ma ne csak magamnak tartsam meg, amit tanultam, közlöm veled, milyen három, körülbelül azonos értelmű mondásra leltem; az egyikkel ez a levél adósságot törleszt, a másik kettőt fogadd előlegül. Démokritos mondja: "Nekem egy ember annyi, mint az egész nép, és a nép annyi, mint egy ember." Jól felelt az is, akárki volt - kétes ugyanis a szerző személye -, mikor megkérdezték tőle, miért tűz ki célul akkora buzgalommal egy olyan művészetet, amely csak a legkevesebbekhez jut el: "Elég nekem a kevés, elég az egy is, elég, ha senki sincs." Remek a harmadik mondás is, amit Epikuros egyik, tanaikat valló társának írt: "Ezt pedig nem sokaknak, hanem neked; mert elég nagy közönség vagyunk mi egymásnak." Ezt szívleld meg, Luciliusom, hogy megvethesd a többek helyesléséből fakadó gyönyörűséget. Sokan dicsérnek téged. Talán bizony volna miért tetszeni magadnak, ha csupán az vagy, akit sokan megértenek? Értékeid befelé tekintsenek.

VII. levél

In: A lélek békéje
PopulArt füzetek 19.
66 oldal
Interpopulart Könyvkiadó, 1993

Szabó Magda 1966-ban töltött hat hetet férjével, Szobotka Tiborral Görögországban, melyek emlékeit és élményeit rögzítette a fülszöveg szerinti legnépszerűbb művében.

Mai fejjel talán nem is gondolnánk, hogy annak idején bár a vízumot könnyen megszerezhette a Hellászba készülő honfitársunk, ám a szállásfoglalás és az étkezések már problémát jelentettek. De ne feledjük, még javában benne voltunk a szocializmusban és akkoriban kész csoda volt, ha egy-egy magyar eljuthatott egy nem szocialista országba. Micsoda élmény lehetett mindez Szabó Magda számára, aki az antik világ bűvöletében nőtt fel! Maga lesz a paradicsom ez a hat hét! - gondolta, de ekkor még nem számolt azzal, hogy az istenek ma is egykori lakhelyükön járnak.

"Hellász az istenek földje - éneklik a Szirének -, mindig vágytál látni, évtizedekig a remény minden szikrája nélkül, nem csak a görög klasszikusokból, saját nemzeted költőitől tanultad róla az első fogalmakat."

Pedig a készülődést számomra nagyon is szimpatikusan és követendő módon kezdte: beszerzett egy görög úti szótárt és megtanult néhány szót és kifejezést, és nem úgy vágott neki az útnak, hogy úgyis beszélnek angolul, németül és franciául, biztosan nem lesz gond a kommunikációval. És milyen jól jött néha az a néhány szó! Ezt külön azért is emelem ki - mert természetesen tisztelet a kivételnek! -, mert hány honfitársunk vág neki mai nap is egy-egy külföldi útnak nulla, vagy azzal szinte egyenértékű (értsd: köszön és tud venni egy kólát meg egy fagyit) nyelvtudással.

Szabó Magda lelkesen és várakozással teli vág neki az útnak, ám már az első szállás megtalálása sem olyan egyszerű feladat, és ekkor még nem is sejtik, mi mindent rejthet egy-egy szekrény...

De térjünk inkább át a helyszínre! Az írónőék Athénban az Akropolisz felkeresése után részt vettek egy színházi előadáson, a továbbiakban ellátogattak Korinthoszba, Mükénébe, Epidauroszba, Delphibe, Rhodoszra és számos más helyet is meglátogattak. Barátokra tettek szert, Szabó Magda gondjaiba vett egy kutyát (nem is ő lett volna, ha nem így tett volna), utolérte az isteni bosszú és számtalan momentum felidéződött benne egykori tanulmányaiból. Megtudjuk, milyen az, ha az idegenvezetőnk is legalább olyan, ha nem lelkesebb, mint mi vagyunk és abból is kapunk példát, ha az idegenvezető egyáltalán nem mutat érdeklődést a sokadjára látott romok iránt, holott a turista kíváncsi, ezeregy kérdése lenne, elvégre ő most és -talán - utoljára jár ott először.

A Zeusz küszöbén nemcsak útleírás, visszaemlékezés, események és helyszínek felsorolása, hanem igazi kulturális csemege is: számos irodalmi és mitológiai utalással találkozunk, és Szabó Magda lelkesedése az isteni bosszú és a hőség okozta kellemetlenségek ellenére is ránk is átragad és lelki szemeink előtt már látjuk is magunkat, ahogy az Akropolisz lépcsőin kaptatunk felfelé. Majd felébredünk és megállapítjuk, hogy a bakancslistánk újabb úti céllal gyarapodott. Végigjárjuk az írónőék útvonalát és a csomagunkból nem maradhat ki egy görög úti szótár (bár a regényből egy-két szót én is megtanultam már, de ez még nagyon kevés) és a Zeusz küszöbén sem.
Nem izgalmasabb egy ilyen utazás, mint ha csak a tengerben áztatnánk egész idő alatt magunkat?

Borzasztó furcsa érzés látni a felfelé masírozó és az aláereszkedő kettős hangyasort, magunkat is közöttük, s azt érezni, hogy halandók vagyunk, elmúlunk, de a hely, ahol járunk, örök, az is, hogy tulajdonképpen nem is fontos, kik vagyunk; mióta az Akropolisz áll, mindig mentek rajta emberek, mindig is fognak menni, míg csak világunkat el nem pusztítja egy kozmikus katasztrófa, és voltaképpen mindegy is, ki hág ezeken a lépcsőkön magasra, csak mindig menjen valaki, csak sose vesszen ki az emberekből a szépség utáni szomjúság.

Szabó Magda: Zeusz küszöbén
294 oldal
Európa Kiadó, 2006
2200 Ft