"Valóságos kincs egy ilyen kis tengerimalac"

Egy olyan esős napon, mint a mai, az egyik legjobb dolog meghallgatni egy újabb Mazsola-hangoskönyvet, és közben könyvjelzőt varrni.

Rögtön az első történetben, mely a Vigyük haza címet kapta, egy esős napon találkozunk régi ismerőseinkkel, akikhez megérkezik Varjú bácsi, aki a Futrinka utcai fantasztikus madárijesztő-kiállításról mesél. Nem is gondoltuk volna, hogy a madárijesztőknél is létezik divat, most éppen a csörgő konzervdobozok divatosak, melyekről hallva Mazsola rögtön kérlelni kezdi Manócskát, hogy most azonnal oda kell menniük! Manócska végül rááll a dologra. A buszmegállóul szolgáló gomba alatt állva különös hang üti meg a fülüket: egy kis tengerimalac sírása, aki kiesett a kosárból.
Mazsola megsajnálja a kis jószágot, ezért könyörögni kezd Manócskának, hogy vigyék haza, hiszen így állandó játszótársa lehet. Manócska pedig beadja a derekát, és a kiállítás helyett hazamennek a tökházba.

Csakhogy Tádé még kicsi, akinek sok alvásra van szüksége, így Mazsola nem játszhat minden percben vele. Sőt, Mazsola szerint Tádé csak és kizárólag az övé, így nem tűri, hogy Egérke a mi Tádénknak nevezze. Mit képzel ez az Egérke?
A tökház élete is Tádé körül forog, amit Mazsola nehezen visel, és féltékeny az új jövevényre. Éppen ezért mindent elkövet, hogy Manócska őt is úgy kezelje, mint az apróságot, de mellette a saját módján nevelni is kezdni Tádét, ami nem mindig célravezető.

– Kinek az ötlete volt elpocsékolni ezt a sok finom spárgatököt?
Tádé Mazsolára nézett. Mazsola sűrű pislogással igyekezett eszébe juttatni azt, amit előre megbeszéltek. Csodák csodája, sikerült is.
– Tádé ötlete volt – szólalt meg a kis tengerimalac szelíden.
Manócska értetlenül nézett rá.
– A tiéd? De hogyan jutott ilyesmi az eszedbe?
– Sehogyan – felelte Tádé, kis fekete gombszemét Manócskára függesztve. – Mazsola mondta.

Szerencsére ilyenkor Manócska mindig következetes a "gyermekeivel", és segít nekik levonni a megfelelő tanulságot az esetből. De arra is van példa, hogy Mazsolának már egyedül is sikerül ez, mint a Hol kicsi, hol nagy c. mesében, melyben egyikük sem hajlandó diót darálni a pitébe, ezért Manócska figyelmezteti őket, mi vár rájuk ezért.

– Azt mondtad, nem haragtartó – törte meg a csendet végül is Tádé. Mazsola vállat vont.
– Hiszen nem is. Vagy te haragosnak láttad?
– Nem… – Tádé csöndesen ingatta a fejét. – Inkább…olyan…vidámnak!
– Mert ő nem a haragot tartja – sóhajtott Mazsola –, hanem a szavát. De azt nagyon.

A hangoskönyvben található mind a nyolc mese tanulságos és nagyon szórakoztató felnőttként hallgatva is. A célcsoport pedig ismét sokat tanulhat Mazsolától, különösen azok a gyerekek, akik hozzá hasonlóan kistestvért kaptak.
Mazsola megunhatatlan, az egyetlen bajom, hogy ezzel is el is fogytak a hangoskönyvek és a könyvek is.
Remélem, a mai számítógéppel készült animációs mesék világában sok gyerek azért a tökház lakóival is megismerkedik.

Für Anikó most is zseniális, a kedvencem még mindig, amikor Mazsolát szólaltatja meg: