Könyvörömök
  • Főoldal
  • A blogról
  • Ismerd meg az Enneagram 4 típust!
  • Versek A-tól Z-ig
  • Verslelőhelyek
Gabriela Mistral: A felhőkhöz
Fordította: Képes Géza

Páraterhes felhők,
fátyol-könnyedek,
vigyétek a lelkem
kék csúcsok felett -

Távol otthonomtól
szálljak szabadon,
hogy e falak súlya
ne nyomjon agyon.

Futó felhők, szálljunk
tengerár felett,
hadd hallgassam, hogy zúg
a zöld förgeteg -
hadd tanuljak tőle
bátor éneket!

Felhők és virágok,
adjátok elő,
akit elvitt tőlem
a tolvaj idő!
Mint fű, fonnyadok,
ha nincs velem ő.

De ha elszállnátok,
vándor fellegek,
öntsetek arcomra
hűs permeteget:
kiszikkad a szívem,
jaj, szomjan veszek!




Vers
Éppen a rendelésem készültem véglegesíteni, amikor az antikvár részre kattintva felbukkant ez a kötet. Mondanom sem kell, hogy azonnal felkeltette az érdeklődésem, és utánanéztem, mit takar, majd a virtuális kosaramba került.
A meglepetés csupán akkor ért, amikor kibontottam a dobozt, és két nagyalakú könyvet találtam benne. (A könyvek leírásánál nem szerepeltek a méreteik.) De amint belelapoztam, láttam, hogy normál betűméretűek a szonettek, és biztos voltam benne, hogy az elkövetkező hetekben nem egy új verset és költő nevét jegyzem meg magamnak.

Somlyó György válogatásában igazi időutazást tehetünk a szonett világába. A költőket a születési századuk alapján csoportosította, így kiindulási pontunk a XII. századi Itália és Jacopo da Lentino szonettjei, majd elérkezünk a XX. századba, egészen pontosan az 1945 előtt született költőkhöz, és Várady Szabolcs szonettjét olvashatjuk ezredikként. Az utolsót, az 1001.-et Somlyó György - és ezt igazán nem vethetjük a szemére - saját magának tartotta fenn.

Ez az antológia egy igazi kincsesládika. A nyolc évszázadot felölő utazásunk során 44 nemzetiségű (ha jól számoltam, és ebben benne van a héber nyelvű olasz és a katalán is) költő szonettjeiből olvashatunk válogatást. Közismert tény, hogy a szonett mint versforma Itáliában született, de talán sokan eddig azt hittük, Dante és Petrarca alkalmazta elsőként. Pedig nem. És ahogy ez lenni szokott, folyamatosan teret hódított más európai országokban (elsőként Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban és Angliában), később pedig az amerikai kontinensen is.

Meglepő, hogy nálunk csak a XVIII. században jelent meg, és - ahogyan Somlyó György is írja a Kísérő és köszönő szavakban - a közhiedelemmel ellentétben nem Kazinczy Ferenc tollából született meg az első magyar nyelvű szonett, hanem Faludi Ferencéből.

A kötetben szereplő költők versei az adott költő munkásságának súlyában kerültek be, tehát az ismertebb és nagyobb hatású költőktől (pl. Dante, Petrarca, Luís de Camões, Edmund Spencer, Charles Baudelaire, Rainer Maria Rilke) több verset olvashatunk, míg másoktól csak egyet-kettőt. És ahogyan lenni szokott egy antológiában, ez is szubjektív, hiszen nincs tökéletes antológia a szerkesztő szerint sem, mégis azt gondolom, hogy egy nagyszerű válogatást készített.

A szonettek témái is sokfélék, így mindenki megtalálhatja a neki leginkább tetszőt. Akadnak köztük szerelmesek, metafizikusak, vallási vagy politikai témájúak, de nem maradtak ki az erotikus szonettek sem.
Mindenképpen dicséret illeti azt a számos műfordítót, akiknek köszönhetően magyar nyelven is olvashatjuk őket, mégpedig nagyszerű fordításban. Kosztolányinál olvastam, hogy versfordításnál a fordító nem tud 100%-os fordítást visszaadni, de úgy gondolom, emiatt egyikünk sem panaszkodhat rájuk.


Lope Félix de Vega Carpio: Szonett a szonettről
Fordította: Kosztolányi Dezső

A kedvesem szonettet kért ma. Gond dúl
Lelkemben és szorongva kezdem én.
Tizennégy sorból áll a költemény,
A három első itt szökell bolondul.

Féltem, hogy nem lesz rím, mely visszakondul,
És itt vagyok az új sor közepén,
Csak futna le a Négyes könnyedén
Nem főne a fejem a Hármasoktul.

Aztán a költő a Hármasba lép,
És sikerült, úgy látszik, a merész tett,
Mert már e sorral zárul is a kép.

A második versszak rímelni késztet,
Tizenhárom a sor. Mindegyik ép.
Most meg tizennégy. Versem íme kész lett.



Már a XX. század vége felé tartottam, amikor eszembe jutott, hogy a tartalomjegyzékben szereplő adatokat frissítsem (a költők neve és nemzetisége mellett a születési és a halálozási évük is szerepel), hiszen az 1991 óta eltelt idő alatt már többen nincsenek közöttük. És ekkor meglepődtem: tudom, hogy 1991-ben még nem volt internet (legalábbis Magyarországon), de több költő neve mellett sem szerepelt a második évszám, holott többen már a kötet megjelenése előtt elhunytak. Nos, erre is választ kaptam végül: Somlyó György ezt a korabeli külföldi kézikönyvek hiányával magyarázza. Ez ma már furcsán hangzik, de általános, sőt még középiskolás koromban is könyvekből kutakodtunk, nem pedig az internetről - mivel nem volt.


Természetesen most is kéznél voltak az oldaljelölőim, és végül háromféle színnel is sikerült kidekorálni a lapokat, ami egyben azt is jelenti, hogy ennyi számomra kedves szonettre bukkantam, amelyek közül már egy-kettő helyet is kapott egy-egy hétfőn (némelyik már évekkel ezelőtt), és fokozatosan a többiek is sorra kerülnek. Ráadásul az eddigi versek közül is többen megkapták végre a hiányzó szonett címkéjüket.



Remélem, senki sem haragszik meg rám, amiért nem emelem ki a számomra fontossá vált költőket, hiszen előbb-utóbb úgyis találkozhat velük. De hogy addig se maradjunk szonett nélkül, Lope de Vega és Borges egy-egy költeményét választottam ízelítőül.


Jorge Luis Borges: Ők nem te vagy
Fordította: Somlyó György

Nem vált meg téged, amit mások írtak,
akikhez rettegésedben fohászkodsz,
ők nem te vagy, mély labirintusához
láncolva saját bolyongásaidnak.
Nem válthat meg Jézus haláltusája,
se Szókratészé, se a rendületlen
arany Szidhartha, ama régi kertben
napnyugtakor a halálára várva.
Porrá lesz az az írás, amelyen
most dolgozol, porrá lesz ajkadon
a szó is. Hádészben nincs irgalom,
és Isten éjszakája véghetetlen.
Anyagod az idő, a szakadatlan.
Az vagy, ami ő, minden pillanatban.



Most kiderült, hogy ez az 1001 dolog is magyar találmány, de nekem sokkal szimpatikusabb, hogy nem azt olvasom utána: amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz. Tehát senki sem kényszerít olvasóként arra, hogy ezt mindenképpen el kell olvasni. Hanem mi dönthetünk. Ám a hozzám hasonló versimádóknak vétek lenne kihagyni. De azoknak is csak ajánlani tudom, akik eddig esetleg ódzkodtak a versektől, mert egy-egy tizennégy soros költeményt nem tart sokáig elolvasni, és ki tudja, talán kedvencekre is bukkannak majd közöttük.
Azt már meg sem kell említenem, hogy ma már sajnos egy kiadónak sem biztos, hogy megérné újra megjelentetni.


Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
1001 szonett a világirodalomból
Fordította: András László, Áprily Lajos, Ágh István, Babits Mihály, Baka István, Bárány László, Bárdos László, Bede Anna, Berczeli A. Károly, Csoóri Sándor, Csorba Győző, Csordás Gábor, Csuday Csaba, Csuka Zoltán, Darázs Endre, Devecseri Gábor, Dudás Kálmán, Dsida Jenő, Eörsi István, Faludy György, Farkas Károly, Fábián László, Ferencz Győző, Fodor András, Franyó Zoltán, Garai Gábor, Gáldi László, Gáspár Endre, Görgey Gábor, Gulyás Pál, Hajnal Gábor, Hárs Ernő, Hegyi György, Illyés Gyula, Imecs Béla, Jánosy István, Jánosházy György, Jékely Zoltán, Juhász Géza, Kalász Márton, Kardos László, Kálnoky László, Károlyi Amy, Kecskeméti György, Kerényi Grácia, Képes Géza, Kiss Zsuzsa, Kodolányi Gyula, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Kovács István, Kukorelly Endre, Kurdi Imre, Lator László, Lothár László, Majtényi Zoltán, Márton László, Mészöly Dezső, Molnár Imre, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Oláh Gábor, Orbán Ottó, Parancs János, Pákozdy Ferenc, Petőcz András, Petri György, Pór Judit, Rab Zsuzsa, Radnóti Miklós, Raics István, Rakovszky Zsuzsa, Rába György, Rácz Olivér, Réz Ádám, Rónai Miklós András, Rónay György, Rózsa Endre, Sárközi György, Somlyó György, Szabó Kálmán, Szabó Lőrinc, Szabó Magda, Szedő Dénes, Szegzárdy-Csengery József, Szemlér Ferenc, Szilágyi Domokos, Szokolay Károly, Szőnyi Ferenc, Takács Zsuzsa, Takáts Gyula, Tamkó Sirató Károly, Tandori Dezső, Tarbay Ede, Tábor Eszter, Tellér Gyula, Timár György, Tornai József, Tótfalusi István, Tóth Árpád, Vajda Endre, Vargha Gyula, Vas István, Várady Szabolcs, Veress Zoltán, Végh György, Vidor Miklós, Viola József, Weöres Sándor, Zoltán Vilmos
722 oldal
Orfeusz Könyvek, 1991
Antikváriumokban beszerezhető, a saját példányom eredetileg 1000 Ft volt, de törzsvásárlói kedvezménnyel 930 Ft-ot fizettem érte. Így egy szonett kevesebb, mint egy forintba került.
Amikor augusztusban megláttam, hogy Javier Marías új regénye, a Berta Isla szeptember elején jelenik meg, rögtön tudtam, hogy ezt nekem feltétlenül meg kell vennem, hiszen hozzánk ki tudja, mikor jut el? Így már csak azt kellett megvárnom, hogy az ára számomra is elfogadható legyen. (A Bookdepositoryról rendeltem, ahol naponta változott az ára.) Bár a magyar könyvárakhoz képest így is borsos volt, de biztos voltam benne, hogy nem veszek zsákbamacskát. Az pedig igazán mellékes, hogy nem születtem spanyol anyanyelvűnek, ezért a szokásos oldaljelölő ragacsok mellett a spanyol-magyar szótárra is szükségem lesz az olvasáshoz. Bár azzal is tisztában voltam, hogy - sajnos - a szótár 54 000 címszavas szóanyaga is kevés lesz, hiszen az elmúlt két évben nem egy szóval gyarapítottam, így tollal és papírral is felszerelkeztem.



A regény a jelenből indul és néhány sorral később egy visszaemlékezésbe fordul, melyet az első részekben egy harmadik személyű narrátor elbeszélésében ismerünk meg, majd az ő szerepét veszi át a későbbiekben Berta.

Berta Isla és Tomás Nevinson iskoláskoruk óta ismerik egymást, és a középiskola óta alkotnak egy párt. Tom kétnyelvű - anyai részről spanyol, apai részről angol -, így az egyetemi tanulmányait Oxfordban végzi, míg Berta Madridban marad. Tomnak különleges tehetsége van a nyelvekhez, nemcsak több nyelven beszél, hanem azonnal képes utánozni bármilyen dialektust vagy akcentust is.

Nagyon fiatalon össze is házasodnak, Tom pedig a brit nagykövetségen kap munkát. Emiatt több alkalommal is Londonba kell utaznia, és Berta felfigyel rá, hogy ezek előtt az utazások előtt a férje meglehetősen nyugtalan, és a hazatérése után sem azt a Tomást kapja vissza, akit annak idején megismert.

Vajon mi állhat emögött? Mi történik Tommal az útjai során? Miért változott meg ennyire? Mintha nem is ő lenne. Ezek a kérdések foglalkoztatják az asszonyt, de választ rájuk a férjétől csak részben kap.


A regény kicsivel több, mint huszonöt évet (1969-1995) felölelő cselekménye során pedig Berta nem egyszer teszi fel magának a kérdéseit, az aktuális - ma már történelmi - eseményekhez kapcsolódóan feltételezésekbe bocsátkozik, miközben vár, mert Tomot ismét elszólította a kötelesség. De hogy hová, azt sohasem tudhatja meg. Berta pedig - miközben természetesen éli tovább a saját életét - vár, hol rövidebb, hol hosszabb ideig. Vár, és reménykedik, hogy egy nap hírt kap a férjéről vagy újra visszatér hozzá.

Talán ez nem hangzik túlságosan izgalmasan, de aki olvasott már Marías-regényt (és tetszett is neki), tudja, hogy már az első oldalaktól olyan hipnotikus erővel képes a lapokhoz szegezni, hogy onnantól nem akaródzik letenni.

Amikor pedig Tom T. S. Eliot Négy Kvartettjének Little Gidding c. részéből idézett spanyolul, véglegesen eldőlt, hogy ezt a regényt (is) szeretni fogom. Ráadásul a szereplők párbeszédeiben, illetve monológjaiban felbukkanó irodalmi művek közül éppen ez lesz az egyik legfontosabb.

Ahogy haladtam vele, folyamatosan azt éreztem, hogy ez egyre izgalmasabb lesz, és miután egyik este becsuktam, én is azon gondolkodtam, mint Berta: Mi járhat Tomás Nevinson fejében?, pedig akkor már többet tudtam róla, mint a felesége.

Később természetesen mindenre választ kaptam, és a vége felé Marías egy csavart is tartogatott. Már éppen közeledtem e felé, amikor hirtelen bevillant, hogy: Csak nem az lesz, hogy...? De ezt már csak másnap tudtam meg, ám amíg nem vettem újra a kezembe a könyvet, azon járt az eszem, hogy: Na ne már! De miért? És igen, igazam lett! Meglátszik a spanyol thrillerek és sorozatok hatása. És ez csak még kíváncsibbá tett.

Amikor pedig az utolsó részhez értem, olyan furcsa érzésem volt. Furcsa volt, hogy még néhány oldal, és vége. De - ahogyan korábban is - most sem tudtam még az utolsó sorok után sem elszakadni a regénytől, még mindig a hatása alatt voltam. És ez az érzés, ez a hatás még hetek múlva is megmarad, ugyanúgy vissza tudom idézni, mint amikor olvastam.


A Berta Isla központi témája a várakozás, a hűség, a megtévesztés, a tettetés, és ami számomra a legfontosabb lett: a választás, a döntés. Tomás Nevinson annak idején hozott egy döntést, amely az egész életét meghatározza, sőt a családjáét is. Vajon ezeket a döntéseket mi hozzuk, vagy a sorsunk eldőlt? Szerintem ez egy nagyon elgondolkodtató kérdés. De a másik - ismét - fontos dologról sem feledkezhetem meg: a titkokról. Mert mindannyiunknak vannak titkai, akár kisebbek, akár nagyobbak. Olyan dolgok, amikről nem beszélünk, vagy talán nem is beszélhetünk. De mi van akkor, ha az, akivel együtt élünk, akinek ismerjük minden rezdülését, titkolózik előttünk?


Valóban nem vettem zsákbamacskát, hanem ismét egy nagyon elgondolkodtató Javier Marías-regényt, amely - a szókincsbeli hiányosságaim ellenére is azonnal magával ragadott, sodort magával a szöveg - ha sido un gran placer leerla en original - como se dicen en español.


A spanyol kiadásról: nem néztem meg a könyv méreteit, így kicsit meglepett, hogy a magyar könyvekhez képest nagyobb (látszik, hogy még a szótáram is kisebb nála). Puhafedeles, de szép fényes a borítója és belül füles, ráadásul ha kicsit fordítottam rajta, látszott, hogy nem spóroltak a ragasztással a kötés során, és a gerince sem tört be sehol, mire a végére értem. Ezenkívül környezetbarát papírra is nyomtatták.
Idézetet nem hoztam most, de az első része itt elolvasható. (A link már nem működik, ezért töröltem, ne keresd.)
Azért remélem, hogy a Bookdepositoryn a Berta Island es solo una broma, és az eredeti címmel fog megjelenni decemberben az USA-ban is.

Frissítés: megtudtam, hogy magyarul 2019-ben fog megjelenni.


Javier Marías: Berta Isla
552 oldal
Alfaguara, 2017
21, 90 €
Emily Dickinson: A lélek legfőbb perce... (306)
Fordította: Károlyi Amy

A lélek legfőbb perce
Az övé - egyedül -
Mikor barát és minden
A semmibe merül -

Vagy ő lép oly magasra,
A csúcsra távozó,
Nem látja földi szem,
Csak a Mindenható.

E földi nem-lét ritka,
De oly igaz lehet,
Akár a jelenés, a
Légnek alávetett,

A választott kevésnek
Tárt örökkévaló,
A kolosszális lényeg,
A nem romolható.





Vers
Kép
Régóta Kosztolányi-rajongó vagyok, és a rajongásom azokban a hetekben, míg a Nyelv és lélek c. kötetet olvastam, csak még inkább fokozódott. Bár nem mindenben értek vele egyet, de azt hiszem, így van ez jól.




A kötetben Kosztolányi Dezső a magyar és idegen nyelvekkel, irodalommal, színházzal, fordítással, írással és olvasással kapcsolatos írásait olvashatjuk. Szó esik bennük - többek között - az anyanyelv ápolásáról és rombolásáról, az idegen szavak befurakodásáról, nyelvtanulásról, nyelvújításról, a korabeli színházi életről, a magyar és a világirodalom számos alakjáról, az író munkájáról (műhelytitkokról), egy szóval mindenről, amit Kosztolányi akkoriban látott és tapasztalt.

Minthogy én is imádom az idegen nyelveket, az irodalmat, és fontosnak tartom, hogy az anyanyelvünket is alázattal és úgy használjuk, ahogy megérdemli, így nem nehéz elképzelni, milyen kíváncsian nyitottam ki minden alkalommal a könyvet és vártam a csodákat. És a csodák minden alkalommal meg is érkeztek.


Olvasás közben pedig nem egyszer eszembe jutott, hogy ma is szükség lenne egy Kosztolányira, aki nyelvtanulásra, olvasásra, gondolkodásra és mindenekelőtt az anyanyelvünk helyes használatára buzdít.

Mivel magam is elboldogulok egy-két idegen nyelven, imádtam a nyelvtanulásról szóló írásait, és egy kicsit neki is szerepe van abban, hogy a portugál nyelvvel ismerkedem mostanában. Már kedvenc szavam is van.  Abban is teljesen egyetértek vele, hogy egy idegen nyelvet önmagáért érdemes tanulni és nem egy jövőbeli haszon kedvéért vagy reményében, illetve a nyelvtanulást sosem lehet abbahagyni, nem mondhatjuk, hogy már annyira ismerjük az adott idegen nyelvet, hogy nincs több tanulnivaló.
Azért megjegyezném, hogy spanyolul a beteg vagyok nem soy enfermo, hanem estoy enfermo, mivel egy állapotról beszélünk.

A nyelv maga a végtelenség. Minél tovább foglalkozom vele, annál inkább látom, hogy sohase lehet a végére érni. Csak vérünk érzi. Értelmünk mindig elámul, ha elemezzük és tudatosítjuk azt, amit vérünk érez. De ez az ámulat számomra az élet egyik legnagyobb gyönyörűsége. 


Jót derültem A lélek beszéde 4. részén, amely az Egy aggódó írótárs címet viseli, aki arról panaszkodik, hogy szegény külföldi turista hogyan boldogulhatna Budapesten, ha a vendéglő és a patika is magyarul van kiírva?

   - Furcsállom, hogy most, mikor majdnem egy évszázad után ismét szót merünk emelni nyelvünk védelmére, egyesek nem ezt az elhagyott, hamupipőke sorban sínylődő árvát sajnálják meg, hanem a szegény külföldieket, akik dollárokkal bélelt pénztárcával huszonnégy vagy negyvennyolc óráig időznek közöttünk. Mindenesetre sietek eloszlatni írótársam aggodalmát, hogy szíve meg ne repedjen a szerencsétlen, jobb sorsot érdemlő külföldiek szenvedése miatt. Nem tudom, hogy akikre céloz, nem a képzelet koholmányai-e. Azt sem tudom, hogy amennyiben csakugyan hús-vér emberek, megtették-e ezt a panaszt, mert olyan bárgyú, hogy szinte hihetetlennek tetszik. Lehetséges azonban, hogy így volt. Végre az emberiség kilencven százaléka javíthatatlan tökfilkó. (...) Ezek a külföldiek jogtalanul estek kétségbe és háborodtak föl. Mi is külföldiek vagyunk, mihelyt elhagyjuk határainkat. De még sohase vettük zokon, hogy például Dániában dánok a cégtáblák, és Lettországban lettek a fölírások. Mindezt természetesnek tartottuk. Amit nem értetünk meg ott, igyekeztünk megérteni. Ha nem sikerült, akkor se forgott veszedelemben se kényelmünk, se nyugalmunk, se testi épségünk. Bármily vad, idegen nyelvgyűrű vett is körül bennünket, még nem fordult elő, hogy egy patikában kértünk volna pecsenyét és egy vendéglőben bajuszpedrőt. A mai városok berendezése - Pekingben, Chicagóban és Budapesten egyaránt - oly szemléletes, oly érzékletesen képszerű, hogy egy patikát lehetetlen egy vendéglővel összetéveszteni. 



A másik kedvencem (természetesen a sok között) a Költő és politika lett, amelyben kitér az egy-egy írótól, költőtől kiragadott sorokra, melyeket előszeretettel használnak nemcsak a politikusok, de a különböző szervezetek is, és ha ezeket a kiragadott gondolatokat az eredeti szövegkörnyezetükben olvassuk, kiderül, hogy még véletlenül sem azzal a céllal kerültek papírra, ahogyan azt a hivatkozók bőszen hirdetik. Példa erre az a hangverseny, ahol a halotthamvasztás népszerűsítése érdekében egy ismert színész (nem derül ki, ki volt) Reviczky Gyula egyik költeményét adta elő...


De itt a helyük a versekkel és a prózával foglalkozó részeknek is. Milyen jó is volt olvasni, amikor azt írja, hogy a verseket önmagukért olvassuk és nem kell azon agyalnunk közben: Mit gondolt a költő mialatt papírra vetette ezeket a sorokat? Ezért nincs nálam hétfőnként verselemzés sem, mert azt gondolom, mindenkinek mást adhat egy-egy vers.
A vers mindannyiunk anyanyelve. 

A prózáról pedig így gondolkodik:
   Ezért tartom helytelennek azt az álláspontot, mely szerint az írót külső élettörténete után kell megítélnünk. Melyik az a biográfus, ki engem kielégít? Ki mutat rá a szenvedések s az ihlet kútforrására? Hányszor volt egy remekműnek a sugallója egy kis fejfájás, egy kis pénzzavar? Ki tudja az élet ily aprócseprőségeit felhajhászni? Senki, senki. Ideje tehát, hogy felhagyjunk a régi, lomtárba való szólásmódokkal, s ha az íróról van szó, ne sandítsunk az irodalomtörténetekbe, hanem tisztán írásaira szögezzük szemünket. Ne azt kérdezzük, hogy élt az író, mikor dolgozott, hanem arra feleljünk, jó-e a könyv vagy nem.

Imádtam a műhelytitkairól olvasni, a regényeinek keletkezéséről (az az Édes Anna-dolog sem úgy van, ahogy annak idején a középiskolában tanították) és egy-egy versfordítás születéséről. Érdekes, hogy Kosztolányi azt javasolja, ha betegek vagyunk, olvassunk verseket, mivel rövid terjedelműek, nem kell megjegyeznünk közben a szereplők neveit és éppen ezért nem igényelnek akkora odafigyelést, mint  a prózai művek.


Egyetértek vele abban is, hogy az iskolában hasznos lenne megtanítani a gyerekekkel a törlést. Elég, ha csak magamra gondolok egy-egy bejegyzés megírásakor, hiszen én is többször átnézem, csiszolgatom, javítom, és nem egyszer törlök is belőlük, sőt van, hogy itt-ott átírom.
És ha már iskola és oktatás, arról sem szabad megfeledkeznünk, milyen fontos, hogy a gyerekekkel megszerettessék az olvasást:
A gyermeknek olvasnia kell. Nem sokat kell olvasnia. Jót kell olvasnia. Az ilyen olvasmány táplál. De az az olvasmány, mely csak kötelesség, butít. Kezébe kell adni a gyermeknek az iskolában az eleven, lélegző remekműveket, nem félig, hanem egészen, s módját kell találni annak, hogy kifejezhesse nemtetszését még a legnagyobb lángelmékkel szemben is. A kötelező tetszés megöli az ízlést. Neveljük gyermekeinket szabadságra, vitatkozzunk velük, neveljük őket, ha kell, még neveletlenségre is. Ne afféle irodalmi szajkók legyenek, akik betéve tudják, amit úgysem érdemes tudni, hogy egy költő melyik évben, hónapban és napon született, ki volt az anyai és apai nagybátyja. Az iskolai irodalmi oktatás egyetlen feladata az, hogy olvasókat neveljen. 

Kosztolányi nem egyszer vitába keveredett az írásaiban (általában ő reagál egy-egy újságcikkre, értekezésre), és nagyon szimpatikus volt, hogy ezeket olvasva nem azt éreztem, hogy meg akarja alázni a másik felet, hogy jól meg akarja mondani neki a magáét (ahogyan ez mostanában divat), hanem a saját érveit hozza és támasztja alá.


Ezúton szeretnék gratulálni az Osiris Kiadó azon munkatársának, aki kitalálta, hogy a kötet végén szereplő jegyzet elnevezésű rész miniatűr betűs legyen. A néhány soros részekkel nincs is baj, de egy hosszabb, olykor többoldalas -126-os betűméretű szöveget olvasni büntetéssel felérő.

Amikor hetekkel ezelőtt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, találtam egy cikket a neten (persze most fogalmam sincs, hol volt, mert nem mentettem el), amelyben a szerzője Kosztolányi hibáit gyűjtötte össze, amiket a kötetben szereplő írásaiban követett el. Hiába, ő sem volt tévedhetetlen, de pl. amikor olvastam, nekem is feltűnt, hogy a Petőfi-évfordulónál mintha elszámolta volna magát. Ettől eltekintve azért továbbra is rajongok a munkásságáért, és a Nyelv és lélek legalább negyedével meg tudnám tölteni a blogot.


Kosztolányi írásaiból ma is sokat tanulhatunk és hasznosíthatunk, éppen ezért lenne jó, ha sokan a kezükbe vennék és végigolvasnák ezt a gyűjteményt. Főleg azoknak ajánlom szíves figyelmükbe, akik maguk is valamilyen formában írogatnak, akár hobbi, akár komolyabb szinten. Ha mialatt gépelem ezt az irományt, nem rongálom a billentyűzetem, miért tenném ezt a közben használt másik eszközzel, az anyanyelvemmel?
Bár ma már sajnos ez a könyv is csak antikváriumokban lelhető fel. Mindenesetre én nagyon örülök, hogy a polcomon tudhatom, és kedves Névrokonom, ha olvasod, szeretném még egyszer megköszönni, hogy annak idején megszerezted és eljuttattad hozzám ezt a gyöngyszemet.

Mindennek megvan a nyoma írásmodorunkon, sőt helyesírásunkon is. Évek óta figyelem, hogy teremt az írógép új helyesírást. Ezeket a szócsoportokat: úgylátszik, maéjszaka, tegnapeste, jónapot, jóéjszakát önkényesen és következetesen egybeírja, egyre-másra alkotja és honosítja meg nyomtatásban is a hosszú és éktelen szószörnyeket, mintha nem volnának amúgy is eléggé hosszú szavaink. Nekünk, akik még mindig kézzel körmölünk, fáradságos egybeírni a szavakat. A gépírónak viszont kényelmesebb, mert egy billentést takarít meg vele. Vigyázzunk a megvadult írógépre, különben érzéseink és gondolataink zenéje nemsokára oly lelketlen kattogássá válik, mint a gépzongora lármája. 


Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek
Sorozat: Osiris Klaszikusok
622 oldal
Osiris Kiadó, 2002
3600 Ft
A bejegyzésben szereplő kép forrása: egykor.hu
Kedves Olvasó,
ez a bejegyzés a megjelenés előtti örömködésé volt, a könyvről később írtam . 


Szétnéztem az előrendelések között, és bár több könyv is felcsigázott, aminek mégis a legeslegjobban örülök a Briliáns barátnőm folytatása, a Nápolyi regények 2. kötete - Az új név története mellett, az Anna Gavalda elbeszéléskötete.



A népszerű francia szerző könyveit olvasni mindig eleven élmény. Új kötete sorsfordító találkozásokról szóló monológokat tartalmaz, olyan lehetőségeket mutat meg, amelyek képesek megváltoztatni szereplőik életét, vagy legalábbis újraértelmezni azokat. A könyvben olvasható elbeszélések olyan találkozásokról szólnak, amelyek reményt adhatnak a legnehezebb pillanatokban is.

Anna Gavalda: Életre kelni
Fordította: Tótfalusi Ágnes
250 oldal
Magvető Kiadó
3299 Ft
Várható megjelenés: november közepe
Nicolás Guillén: Eladod-e?
Fordította: Orbán Ottó

Eladod-e az ujjaid között suhogó szél
áramát, mely összekócol, arcodba csap?
Adsz-e szelet nekem öt pesóért,
adsz-e nekem egy egész vihart?
Eladod-e a könnyű, a kék szelet,
eladod-e nekem a könnyű, a kék szelet,
egy keveset a szélből, amely lesimítja
kertedben az összes puha hajú szirmot?
Veszel-e a kertedbe a madaraknak
tíz pesóért könnyű, finom szelet?

     Szél pörög, messze száll.
     Viszi egy lepkeszárny.
     Senkié, soha senkié.

Eladod-e nekem az eget,
az eget, mely néha kék
és néha szürke fényben ég,
eladsz-e néhány ölnyi eget,
melyet kerted fölé vettél fedélnek,
mint aki házával együtt vette a háztetőt?
Két dollárért adsz-e cserébe
két kilométer eget,
egy darabnyi kéket adsz-e érte,
adsz-e, amennyit megfizetek?

     Felhőkben van az ég:
     magasság, messzeség.
     Senkié, soha senkié.

Eladod-e az esőt, a vizet,
mely könnyeidet táplálja, nyelved itatja,
adsz-e egy dollárért forrásvizet,
egy vemhes felhőt, bárányszelídet,
fehéret, melynek göndör pára a gyapja?
Adod-e a vizet, mely a hegyről a völgybe siet,
vagy a pocsolyát, ami ott maradt
a gazdátlan ebeknek,
mérföldnyi tengert, a néma tavat,
száz dollárért néma tavat?

     A víz lehull, forog.
     A víz forog, vonul.
     Senkié, soha senkié.

Eladod-e nekem a földet, a gyökerek
mély éjét, a dinosaurus-fogakat,
a szétszórt csontok könnyű meszét,
meg az eltemetett
őserdőket, a holt madarat,
a kőhalakat, a tűzhányók kénjét,
a rejtett csend ezermillió évét,
mely fölcsavarodik a mélyből, eladod-e
nekem a földet, eladod-e
nekem a földet, eladod-e?

     A földed az enyém.
     Tapossuk te meg én.
     Senkié, soha senkié.




Vers
Kép
A régi Törzsolvasók joggal kérdezhetnék: Hol marad az éves Vargas Llosa-bejegyzés? Természetesen a blogszünet ideje alatt sem hanyagoltam el MVL műveinek olvasását, és El Día de la Hispanidad (A Spanyol Nyelvközösség Napja - Amerika felfedezésének évfordulóján) alkalmából ezúttal az újraolvasás mellett döntöttem. Vargas Llosa krimijéhez tavaly már volt szerencsém, és olyan jól szórakoztam közben, hogy itt a helye a blogban.

Az 1950-es évek közepén egy nap Lituma közcsendőr figyelmét egy gyerek hívja fel egy brutálisan meggyilkolt holttestre. Az ügyben Lituma felettesével, Silva hadnaggyal kezdi meg a nyomozást. Hamarosan kiderül, hogy az áldozat, a nemrég a repülősökhöz bevonult, Palomino Molero, aki mellesleg gyönyörű énekhangjáról volt ismert. A fiú egyetlen gyermeke volt édesanyjának, így a törvény szerint mentesült volna a katonai szolgálat alól, ám ő mégis mellette döntött. Ennek pedig csak egyetlen oka lehet: a szerelmi bánat.

Nyomozópárosunk szeretné kihallgatni az elhunyt társait, ám a repülősök parancsnoka, Mindreau ezredes nem mutatkozik segítőkésznek. Míg az ezredessel beszélgetnek, betoppan annak lánya, Alicia, aki igencsak fennhordja az orrát.

A nyomozás mellett Silva hadnagy egy percre sem tud megfeledkezni a talarai fogadósnéról, doña Adrianáról, akit mindenáron meg akar hódítani.
- Persze, persze, a repülősök házai - ismételte Silva hadnagy. - Ez már valami. Erre már nem mondhatja az a disznó, hogy csak az idejét vesztegetjük.
   Lituma észrevette, hogy a hadnagy, noha követi a társalgás menetét, s a légi támaszpont parancsnokánál teendő látogatásról beszél, testben-lélekben mégis doña Adrianán, a fogadósnén csügg, aki épp ott söprögetett mellettük. Szaporán hajlongott, forgolódott, teljes fesztelenséggel, aminek következtében szoknyája széle olykor-olykor felcsúszott a térde fölé, s látni engedte tömören telt, harcedzett combját, amikor pedig le-lehajolt, hogy a lapátra kotorja a szemetet, peckesen felmeredő keblének dús halmai is elővillantak a könnyű perkálruhájából. A tiszt mohó fényben csillogó szemmel követte a fogadósné minden moccanását. Vajon miért kergeti doña Adriana az őrületbe Silva hadnagyot? Lituma nem értette. A hadnagy fehér bőrű, érőfélben levő fiatalember volt, vöröses bajuszt viselt és sötét napszemüveget, amitől csak ritkán vált meg; bármelyik talarai lányt játszva megszerezhette volna. De őt csak doña Adriana érdekelte.

Aki ismeri egy kicsit is a Nobel-díjas szerző munkásságát, az idézetből is sejtheti, hogy ezúttal is hű marad önmagához. A nyomozás mellett korrajzot is kapunk az '50-es évek Perujáról, a helyiek mentalitásáról, és természetesen nem maradhatnak ki Silva hadnagy malackodásai sem - ahogyan Alicia Mindreau nevezi -, sőt még a helyi bordélyba is ellátogatunk.

Fokozatosan derül fény a gyilkosság részleteire, és az volt az érzésem, MVL közben úgy játszik az olvasóval, mint macska az egérrel: finoman adagolja a kirakós darabjait, melyek közé be-becsúszik egy-egy mellékes részlet is - pl. az utcán éneklő részeg ember. De mindez nem zavart, mert minden elem a helyére került végül.
A bűntény felgöngyölítése után pedig megtudhatjuk, sikerül-e Silva hadnagynak elcsábítania az ő töltött galambját? Ez volt a regényben a legkedvencebb részem, de nem árulok el többet.

Egyszer azt mondtam vagy írtam, hogy azért szeretem MVL-t, mert mindig meg tud lepni. Meglepetésekből most sem volt hiány, és minden rajongótársamat megnyugtathatom, hogy ezúttal sem kellett csalódnom.

Lituma Vargas Llosa több regényének is visszatérő szereplője: felbukkan A Zöld Palotában (még nem olvastam), a Halál az Andokban-ban és A diszkrét hősben is. Utóbbi kettőben ismét Silvával együtt. Ezeket már olvastam és csak ajánlani tudom.
Bár nagyon szeretem Gabriel García Márquezt is, de érdemes más spanyol nyelvű latin-amerikai szerzőkkel is megismerkedni, mert igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk köztük.


Mario Vargas Llosa: Ki ölte meg Palomino Molerót?
Eredeti cím: ¿Quién mató a Palomino Molero?
Fordította: Csuday Csaba
177 oldal
Európa Kiadó, 2006
2100 Ft
A Briliáns barátnőm is jó ideje azon könyvek közé tartozott, melyekkel sokáig elkerültük egymást. Pedig még olasz is. De végül győzött a kíváncsiságom.

Annyit tudtam csupán róla, hogy a négyrészes Nápolyi regények első kötete, és a másik három része is megjelenik majd nálunk is.


Elena Ferrante regénye az 1950-es években a Nápoly egyik külső negyedében egy házban élő Lila és Lenù (Elena) gyerek- és kamaszkorát - hattól tizenhat éves korukig - meséli el utóbbi visszaemlékezésében. A két kislány fokozatosan barátkozik össze, majd osztálytársak is lesznek.

Az azon a bizonyos napon kötött barátságuk meghatározó lesz egész életük során. Pedig a két gyerek valójában tűz és víz. Elena tiszta, szorgalmas és okos, míg Lila kócos, koszos és állandóan tele van sebekkel.

A telepen élő családok zöme szegény, kétkezi munkás, az egyetlen vagyonos közöttük don Achille.
Ez a környezet pedig alaposan rányomja bélyegét az itt élőkre: egyedül Elena apja ismeri Nápoly másik arcát, aki a belvárosban dolgozik (portás a városházán), míg a többiek ugyanott élik a mindennapjaikat, ahol ha valami történik, azt életük végéig magukkal viszik, nemcsak az érintettek, hanem a környékbeliek is, legyen szó megcsalásról, hazugságról vagy gyilkosságról.

Cifra dolgok történtek, otthon és másutt, nap, mint nap, de emlékeim szerint sosem gondoltam különösen rossznak a sorsot, amely nekünk jutott. Ez volt az élet, és kész, úgy nőttünk fel, hogy tudtuk, muszáj megnehezítenünk mások életét, még mielőtt ők nehezítenék meg a miénket.

A két kislány úgy dönt, ők nem lesznek olyanok, mint a telepen élő családok: ők gazdagok lesznek és úgy élnek majd, mint a mindenki által tisztelt, és a számukra éppen ezért misztikusnak tűnő don Achille.

Mindketten okosak, sőt Lila esze vág csak igazán. Bár Elena is rendkívül ügyes és jól tanul, Lila teljesítménye mögött az övé inkább háttérbe szorul. Ekkor kezdődik közöttük a rivalizálás, mely végigkíséri a barátságukat.

Talán azért is vonzódtam Lilához, mert neki vékony, fürge lába volt, mely egy másodpercre sem nyughatott, akkor se, amikor Lila az okosok székén ült, úgyhogy a tanárnő rendszerint gyorsan berágott rá, és visszaküldte a helyére. Valahogyan meggyőződésemmé vált akkoriban, hogy ha beállok Lila mögé, és mindenhová követem, az ő tempójában, nem fenyeget majd többé anyám sántasága, mely kiűzhetetlenül befészkelte magát a fejembe. Elhatároztam hát, hogy Lilához igazodom, és sosem tévesztem szem elől, akkor sem, ha begurul, és elzavar.


Az általános iskola befejezése után a sorsuk másként alakul: hiába tehetséges mindkét lány, egyikük kénytelen munkába állni, míg másikuk továbbtanulhat egy középiskolában. Sőt ezt követően egy gimnáziumban is, és kinyílik előtte a világ.

Míg a szerencsésebbikük az iskolának köszönhetően új ismereteket (pl. latinul, angolul, görögül tanul) szerez, addig a másik sem akar lemaradni mögötte, és titokban - a szülei tudta nélkül - önállóan, szinte varázsütésre megtanulja mindazt, amit barátnőjének csak keservesen sikerül elsajátítania. Így nem meglepő, hogy utóbbi emiatt nem egyszer kellemetlenül érzi magát.

Az új világ új élményeket és új terveket is hoz. Egyikük a két keze munkájával szeretne meggazdagodni, másikuk az eszével szeretné mindezt elérni. Külön érdekes megfigyelni, hogyan változik Lenuccia pénzhez való viszonya az évek során.

Bár barátságuk rövidebb időszakokra megszakad - az iskola idején és egy nyaralás miatt -, mégsem tudnak elválni egymástól. Amint valamelyikükkel történik valami, rögtön siet a másikhoz. Ám az évek folyamán Elena kezd másként tekinteni Lilára, másként kezeli a kettejük közti kapcsolatot.


Lila és Lenù történetének néhány pontja bennem is régi emlékeket ébresztett, és feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy itt is felbukkan az Aeneis, és Lila azt a módszert javasolja barátnőjének a latin tanulásához, amelyet annak idején mi is használtunk.


Amikor a könyv elején a lelkendező véleményeket olvastam, még nem egészen tudtam, mire számítsak. Eleinte kicsit lassabban haladtam - egyéb elfoglaltságok miatt - , de aztán azon kaptam magam, hogy egyre jobban fogynak a lapok és én egyre kíváncsibban követem a két lány sorsának alakulását.
A Briliáns barátnőm nemcsak két kislány, majd kamaszlány története, testi, érzelmi és gondolkodásbeli fejlődésük útja annak minden buktatójával és örömével, hanem megrázó korrajz, majdhogynem szociológiai tanulmány is egyben.

A szereplőkkel azonosulhatunk, szerethetjük, megvethetjük vagy sajnálhatjuk őket, miközben kénytelenek vagyunk belátni, hogy a lányok kivételével senkinek sem jutott eszébe, hogy változtasson az életén, hogy kitörjön a telep nyomorából.
Hogy sikerül-e teljes mértékben Lilának és Lenucciának, megtalálják-e a kiutat, arra csak a folytatásban kapunk választ.
Éppen ezért senkit se tévesszen meg az esküvői fotós borító (az olasz és az angol nyelvű kiadásokon is ugyanez a kép szerepel), a Briliáns barátnőm egyáltalán nem egy cukormázas, romantikus regény.


A regényben akad néhány hiba (elírás, kimaradt betű vagy szóköz), melyek közül néhányat már jeleztem a Park Kiadónak, de aki hozzám hasonlóan felfedez egyet-kettőt (nem mindet jelöltem be - mea culpa), nyugodtan juttassa el hozzájuk, hogy az utánnyomásban már kijavíthassák.
(Megjegyzem, visszanyalt a fagyi, mert amikor átnéztem a majdnem kész bejegyzésem, észrevettem, hogy a valamelyikükkel szót összesen 4 k-val írtam, míg az ébresztett-et csak 2 t-vel.)

Ellenben dicséret jár a szokásos szalagkönyvjelző mellett a papírkönyvjelzőért, melynek belsejében a legfontosabb szereplők nevei szerepelnek, így ha olvasás közben hirtelen nem tudunk beazonosítani egy-egy nevet, nem kell visszalapoznunk a regény elején olvasható teljes szereplőlistához.

A sorozat második része, Az új név története jövő hónapban kerül a boltokba, amit már nagyon várok, mert nem akartam hinni a szememnek, amikor a regény utolsó mondatát olvastam. Nem akartam elhinni, hogy így végződik.

Frissítés: az HBO a RAI-jal együttműködve sorozatot készít a tetralógiából az eredeti helyszíneken. Ami biztos tehát, hogy Nápolyban forgatják az első nyolc részt, mely az első kötetet dolgozza fel. Külön öröm számomra, hogy a sorozat olasz nyelvű lesz és már jövőre bemutatják. Összesen 32 részt terveznek, melyek mind a négy könyvet lefedik.
Részleteket angolul itt, olaszul pedig itt olvashatunk.

Szeretet nélkül nemcsak az ember élete sivár, hanem a városoké is.


Elena Ferrante: Briliáns barátnőm - Nápolyi regények 1. 
Eredeti cím: L'amica geniale
Fordította: Matolcsi Balázs
338 oldal
Park Kiadó, 2016
3990 Ft
estás aquí el sueño of all men
CARMEN
eres la poesía en sus oraciones obscenas de la tarde
s utána az AMEN
you were mi amor infeliz cette semaine
(ya que uno siempre necesita del amor infeliz también)
we all have a hungry heart
mondja mellettem a bárnál kissé elázva egy ifjú Irish Bard
tú la reina de tous ces petits rois
tú rimas a la muy hermosa palabra húngara:
SZERELEM

[San Sebastian, 1995]




A Macaronea vagy Carmen Macaronicum de Patavinisis (Poesia Macaronica di Padova) egy verset takar, melyet a XV. században írt Michele di Bartolomeo degli Odasi, vagy ismertebb nevén Tifi degli Odasi.
A műfaj - poesia maccheronica - elnevezése Teofilo Folengótól származik.
A költemény neve a maccerroneből ered, mely egy tészta, és a korabeli falusiak fogyasztották (gondolom, a makaróni őse). Az eredeti vers latin és olasz keveréknyelven hexameterben íródott, célja a humanizmus, a doktorok (= tudósok, tanult emberek) tudálékosságának, a korabeli bürokrácia és diákság szatírája.

Mindezt az olasz Wikipediáról tudtam meg.
Egyéb források:
Somlyó György válogatott versei - DIA
Kép
José Saramago utolsó, nagy port kavart művét tavaly, nem sokkal a szintén megosztó Jézus Krisztus evangéliuma után, már olvastam, és mindkét regény nagyon tetszett, éppen azért, mert más megközelítésben tálalta a bibliai történeteket.

A bejegyzésben szereplő gondolatokkal nem áll szándékomban senkit sem megbántani, tiszteletben tartom mindenki vallási meggyőződését. 

Általános iskolában hat évig évig jártam hittanra, amit leginkább a történetek miatt szerettem, ahogyan később a görög és a római mitológiát is.

A hittanórákon megismertünk több bibliai történetet is, de egyikünknek sem jutott eszébe megkérdezni: Miért? Mi történt az után, hogy....?
A portugál író - akiről köztudott, hogy ateista volt - erre vállalkozott. Érdekes, hogy A pillanat után éppen a Káint vettem le a polcról, hiszen mindkét regény egy-egy más műben feltűnt szereplő életének tovább gondolása a szerzőik által.

Az első oldalon felfedezzük, hogy Saramago minden tulajdonnevet kisbetűvel írt, és rögtön az Úr hibáira hívja fel a figyelmünket: Ádám és Éva éli mindennapjait az Édenkertben, azonban apró kiigazításokra szorulnak, melyeket a Teremtő gyorsan pótol is.

Majd megtörténik a bűnbeesés és az első emberpár kiűzetése a Paradicsomból, később pedig megszületnek a fiaik: Káin, Ábel és Séth.
Káin és Ábel történetét - feltételezem - nem kell elmesélnem, így miután Káin megölte a testvérét, megjelenik az Úr, aki számon kéri rajta tettét:
Mit cselekedtél a te atyádfiával, kérdezte, amire káin másik kérdéssel válaszolt, Tán őrizője vagyok-é én az én atyámfiának, Megölted őt, Így cselekedtem, de ebben leginkább te vagy a bűnös, az életemet adtam volna érte, ha te nem teszed tönkre az enyémet, Próbára akartalak tenni, Mégis mi vezet abban, hogy próbára teszed azt, akit te magad alkottál, Én vagyok az ura, istene minden dolgoknak, És minden élőknek, ugye, ezt akartad mondani, de nem nekem és nem a cselekedeteimnek, Nem állt szabadságodban ölni, Ahogy neked szabadságodban állt volna megakadályozni, hogy megöljem ábelt, mert megtehetted volna, csak egy pillanatra fel kellett volna hagynod gőgös csalhatatlanságoddal, melyben osztozol az összes istenséggel, csak az kellett volna, hogy egy pillanatra tényleg feltámadjon benned a könyörületesség, s alázatosan elfogadd égő áldozatomat, hiszen nem volt semmi okod arra, hogy elutasítsad, neked, akárcsak a többieknek, kötelességeid is vannak azokkal szemben, akiket, ahogy mondjátok, teremtettetek, Pártütő szavakra nyitod a szádat, Lehetséges, de hidd el, ha én isten lennék, minden nap elismételném, Áldottak azok, akik a pártütés útját választják, mert övék lesz a földnek országa, Szentségtörés, Meglehet, de nem nagyobb szentségtörés, mint az, hogy elnézted ábel halálát, Te ölted meg őt, Igen, így igaz, én voltam a kar, mely végrehajtotta az ítéletet, az ítélet azonban tőled származik, Nem én ontottam a vérét, káin választhatott volna a jó és a gonosz között, és mivel a gonoszt választotta, meglakol érte. Nemcsak az a rabló, aki a szőlőt leszedi, hanem az is, aki a csőszt megfigyeli, mondta káin. (...) Halljad hát, azért öltem meg ábelt, mert téged nem ölhettelek meg, de így olyan, mintha megöltelek volna, Értem, mit akarsz mondani, de az isteneknek nem adatik meg, hogy meghaljanak, Így van, de hordozniuk kellene mindazon bűnök terhét, melyeket a nevükben vagy az érdekükben követtek el (...).

Peter Paul Rubens: Káin megöli Ábelt



Vitájukat az Úr zárja le Káin megbélyegzésével, aki menekülni kényszerül, és bolyongása során ide-oda utazik az Ószövetségben, illetve a jelen időkben - ahogy ő fogalmaz.
Utazása során eljut Lilith udvarába, találkozik - többek között - Ábrahámmal és Izsákkal, illetve Ábrahámmal és Sárával még a fiuk születése előtt, saját szemével látja Szodoma és Gomorra pusztulását, az aranyborjút, Bábel tornyát, Jerikó ostromát és megismeri Noét és családját is.

(...) káin megölte az atyjafiát, káin arra született, hogy meglássa az elmondhatatlant, káin gyűlöli istent.


Káin utazása során Isten kegyetlen, büntető oldala mutatkozik meg, és főhősünk gondolatai a hívő olvasókat bizonyára felháborítják. Valószínűleg ennek az lehet az oka, hogy a Bibliában leírtakat axiómaként szokás elfogadni, tehát senki sem kérdőjelezi meg őket, mert az már szentségtörésnek számít. Erre jön ez a Saramago, aki meg meri tenni. Ráadásul igencsak szórakoztató formában. Bár az elején hozzá kell szokni a sajátos tagoláshoz, de ezt követően már olvastatja magát.

A második olvasás során is nagyon jól szórakoztam, és - másokhoz hasonlóan - a Káint nem nevezném egyszerűen Saramago kirohanásának Isten ellen, mert közben olyan gondolatokat vet fel (Ki a bűnös? - eszembe is jutott, hogy ugyanez az egyik központi kérdés a Beleszerelmesedésekben is - , Mennyire irányítja Isten az emberek életét és mennyire szólhat abba bele az ember?), amelyeken érdemes elgondolkodni. A vége pedig különösen tetszett. Nagy kópé volt ez a José.

Francisco de Zurbarán Agnus Dei c. festménye a borítón telitalálat, mivel Káin többször is találkozik egy öregemberrel, aki két bárányt vezet kötélen, és arra kell figyelnie, hogy az állatok ne rágják el azt. Az öreg lehet maga az Úr is, aki felügyeli báránykáit, azaz híveit, hogy ne szakadjanak el tőle. De közben nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a birkának pejoratív jelentése is van: megy, mint a birka, azaz ész nélkül, nem gondolkodik. Isten pedig nem szereti a fekete bárányokat, akik más nézeteket vallanak és fellázadnak ellene. Gondoljunk csak Luciferre.
Mondtam, hogy lesz min elgondolkodni olvasás közben és után is.

A sorok között felbukkanó elírások és nyomdahibák viszont nem nyerték el a tetszésem, és már többször is észrevettem nem egyet az Európa könyveiben. Bár tavaly ismét megjelentették a Jézus Krisztus evangéliumát egy sokadik köntösbe (puhafedeles) bújtatva Saramago-műveit, remélem, hamarosan más beszerezhetetlen regények is újra napvilágot látnak. Vagy előbb-utóbb más kiadóhoz kerülnek - ahogy pl. Szabó Magdával is történt - , ahol gondolnak a portugál író olvasóira is.

Ha már ünnepelünk mostanában, akkor itt jegyzem meg, hogy október 5-én van Portugáliában a Proclamação da República, azaz a Köztársaság kikiáltásának ünnepe, José Saramago pedig jövő hónapban ünnepelné a 95. születésnapját.

Az emberek történelme az istennel való csatározásuk történelme, mert ő sem ért minket, és mi is képtelenek vagyunk megérteni őt.


José Saramago: Káin
Eredeti cím: Caim
Fordította: Pál Ferenc
160 oldal
Európa Kiadó, 2012
2800 Ft
Középiskolában volt szerencsém négy évig latint tanulni, és heteken keresztül követni Aeneas útját. Egyszer azonban mindenki kezdte unni Vergilius eposzát, így végül nem rágtuk át magunkat a tankönyvben lévő szövegen. Ám akkor hallottam először Szabó Magda regényéről, melyben az írónő a Trójából való menekülést és a Latiumba érkezést Creusa, Aeneas felesége szemszögéből mutatja be. De akkoriban nem éreztem, hogy ezt nekem most el kell olvasnom, és csak évekkel később vettem meg, az elolvasására pedig eddig kellett várni. Talán nem véletlenül.

A Drága Kumacs!-ban (Levelek Haldimann Évának) Szabó Magda többször is írt a regényről: mióta tervezi a megírását, a születése folyamatáról és a fogadtatásáról.

A pillanatban is kitér természetesen erre, illetve az Aeneisszel való régi kapcsolatára. A történetet már gyerekként megismerte az édesapja elbeszélésében, majd középiskolásként és később latin szakos egyetemistaként újra elmerült annak világában. És ekkor jutott eszébe, hogy Creusáról alig esik szó Vergiliusnál. Mert mindenki elfogadta, hogy Aeneas az égő Trójából menekülve a hátán viszi az apját - akinél a házi istenek szobrai vannak -, és kézen fogva vezeti a kisfiát, Iulust, aki a Julius-nemzetség (Julius Caesar és Augustus) őse. Creusa pedig egyszerűen valahol eltűnik, mert a Kegyesatya nem léphet egy feleséggel az oldalán Itália földjére, hiszen akkor hogyan vehetné majd el Laviniát?

Nem akárki, mert halandó és az ég leánya, Venus istennő gyermeke, Iulus nevű kisfia nemzetségének aranyágából hajt ki majd Octavianusék családfájának nemes sugara. Iulus gyermekkora borúval teljes, jó édesanyját, a trójai Priamus lányát elveszti. De mennyire elveszíti, próbálja meg nem elveszíteni. Ha nem teszi, nincs új haza! Itália nem szabad föld, Latinus király birodalma legfeljebb hozomány gyanánt juthat trójai kézre. Az Octavianus származását bizonyító tétel igazolása azzal kezdődik, hogy Aeneas felesége lelép a színről, Creusát tüstént az induláskor ki kell iktatni a kivándorlók közül, mert ha ő életben marad, kivihetetlen a honalapítás.

Henry Gibbs: Aeneas és családja menekülése az égő Trójából (1654)


Szabó Magdát évtizedeken át nem hagyta nyugodni a gondolat, Aeneast sem kedvelte soha, és a saját életében bekövetkezett negatív események (saját és kortársai íróként való elhallgattatása, majd szerettei halála, látása romlása) következményeként újra Creusa felé fordult, akinek történetében megírta mindazt, amit évek óta súlyos teherként hordozott magában: véleményét politikáról, hazaszeretetről, halálról, árulásról, önmagáról, élőkről és holtakról.

Mindenki összeesküdött ez ellen a nő ellen, megérdemelné, hogy visszahívják a halálból, töprengtem, s aztán eszembe jutott: majd én feltámasztom. Kihívó ötlet volt, kellett hozzá az ifjúság merészsége és igazságkereső indulata, hogy mint egy regényt, megírjam Aeneas történetét újra, méghozzá úgy, hogy nálam éljen Creusa, és figurájával arra figyelmeztessen, az ember nem isten, és senki maga kitalálta isteni lényének igazolására nem áldozható fel egy halandó. Senki. 

Már az elején elkaptam az olvasás fonalát, és nagyon jól szórakoztam a hisztis kölyökként megjelenő Aeneason, aki az indulás előtt azon nyafog, hogy fáj a bóbikája (keze). Creusát azonnal megkedveltem, így biztos voltam benne, hogy gyorsan fogok haladni a regénnyel, miközben jó lesz felidézni az egykor tanultakat.
Mert minden akció folyamán és minden élet során van egy, csak egyes-egyedül egyetlenegy pillanat, amikor a Sors urnáját tartó kéz, amely a ránk váró áldások-csapások történetét jelző sorstáblákat rázza és kiveti, egy lélegzetvételnyi időre megáll, és ha valaki éppen ebben a parányi szünetben lép valamerre, ami ellenkező irányba visz attól az úttól, aminek jelzése a nevére szóló sorstáblán írva áll, végigbotorkálhat rajta az istenek büntetése nélkül, nem állíthatja meg Iuppiter sem. A pillanatot nem lehet kiszámítani, csak felismerni.

Creusa pedig nemcsak felismeri, de meg is ragadja a pillanatot: miután véletlenül fültanúja lesz anyósa, Venus istennő és Aeneas beszélgetésének, melyből kiderül, hogy őt nem viszik magukkal az új hazába, gyerekkori dajkája, Caieta és Eszkiesz istennő beavatkozása segítségével, ő veszi át férje helyét és száll hajóra a többiekkel.

Bevallom, jót nevettem a Pastorale fejezetet olvasva, melyben Latinus király birkát nyír, Lavinia segít neki, majd Aeneas leendő arája tehenet is fej. Hiába, valamivel el kell ütni az időt, míg megérkezik megjövendölt hitvese.
Creusa Aeneas amint partra száll Itáliában, rögtön irányítani kezd és átveszi a hatalmat Latinustól.
Itt jött el számomra az a pillanat, amely lassúságra intett, az olvasottak megemésztésére, átgondolására késztetett.
Hát igen, itt most valóban megváltozott az élet, de ha pásztorállamból nagybirodalmat akarsz, meg kell fizetned az adóját neked is. Hogy neked jó lett volna a régi helyzet is? Persze, de nincs már régi helyzet, csak új. Megjöttünk, megkezdődik Itália történelme.

Ferdinand Bol: Aeneas Latinus udvarában


Szabó Magda tökéletesen mutatja be az eljövendő nagybirodalom megszületését, az uralkodó viselkedését és tetteit a hatalom átvétele után.
Az írónő e mellett egy újabb oldalát is megmutatta a regényben. A pillanat volt a tizenkilencedik műve, melyet olvastam, és emlékeim szerint ez volt az első olyan (talán a Mózes egy, huszonkettő kivételével) regénye, melyben megjelenik a szexualitás, nem csak burkolt formában. A következő idézet csak ízelítő ebből:
   Hogy? Ez nem nászéjszaka? Nem hát. A birkabőr sem ágy, a női test se férfié. Attól, hogy a nyakamba szuszogsz, csak a szúnyogot űzöd el rólam, de nem leszek líraibb. 


A pillanat összetett, időt, türelmet és odafigyelést igénylő regény. Szabó Magda a mitológiai eseményeket olykor a saját szempontjai szerint alakítja, egy-egy alak új szerepet kap vagy új színben tűnik fel, illetve új szereplők is megjelennek.

A mű jelentős részét Creusa monológja adja, csak néha találkozunk egy-egy párbeszéddel a sorok között. Ez a monológ pedig nem egyszer válaszok sokaságát jelenti, melyekre a kérdéseket legtöbbször Lavinia teszi fel. Bár a számos humoros részen jókat nevettem, de azonnal be is kellett látnom, hogy a humor mögött valójában Szabó Magda dühe rejtőzik. Mert mindig leszek Aeneasok, akik rákényszerítik akaratukat a népre, a világ - ebből a szempontból - nem változott az elmúlt ezredévek során. Creusa elbeszélésében Itália későbbi történelmének számos eseményét és uralkodóját is említi, így az eposzi kellékek (Invocatio, enumeratio, deus ex machina és peroratio) mellett megjelennek a posztmodern elemek is.

A regény az Aeneis ismerete nélkül is olvasható, de talán azzal együtt válik teljessé a kép.

Ha pedig a mi életünkben is elérkezik a pillanat, ismerjük fel és ragadjuk meg.

Sose takarékoskodj a valóság beismerésével, hercegnő, ha el kell ismerned, az ellenségednek van igaza, és ha a hazugság mellőzését a helyzet is megengedi, ne átalld neki megmondani. A világtörténelem ismerete azt tanítja, hogy attól te még nyugodtan elfogod, megkínozod, megfőzöd-sütöd, kiirtod, ha kell, a legnagyobb csodálatod és elismerésed mellett, de legalább rögzítetted, hogy tudod azt, nem egészen jogosan cselekedtél.


Szabó Magda: A pillanat
321 oldal
Európa Kiadó, 2008
A teljes regény a DIA-n.
A borítón a cím alatt látható pecsétszerűség egy akciós matrica nyoma, melynek köszönhetően jóval olcsóbban juthattam hozzá a könyvhöz.
A bejegyzésben szereplő festmények forrásai:
Tate
Roman Myth Index
Micsoda árvaság, hogy senki sincs,
ki hallgatná szavam. Süket a kortárs.
Egyházi dalt fú, vagy fülét tömi
féltében, mert megsebzi a sikoltás,
s úgysem segíthet rajtam vagy magán.
E század gyűrt ege alól a tág
időn keresztül másik századig
sikoltani: micsoda árvaság!

Magam vagyok. Szívemből az alázat,
ha volt benne, már cseppenként kicsorgott.
Hozzátok szól e vers, kik eltűnő
léptem nyomába hágtok majd, utódok.
Ám nem vagyok szelíd ős, ki az új sarj
reményén elmereng, könnyezve boldog;
csak szaggatom jövőtök szőttesét,
tág egetekre irígyen vicsorgok.

Iszonyú ős, én, magamat marom
meddő vágyamban. Titeket szabadság
dajkál. Míg írok, a könnyem csorog,
csak kételyt ismerek, csupán a rabság
tömör egét, csak rettegni tudok,
csak arra várni, hogy egyszer megölnek.
Azért szőtték a sejtek testemet,
hogy testemmel ismerjem meg a földet.

Miféle párna mákkal teli csücske
zsongít el, hogy ne érezzem veszendő
életemet? Alva is szúr a tüske,
alva is lázadok. Mennyire meddő!
Mert nektek minden vizek szabadok,
az én szomjam nem felejti a szám.
Eltikkadtam. E század megaszalt.
Csak sistergek önmagam parazsán.

Hogy majd a csontom összegyűjtitek,
hogy síromhoz úgy jártok, mint a kútra,
szép futásotok hozzám méritek,
ki sose futhattam, mert sírba hulltam,
nem vígasztal. Mért örülne a fa,
ha mézet ken, mely hajdan rajta nőtt,
más száján a gyümölcs? Reménytelen
és keserű vagyok, mint most a föld.





Szerencsére vagyunk még jó páran, akik szívesen hallgatjuk Szabó Magda szavát a művein keresztül.
Ezzel a verssel pedig indulhat a blogban is az október, melyben nem egy ünnepi bejegyzést tartogatok. Nem csak Szabó Magdához kapcsolódóan.
Vers: Szüret - Összegyűjtött versek - érdemes velük megismerkedni
Kép
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

.

A borítókat fokozatosan cserélem, ezért a türelmed és megértésed kérem. Ha a betűtípus olvashatatlan, esetleg halott linket képet találtál, jelezd, kérlek, hogy javíthassam. Köszönöm :).

Mottó

"Sose felejtse el, aki minősít, egyben önmaga képét is felvázolja, saját igénye, ízlése, érdeklődése, érzékenysége irányát (...)." (Szabó Magda)

.

"Azt akarom, hogy mindenki szeressen."

Marilyn Monroe. A díva. A szexszimbólum. A szőkeség. Megannyi könyv íródott és film, videó készült már róla, azonban napjainkban is számos ...

Aki keres...

Andrea

"A testi szépség mulandó. Időleges tulajdonság. De az értelem szépsége, a szellem gazdagsága, a szív gyöngédsége – ami nekem van – az nem fogy el, csak gyarapszik! Az évek számával nő! (...) Ha meggondolom, én nagyon, nagyon gazdag vagyok!" (Tennessee Williams: A vágy villamosa)

A blog az Instagramon és a Pinteresten

Népszerűek a héten

  • Eric-Emmanuel Schmitt - Noé gyermeke
  • Vers hétfőn ~ Hilde Domin - Csalfa csónakázás
  • Vers hétfőn ~ Bezerédj Amália - Macskafi
  • Jane Austen - Meggyőző érvek
  • Vers hétfőn ~ Weöres Sándor - A medve töprengése
  • Jelentés a HHEÁHSZ-ről 🔞
  • Vers hétfőn ~ Jacques Prévert - Hogyan fessünk madarat?
  • Kazuo Ishiguro - A lebegő világ művésze
  • Vers hétfőn ~ Ada Negri - Piazza di San Francesco Lodiban
  • Vers hétfőn ~ Radnóti Miklós - Októbervégi hexameterek

Szerzők

A. A. Milne Ada Negri Adolf Meschendörfer Ady Endre Afonso Cruz Agatha Christie Alan Brennert Alberto Moravia Alejandro Romualdo Alekszandr Blok Alekszandr Szergejevics Puskin Alekszandr Szolzsenyicin Alessandra Fregolent Alessandro Baricco Alessandro D'Avenia Alessandro Manzoni Alexandra Kiadó Alexandre Dumas id. Alfred Tennyson Alice Hoffman Almudena Grandes Almási Kitti Amanda Palmer Amelia Blas Nieves Andreas Ebert Andrew O'Hagan Andrássy Réka Anette von Droste-Hülshoff Angelo Tartuferi Anna Gavalda Anne Brontë Anton Pavlovics Csehov Antonietta Abbruscato Arany János Aranyosi Ervin Arthur Rimbaud B. Radó Lili Babits Mihály Bagdy Emőke Balassi Bálint Baranyi Ferenc Barbara Corrado Pope Bea Johnson Bedő Gábor Benedek Elek Berg Judit Beth Hoffman Betti Alver Bezerédj Amália Boda Magdolna Boldizsár Ildikó Boris Dänzer-Kantof Borisz Paszternak Bret Easton Ellis Bródy Sándor Buda László Bács Ferenc Bálint Ágnes Bódás János Bókay János Böjte Csaba Böszörményi Gyula C. W. Gortner Carlo Goldoni Carlos Ruiz Zafón Carol McCleary Carol S. Dweck Carolina Pérez López Cecília Meireles Cesare Pavese Charles Baudelaire Charles Bukowski Charles Casillo Charles Dickens Charles FitzRoy Charles Frazier Charlotte Brontë Cheryl Strayed Chuck Palahniuk Claire Tomalin Clarissa Pinkola Estés Claudia Hammond Csiky Gergely Csokonai Vitéz Mihály Csukás István Csáth Géza Csíkszentmihályi Mihály Csóka Judit Czesław Miłosz Czóbel Minka D. H. Lawrence Damjan Damjanov Danielle Steel Danyi Magdolna Darvas Ferenc David Foenkinos Delmira Agustini Denis Diderot Dimitri Casali Dizseri Eszter Dr. Gyarmati Andrea Dsida Jenő Dutka Ákos Edgar Allan Poe Edith Eva Eger Edmund Spenser Eduardo Sacheri Elaine N. Aron Eleanor H. Porter Elena Ferrante Elena Ginanneschi Elif Shafak Elisabeth Szél Elizabeth Barrett-Browning Elizabeth Gilbert Emauela Marri Emily Brontë Emily Dickinson Eric-Emmanuel Schmitt Erich Kästner Erlend Loe Ernest Hemingway Ernestina Champourcín Eszéki Erzsébet Eugenio Montale Eva Wenzel-Bürger F. G. Haghenbeck F. Scott Fitzgerald F. Várkonyi Zsuzsa Fabio Geda Faludy György Federico García Lorca Fehér Béla Fekete István Fernando Pessoa Fiorella Nicosia Fjodor Tyutcsev Frances Mayes Francesca Marciano François Trassard Friedrich Dürrenmatt Friedrich Schiller Füst Milán G. B. Shaw Gabriel García Márquez Gabriel Harvey Gabriela Mistral Georg Trakl George Byron George Cattermole George Orwell George Sand Georges Feydeau Gerald Durrell Giacomo Leopardi Gilles Néret Giosuè Carducci Giovanni Pascoli Giuseppe Tomasi di Lampedusa Giuseppe Ungaretti Graham Spence Grégorie Delacourt Guillaume van der Graft Gulyás Pál Gyallay Domokos Gyalwa Dokhampa Gyulai Pál Gyurkovics Tibor Győrei Zsolt Gábor Andor Gárdonyi Géza Géró Györgyi H. M. R. Hajnal Anna Halina Poświatowska Halász Péter Hamvas Béla Havanna Heinrich Heine Heinrich Mann Helen Fielding Helikon Kiadó Heltai Jenő Hendrickje Stoffels Henri de Toulouse-Lautrec Henrik Ibsen Henrik Nordbrandt Henry Gidel Hermann Hesse Hilda Conkling Hilde Domin Hilde Østby Honoré de Balzac Hozleiter Fanny Ian McEwan Ian Morgan Cron Illyés Gyula Isabel Allende Italo Calvino J. L. Runeberg Jack London Jackie Bouchard Jacques Prévert Jakupcsek Gabriella James Herriot Jane Austen Janikovszky Éva Javier Marías Jean Shinoda Bolen Jean de La Motte Jean-Gabriel Causse Jean-Paul Didierlaurent Jeanette Winterson Jeannie Labno Jennifer Lopez Jesús Moncada Joanne Harris Johann Wolfgang von Goethe Johannes R. Becher John Banville John Irving John Keats John Vermeulen Jorge Amado Jorge Luis Borges Josefina Pla José Gomes Ferreira José Saramago Juan Ramón Jiménez Judith Sills Juhász Gyula Jászai Mari Jékely Zoltán Jókai Mór József Attila Kaffka Margit Karafiáth Orsolya Karel Schulz Karen Essex Karinthy Frigyes Kassák Lajos Kasza-Marton Lajos Katarina Mazetti Kate Chopin Kathryn Stockett Katie Fforde Kazuo Ishiguro Keresztes Ágnes Kertész Erzsébet Kertész Judit Kiss Angéla Kiss Judit Ágnes Kondor Lajos Kosztolányi Dezső Kozma-Vízkeleti Dániel Krúdy Gyula Kádár Annamária Kálnay Adél Kányádi Sándor Károlyi Csaba Kölcsey Ferenc Kövecses Anna Laurel Corona Lawrence Anthony Lea Singer Lev Tolsztoj Lewis Carroll Liane Schneider Lily Prior Lisa Genova Lope de Vega Lord Chesterfield Louis Aragon Louisa May Alcott Louise Labé Lucius Annaeus Seneca Lucy Maud Montgomery Luigi Guarini Luigi Pirandello Luis De Góngora Luis Leante Lux Judit Marcello D' Orta Marcos Ana Margarita Görrissen Marie Under Mario Puzo Mario Vargas Llosa Mariolina Venezia Mark Crick Mark Wolynn Martin Pistorius Mary Anning Mary Shepard María Dueñas Mathilde Campilho Matthew Quick Maurice Lever Max Lucado Melinda French Gates Michael Kumpfmüller Michael Ondaatje Mihai Eminescu Mihail Bulgakov Mihail Jurjevics Lermontov Mikszáth Kálmán Milan Kundera Milena Busquets Modla Zsuzsanna Mohás Lívia Molière Molnár Ferenc Moretti Gemma Muriel Barbery Márai Sándor Mészáros István Móra Ferenc Móricz Zsigmond Mörk Leonóra Nagy Lajos Nagy László Nagy Szilvia Nemes Nagy Ágnes Niccolò Ammaniti Niccolò Machiavelli Nicholas Oldland Nick Bruel Nick Hornby Nicole Krauss Nicolás Guillén Nikolaus Lenau Nora Ikstena Nyikolaj Vasziljevics Gogol Nyáry Krisztián Nádori Lídia Octavio Paz Odysseas Elytis Orbán Ottó Orosz Katalin Orvos-Tóth Noémi P. L. Travers Pablo Neruda Paksy Gáspár Paolo Santarcangeli Parti Nagy Lajos Passuth László Paul Fleming Paul Valéry Paul Verlaine Paul Éluard Paula McLain Pedro Calderón de la Barca Percy Bysshe Shelley Peter Mayle Petőfi Sándor Philippa Gregory Pierre La Mure Polcz Alaine Popper Péter Publius Ovidius Naso Pál Ferenc Quintus Horatius Flaccus Radnóti Miklós Raeleen d'Agostino Mautner Rainer Maria Rilke Rakovszky Zsuzsa Ray Lionel Rejtő Jenő Reményik Sándor Reviczky Gyula Richard Dehmel Richard Maltby Jr. Richard Rohr Richard Wilbur Robert Browning Robert Burns Robert Capa Robert Desnos Robert Frost Robert Fulghum Robert Merle Robin Maxwell Romain Gary Romain Puértolas Rose Tremain Ross King Rudyard Kipling Rupert Brook Rupert Livesey Salman Rushdie Salvatore Quasimodo Samuel Beckett Schlachtovszky Csaba Schmidt Lívia Selma Lagerlöf Sergio Martinez Sibilla Aleramo Silvia Avallone Silvia Borghesi Simon Józsefné Sofi Oksanen Sofia de Mello Breyner Andresen Somlyó György Somlyó Zoltán Sophia Loren Srečko Kosovel Stan Phillips Stefan Augustin Doinas Stefan George Stefano Benni Stéphane Mallarmé Sully Prudhomme Sulyok Vince Susan Cain Susan David Suzanne Stabile Sylvia Plath Sylvie Matton Szabadi Lívia Szabó Lőrinc Szabó Magda Szabó T. Anna Szalai Vivien Szendi Gábor Szendrey Júlia Szentkuthy Miklós Szerb Antal Szergej Jeszenyin Szilágyi Domokos Szilágyi Rita Szilágyi Tibor Szondy Máté Szádeczky-Kardos György Száraz Miklós György Szécsi Margit Szécsi Noémi Szép Ernő Szűcs Judit Sárbogárdi Jolán Sárközi Mátyás Sütő András T. S. Eliot Tarbay Ede Tari Annamária Telegdi Ágnes Tennessee Williams Tersánszky Józsi Jenő Thomas Gray Tihanyi Tóth Kinga Tolnai Lajos Tomas Tranströmer Tracy Chevalier Truman Capote Tótfalusi István Tóth Enikő Enci Tóth Eszter Tóth Krisztina Tóth Árpád Török Sophie Túrmezei Erzsébet Umberto Eco Umberto Saba Vanora Bennett Varga P. Melinda Varga-Körtvélyes Zsuzsanna Varró Dániel Vas István Vermeer Vicente Cervara Salinas Victor Eftimiu Victor Hugo Vidra Krisztina Virginia Woolf Viviane Villamont Vjacseszlav Ivanovics Ivanov Vladimir Nabokov Váci Mihály Vágó István Vámos Miklós Váradi Krisztina Várnai Zseni Vörös Tibor Vörösmarty Mihály Walt Whitman Walter Tevis Walter Trier Wass Albert Werner Lansburgh Weöres Sándor William Black William Blake William Butler Yeats William Glendown William Shakespeare William Somerset Maugham William Wordsworth Woo-kyoung Ahn Yael Adler a dalai láma ifj. Alexandre Dumas Ágai Ágnes Áprily Lajos Émile Ajar Émile Zola Étienne de la Boétie
Üzemeltető: Blogger

Műfajok, egyebek

A Költészet Világnapja II. világháború Karácsony LMBTQ Négy évszak - öt könyv a saját könyvespolcomról Színházi világnap Vers hétfőn a Költészet Napja abszurd advent adventi gondolatok antológia babona ballada barokk bestseller buddhizmus carmen családregény családállítás cserokik disztópia divat dokumentumregény dolgozat dráma dvd egészség elbeszélés elbeszélések emigráció epigenetika erotika esszé evolúciós pszichológia farsang felvilágosodás feminizmus festészet film filmadaptáció filmadaptációk füveskönyv gasztronómia gasztroregény groteszk gyerekszemmel gyerekszáj gyermekirodalom gyász gótikus regény hangoskönyv hiedelmek holokauszt hulladékgazdálkodás humor humoreszk hétköznapi mágia ifjúsági regény illusztrált impresszionizmus interjú irodalmi karikatúrák irodalomtudomány ismeretterjesztő jelenet kalandregény kisregény krimi kvíz képzőművészet kétnyelvű költészet környezetvédelem levelezés levélregény melankólia memoár mese meseregény meseterápia mesék mitológia mágia mágikus realizmus művelődéstörténet művészet napló naplóregény naturalizmus novella nyelvkönyv nyelvtanulás nyelvvizsga népszokás opera operamese posztimpresszionizmus posztmodern pszichiátria pszichológia publicisztika pályázat rajzfilm-adaptáció realizmus reklám reneszánsz romantikus sakk sorozatadaptáció spiritualizmus szakmai szókincs szatíra szegregáció szimbolizmus szonett szuperérzékenység színház színháztörténet színmű szórakoztató irodalom szótár szúfizmus thriller tánc társadalomkritika társadalomtudomány töltelékbejegyzés történelmi vers válogatás vígjáték zsidóság életrajz életrajzi életrajzi regény építészet érdekesség érzelmi rugalmasság évforduló önfejlesztés öngyógyítás önismeret önéletrajzi útirajzok útiszótár

Kiadók

Akadémiai Kiadó Akkord Kiadó Alfaguara Alinea Kiadó Art Nouveau Kiadó Aréna 2000 Athenaeum Kiadó Bethlen Gábor Könyvkiadó Bioenergetic Kiadó Bookline Könyvek Cartaphilus Kiadó Centrál Médiacsoport Ciceró Könyvstúdió Corvina Kiadó Duna International Editorg Kiadó Európa Kiadó Gabo Kiadó General Press Geopen Kiadó Grafo Kiadó Grimm Kiadó HVG Könyvek Harmat Kiadó Helikon Kiadó Holnap Kiadó Háttér Kiadó Interpopulart Könyvkiadó Jaffa Kiadó Jelenkor Kiadó K.u.K. Kiadó Kalligram Kiadó Kelly Kiadó Klett Kiadó Kortárs Kiadó Kossuth Kiadó Kulcslyuk Kiadó Könyvmolyképző Kiadó L'Harmattan Kiadó Lexika Kiadó Libri Kiadó M-érték Kiadó Magvető Kiadó Magyar Helikon Magyar Könyvklub Maxim Kiadó Mojzer Kiadó Míves Céh Móra Kiadó Naphegy Kiadó Nemzeti Színház - Palatinus Nyitott Könyvműhely Open Books Osiris Kiadó Palatinus Kiadó Pannon Könyvkiadó Papirusz Books Park Kiadó Partvonal Kiadó Saxum Kiadó Scolar Kiadó Sensum Donum Kiadó Sensus Kiadó Strucc Kft. Studium-Effektive Kiadó Szent István Társulat Szukits Kiadó Szépirodalmi Könyvkiadó Talentum Kiadó Tarandus Kiadó Tessloff Babilon Timóteus Társaság Typotex Kiadó Ulpius-ház Unikornis Kiadó Ursus Libris Kiadó Vince Kiadó XXI. Század Kiadó Zeneművészeti Kiadó i.P.C. Könyvek Édesvíz Kiadó

Bejegyzések

  • 2026 10
    • február 1
    • január 9
  • 2025 111
    • december 14
    • november 8
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 7
    • július 9
    • június 10
    • május 10
    • április 9
    • március 9
    • február 9
    • január 8
  • 2024 112
    • december 13
    • november 8
    • október 10
    • szeptember 10
    • augusztus 10
    • július 9
    • június 8
    • május 8
    • április 11
    • március 8
    • február 9
    • január 8
  • 2023 126
    • december 11
    • november 9
    • október 10
    • szeptember 8
    • augusztus 11
    • július 10
    • június 12
    • május 12
    • április 10
    • március 10
    • február 12
    • január 11
  • 2022 50
    • december 13
    • november 10
    • október 9
    • szeptember 9
    • augusztus 2
    • július 1
    • február 2
    • január 4
  • 2020 1
    • március 1
  • 2018 66
    • június 8
    • május 11
    • április 12
    • március 12
    • február 10
    • január 13
  • 2017 92
    • december 11
    • november 13
    • október 13
      • Vers hétfőn ~ Gabriela Mistral - A felhőkhöz
      • Szonett, aranykulcs - 1001 szonett a világirodalomból
      • Berta Isla
      • Vers hétfőn ~ Emily Dickinson - A lélek legfőbb pe...
      • Nyelv és lélek
      • Életre kelni - új Anna Gavalda novemberben!
      • Vers hétfőn ~ Nicolás Guillén - Eladod-e?
      • Bűntény a támaszponton
      • Nincs kiút?
      • Vers hétfőn ~ Somlyó György - Carmen macarronea
      • "Senki sem teljesen azonos önmagával, te káin, ábe...
      • Felismerni a pillanatot - 100 éve született Szabó ...
      • Vers hétfőn ~ Szabó Magda - Az utódokhoz
    • szeptember 15
    • augusztus 14
    • július 12
    • június 10
    • május 2
    • január 2
  • 2016 10
    • december 3
    • november 1
    • október 2
    • március 3
    • február 1
  • 2015 92
    • október 1
    • szeptember 1
    • július 4
    • június 15
    • május 12
    • április 13
    • március 16
    • február 16
    • január 14
  • 2014 139
    • december 15
    • november 12
    • október 8
    • szeptember 13
    • augusztus 9
    • július 14
    • június 14
    • május 13
    • április 11
    • március 13
    • február 9
    • január 8
  • 2013 103
    • december 13
    • november 10
    • október 8
    • szeptember 12
    • augusztus 1
    • június 6
    • május 9
    • április 10
    • március 13
    • február 8
    • január 13
  • 2012 130
    • december 14
    • november 16
    • október 13
    • szeptember 13
    • augusztus 8
    • július 8
    • június 11
    • május 12
    • április 9
    • március 10
    • február 8
    • január 8
  • 2011 97
    • december 10
    • november 9
    • október 7
    • szeptember 6
    • augusztus 11
    • július 11
    • június 8
    • május 9
    • április 7
    • március 7
    • február 3
    • január 9
  • 2010 31
    • december 7
    • november 4
    • október 2
    • szeptember 2
    • augusztus 5
    • július 2
    • június 3
    • május 1
    • április 3
    • március 2

Az Instagramon is megtalálsz:

@konyvoromok_

Hozzászólások

Híres ember

Ady Endre Beatrix Potter Boleyn Anna Caravaggio Cesare Borgia Claude Monet Coco Chanel El Greco Elizabeth Barrett-Browning Eugène Delacroix Fedák Sári Fernando Pessoa Filippo Brunelleschi Flora Tristán Franz Kafka Frida Kahlo Gabriel Harvey Giacomo Puccini Giotto Henri de Toulouse-Lautrec Isadora Duncan Jane Austen Jászai Mari Jósika Júlia Jósika Miklós Leonardo Da Vinci Marie Antoinette Marilyn Monroe Marlene Dietrich Mary Anning Michelangelo Molière Molnár Ferenc Niccolò Machiavelli Paul Gauguin Rembrandt Roger Casement Sophia Loren Steve Jobs Szabó Magda Szendrey Júlia VIII. Henrik XVI. Lajos

Ország, város

Anglia Azerbajdzsán Belgium Brazília Brüsszel Cortona Csehország Erdély Firenze Granada Görögország Hawaii Honolulu Indonézia Itália Kecskemét Kongó Korfu Lisszabon London Madrid Marokkó Milánó Márrakes New Orleans New York Nápoly Németalföld Pacifikus Túraösvény (PTÖ) Palesztina Portugália Párizs Róma Salzburg San Francisco Savannah Siena Spanyolország Svédország Szahara Szentpétervár Toledo Toscana Törökország Velence Írország

Személyiségtípusok

INFJ INTJ enneagramm

Sorozatok

A Rougon-Macquartok A krimi királynője A magyar dráma gyöngyszemei A magyar próza klasszikusai A világ múzeumai Anne Arany klasszikusok Arany pöttyös könyvek Barcelona-trilógia Barátnőm Bori Csokoládé-trilógia Francia história Katalán Könyvtár Kisasszonyok Korfu-trilógia Lyra Mundi Lélekbúvár Könyvek Magvető Remekírók Magyar királynék és nagyasszonyok Magánélet sorozat Micimackó Millenniumi Könyvtár Miss Marple Modern Könyvtár Mrs. Ariadne Oliver Móricz Zsigmond prózai művei Nagy művészek élete Nemzeti Színház Színműtár Nobel-díjasok könyvtára Nyaralás-trilógia Nyitott Akadémia Nápolyi regények Osiris Klasszikusok PONS Paletta Poirot Pom Pom meséi Radnay-trilógia Romantikus Klasszikusok Szerelmes Világirodalom Talentum Diákkönyvtár Történelmi útikönyvek Ungvári Tamás színműfordításai Vörös Pöttyös Könyvek

Feliratkozás

Bejegyzések
Atom
Bejegyzések
Megjegyzések
Atom
Megjegyzések

Copyright © Foodicious Theme. Designed by OddThemes