A régi Törzsolvasók joggal kérdezhetnék: Hol marad az éves Vargas Llosa-bejegyzés? Természetesen a blogszünet ideje alatt sem hanyagoltam el MVL műveinek olvasását, és El Día de la Hispanidad (A Spanyol Nyelvközösség Napja - Amerika felfedezésének évfordulóján) alkalmából ezúttal az újraolvasás mellett döntöttem. Vargas Llosa krimijéhez tavaly már volt szerencsém, és olyan jól szórakoztam közben, hogy itt a helye a blogban.Az 1950-es évek közepén egy nap Lituma közcsendőr figyelmét egy gyerek hívja fel egy brutálisan meggyilkolt holttestre. Az ügyben Lituma felettesével, Silva hadnaggyal kezdi meg a nyomozást. Hamarosan kiderül, hogy az áldozat a nemrég a repülősökhöz bevonult Palomino Molero, aki mellesleg gyönyörű énekhangjáról volt ismert. A fiú egyetlen gyermeke volt édesanyjának, így a törvény szerint mentesült volna a katonai szolgálat alól, ám ő mégis mellette döntött. Ennek pedig csak egyetlen oka lehet: a szerelmi bánat.
Nyomozópárosunk szeretné kihallgatni az elhunyt társait, ám a repülősök parancsnoka, Mindreau ezredes nem mutatkozik segítőkésznek. Míg az ezredessel beszélgetnek, betoppan annak lánya, Alicia, aki igencsak fennhordja az orrát.
A nyomozás mellett Silva hadnagy egy percre sem tud megfeledkezni a talarai fogadósnéról, doña Adrianáról, akit mindenáron meg akar hódítani.
- Persze, persze, a repülősök házai - ismételte Silva hadnagy. - Ez már valami. Erre már nem mondhatja az a disznó, hogy csak az idejét vesztegetjük.
Lituma észrevette, hogy a hadnagy, noha követi a társalgás menetét, s a légi támaszpont parancsnokánál teendő látogatásról beszél, testben-lélekben mégis doña Adrianán, a fogadósnén csügg, aki épp ott söprögetett mellettük. Szaporán hajlongott, forgolódott, teljes fesztelenséggel, aminek következtében szoknyája széle olykor-olykor felcsúszott a térde fölé, s látni engedte tömören telt, harcedzett combját, amikor pedig le-lehajolt, hogy a lapátra kotorja a szemetet, peckesen felmeredő keblének dús halmai is elővillantak a könnyű perkálruhájából. A tiszt mohó fényben csillogó szemmel követte a fogadósné minden moccanását. Vajon miért kergeti doña Adriana az őrületbe Silva hadnagyot? Lituma nem értette. A hadnagy fehér bőrű, érőfélben levő fiatalember volt, vöröses bajuszt viselt és sötét napszemüveget, amitől csak ritkán vált meg; bármelyik talarai lányt játszva megszerezhette volna. De őt csak doña Adriana érdekelte.
Aki ismeri egy kicsit is a Nobel-díjas szerző munkásságát, az idézetből is sejtheti, hogy ezúttal is hű marad önmagához. A nyomozás mellett korrajzot is kapunk az '50-es évek Perujáról, a helyiek mentalitásáról, és természetesen nem maradhatnak ki Silva hadnagy malackodásai sem - ahogyan Alicia Mindreau nevezi -, sőt még a helyi bordélyba is ellátogatunk.
Fokozatosan derül fény a gyilkosság részleteire, és az volt az érzésem, MVL közben úgy játszik az olvasóval, mint macska az egérrel: finoman adagolja a kirakós darabjait, melyek közé be-becsúszik egy-egy mellékes részlet is - pl. az utcán éneklő részeg ember. De mindez nem zavart, mert minden elem a helyére került végül.
A bűntény felgöngyölítése után pedig megtudhatjuk, sikerül-e Silva hadnagynak elcsábítania az ő töltött galambját? Ez volt a regényben a legkedvencebb részem, de nem árulok el többet.
Egyszer azt mondtam vagy írtam, hogy azért szeretem MVL-t, mert mindig meg tud lepni. Meglepetésekből most sem volt hiány, és minden rajongótársamat megnyugtathatom, hogy ezúttal sem kellett csalódnom.
Lituma Vargas Llosa több regényének is visszatérő szereplője: felbukkan A Zöld Palotában (még nem olvastam), a Halál az Andokban-ban és A diszkrét hősben is. Utóbbi kettőben ismét Silvával együtt. Ezeket már olvastam és csak ajánlani tudom.
Bár nagyon szeretem Gabriel García Márquezt is, de érdemes más spanyol nyelvű latin-amerikai szerzőkkel is megismerkedni, mert igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk köztük.
Mario Vargas Llosa: Ki ölte meg Palomino Molerót?
Eredeti cím: ¿Quién mató a Palomino Molero?
Fordította: Csuday Csaba
177 oldal
Európa Kiadó, 2006
2100 Ft
Bejegyzések
0 hozzászólás