Archive for szeptember 2022

Gerald Durrell Korfu-trilógiája talán az egyetlen olyan sorozat, amelynek bármelyik darabját olvassuk is először, nem érezzük azt, hogy az előző rész(ek) ismeretének hiányában lemaradtunk volna valamiről. Velem pontosan ez történt, ugyanis először a harmadik részt olvastam, majd az elsőt és végül a másodikkal zártam a sort.

Ez a mostani pedig egy újraolvasás volt, mert sikerült komolyabb olvasmányokat választani mostanában, úgyhogy ideje volt ismét találkoznom a Durrell családdal, akik Angliában gyűltek össze a tavasz kezdetén, és éppen Gerry első könyvén háborodnak fel, ill. vitatkoznak, mert bejelenti, hogy új könyvet készül írni.

A családtagoknak nem tetszik, ahogy a már megjelent könyvben írt róluk, ráadásul a mama fel is veti, hogy a legjobb történetek kimaradtak. Kiderül, hogy mindenkinek van egy kínos története, amely ellen az érintett egyértelműen tiltakozik, tehát nyilvánvaló:

- Larry, kedvesem, ne kiabálj - szólt közbe mama.
- Jó, akkor tiltsd meg te, hogy megírja a folytatást - kiabált Larry.
- Ne butáskodj, drágám - mondta mama. - Én nem akadályozhatom meg.
- Megint végig akarod csinálni az egészet? - kérdezte Larry rekedten. - A bank azt írja, hogy szíveskedj kiegyenlíteni a tartozásodat, a kereskedők görbe szemmel néznek rád, ismeretlen tettesek papírba csomagolt kényszerzubbonyt hagynak a küszöbödön, és a rokonok megszakítanak veled minden kapcsolatot. Úgy tudom, te vagy a családfő, tiltsd meg neki!
- Ez túlzás, drágám - mondta mama. - Én aztán nem tehetek semmit, ha egyszer meg akarja írni. De nem is hiszem, hogy bárkinek ártana velük, ezek a sztorik pedig tényleg a legjobbak. Nem tudom, miért ne írhatná meg a folytatást.
(...)
- Ezt aláírom - mondta Larry. - Ha ki mered adni, testületileg följelentünk.
E kérlelhetetlen családi összeesküvéssel szemben, mely céljául tűzte ki, hogy mindenáron utamba álljon, csak egy választásom maradt. Leültem, és megírtam ezt a könyvet.

Ennek a döntésének pedig mi, olvasók örülhetünk a legjobban.

Az egyik kellemetlen történet főszereplője Margo, aki hízásnak indult, és doktor Andrukelli Londonba küldte kezelésre, ahol a család két nőrokona vette szárnyai alá. Hamarosan kiderül, hogy Margo a rokonoknak nem tetsző emberekkel került kapcsolatba, ezért a mama és Gerry útnak indul, hogy kiderítse, mi történt a kisasszonnyal. Nem árulok el nagy titkot, hogy a londoni napok leírása alatt sem fogunk unatkozni és az állatok sem maradhatnak ki.

Margo, a mama és Gerry szerencsésen visszatér Korfura, ahol az ifjú természetbúvár ismét kedvenc időtöltésének hódol: újabb és újabb állatokat figyel meg és csempész be a villájukba.

De megtudjuk azt is, milyen egy korabeli bazi nagy görög lagzi, melynek fényét csak emeli, ha egy egész angol család és egy igazi doktor (Theodorosz, a család barátja és Gerry egyik tanítója) is tiszteletét teszi.

És az is bekövetkezik, amitől a családtagok a legjobban féltek: terítékre kerülnek a legkínosabb történetek, melyben hol Larry, hol Leslie, hol pedig a mama kap főszerepet. Megismerjük Larry néhány barátját, akik szeretnek különleges időpontban betoppanni, éjszakai halászaton veszünk részt, ebédmeghívást kapunk egy grófnőtől, valamint ismét találkozunk Rogerrel, Csurival és Büdivel, Szpiróval, Theodorosszal és Kralefskyvel, aki ismét elmesél néhány kalandot, amely vele és egy Hölggyel történt.

Természetesen ezek mellett olvashatunk Korfu flórájáról és faunájáról is, most is olyan szórakoztatóan, hogy véletlenül sem tűnnek száraznak vagy unalmasnak ezek a részek, és Gerry folyamatosan gyarapodó menazsériáját is nyomon követjük. Köztük sünöket, Pocicsiki Ágostont és Szpiro szerint mérgeksz dögökszt is.

- Csakhogy a csigák nem ülnek ám a tojásaikon - magyarázta. - Elássák őket a nedves földbe, és ott hagyják.
- A legjobb módja a családi életnek - mondta mama váratlanul, de mélységes meggyőződéssel. - Bárcsak én is eláshatnálak benneteket a nedves földbe, és ott hagyhatnálak.
- Nagyon durva és szeretetlen dolog ilyesmit mondani - méltatlankodott Larry. - Lehet, hogy Gerry lelkében most egy egész életre szóló törést okoztál. Még a végén komplexusai lesznek.

SPOILER!!! Nem véletlenül választottam a fenti idézetet, ugyanis Gerryvel több olyan dolog is történik, amelytől állítólag komplexusoknak vagy más hosszútávú következményeknek kellett volna kialakulniuk nála, de az életét ismerve, nem így történt. Pl. szemtanúja lesz egy szülésnek és néhány napon keresztül órákat tölt Larry egyik barátjával, akiről az elutazása után derül ki, hogy homoszexuális. SPOILER!!!

A Durrell család egyetlen tagjában sem csalódtam ezúttal sem, ráadásul Révbíró Tamás fordítása zseniális. Imádtam, ahogy Max angolságát visszaadta. Max ugyanis osztrák, és folyamatosan elkövet bizonyos nyelvi hibákat. Éppen ezért a könyvet inkább otthoni olvasásra ajánlom, mert bizonyos részei nevetőgörcsöt válthatnak ki.

Egy-egy komolyabb olvasmány közé nagyszerű választás becsempészni akár ezt, akár a trilógia bármelyik részét, a szórakozás, az észrevétlen ismeretszerzés és a nevetés garantált.

Az Európa egy kötetben is kiadta a trilógiát nemrégiben filmes (azaz sorozatos) borítóval, amely 6499 Ft-ba kerül. Ennek azért is örülhetünk, mert évekig, sőt szerintem kb. tíz évig beszerezhetetlennek számított. A saját példányaim közül mindegyik más-más kiadás, de míg néhány éve ez nagyon zavart volna, ma már hálás vagyok, hogy sikerült összegyűjteni őket, így bármikor levehetem őket a polcomról.

Gerald Durrell: Madarak, vadak, rokonok
Korfu-trilógia 2. rész
Eredeti cím: Birds, Beasts and Relatives
Fordította: Révbíró Tamás
302 oldal
Európa Kiadó, 2020
3599 Ft

Régi szokásomhoz híven A magyar dráma napjáról idén is megemlékezem a blogban. A kérdés csak az volt: mit válasszak mára? Mivel az elmúlt időszakban elég sok negatív olvasmány került a kezembe (többen most pihennek is), ezért mindenféleképpen egy vidám művet kerestem. Ekkor jutott eszembe a Gábor Andor színműveit tartalmazó kötetem, melyet szintén egy nyári akció során vettem sok évvel ezelőtt. Semmit nem olvastam még a szerzőtől, de ezek szerint nagyon jók voltak a megérzéseim, mert a Majd a Vica! nagyszerű olvasmánynak bizonyult.

Vica, Zozó, az ünnepelt és szeszélyes operett-primadonna éles nyelvű, őszinte és kedves komornája.

VICA Mer' mér ígérted? Mér' üzented a Mikárnéval? Csak mutatom, hogy te milyen
vagy! Még hozzám is, pedig engem szeretsz! Még velem is kimacskázol.
ZOZÓ Azér' szekírozlak, mer' szeretlek.
VICA De én azt nem bánom, én mégis vigyázok rád, amíg itt vagyok. Nem engedem, hogy szamárságokat csinálj!
ZOZÓ Te elfelejted, hogy te csak a cseléd vagy, nem a primadonna!
VICA (kedvesen) Na! Én is lehetnék!
(...)
ZOZÓ Vica, te tulajdonképpen sokat megengedsz magadnak.
VICA (kedvesen vállat von) Egy faluból gyöttünk fel. Neked se volt nagyobb batyud, mint nekem.
ZOZÓ Nekem volt egy darab szagos szappanom is!
VICA De tégedet akkor csak Szedlacsek Zsofkának híttak. Csak aztán lettél Szilasi Zozó. De az én nevem akkor is Levelesdi Leveles Viktória volt, mert a te apád csak olyan tót zsellér, az enyim magyar nemes.
ZOZÓ Jójójójó!

Ő az, aki elsimít minden nézeteltérést a színházi emberek (igazgató, librettista, komponista, versíró), Salaváry (hősszerelmes és Zozó egyik hódolója) és Zozó között.

Amikor a színésznőnek elege van a többiekből, csak elkiáltja magát:

Slussz! Majd a Vica!

Vica pedig jön, és mindent elintéz.

A dolog most azonban bonyolódik: Zozó rossz szokása, hogy esténként kevésbé elegáns öltözékben távozik a színházból, és így találkozott múlt héten egy báróval, aki komornának nézte. Zozónak megtetszett a félreértés, és nem árulta el a valódi kilétét. A báró a Tátrába hívta, amit a színésznő el is fogadott. Éppen indulni készül, amikor a lakásába betoppan egy kisebb küldöttség: a színesbőrű Mbele Dongó, Mc Linkoln tiszteletes és Brown Ábrahám ezredes. Utóbbi kettő, tanítványuk, a chicagói milliomos unatkozó fia, ifj. Pulitzer Árpád szórakoztatására kérnék fel a nemzet pacsirtáját.

Azonban azzal nincsenek tisztában, hogy az őket fogadó két hölgy közül melyik a színésznő és melyik a komorna. Zozó indulatosan fogadja az ajánlatukat, így ismét Vicára marad, hogy ezt a problémát is megoldja.

BROWN Úgy véltük, hogy kellő honorárium ellenében...
ZOZÓ Hallgasson! Nekem több pénzem van, mint a disznókirálynak! Nekem házam van és birtokom! És nem Csikágóban, vagy a holdban, hanem Csütörtökfalván. És ha az urakat most ki nem dobom, annak köszönjék, hogy idegenek. Slussz. Megyek a Tátrába. Ingyen!
BROWN Nem velünk?
ZOZÓ (a szemébe kacag) Nem!
LINKOLN Hát velünk ki jön?
ZOZÓ Majd a Vica!

A három felvonás alatt nagyon jól szórakoztam: volt itt humor, sok-sok szójáték (ifj. Pulitzer tanítói: Ébrehem és Linkoln), valóban vicces odamondások, és természetesen a végén Vica most is mindent elsimított. Sőt, azt is megtudtam, honnan indult a csikágói disznókirály, aki az egyik legrokonszenvesebb szereplője lett a darabnak.

Nagyon megkedveltem Vica őszinteségét és szókimondását, de neki is akadt még tanulnivalója, és egyszer egy olyan tanácsot adott Salavárynak, amelyen igencsak meglepődtem:

VICA (...) Ha a Zozó még egyszer azt mondja magának, hogy Salacz, akkor csördítsen oda.
SALAVÁRY Hova?
VICA Hát oda, ahol a Salacz kijött. Úgy kedvesen, gyöngédeden, de azér' mégis csípősen. Hogy a vér kiserkedjen a fogak közül! Majd meglátja, akkor milyen becsülete lesz a Zozónál!
SALAVÁRY Köszönöm, Vicám! Te aranyszájú szent Vica! Legközelebb megverem, gyöngédeden, kékre-zöldre... Mondd meg neki, hogy vége köztünk mindennek! Hogy sohase látom! Soha! Soha!

Én is szeretem a jó vicceket, de ez a tanács még véletlenül sem az, főleg nem vicces. Salaváry eredeti neve valóban Salacz, és Zozó előszeretettel hívja így, és mellette más hódolói is akadnak. Az a véleményem, ha Salaváry úr tisztelné önmagát, akkor Zozó sem bánna így vele. Teljesen mindegy, hogy valaki milyen korú, nemű, társadalmi helyzetű és milyen kapcsolatban van a másikkal, ill. másokkal (párkapcsolat, munkakapcsolat, baráti stb.), ha tiszteli önmagát, akkor mások is tisztelni fogják, mindegy, hogy hősszerelmes vagy csak egy hétköznapi ember. Erőszakkal nem megyünk semmire.

Hogy mit kaptam a három felvonás alatt? Remek kikapcsolódást, humort, fordulatokat (akkor is, ha ezek könnyen kitalálhatóak), egy kis izgalmat, nevetést és sok-sok mosolyt, egy olyan vígjátéktól, amelyet 1918-ban mutattak be, de a mai nap is bármelyik színpadon megállná a helyét (leszámítva Vica fenti tanácsát).

Biztos vagyok benne, hogy hamarosan folytatom az ismerkedést a kötetben található többi színművel is.

Gábor Andor: Majd a Vica!
In: Szépasszony
Színművek
806 o. (661-755. o.)
Európa Kiadó, 2010

806 o.

Mindannyian emlékszünk az irodalomórákról arra, hogy Ady Endre többször megfordult Párizsban, és az ott tapasztaltak kapcsán sokat ostorozta a korabeli magyar viszonyokat.

A tegnapi Párisban megjelent cikkek Ady hét párizsi tartózkodása során születtek, de önálló kötetben együtt, csak a halála után jelentek meg. Ezt a vékony, 63 cikket tartalmazó, kötetet olvasva pedig azt éreztem, egy-két írása ma is aktuális.

Középiskolásként Ady-rajongónak tartottam magam, később pedig novellákat és cikkeket is olvastam tőle, és ezekkel még inkább meggyőzött. A verseiből is érződik a gúny, a megvetés, de az emberszeretet is, a prózai írásaiban pedig mindez még inkább jelen van.

A tegnapi Párisban olvashatunk a korabeli Párizsról, a művészvilágról (Verlaine-ről, Gauguinről, a Grand-Guignolról), a Dumas család férfitagjainak állított szobrokról, de a franciák mellett helyett kaptak a spanyolok is: XIII. Alfonz, Sorolla y Bastida és a költőből lett pénzügyminiszter, José Echegaray is, ill. szó esik Schillerről, Chopin szobráról, Ibsenről is, sőt, Az első pipást is megismerhetjük.

Chopin

Két Musset-szobor után most következik egy Chopin-szobor. A Monceau-parkban fog állni, árnyas fák között, elrejtve a szomorú nótás embernek a relief-emlékjele. Messze a Musset szobraitól s messze a George Sand szobrától. A sírját két évvel ezelőtt láttam. Süppedt, romlott, szomorú sír. Nocturne-eit álmomban is hallom olykor. Ezek szomorúak és elevenek, miként a lengyel-francia poéta virrasztó, vergődő lelke elzokogta őket egykoron. Sokan hallják-e? Úgy gondolom, a nyár az oka. Valamit kell csinálni nyáron is. Valamire kell emlékezni nyáron is. Valamiről kell írni nyáron is. Chopin? Hát Chopin. Jöjj, óh szomorú árnyék s engedd, hogy nevedben szórakozzunk és szerepeljünk. Így csinálódnak a földön a kegyeletes ünnepek.

Visszatérő téma nála a papok anyagi helyzete, amely most egy spanyol eset kapcsán hozódik fel, de Ady ezúttal sem mehet el mellette szó nélkül.

Ahogyan a francia és a magyar társadalom aktualitásai mellett sem: bizony, már több mint száz éve is problémát jelentett a politikusok számára az egygyerekes családok nagy száma, melyről szintén kifejti a véleményét Az egyke c. írásában.

Ady cikkei ma is olvasmányosak, szórakoztatóak, és bár olykor egy-egy elszomorított, de sok új információval is gazdagodtam, és nem egyszer megcsillantotta azt a tipikus Ady-féle szarkazmust, amellyel az irodalomórákon nem találkoztam. Ezért örülök, hogy az irodalomórák után is szívesen választok egy-egy ismeretlen olvasmányt az akkoriban megismert szerzőktől. Mert a magyar irodalom ilyen kincseket tartogat.

Zola sírjánál

Zola sírjához zarándokoltunk el ma sok-sok ezeren. Talán utoljára borulnak koszorúk erre a sírra. A hűvös Panthéon várja Zolát.
Szépek voltak a koszorúk. Ékesek a beszédek. Diadalmas és hatalmas volt a tömeg. Ha akkor a Szajnába dobják. Hova zarándokolnánk most? Kit várna a Panthéon?
Miért nem beszélt ma erről senki? Jó: Zolának nem kellett sokáig várnia. Galilei is tovább várt. Giordano Bruno is. Heinénak ma sem kegyelmez Németország. No és Rembrandt most kapja meg, amire egy kissé régebben szolgált rá.
Szerencsés Zola: ilyen hamar. Mert persze Zolának van öröme az ilyen expiációból? Ugy-e?
Akadna már egyszer egy bátor ember, aki megmondaná az igazat. Szomorú sírjaihoz a temetőnek nincs jogunk nyúlni. Szégyellje magát az a minden lében kanál utókor. Elégtételadások helyén vizsgálja meg a saját szívét szigorúan. Nem készít-e expiálni valót talán éppen most egy másik úgynevezett utókornak? Ezzel a hazugsággal le kellene már számolni egyszer. Byronhoz nincs jussa az angol társadalomnak. Rembrandthoz a hollandusnak. Nekünk például Martinovicsékhoz. A derék utókor csak pirulhat és okulhat. Tud-e halottakat feltámasztani? Akkor adhat elégtételt. Egyébként komédia, amit mível. Az élet megcsúfolása. Különös dolog, hogy a Zolák nem írnak ilyen végrendeletet már egyszer:
- Megtiltom, hogy engem a poraim fölött tiszteljenek. Süsse meg a háláját az utókor, ha nem ismert jól, míg vér voltam és ideg. Így könnyű emberesdit játszani. Engem ugyan nem fogtok tisztelni, mikor már nem tudok róla. Megtiltom. Eredjetek Mercier-hez és pukkadjatok meg.

Ady Endre: A tegnapi Páris
128 oldal (plusz az elején a 11. oldalig tart Sneé Péter bevezetője)
Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1994

Ady Endre összes prózai műve - A tegnapi Párisban található írásokat a 8. kötetben találtam meg, de nem abban a sorrendben, ahogy a könyvemben követik egymást.

Néhány hete én is felfedeztem, hogy a Netflix filmet készített Jane Austen utolsó regényéből Dakota Johnson főszereplésével, és bevallom, az előzetese nem nyerte el a tetszésem. Sajnos engem az a néhány perc eléggé eltántorított a megnézésétől, konkrétan az a rész, ahol Anne egy, ha jól emlékszem, szószos tál tartalmát zúdítja a fejére és közben mosolyog. Bár a regényt jó pár éve olvastam utoljára, de az emlékezetemben nem egy ilyen Anne Elliot képe élt, ezért döntöttem inkább az újraolvasás mellett.

Az Elliot család tősgyökeres nemes és rangkórságban szenved (ahogy azt Jane Austen is kimondja róluk), és mindennél fontosabb számukra a látszat, a mások véleménye, hogy a külvilág pozitívan nyilatkozzék róluk. A családfő, Sir Walter, már jó néhány éve megözvegyült, és most kénytelen azzal szembesülni, hogy nem megfelelően kezelte a pénzügyeit, ezért kénytelen bérbe adni a családi kastélyt és máshová költözni.

Ebben egyetért az elsőszülött lánya, Elizabeth is, ill. Sir Walter ügyvédje és a család barátja, Lady Russell is, így a dolog eldöntetett. Hogy van még egy lánya, aki velük él? Ó, Anne véleménye senkit sem érdekel. ~~Milyen kedves család, ugye?~~

Anne pedig beletörődik. Már megszokta, hogy így bánnak vele. Mielőtt apja és nővére Bathba indul, a család legfiatalabb tagja, a már férjezett Mary eldönti, hogy neki éppen Anne-re van szüksége, így nővére hozzájuk költözik egy időre.

Közbejött azonban valami, ami más kötelezettséget rótt rá. Mary gyakran gyöngélkedett egy kicsit, de mindig túlzott jelentőséget tulajdonított a panaszainak, s nagyon is megszokta, hogy mindig Anne-hez folyamodjék, ha bármi baj van náluk; most pedig ismét rosszul érezte magát; s mivel előre látta, hogy az egész ősz folyamán egyetlen napig sem lesz egészséges, könyörgött nővérének - helyesebben követelte tőle, mert aligha volt könyörgésnek nevezhető, amit művelt -, költözzék át hozzá Uppercrossba, maradjon mellette, ameddig szüksége lesz rá, s ne menjen Bathba a többiekkel.
- Nem tudok meglenni Anne nélkül - mondta Mary.
- Akkor igazán okosabb, ha itt marad, mert Bathban nem lesz rá szüksége senkinek.
Még mindig jobb, ha hasznos személyként igényt támasztanak valakire, bár nem éppen kifogástalan megfogalmazásban, mintha elutasítják azzal, hogy amúgy sem érnek vele semmit; Anne örült, hogy szükség van rá, még jobban annak, hogy valami kötelességet jelöltek ki számára, és természetesen nem bánta, hogy ennek színhelye éppen ez az annyira szeretett környék; készséggel beleegyezett hát: marad.

Nyolc évvel korábban Anne egy tengerész, Frederick Wentworth jegyese volt, azonban a családja Lady Russell-lel egyetemben lebeszélte egy, csak negatívumokkal járó házasságról. A vőlegény ugyanis nem rendelkezett sem vagyonnal, sem előkelő társadalmi helyzettel.

De ilyen az élet: Kellynch kastély új bérlője éppen az egykori vőlegény nővére és sógora lesz, tehát Wenthworth is előbb-utóbb megérkezik hozzájuk. Ráadásul most már kapitányként és vagyonos emberként tér vissza, mivel a nemrégiben véget ért háborúnak köszönhetően meggazdagodott.

Amikor sógora, Croft admirális megjegyezte, hogy milyen jó is a háború, és reméli, lesz még benne része, mert így tovább gazdagodhat, nagyon elszomorodtam. Főleg a jelenlegi helyzetben, és eszembe is jutott, hogy: Jó üzlet a háború. A problémám csak azzal van, hogy ilyen úton szerzik a vagyonukat, miközben mások tönkre mennek, sőt meghalnak vagy belerokkannak. ~~Vajon az admirálisnak és egyéb rangos tengerészeknek és a legénységeiknek is volt PTSD-jük később?~~

Visszatérve a cselekményhez, itt is mindig történik valami a mindennapokban, amely felbolydulást okoz a társaságban. Természetesen főleg Wentworth kapitány megérkezése az egyik ilyen esemény, mert Marynek két fiatal sógornője is van, akik közül bármelyik ideális feleségjelölt lehet a számára. Hol az egyik gyerek lesz beteg, hol kirándulni mennek és baleset történik, felbukkan egy régi rokon és Anne sem kerülheti el, hogy Bathba utazzon apjához és nővéréhez.

Természetesen a regény legfőbb kérdése, hogy Anne és Wentworth kapitány újra egymásra talál-e, vagy Anne mást választ? Mindenesetre, amíg erre választ kapunk, alaposan megismerjük Anne vívódásait:

Sajnos hiába próbálta meggyőzni magát, be kellett látnia, hogy vannak érzelmek, amelyek felett nyolc év is nyomtalanul múlhat el. És vajon mit gondoljon, hogyan érez iránta a férfi? Magyarázza úgy, hogy kerülni akarja a találkozást? A következő pillanatban már utálta magát, amiért ilyen esztelen kérdéseket forgat a fejében.

Jane Austen regényeit sokan az írónő pszichológiai éleslátása miatt dicsérik, és ez a Meggyőző érvekben is így van.

Sir Walter és Elizabeth hiú, és ahogy írtam, mindig csak a látszattal foglalkozik és hogy mit gondolnak róluk mások. Mary még mindig egy kislány (vajon mi történhetett vele kislányként, hogy ilyenné vált?), akinek állandóan más társaságára van szüksége, és ezért betegségeket idéz elő magának.

Egyedül az idősebb Musgrove házaspárban (Mary anyósa és apósa) fedeztem fel az érzelmi intelligenciát, ill. Harville-ékben és Croftékban.

Nagyon tetszett Anne egykori iskolatársának szerepeltetése, mert Mrs. Smith az irodalmi példa a rezilienciára. Jane Austen még nem tudhatta, hogy ezt fogalmazza meg az alakjában. Mert ez a nő végképp nincs rózsás helyzetben, sem anyagilag, sem egészségileg, mégis - a körülményeihez képest - vidám tud lenni, képes örülni, amin Anne is meglepődik:

A második látogatás folyamán már nyíltan beszélt, és Anne csodálkozása egyre nőtt. Elképzelni sem tudta volna, hogy valaki olyan vigasztalan helyzetbe kerülhet, mint Mrs. Smith. (...) szegény asszony csak olyankor hagyja el a házat, amikor a meleg gyógyfürdőbe kísérik - és mégis, Anne azt tapasztalta, hogy a tétlen rosszkedv, a nyomott hangulat csak percekig tart nála, szemben a hosszú derűs órákkal, amelyekben tennivalót talál magának. Hogyan lehetséges ez? Anne szemlélődött, figyelt, elgondolkozott, s végül belátta, több ez, mint lelkierő vagy beletörődés - az alázatos lélek lehet türelmes, az erős értelem elszántságot sugall, ámde itt többről van szó; itt a lélek rugalmassága a vigasztalódás hajlandóságával párosul, azzal a képességgel, hogy a dolgok jó oldalát tekintse, hogy mindig elfoglalja magát, s ezzel terelje el gondolatait önmagáról.

Anne-t mindig is szerettem, mert intelligens, művelt, kedves, segítőkész, de most rájöttem, hogy igazi people pleaser. Nem találtam megfelelő magyar szót erre, de - aki nem hallotta még- azt a személyt jelenti (férfit és nőt egyaránt), aki mindig mindenkivel kedves, bájos, udvarias, mindenkinek tetszeni akar, csak épp önmagával és a saját igényeivel nem foglalkozik. ~~Tudom, mert én is ilyen voltam.~~

Szerencsére Anne a regény folyamán elkezd magára találni, és remélem, hogy a boldog befejezés után ő is végleg kigyógyul abból, hogy mindig másoknak akarjon a kedvében járni és megfelelni, és miután más környezetbe kerül, végre a saját életét élheti.

- Az én fogalmaim szerint, Mr. Elliot, jó társaság az, ha okos, művelt emberek jönnek össze, akiknek van miről beszélniök; én csak az ilyet nevezném jó társaságnak.
- Téved - felelte szelíden a férfi -, az olyan nem jó, hanem a legjobb társaság lenne. A jó társasághoz elegendő a műveltség és a jó modor... ámbár a műveltség nem is olyan lényeges. Igazán csak a születés és a jó modor fontos; egy kis tanultság persze nem árt a jó társaságban; ellenkezőleg, igen hasznos. Az én kedves Anne húgom most elégedetlenül csóválja a fejét. Túlságosan nagyigényű.

Kedves Mr. Elliot, az Ön Anne húga nem túlságosan nagyigényű, csak, ahogy az Ön nyelvükön mondják: she keeps her standards high, és neki van igaza.

A Meggyőző érvek nem kalandregény, nincs pörgős cselekménye, nincs benne humor, mint a Büszkeség és balítéletben és az Emmában, de éppen a már említett pszichológiája miatt érdemes elolvasni, elgondolkodni rajta, párhuzamot vonni esetleg önmagunk és egy-egy szereplő jelleme között, s talán kisebb-nagyobb felismerésekre jutni.

Jane Austen: Meggyőző érvek
Eredeti cím: Persuasion

Fordította: Róna Ilona

289 oldal

Palatinus Kiadó, 2005