Ez egy jó hosszú bejegyzés lesz, úgyhogy helyezd magad kényelembe, esetleg készíts elő egy fülhallgatót is, ha olyan helyen vagy, hogy meghallgathasd az egyik kedvenc mesém a végén.
Azonban akkor nem jól olvastam. Egyszerűen saját magamnak akartam azzal bizonyítani, hogy tudok én gyorsan is olvasni, és nekem is megy a havi több, mint tíz könyv. Ment is, csakhogy ez a könyv sem az olvasási maratonok teljesítése miatt született meg, hanem hogy segítset nyújtson, hogy gyógyítson, hogy utat mutasson, és ez nem megy egyik napról a másikra.
Biztos vagyok benne, hogy ezért is jutott eszembe, hogy újraolvassam, ill. a Farkasokkal futó asszonyok meséi olyan sokat segítettek, hogy tudtam, ebben is ismét felfedezek valamit, és ezúttal időt adok magamnak az olvasásra, a mesék feldolgozására és a gondolkodásra.
Talán Te is emlékszel, hogy még jóval a koronavírus felbukkanása előtt, az egyik bank szervezésében, kórházakban lehetett mesét olvasni a beteg gyerekeknek. 2014 nyarán én is lelkesen időpontot foglaltam, elővettem a gyerekkori mesekönyveim, aztán történt valami, ami miatt lemondtam. Nem voltam olyan hangulatban, hogy jó hatással lettem volna a gyerekekre, amit ma már azért sem bánok, mert nem biztos, hogy a megfelelő meséket választottam volna a számukra. Mert nem mindegy, milyen élethelyzetben, milyen betegség esetén milyen típusú mesét kap a gyógyulni vágyó.
"Aki lemond a mesélésről, az lemond a történeteiről, aki lemond a történeteiről, az önmagáról mond le."Odo Marquard
Boldizsár Ildikó a saját életében találkozott először a mesék gyógyító hatásával. A középső fia nagyon beteg volt, a kórházban mesét olvasott neki, és a későbbiekben a kisfiú mindig ugyanazt a mesét kérte. Ezt követően pedig elkezdett javulni az állapota. Később megkérte az orvosokat, hogy másoknak is mesélhessen a kórházban, és rájuk is pozitív hatással voltak. Hogy lehet ez? Úgy, hogy a mesékben minden benne van. Biztosan vannak, akik erre csak legyintenek, és azt mondják, hogy: mese a Holdban, vagy valami hasonlót. De már abban is benne van a mese!
Szerintem nem véletlen, hogy minden vallás történeteken keresztül közvetíti a saját tanításait is. Legyen szó a nagy világvallásokról vagy a görög-római, ill. más népek mitológiájáról.
A mesék egyáltalán nem a racionalitás ellentétei. A legtöbb mese nagyon is racionális dolgokkal foglalkozik: az állatmese többek között az erkölcsi rend megteremtésével és stabilizálásával, a novellamese a képi gondolkodás fölszabadításával, az ördögmese a kísértésekkel való megbirkózással, a tréfás mese a nem jól működő dolgok felismertetésével, s még a varázsmese is tartalmaz olyan motívumokat, amelyek praktikus módon használhatók a mindennapok során. Ha egy mese csodás elemeit nézzük, akkor sem mondhatjuk, hogy egy irracionális világot látunk működésbe lépni, hiszen a csodák arra jók, hogy hinni tudjunk határtalan lehetőségeinkben. Mert a lehetőségeink valóban határtalanok, az elérésükbe fektetett energia lehet csak véges.
Talán Te is emlékszel, amikor gyerekkorodban valamelyik családtagod este mesét olvasott és teljesen a hatása alá kerültél. Így volt ez annak idején velem is. De ugyanez a helyzet bármilyen korú mesehallgató esetében is. Ezt nevezik történethallgatási transznak, mivel ilyenkor mindkét agyféltekénk aktív.
A régi időkben az emberek, ahogy a mesék szereplői, összhangban éltek az őket körülvevő világgal, és magukat azonosnak, egyenrangúnak tekintették vele, legyen az egy fa, egy virág vagy egy róka. Ezt az állapotot örökítették meg a mesék is. Mert rengeteg mesében a rend és az egyensúly megteremtése, ill. visszaállítása áll a középpontban.
És bármilyen meglepő, a meseterápiában sem a mesék gyógyítanak, hanem a bennük lévő kapcsolódási pontok, amikor a hallgató (ha magunknak olvassuk, akkor az olvasó) megtalálja a közös pontot vele, azt a gondolatot, amely cselekvésre buzdítja a saját életében, élethelyzetében. Ez a tudatváltási pont. Amit szerintem nyugodtan nevezhetünk akár megvilágosodásnak is. Amikor történik valami, felbukkan egy gondolat, pl. Ez nekem nem jó, nem akarom tovább ezt (tetszés szerint behelyettesíthető, hogy mit), vagy: meg akarok gyógyulni! Ezt a pontot mindannyiunknak magunknak kell megtalálnunk a mesében, a meseterapeuta sem fogja felhívni rá a figyelmünket. És amíg ezt nem sikerül megtalálnunk, amíg nem vesszük át az irányítást a saját mesénkben, addig csak álhősök vagyunk a saját történetünkben. Igen, tudom, ez fáj. Viszont az is igaz és az a saját tapasztalatom is, ha egy szó, egy gondolat megpiszkál, akkor azzal dolgom van, és érdemes elgondolkodni rajta: miért?
Nem az a hős, aki sárkányokat öl meg, hanem az, aki egyensúlyban van. Aki kidekázza, hogy kívül-belül mindenből pont annyi legyen benne, amennyi a harmonikus létezéshez szükséges. Ez tényleg heroikus feladat. Viszont ebben az értelemben mindannyiunk előtt nyitva áll a hőssé válás nagyszerű lehetősége. Még a legnehezebb életválságokban is.
A könyv nyitómeséje a Szembefordulás a farkassal című, melyhez nem tartozik kalauz, azonban mindenki számára könnyen értelmezhető. Egy embert álmában mindig egy farkas üldöz, és egyszer csak megáll, nem fut el előle, hanem megkérdezi tőle, mit akar? És a farkas elmondja, hogy tanítani akarja, mert most már készen áll rá. Így van ez minden életválságban is. Mindaddig ugyanabba a hibába esünk bele, ugyanabba a helyzetbe ragadunk, míg nem fordulunk vele szembe. Ezt a saját életemben is megtapasztaltam, ezért sem éri meg átrohanni ezen a könyvön (sem).
A könyv első részében a meseterápiáról és a mesékről olvashatunk, ezt követi négy Öngyógyító történet, és egy hosszabb-rövidebb, egy szuszra írt kalauz, amelyben Boldizsár Ildikó segít értelmezni az adott mesét. Ezek azok a történetek, amelyek megadhatják a kezdő lökést egy-egy nehéz helyzetben.
Nagyon fontos, hogy a meseterapeuta is tisztában legyen azzal (de ez vonatkozik minden segítő szakemberre is), hogy minden krízishelyzetben lévő más-más utat jár be. Ezért is éreztem fontosnak, hogy megosszam nemrég A királyné, aki madárnak képzelte magát c. mesét, mely tökéletes példa erre. Mindannyian másként élünk meg egy-egy válsághelyzetet és másként indulunk el és haladunk a gyógyulás útján. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra. Ahogy egy spanyol sorozatban hallottam egyszer: Necesito mi tiempo, azaz szükségem van a saját időmre, tempómra. És ahogy másban sem, ebben különösen nem érdemes mással összehasonlítgatni saját magunkat.
Ezt hét újabb fejezet követi, mely egy-egy bevezetővel indul, és utána hét-hét, a témához kapcsolódó mesét és azok kalauzát olvashatjuk, melyben nagyon fontos kérdések is felmerülnek. Megismerjük az adott mesetípus gyakori szimbólumait, ill. hasznos tanácsokat kapunk a megfelelő mese kiválasztásához. A meseterapeuta sem azonnal választ mesét a páciensének, hanem előbb alaposan megismeri az élethelyzetét.
Ill. megtanulunk külső és belső térképet készíteni a meséhez. Külső térkép: amikor szó szerint pl. csomagolópapírra felrajzoljuk a mese kiinduló pontját és azt az utat, melyet a hős bejár, rajta az úton felbukkanó szereplőkkel. A belső térkép elkészítése már másként zajlik: itt felismerjük, mi hol állunk a mesében, és a különböző szereplők kikkel azonosíthatóak a saját helyzetünkben.
A Szorongások és félelmek c. fejezetben az állatmeséké a főszerep, melyben megtanuljuk kicselezni a sötét gondolatokat, irányítás alá vonni az életünket és visszahúzódni önmagunkba, mert van, amikor erre van szükségünk. Az egyik kedvencem ebből a részből Az oroszlán és a kecske, amelyben a kecske megszabadul az oroszlán karmaiból úgy, hogy azt mondja: ő a kecskék királynője, tehát nem akárki. Ez a mese megtanít bátornak lenni, egy olyan viselkedést mutat be, amilyet előtte még nem próbált a kecske és megmenekül. A kalauzában pedig van egy nagyon fontos gondolat:
Nem kell magunkra aggatni semmit ahhoz, hogy a kecskétől ellesett technikát alkalmazni tudjuk, mert nem a külsőségek vezetnek sikerre. Ráadásul ez a mese azt mondja, hogy a "kecskeség" önmagában nem elég ahhoz, hogy "hátrahagyottként" is kivívjuk méltó helyünket. Ehhez a "királynőségre" is szükség van. És annak lenni sem kívül kell, hanem belül. Nem a koronán és a szép ruhán van a hangsúly, hanem a méltóságon, az erőn és a bátorságon. Királynő az, aki nem mások, hanem a saját élete fölött uralkodik.
A Valóságvesztés és téves érzékelés c. részben olyan mesék kaptak helyet, melyben valaki vagy valakik nem jól érzékelik a világot maguk körül. Tévképzeteik vannak, katasztrofizálnak , tudatlanok és gőgösek, indulatosak, nem érzékelik az időt, nem akkor cselekszenek, amikor itt az ideje (télen készülnek aratni). Az egyik mesében - Ki mit tesz, magának teszi - felbukkan a karma is. Akár hisz valaki benne, akár nem, de tény, hogy minden tettünknek következménye van. Ugyanezt jelenti a magyar mesékből ismert: jótett helyébe jót várj is. Az ehhez kapcsolódó mese pedig nagyon elgondolkodtató és ütős.
Mindegyik mese nagyon fontos üzenetet hordoz, és igen, én is találtam ismerős helyzeteket bennük, amik nagyon elgondolkodtattak.
Az átkozott pipöretyúk c. mesét Boldizsár Ildikó a pánikbetegeknek ajánlja, mivel egy idő után a kezdődő roham előtt elég, ha a beteg csak annyit mond magának: pipöretyúk, és ezzel megállíthatja. Én viszont egy másik helyzetben kezdtem el magam emlékeztetni a pipöretyúkra: amikor egy negatív gondolat bukkan fel, és elkezdeném tovább gondolni, pörgetni magamban, és működik: nem indul be a negatív spirál és nem agyalok a dolgon.
A családi konfliktusok (pl. kommunikációs problémák vagy az egyik szülő folyamatosan beavatkozik a gyerek életébe, ő dönt helyette és nem veszi figyelembe a gyereke érdekét, csak a sajátját) kezelésében segítenek a Zavarok a családi rendszerben c. fejezet meséi. Nagyon örülök, hogy szóba kerülnek a transzgenerációs traumák és örökségek is Az átok c. skót mesében.
A szerző a hozzá írt kalauzban kitér arra, hogy a családi rendszerben megoldatlan ügyek fantomként térnek vissza a leszármazottak körében, és amíg valaki nem zárja le, nem rendezi az ügyet, addig egyik generáció adja át a következőnek.
Ez azért is nagyon fontos, mert ekkortájt láttam egy videót arról, hogy pl. egy-egy korábbi családtag félelme tizennégy (!) generáción át öröklődhet! Erről Orvos-Tóth Noémi is ír a könyvében. Tehát érdemes elgondolkodni, hogy egy-egy felmerülő és állandósult probléma vajon miért van jelen az életünkben? Lehet, hogy ez eredetileg nem is az enyém?
Arról nem is beszélve, hogy a családon belüli konfliktusok is rendezhetőek a meseterápia segítségével.
Bár a fejezet bevezetőjében arról van szó, hogy a felmerülő problémát csak közösen, minden érintett családtag bevonásával lehet megoldani, de mi van a diszfunkcionális családokkal? Mi van, ha egyik vagy másik családtag nem hajlandó javítani a helyzeten, megvizsgálni a problémák gyökereit, ne adj'isten szembe nézni önmagával és elismerni, hogy hibázott, inkább a szőnyeg alá söpri és/vagy hárít, és aki a családból ilyesmire merészel vetemedni (pl. meseterápiát vagy bármilyen más terápiát javasol), rögtön nekitámad, hogy menjen ő (aki felajánlotta a lehetőséget), őt nem érdekli. Ha a hárító ismerné a már említett skót mesét, talán másként gondolkodna, vagy hajlandó lenne elgondolkodni azon, hogy lehet másként is.
Mindenesetre, ha a fekete bárányt így fogadják, ő ne hagyja magát, vágjon bele és tegye meg magáért, és ne foglalkozzon a hárítókkal. Tényleg csak azon lehet segíteni, aki hajlandó maga is tenni érte. Bármilyen terápiába, öngyógyító folyamatba kezdünk bele, azt elsősorban önmagunkért tesszük. Ha legyőzzük a családi átkot, megismerjük a probléma/problémák gyökerét és tövestől kiirtjuk magunkból, sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, és biztosak lehetünk benne, hogy nem adjuk tovább a következő generációnak.
A meseterápia Párkapcsolati válságok kezelésére is használható. Ebben a részben az állatvőlegényeké és állatmenyasszonyoké a főszerep.
Ez most sovinisztán fog hangzani, de azért is felteszem ezt a kérdés: Miért a nőnek kell levetnie a tollruháját vagy a fókabőrét? Miért neki kell a mesékben megváltoznia, idomulnia egy házasságban? Miért nem tudja elfogadni a férje, hogy mielőtt ő színre lépett, a feleségének akkor is volt élete, volt hobbija pl.? Hogy szüksége van Én-időre? És ez fordítva is igaz -ezt tegyük hozzá.
Tudom, hogy nagyon sokan már másként gondolkodnak, azaz elfogadják, hogy egy nőnek szüksége van a tollruhájára, és ez nagyon jó. De a másik véglet még mindig csak a nőtől várja az idomulást, ő maga nem hajlandó semmit sem tenni érte. Tényleg, miért nem kérdezik meg a férjek a mesékben, hogy miért kell a feleségüknek az a tollruha vagy az a fókabőr? Clarissa Pinkola Estés a fókabőrt a női pszichével azonosította, míg a korlátozó férjet az egóval. Ezen a nézőponton is érdemes elgondolkodni.
Szerencsére ellenpontként ezt a fejezetet A zsurlófű-leány meséje zárja, melyben a leendő férjnek, a vadásznak kell megtanulnia hogyan is kell bánnia a címszereplővel.
Ez volt az a fejezet, amellyel nem voltam annyira megelégedve: A varasbéka c. spanyol mese kalauzában olvasható, hogy a magyar folklórban is létezik békával való szerelmi varázslás (a mesében Luisa a szoknyáján hordja a békáját, akiről csak ő tudja, hogy elvarázsolták), de a spanyolt nem ismeri, így nem tudja, ott van-e ilyen. Szerintem érdemes lett volna utánanéznie. Megjegyzem, én kerestem ilyet az interneten, nem találtam, helyette viszont felfedeztem A süket béka két változatát.
Ellenben nagyon szerettem az első mesét, A Nap és a Hold látogatóbant. A kalauza egy nagyon fontos dolgot mond ki. A mesében a Hold meglátogatja a Napot és sok ajándékot visz magával. A Nap is szeretné viszonozni, de még nem tudja, hogyan tegye, és mivel a csillagszabótól megtudja, hogy a Hold alakja folyamatosan változik, végül csak önmagát viszi.
Elfogadta a Holdat olyannak, amilyen, ezért is készül visszaadni a látogatást. Csak az tudja ilyen egyszerűen elfogadni a másikat, aki maga is tiszteli és szereti önmagát. Önbecsüléséhez nincs szüksége ajándékokra, szép szavakra, udvarias látogatásokra. A Nap tudja, hogy ő az ég királya, és ez azt jelenti, hogy bármennyit vesznek el a fényéből, ő sem kisebb, sem kevesebb nem lesz. Az öntudat és az önazonosság megtestesítőjeként még azt is megteheti, hogy ajándék nélkül érkezik a Holdhoz. Ő akkor is örült volna a Holdnak, ha az csillagok nélkül érkezik hozzá.
Jó, jó, könnyű ezt mondani, de hogyan lehet megvalósítani? Van erre is mese a fejezetben? Nincs, de van egy nagyon jó TED-előadás, amit szívből ajánlok. (Azt még hozzáteszem, hogy a Nap nem magas lóról beszél a Holddal, nem beképzelt, hanem ismeri a saját értékeit, ami nem egy pozíciótól függ.)
Mindannyiunk életében vannak Életsebek. Ezek lehet, hogy láthatóak rajtunk hegek, esetleg most gyógyuló formában (gipsz, kötés stb. alatt) vannak, és vannak, amik belül vannak. Utóbbiak is vannak, amik már behegesedtek, de vannak, amik még olykor fájdalmat okoznak.
Ez volt a legfontosabb fejezet számomra, mert több szereplőben is magamra, vagy legalábbis a régi önmagamra ismertem, mert akkoriban úgy viselkedtem, mint ők. De ezen is lehet változtatni! Ráadásul jól is ki lehet jönni az ilyen helyzetekből. Mert vannak a mesékben is olyan szereplők, akik már teljesen kétségbeestek, de valaki mindig felbukkan, aki segít nekik megtalálni a kiutat, ha nem is szó szerint igazítja útba. Mert egyszer eljön az a pont, amikor elég volt a hamuban turkálásból.
Sőt, még az is kiderül, hogy a mesék is régóta ismerik a mindfulnesst.
Némi vívódás után azért sikerült kimondanom, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, kinek köszönhetem az életsebeket, legyenek azok akár hegesek, akár forradásban lévők vagy nyílt sebként tátongók. A lényeg úgyis az, hogy mit kezdtem vagy mit kezdek velük? Mivé alakítom őket? Mit tanulok belőlük? A meséket nem érdekli a múlt, inkább arra irányítják a figyelmet, mit lehet kezdeni az elszenvedett sérülésekkel, és hogyan lehetne mégis "boldogan élni". Jó döntés-e kővé dermedni, állattá változni, odúba bújni vagy hamuban turkálni, amikor másképp is lehetne?
A Betegségekről szóló fejezetben többféle típusú problémára kapunk mesét. Gondoltad volna, hogy a transzplantáción átesett betegek számára is van megfelelő mesetípus?
Az egyensúly megbomlása köti össze a betegségeket a mesékkel, hisz a varázsmesékben is pontosan erről van szó: egy addig jól működő birodalomban hirtelen nem úgy mennek a dolgok, ahogyan addig. Valaki veszélybe kerül, valami eltűnik - odalesz az egyensúly. Jönnie kell valakinek, aki megküzd azért, hogy visszaszerezze. Tulajdonképpen ez a mesemotívum a meseterápia alapja. Bagdy Emőke azt mondta egy rádióinterjúban, hogy az egészség nem más, mint őssejtjeink programozott rendje. Akkor jutott eszembe, hogy a mese pedig nem más, mint őseink programozott rendje. A "programhiba" a rend fölbomlásával kezdődik mindkét esetben. A gyógyulás tehát azt jelenti, hogy rendet teszünk ott, ahol a rendetlenség keletkezett.
Ebből a fejezetből tanultam meg, ha beteg vagyok, olyan mesét/olvasmányt keressek, amelyben egy helyzet megoldódik. Lehet, hogy a mesében is beteg valaki, de mindenképpen olyasmit érdemes ilyenkor olvasni, amelyben vissza kell valakit vagy valamit szerezni, mert ez segít beindítani az öngyógyító folyamatokat.
A gyűjteményt záró Veszteségek c. fejezetben, arra a kérdésre keressük a választ, hogy Ki a boldog a mesékben? Ez is mesetípustól függ, de azok a boldogtalanok, akik álhősök:
Arról lehet megismerni őket, hogy nem tudnak egyről a kettőre jutni. Sorra elbuknak a próbákon. Nincs bennük kitartás, erő, fegyelem és türelem. Idő előtt visszafordulnak, kővé változnak, gyáván megszöknek a lehetőségek elöl. Saját egójuk mindennél fontosabb a számukra, senki és semmi nem számít, ha a dicsőségükről van szó. (...) Az álhősök nem tudnak fejlődni, kiteljesedni, megrekednek ott, ahol vannak. Az köti őket össze - legyenek bármelyik mesében is-, hogy mindannyian valóságvesztésben tévelyegnek, hamisan érzékelik maguk körül a világot, vagy indulataik rabjaik.
Szerencsére ebben a fejezetben olyan mesehősökkel találkozunk, akik egy-egy veszteség után ismét hősökké válnak, és kinyitják a szemüket. Megtanulhatjuk tőlük, hogy egy vak és egy sánta is tud együtt boldogulni; hogy van, hogy az utunkba kerülő tehénlepényt is jó, ha felvesszük (Bármi legyen, gazdagít!), ha elhisszük, hogy lehet másként is, akkor a legnagyobb próbatételek árán is elérjük a célunkat. Így ez lett a másik kedvenc részem.
A zárómeséből pedig megtudhatjuk, hogy a türelem valóban rózsát terem. (Sanvel és az Anahakan rózsa a címe, azonban a könyv végén, a mesék forrásainál Sanvelből Samuel lett.)
A meséket sokféleképpen értelmezhetjük, és egy-egy mesét alkalmazhatunk más és más élethelyzetben. Szerintem az a legjobb bennük, hogy univerzális tartalmakat közölnek, amiket mindenki a saját élethelyzetének megfelelően alkalmazhat. Lehet, hogy nem tudatosan, de megtalálhatja benne azt, amire éppen szüksége van, akár meseterápia keretén belül, akár csak saját maga olvassa vagy hallgatja.
A mesék segítenek validálni az érzéseinket, megtanítanak arra, hogy az asztalra lehet ám csapni, amikor úgy alakul, mert ha csak magunkban hordozzuk a dühünket, csak rosszabb lesz. Nagyon tetszik az a gondolat, hogy az érzéseinket azonosíthatjuk egy-egy mese szereplőjével, ha nem tudunk neki nevet adni. Pl. úgy érzem magam, mint X. ebben a mesében.
A mesék szimbolikus nyelvén könnyebb beszélni arról, mi történt velünk, mint saját szavainkkal elmondani ugyanazt.
Ha szeretnénk valamit elérni, de mások kinevetnek, mindig jusson eszünkbe, hogy ki mondja ezt nekünk. Ő vajon elindul az úton? Esetleg korábban elindult és végig ment rajta? Vagy elindult és vissza is fordult? Kutakodik vagy próbálkozik?
- Hát aztán mi lesz belőled?- Vagy király, vagy a halál fia - felelt János.Nagyot kacagott a szegény ember:- Ó, te oktondi, hát azt hiszed, hogy olyan könnyű királynak lenni?- Már vagy könnyű, vagy nem, de én király leszek, ha addig élek is.Jégország királya
Van, hogy meg kell halnunk, és újjá kell születnünk, és az új Énünk már sokkal szebb és jobb lesz, mint a régi volt. Ez egy nagyon fontos eleme a meséknek, hiszen, ami nem működött korábban, azzal le kell számolnunk: ki kell vágni magunkból, meg kell ölni.
Hát csakugyan, a veres szakállú ember összevágta Jakabot, úgy összeaprította, mint a kolbászhúst. Akkor elővett egy általvetőt, abba belerakta, s egy szamár hátára felkötötte. Mindjárt útnak is eresztette, kicsapta a szamarat a kapun. (...)
Rögtön az asszony feltett egy tál élő-haló vizet a kályhára, s kezdte főzni. Mikor már lobogott a víz, kivette az általvetőből Jakabot, és beleeresztette a tálba. Szépen kiformálta emberformára, aztán rálegyintett egy nagy zsebkendővel. Hát Jakabból százszorta különb lett, mint amilyen volt!Jakab
Mert van, hogy csak egyetlen mondatra van szükségünk, amely segít elindulni kifelé a gödörből, előmászni az odúból, előbújni a hamuból, és van, hogy azt éppen egy mesében találjuk meg, és éppen a legjobbkor.
Mert végső soron mi tudjuk meggyógyítani magunkat, mindenki más csak kísérő lehet mellettünk az úton.
Egy minden élethelyzetben használható mese az utolsó fejezetből:
Mi mást is kívánhatnék Neked végezetül, mint, hogy legyél Te is a saját meséd hőse! Legyél királynő, mint a kecske; öntudatos és önazonos, mint a Nap; király, mint János; találd meg a boldogság madarát és repülj, mint Lotilko!
Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi
Mesekalauz útkeresőknek
430 oldal
Magvető Kiadó, 2016
Bejegyzések
0 hozzászólás