Gerald Durrell - A részeg erdő

Gerald Durrell 1954-ben hat hónapot töltött Dél-Amerikában, melynek élményeit A részeg erdőben osztja meg velünk. 
Aki olvasta már a Korfu-trilógia valamelyik részét, tudja, hogy Gerry bátyjának, Larrynek a világ minden pontján számos ismerőse van, így nem meglepő, hogy Buenos Airesben is akad egy. Ráadásul a bűbájos Bebita személyében, aki egy igazi tündér. Nemcsak nagyon kedves és vendégszerető, de bármilyen problémát képes megoldani.

Durrellék útvonala nem a tervek szerint alakult, de szerencsére neki is vannak ismerősei, így argentínai gyűjtőútjukat egy volt katonatársa estanciáján kezdik , melynek környékén is élnek olyan állatok, melyek igencsak lázba hoznak egy állatgyűjtőt. Ráadásul kiderül, hogy egy, Gerry számára ritkának tartott madár (tüskésszárnyú madár, chaja, a képen lejjebb) Los Inglesesben csak ilyen hitvány jószágnak számít, és ha valaki azt ígéri, szerez belőlük nyolcat, azt komolyan is gondolja:

   - Hahó, Gerry! - harsant fel John vidám hangja. - Itt vannak a chajá-id!
   A pohár kicsordult. Gyilkos dühvel fogtam marokra a kalapácsot, és kicsörtettem, hogy félreérthetetlenül tudassam Johnnal: kivel vicceljen. John mosolyogva támaszkodott izzadó lova horpaszának. Fortyogó dühöm egyszeriben elpárolgott, amikor megpillantottam a John lábánál heverő, dagadozó, meg-megemelkedő, remegő zsákot. A paraszt is leszállt a lováról, ő is lerakott két zsákot a földre - jó nehéznek látszottak, és sustorgó hangot adtak.
   - Nem viccelsz? - kérdeztem elhaló hangon. - Tényleg csupa tüskésszárnyú van a zsákokban?
   - Az hát - válaszolt meglepetten John. - Miért, mit gondoltál?
   - Azt, hogy marháskodol - vallottam be töredelmesen. - Hányat szereztél? 
   - Amennyit kértél. Nyolcat. Sajnálom, hogy nem tudtam tizenkettőt hozni, de holnap szerzek még nyolcat.

És azt is megtudjuk, hogy az egyhetes fióka, aki szintén a zsákban érkezett, bizony válogatós természetű, és nem mindegy, milyen formában kapja a spenótot, melynek elkészítése Jacquie-re vár: 

    - Ha nekem valaki megjósolja, hogy ha hozzád megyek feleségül, szabad időmben spenótot csócsálhatok féleszű madaraknak, egy szavát sem hittem volna! - kesergett Jacquie. 
   - Csupán a jó ügy érdekében - vigasztaltam.
 Jacquie azonban meg sem hallotta megjegyzésemet.
   - Mi több - folytatta komoran -, ha valaki megjósolja, és én el is hiszem, nyilván eszem ágában sem lett volna hozzád menni.

Gerald és Jacquie Durrell egy tukánnal


Miután az argentin légitársaságnál is helyre áll a világ rendje, Durrellék útnak indulnak tolmácsukkal, Rafaellel, hogy felfedezzék Paraguayt. Itt, Puerto Casadóban, nem akármilyen házvezetőnőjük akad a színesbőrű és testes Paula személyében, aki ráadásul a helyi madám, bármit be tud szerezni és igen jelentős hatalommal bír a faluban.

Hamarosan híre megy az állatgyűjtő megérkezésének, és a házuk körül sorra bukkannak fel az indiánok egy-egy doboz bichóval (állattal), melyet eladásra kínálnak. Azonban előfordul, hogy elsőként Paulával találkoznak:
   - Momento! - emeltem fel a kezem, sarkon fordultam, és becsörtettem a házba.
   - Mi a csuda folyik odakint? - tudakolta Jacquie.
   - Halvány fogalmam sincs. Paulát szemmel láthatólag vérig sértette egy indián, mert el akart adni neki egy szilvapudingot.
   - Szilvapudingot?
   - Vagy szilvapudingot, vagy futball-labdát. Vagy a kettő elegyét. Hívom Rafaelt, hámozza ki, miről van szó. 
   - Szilvapudingot? Képtelenség.
   - Az-e? Ne feledd, a Chacóban vagyunk. Itt semmi sem lehetetlen. 

A Chacóban valóban semmi sem lehetetlen, hiszen repülő virágok és részeg erdő tarkítja a tájat, utóbbi a palo borracho (részeg bot, a képen) nevű, hasas fákból áll. 

Puerto Casadóban pedig számos állatfaj él, így a bichók állománya gyorsan gyarapodik. 




Azonban Paraguay híres a forradalmairól, és egy éppen akkor tör ki, amikor Durrellék hazaindulnának, ami újabb kihívás elé állítja őket. 


Miközben nagyon jól szórakozunk Gerryék kalandjain és az állatokon, ő arra is figyelmeztet, hogy egy állatgyűjtő élete sem fenékig tejfel és cuki állatokkal való játék és a megfigyelésük. Mert az állatokat el kell szállásolni, ketrecet kell építeni nekik, ha betegek, gyógyítani kell őket, reggelente pedig két órába telik, míg minden állat helyét kitakarítják és megetetik őket. Nem is beszélve a különleges ízlésű lakókról, akiknek nem mindegy, mit, milyen arányban és állagban kapnak. 


Mint minden Durrell-regényből, A részeg erdőből sem hiányoznak az állatok, a humor és a kalandok, hiszen nemcsak Gerryékkel, de Paulával is mindig történik valami, ami egykettőre jókedvre derít, ráadásul közben számos új állattal is megismerkedünk és a spanyoltudásunkat is gyakorolhatjuk vagy éppen gyarapíthatjuk, ugyanis lábjegyzetben sem adták meg a spanyol szavak és mondatok fordítását. 

   - Buenos días - üdvözölte Jacquie-t -, el té, señora.
Az armadilló odasurrant Paula lábához, megállt, megszaglászta az új akadályt, s mivel puhának ítélte, úgy határozott: átássa magát rajta. Mielőtt akár megmozdulhattunk volna, karmát kísérletképpen már bele is vájta Paula nagylábaujjába.
   - Madre de Dios! - sivította Paula, e rövid felkiáltásban is túltéve aznap reggeli valamennyi hangbéli teljesítményén.
(...) Rafael megint megjelent, szemüvegét törölgette és kuncogott.
   - Ez az asszony - mondta - nagyon sok lármát csinál.
   - Hoz egy kis tejet?
   - Igen, én mondtam neki. Tudod, Gerry, ő nem tudja, miért kellenek neked a bichos.
   - És megmagyaráztad?
   - Igen, én megmondtam neki, mi csak azért jöttünk a Chacóba, hogy bichó-kat szerezzünk a zoológicó-knak.
   - No, és mit szólt ehhez?
   - Azt mondta, minden gringo bolond, és reméli, Isten megóvja őt - felelte vigyorogva Rafael.



Gerald Durrell: A részeg erdő
Eredeti cím: The Drunken Forest
Fordította: Borbás Mária
Illusztrálta: Réber László
235 oldal
Európa Kiadó, 2012
Képek: Pinterest, magyar és spanyol Wikipedia, Memórias do Pampa, Florecido

0 hozzászólás