Az idén száz éve született Gerald Durrell A susogó táj előszavában egy vallomással kezd: évekig járta a világot, hogy különböző állatkertek számára szerezzen példányokat, melybe beleunt, mivel meg kellett válnia az állatoktól. Ezért úgy döntött, most végre a saját állatkertjét gyarapítja, és ehhez az egyik legjobb célpont Dél-Amerika.
A szerzőtől megszokhattuk, hogy a könyvei fejezetei elején egy-egy idézetet választ mottóként, melyek ebben a kötetben Charles Darwintól származnak, aki huszonkét évesen, 1831-től, öt évig utazott a Beagle névre keresztelt hajó fedélzetén, így bejárva a világot.
Durrell mostani útjának első szakaszára elkísérte akkori felesége, Jackie is, a titkárnője, Sophie, ill. egy helyi ismerősük, Marie is.
Ahogyan azt már megszokhattuk, Durrellékkel mindig történik valami, most épp az Aduana (vám) tisztviselőivel gyűlik meg a baja. Az állatgyűjtő lobbanékony természetét látva, a többiek jobbnak látják, ha inkább távol marad a bürokratáktól, főleg, ha Garcíának hívják őket.
- Ide hallgasson - válaszoltam keserűen -, García úrral, hogy az Isten áldja meg a borostás állát és a bekölnizett halántékát, körülbelül annyit értünk, mint egy dongóval egy üvegpohár alatt. És ezt maga is tudja.- Nem igaz, Gerry, nem igaz. Megígérte, hogy holnap bevisz bennünket a feljebbvalójához.- És azt hogy hívják? Netán Garcíának?- Nem, Dante úrnak.- Milyen találó. A Garcíáknak ebben a poklában csak egy Dante nevű úr képes életben maradni.
Azonban minden jó, ha a vége jó, így a társaság végre elindulhat az argentin tájakon, hogy megismerje az ott élő állatok életét és filmre vegye őket. Ebben segítségükre lesznek a helyiek is, akik kissé értetlenül állnak a dolog előtt:
Elképesztette őket a gondolat, hogy csak azért jöttünk ide Angliából, hogy bichó-kat fogjunk és filmezzünk, és nyilván bolondnak tartottak bennünket, bár jólneveltségük tiltotta, hogy ezt ki is mondják.
Az első részben főként pingvinekkel, oroszlánfókákkal és elefántfókákkal találkozunk, és az is kiderül, ha állat lenne, Gerald Durrell melyiküket választaná és miért.
 |
| dél-amerikai oroszlánfókák |
A második részben Durrell egyedül indul útnak Argentína Jujuy tartományába, és már az odatartó repülőúton sem unatkozik. A helyiek között gyorsan barátokra talál, és amikor híre meg a környéken, hogy egy gringo bichókat gyűjteni jött, az emberek azonnal felkeresik az eladásra kínált állataikkal.
Sokak számára ez egy kiváló lehetőség egy kis pénzszerzésre, azonban ennek is megvan a maga módja. Durrell gyorsan beletanul, hogyan alkudozzon a tulajdonosokkal, akik között olyan is akad, aki számára az állat nem jelent semmit.
Ezekben a fejezetekben tehát az állatgyűjtés áll a középpontban, azonban most is jut idő egy kis szórakozásra, ismerkedésre és Durrell két, számára igencsak fontos emberrel találkozik, akiket én is nagyon megszerettem. Az egyikük egy volt magyar miniszterelnök fia, aki Argentínában kezdett új életet, míg másikuk, egy csodabogár, Coco, akit mindenki locó-nak (bolondnak) tart.
Calilegua felé autózva Luna megkérdezte, mint vélekedem Cocóról, merthogy az egész falu locó-nak tartja. Azt feleltem, hogy véleményem szerint ő a legnormálisabb ember, akivel életemben találkoztam, azonkívül az egyik legkiválóbb is. Remélem, egy nap részem lesz a kitüntetésben, hogy viszontláthatom.
Miután sikerült beszerezni a kívánt állatokat, elérkezik a visszautazás pillanata. Csakhogy több ketrecnyi állattal ez nem is olyan egyszerű a korabeli argentin vasutakon, sőt a tengeren sem, ám - ahogy mondani szoktam - a világ tele van kedves emberekkel, akik szívesen segítenek. Ez az út sem mentes az izgalmaktól és az érdekes emberektől, és éppen ezért olyan szerethető.
Gerald Durrell ismét bizonyságot tesz minden élőlény iránti szeretetéről és humoráról, s - amennyiben mi is egy kicsit nyitottabb szemmel olvassuk - a szórakozás mellett elgondolkodhatunk azoknak az érdekes embereknek a jellemén, akikkel találkozik, és hozzá hasonlóan minket is önreflexióra buzdít.
Ezen a képen valószínűleg az egyik közös kedvencünkkel, a pekarival látható:
 |
Amint a korláttól elfordulva a kabinjainkba indultunk, eszembe jutottak Darwin száz évvel ezelőtti szavai. ezt írja egy helyütt az utazó természetbúvárról: "rá fog ébredni, hány és hány derék, jólelkű ember él a világon, akikkel sohasem találkozott addig és viszont sem fogja látni őket többé, mégis készségesen, önzetlenül sietnek a segítségére."
Gerald Durrell: A susogó táj
Eredti cím: The Whispering Land
Fordította: Katona Ágnes
Illusztrálta: Réber László
205 oldal
Európa Kiadó, 2013
Képek: Wikipedia, Pinterest
Bejegyzések
