Federico García Lorca - Vérnász

A Vérnász Federico García Lorca 1932-ben keletkezett tragédiája, melynek cselekménye - a korábbi színműveihez hasonlóan - az andalúz hagyományokon alapul.

Korábban már olvastam, azonban akkor nem született róla bejegyzés. A hétvégén viszont eszembe jutott, és elhatároztam, hogy nemcsak újraolvasom, de megnézem végre Paula Ortiz filmjét is, La noviát, melyet a darab ihletett.

A Vérnász alcíme Tragédia három felvonásban és hét képben, de ha valaki nem is figyel erre, már az első mondatokban megérzi a szomorú végkifejlet szelét, mely mindvégig jelen van.

A Vőlegény a szőlőjébe indul, a kését kéri az anyjától, aki azt és minden egyéb, szúrásra és gyilkolásra alkalmas eszközt megátkoz. Nem véletlenül. A férjét és a nagyobbik fiát évtizedekkel korábban meggyilkolták a Félix család tagjai, és az asszony ma is átkozza őket érte.

VŐLEGÉNY
Végire ért már?
ANYA
Élnék száz évet, akkor se beszélnék mást. Mert elsőbben is, az apád; még a szava is olyan volt nekem, mint a szegfű, s alig három évig volt az örömem. Aztán a testvérbátyád. Bele lehet ebbe nyugodni? Föl lehet azt ésszel fogni, hogy egy apróka semmiség, egy pisztoly vagy bicska csak úgy végezni tud egy bika módjára megtermett férfival? Soha nem hagyom abba a szót, soha. Hónapok telnek, de szüntelenül ég a kétségbeeséstől a szemem, még a hajszálaim vége is.
VŐLEGÉNY
(keményen)
Elhallgat már?
ANYA
Nem. Nem hallgatok. Visszahozzák nekem az apádat? A bátyádat? A bűnöst börtönbe zárják. Börtön! Abban is esznek, füstölnek, muzsikálnak. De az én halottaimat benőtte a fű, némák, porrá váltak, ők, akik olyanok voltak, mint egy-egy cserép muskátli. A gyilkosaik meg börtönben vannak: bámulják vígan a hegyeket.

A Vőlegény három éve udvarol a Menyasszonynak, és szeretné végre megkérni a lányt, melyhez az anyja segítségét kéri.

A lányról kiderül, hogy korábban már egy másik férfi jegyese volt, Leonardóé, aki a Félixek egyike. A jegyességet felbontották, és Leonardo azóta megnősült, a Menyasszony egyik unokatestvérét vette el és egy kisfiuk is született.

A Menyasszony az apjával él, a semmi közepén, távol mindentől és mindenkitől. Ide érkezik meg a Vőlegény és az Anya.

ANYA
(...) Tudod, mi a házasság, gyermekem?
MENYASSZONY
(komolyan)
Tudom.
ANYA
Egy férfi, néhány gyerek, s egy vastag fal közted s a többi ember közt.
MENYASSZONY
Kell más?
ANYA
Nem.

(Ezért is különös, hogy az örömszülők az esküvő napján már az unokákat tervezgetik, mert így nem kell a földjeiken dolgozó munkásokat fizetni. Tudom, az egy másik kor volt.)

Bár mindenki úgy tudja, minden szál megszakadt Leonardo és a Menyasszony között, utóbbi Cselédasszonya megjegyzést tesz az éjszaka hallott lódobogásra, azonban az ara biztosítja, hogy csak a Vőlegény lehetett.

Elérkezik az esküvő napja, melyre a Vőlegény örömmel készül, míg a Menyasszony érzései másról árulkodnak. A vendégek között pedig feltűnik Leonardo is a feleségével.

Ahogy a bevezetőben írtam, a színművet végig áthatja a balsejtelem. Folyamatosan érezzük a szereplők párbeszédeit és a hangulatot átható rossz érzést, hogy ez a történet nem boldog befejezéssel ér véget. Mindezt erősítik a folyamatosan felbukkanó szimbólumok: a kés, a Hold, a koldusasszonyként megjelenő Halál és a fekete paripáról éneklő Anyós és Feleség.

A végkifejlet egyik oka pedig az Anya viselkedésében keresendő. Az asszony, aki a mai napig sem tudta elengedni a múltat, aki - később el is mondja - nem tudta megélni, kifejezésre juttatni akkor az érzéseit, melyek azóta is ott kavarognak benne, szinte szétfeszítik és másra sem tud gondolni.

Természetesen mindez megérthető, hiszen három évig élt csupán a férjével, majd a kisfiával, és senki sem hozhatja már őket vissza. A gyilkosaik bár börtönben ülnek, érezni minden szavában, hogy elégtételként élné meg, ha ők is inkább a föld alatt lennének. De eszébe jutott-e, hogy az övéit akkor sem kaphatná vissza? Hogy ez az évtizedek óta tartó gyűlölet és harag nem vezet sehova? A fia - nagyon kicsi volt még akkor - nem törődik vele, ő tovább tudott lépni, de az Anya megrekedt, szinte minden párbeszédében arra vár, hogy újra felemlegethesse a múltat és tovább hergelje magát. A szomszédasszonya pedig egy nagyon fontos dologra figyelmezteti:

SZOMSZÉDASSZONY
Ne állj útjába a fiad boldogságának. Ne is szólj neki. Öreg vagy. Én is. Neked is, nekem is egy a dolgunk: hallgatni.
ANYA
Nem mondok neki semmit.

A másik ok pedig a Menyasszony és a Leonardo közötti kapcsolat.

MENYASSZONY
Sok mindent megtapasztalhat egy férfi meg a lova! Nem nagy dolog kétségbeesésbe lökni egy lányt, egy ilyen sivatagban. De bennem van büszkeség. Ezért megyek férjhez. Ezért temetkezem majd el az urammal, most azt kell majd szeretnem legjobban a földön.
LEONARDO
A büszkeséggel semmire se mégysz. (Közeledik hozzá)
MENYASSZONY
(reszketve)
Ne közelíts.
LEONARDO
Rosszabb kárhozat nem sújthat bennünket, mint szótlanul égni ebben a tűzben. Mire mentem én a büszkeséggel? Küzdöttem, hogy ne akarjalak látni, éjszakát meg éjszakát töltöttem álmatlanul, miattad. Csak azt értem el, hogy még elevenebben égtem azon a tűzön. Azt hiszed, az idő gyógyít, a fal megvéd? Tévedsz, tévedsz. Ha valami a bensőnk közepébe fészkelte magát, semmi ki nem tépheti.
MENYASSZONY
(reszket)
Nem bírlak hallgatni. Nem bírom hallgatni a hangod. Mintha illatos, édes pálinkát innék, s álom kerülgetne rózsaszirommal töltött szalmazsákon. Húz a hangod; tudom, hogy örvénybe húz, mégis követem.

Ha ez a három szereplő - az Anya, a Menyasszony és Leonardo - képes lett volna szembenézni az érzéseivel, minden másképp történhetett volna. Mindenki életében történnek tragédiák, és olyankor nyugodtan bezárkózhatunk és megélhetjük a bennünk dúló fájdalmat, gyászt, haragot. Hogy ez kinél mennyi időt vesz igénybe, egyénenként változó, de nem szabad hagyni, hogy ott lapuljanak bennünk, főleg meg táplálni őket. Mert ha egyszer sikerül velük szembenézni, fokozatosan el tudjuk engedni és nem hurcoljuk tovább őket, és nem mérgezzük magunkat tovább.

Leonardo és a Menyasszony esetében is hasonló a helyzet. Leonardónál folyamatosan éreztem, hogy nem szereti igazán a feleségét, és amikor az esküvő napján a Cselédasszony róla és a gyerekükről kérdezi, úgy válaszol, mintha idegenek lennének. Sőt, a gyerek esetében hirtelen nem is érti, milyen gyerekről van szó? Ha ők ketten is már korábban tisztázták volna az érzéseiket, megelőzhették volna a tragédiát. Akkor is, ha a választásuk mások számára negatív következményekkel járt volna - a Feleségre és a Vőlegényre gondolok. ~~(Vagy akár ők is összejöhettek volna, és mindenki boldogan élt volna tovább.)~~

García Lorca pedig mindezt olyan egyszerűen és nem egyszer nyersen (lásd fentebb az Anya szavait, majd a Koldusasszony képében megjelenő Halált), mégis gyönyörűen tárja elénk:

HARMADIK FAVÁGÓ
Csönd!
ELSŐ FAVÁGÓ
Mi az? Hallottál valamit?
HARMADIK FAVÁGÓ
Csak a tücsköket, a békákat, a leskelődő éjszakát...

LEONARDO
Nincsen út már vissza.
(...)
Kövess hát. Viszlek magammal.

A darab elolvasása után másnap megnéztem végre La noviát, magyarul Az arát. A film elején és végén is feltüntették, hogy a színmű alapján készült, és a szereplők párbeszédeikben valóban többször is, szó szerint idézik. Nyilván tudtam, hogy bizonyos változtatásokra számíthatok, és összességében azt mondom, hogy tetszett a film, főleg a képi világa és Inma Cuesta alakítása miatt érte megnézni.