Ez a bejegyzés is ítéletmentesen íródik, a könyvben olvasottak mellett megosztom a saját megfigyeléseim is.
Először is szeretnék két nagyon fontos fogalmat tisztázni, mert nagyon sokszor összekeverik a kettőt. A könyvben is mindkettő fontos szerepet kap, és nem tudom, hogy a keveredést pusztán csak elírás vagy az ismeret hiánya okozta a szövegben.
A jólét gazdasági értelmű, az az állapot, amikor biztosítva vannak az anyagi javak, ezek mindenki számára elérhetőek, magyarán a pénzen alapszik. Sokszor hallottuk már, hogy valaki anyagi jólétben él és a jóléti államok kifejezést is a hírekben.
Míg a jóllét már sokkal összetettebb fogalom, mely egyre fontosabb teret nyer napjainkban, és nincs feltétlenül kapcsolatban a pénzzel, egy-egy ember anyagi vagy társadalmi helyzetével. Ez az állapot azt jelenti, hogy az adott személy mind fizikailag, mind mentálisan egészséges, sőt, a spiritualitást is idesorolhatjuk, teljesen mindegy, hogy miben hisz.
A dalai lámáról köztudott, hogy sokat utazik és sokféle emberrel találkozik, melyek alatt megfigyelte, már a saját élete során is mennyit változott a világ, és sokan már nem követik a különböző vallások tanait, ahogyan azt az elődeik tették. Ő ezt teljesen elfogadja, azonban elgondolkodott azon, hogy minden vallásban megtalálunk bizonyos értékeket, melyekkel a nem hívő emberek is egyetértenek. Éppen ezért, egy mindenki által elfogadható világi etika kialakításában hisz, mely a könyve alapját is adta.
Rögtön az elején szeretném tisztázni, hogy nem az a célom, hogy erkölcsi értékeket írjak elő. Annak semmi haszna nem lenne. Sosem lehet hatékony, ha erkölcsi elveket kívülről, mintegy parancsra próbálunk másokra erőltetni. Ehelyett arra szólítok fel mindenkit, hogy saját maga igyekezzen megérteni a belső értékek fontosságát. Hiszen ezek a belső értékek adnak alapot egyrészt az etikailag harmonikus világhoz, másrészt - egyéni szinten - a mindannyiunk által keresett lelki békéhez, magabiztossághoz és boldogsághoz. A világ nagy vallásai természetesen mind segíthetik és segítik is a belső értékek erősödését, hiszen hangsúlyozzák a szeretet, az együttérzés, a türelem, a tolerancia és a megbocsátás fontosságát. De a realitás az, hogy a vallásra épülő etika ma már nem felel meg a világ kívánalmainak. Ezért vélem úgy, hogy eljött az idő, hogy megkíséreljünk egy valláson túlmutató módon gondolkodni a spiritualitásról és az etikáról.
Kitér a különböző vallások (teikus (istenben hívő) és nem teikus (a karmában hívő)), valamint a keleti és a nyugati kultúra közötti eltérésekre, és kiemeli, hogy az emberiség ma már sokkal szorosabb kapcsolatban áll egymással, mint korábban bármikor. Gondoljunk csak arra, ha valahol történik valami a világban, azt pillanatok alatt megtudjuk a különböző médiumoknak köszönhetően, azonban van, hogy ezek is torzított képet tárnak elénk, melyek újabb problémákhoz vezetnek.
A közös etika alapja pedig önmagunkban keresendő, közös emberi mivoltunkban. A mások és a világ szemlélete attól függ, hogyan látjuk önmagunkat. Ha valaki felteszi azt a kérdést: Ki vagy Te?/Kicsoda Ön?, rögtön különböző kategóriákba soroljuk magunkat: a nemünk, a nemzetiségünk, a bőrszínünk, a foglalkozásunk, a családban betöltött szerepünk, a sikereink, a végzettségünk, a vallási nézeteink stb. szerint. Mindannyian máshogy látjuk magunkat, és így másokat is ez alapján ítélünk meg. Ha pedig leszedjük magunkról ezeket a címkéket, és aszerint kezdjük el vizsgálni magunkat, mi tesz bennünket emberré?, rájövünk, mennyi közös dolgot találunk önmagunk és pl. az ellenfél csapatának szurkoló másik ember között.
Nagyon szimpatikus, hogy Őszentsége bárkivel is találkozik, legyen az egy ország vezetője, egy uralkodó vagy egy koldus, mindannyiukra emberként tekint, akik a boldogságot keresik és szeretnék elkerülni a szenvedést. Mert ez az, ami mindannyiunkban közös.
Mai világunkban pedig az elégedettség két szintje közül a legfontosabbá az anyagiakból és az érzékszervi ingerekből eredő elégedettség vált, melyek hatása azonban csak rövid ideig tart. Természetesen nem mondja azt, hogy mostantól vonuljunk el remetének, hanem tanuljunk meg más szemmel tekinteni ezekre, és kezdjünk el a belső értékekre is figyelni:
Gyakran látom, hogy ha az emberek nem hallgatnak zenét, nem néznek tévét, nem telefonálnak, akkor unatkoznak, nyugtalanok, és nem tudják, mihez kezdjenek. Ez arra utal, hogy jóllétük erősen függ az érzékszervi szintű elégedettségtől.Mit mondhatunk a másik, a belső elégedettségről? Az honnan származik? Hogyan lehet elérni? Nos, először is, az igazi boldogsághoz lelki béke és bizonyos fokú mentális nyugalom szükséges. Ha ezekkel rendelkezünk, akkor a nehézségek keveset számítanak. A belső békéből eredő erővel és mentális állhatatossággal mindenféle csapást kibírunk.
Ilyenkor mindig eszembe jutnak a szellemi tartalékok, és Mrs. Eltonhoz hasonlóan én is mindig hálát adok a sajátjaimért. Az idézet második felével is tökéletesen egyetértek, mert ha mentálisan erősek vagyunk, bármilyen helyzetből fel tudunk állni. Mindenki szereti az olyan történeteket, amikor valaki egy nehéz helyzetből megtalálta a kiutat: meggyógyult, túlélt valamilyen csapást vagy veszteséget, és az ilyen emberekre sokan áhítattal tekintenek. És ez is fejleszthető és tanulható a neuroplaszticitásnak köszönhetően. Amikor egy új dolgot tanulunk (ez lehet egy új szemléletmód elsajátítása is), új idegpályák épülnek ki az agyunkban, és minél többet gyakoroljuk, ezek annál erősebbek lesznek és egyre természetesebbé válnak. Ahogyan pl. megtanulunk egy új nyelvet vagy biciklizni.
A továbbiakban olyan fontos értékekről és fogalmakról olvashatunk, mint az együttérzés, az igazságosság, a büntetés, a megbocsátás, a tisztánlátás, a holisztikus szemléletmód és a bizonytalanság. Ez egy címkézés, tudom, de empataként sokszor szomorú látni, mennyire nincs együttérzés sok emberben, hogy ahelyett, hogy az embert látná meg a másikban, csak szidni és ócsárolni tudja. Ilyenkor eszembe jut, amit az egyik kedvenc pszichológusom videója alatt olvastam az egyik hozzászólásban: azt kívánom, hogy a felzaklatott lelked találja meg azt a békét, amire szüksége van. Ugye, milyen szép?
Ez a könyv egyik leginkább elgondolkodtatóbb része, és ezt olvasva is eszembe jutott, milyen fontos a holisztikus szemlélet, amikor minden irányból megvizsgálunk valamit, nem csak azonnal véleményt formálunk róla, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodunk. Érdemes tehát a saját meggyőződéseinket is felülvizsgálni, és nem csőlátással szemlélni a világot. Nagyon jó példa erre Őszentsége, aki ugyanúgy elfogadja a más vallásokat követőket is, hiszen ha csak a saját meggyőződéséhez ragaszkodna, nem venné észre más vallások értékeit. Ezért sem az a célja, hogy a könyvével új híveket szerezzen a buddhizmusnak.
Csőlátásra vall az is, amikor valaki - sokszor habzó szájjal - mondja a magáét, hogy az az igaz, az a jó, amiben ő hisz, ahogyan ő gondolkodik, ahogyan ő látja a világot. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy mivel nekem x könyv a kedvencem, ez a világ legjobb könyve, és mindenkinek ezt kell olvasnia és egyet kell velem értenie. De mi értelme lenne?
A csőlátás elleni másik fontos eszköz, a kritikai gondolkodás, azaz a rendelkezésünkre álló információkat gondoljuk végig, vizsgáljuk meg alaposan, megegyeznek-e az értékrendükkel? Elfogadjuk-e őket vagy sem? Azért, mert más úgy gondolkodik, nekünk nem kell feltétel nélkül egyetértenünk vele.
Az etikához nem elég egyszerűen megfelelő tudással rendelkezni. Sokkal fontosabb a cselekvés. Ezért még a legkifinomultabb etikai meglátások is némileg értelmetlenek, ha nem alkalmazzák azokat a mindennapi életben. Az etikus élethez nem csupán az etikus életszemlélet tudatos elfogadása szükséges, hanem az is, hogy elkötelezzük magunkat a belső értékek fejlesztése és mindennapi alkalmazása mellett.
A második részben hasznos tanácsokat és szokásokat kapunk, melyeket fokozatosan, a saját tempónkban beépíthetünk a mindennapjainkba. Mert minden önmagunkkal kezdődik. Ezt hívja Őszentsége a tudat képzésének, és a saját tapasztalatomból mondom, ha valaki akar, képes megváltozni. Ha nekem sikerült, Neked is menni fog.
Megtanulunk odafigyelni magunkra: a testünkre, a gondolatainkra és az érzéseinkre és odafigyelni másokra. Ha megnézzük a nyugati szemléletmódot, abban az egyén érdeke a legfontosabb, míg a keleti esetében a közösségé. Úgy gondolom, van, amikor a legfontosabb a saját érdekünket szem előtt tartani (pl. ha az egészségi állapotunkról van szó vagy milyen munkát szeretnénk végezni, mit szeretnénk tanulni), de általánosságban valóban a másokra való hatáson is érdemes elgondolkodni. Lehet, valaki most azt gondolja: Ugyan már, milyen hatással vagyok én bárkire? Nagyon is nagy hatással vagyunk mindannyian, kezdve ott, hogy hol és mit vásárolunk, hogyan bánunk másokkal.
Bár a negatív érzelmeknek is megvan a maguk szerepe, érdemes ébernek és tudatosnak lennünk, ha valamelyik felbukkan és túlságosan a hatása alá kerülünk (pl. a félelem esetében). De akár egy pozitív érzelem is átcsaphat negatívba, ha pl. túlságosan ragaszkodunk valamihez vagy valakihez.
Nagyon fontosnak tartom az ezt követően felsorolt belső értékek képzését (türelem, béketűrés, megelégedettség, önfegyelem, nagylelkűség), azonban nem értek egyet azzal, hogy a pénz nem ad szabadságot. Nyilván mindannyiunk számára ez más-más összeget jelent, azonban általánosságban elmondható, hogy rengeteg pozitív hatása van a pénznek. Pl. otthagyhatjuk a nem szeretem munkánkat, és belekezdhetünk valami újba: tanulhatunk vagy elindíthatjuk a régóta dédelgetett vállalkozásunkat. Utazhatunk, ezzel is új embereket és kultúrákat ismerhetünk meg, miközben támogatjuk az adott ország gazdaságát is. Vagy, ahogyan a dalai láma is többször is említi: jótékonykodhatunk.
A jótékonykodás nemcsak abból áll, hogy bizonyos összeget adományozunk valakinek, hanem odaadhatjuk azokat a dolgainkat is, amikre már nincs szükségünk. Ráadásul az adományozás legegyszerűbb módja, ha valakinek az időnkből és a figyelmünkből adunk. Ehhez pedig egyetlen fillérre sincs szükség.
Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy az önfegyelemre akkor is figyeljünk, amikor valakivel beszélgetünk, mert sokszor az egyik fél folyamatosan csak - önmagáról - beszél, és talán eszébe sem jut, hogy a másiknak is lenne mondanivalója.
Személy szerint arra szeretném megkérni azokat, akik az aktív hallgatást gyakorolják (figyelmesen végighallgatják a másikat, míg beszél, és nem arra várnak, hogy fejezné már be vagy akár félbe is szakítják), hogy legyenek olyan kedvesek és tanuljanak meg visszajelzést is adni a másiknak, akár személyesen, akár online kommunikálnak egymással. Tapasztalatból tudom, milyen az, amikor lelkesen előadom a mondókám, és a másik nem reagál rá. Így tanultam meg még inkább csendben maradni.
Az utolsó fejezetben pedig megtanulhatunk meditálni, melynek számos előnyét megtapasztalhatjuk a mindennapjainkban. Nem tudom, a dalai láma hogyan utazik, amikor útra kell, de egy átlagember nem hiszem, hogy utazás közben képes lenne meditálni. Így inkább azt javaslom, aki szeretné egy kis segítséggel elkezdeni, az interneten rengeteg irányított meditációt talál - idegen nyelven is, és egy röviddel kezdje. És ne adja fel, mert nem akkor lélegez be és ki, mint a vezető. Mindannyiunknak megvan a saját légzési tempója is.
Milyen lenne az életed, ha nyugodtabb lennél? Ha nem éreznéd órákig vagy napokig úgy magad, mint egy felbőszült pamplonai bika egy kisebb-nagyobb bosszúság miatt? Ha kevesebbet panaszkodnál, esetleg leszoknál róla? Ha kevésbé lennél kritikus önmagaddal és másokkal szemben? Ha ki tudnál kapcsolni, akár csak néhány percre is, és nem állandóan az értesítéseket meg azt lesnéd, ki mit osztott meg valamelyik közösségi oldalon? Ha nem éreznéd azt, hogy most azonnal meg kell venned azt a valamit, mert másnak már megvan és nélküle kimaradsz valamiből? Ha nem agyalnál és aggódnál folyamatosan? Ha könnyebben tudnád venni a dolgokat? Ha könnyebben szembe tudnál nézni a bizonytalansággal, a változással, egy-egy problémával? Ha legalább az egyikre igennel válaszoltál, érdemes elolvasnod ezt a könyvet, mert biztosan találsz benne valamit, ami segíthet ebben. Nekem tényleg segített.
Kb. egy hónappal az után, hogy A nyugodt elmét és ezt a könyvet elolvastam, találkoztam valakivel, aki szeret önjelölt tanácsadó lenni. Beszélgetés közben egyszer csak előállt azzal, hogy mit kellene csinálnom. Ahelyett, hogy gondolatban melegebb éghajlatra küldtem volna, esetleg visszaszóltam volna, hogy törődjön a saját dolgával, csendben maradtam, és úgy döntöttem, nem mondok rá semmit, és ő sem folytatta a témát.
Azóta nagyon sokat foglalkoztam önismerettel, több mantrám is van nehezebb helyzetekre, sokkal tudatosabb és éberebb lettem. Már odafigyelek, megéri-e valamire pazarolni az energiám és a figyelmem (egyszer véget ér a kánikula is és a szomszéd is befejezi a fűnyírást). És valóban működik. Minden problémánkat mi magunk okozzuk, akár tetszik, akár nem. Ha pedig képesek vagyunk ezzel szembe- és önmagunkba nézni, pici lépésekkel nagyon sokat tehetünk azért, hogy sokkal jobban érezzük magunkat, és ez nagyon-nagyon jó érzés. Ha még nem sikerült, azt kívánom, hogy Neked is sikerüljön.
Természetes, hogy problémáinkat rajtunk kívül álló körülményekre vezetjük vissza, különösen akkor, ha még nem vált szokásunkká, hogy figyelmet szenteljünk a belső mentális folyamatoknak. Hajlamosak vagyunk saját magunkon kívül keresni a bajok forrását. Ha azonban mélyen magunkba nézünk, akkor rájövünk, hogy a bajok igazából belőlünk erednek; saját pusztító hajlamaink az igazi ellenségeink. Hiszen ha külső körülmények okoznák a problémáinkat, akkor abból az következne, hogy egy adott helyzetben tíz különböző ember ugyanolyan nehézségekkel szembesülne. De tudjuk, hogy ez nem így van. Nagyrészt a saját szemléletmódunktól, hozzáállásunktól és érzelmi szokásainktól függ, hogyan reagálunk érzelmileg egy adott helyzetre.
Őszentsége, a dalai láma: Túl a valláson
Eredeti cím: Beyond religion - Ethics for a whole world
Fordította: Dudik Annamária Éva
243 oldal
Noran Libro Kiadó, 2013
2990 Ft
Bejegyzések
0 hozzászólás