Tennessee Williams - Vajon mit hoz a holnap?

Tennessee Williams rövid darabjának címét már biztosan sokan feltettük magunknak: Vajon mit hoz a holnap?

Amikor évekkel ezelőtt a Wordpressen újrakezdtem a blogolást (aztán azt is töröltem), egy ebből a darabból vett idézettel indítottam az első bejegyzésem.

Azóta sok dolog változott, ezért a hétvégén újra elolvastam ezt a néhány oldalas, ám annál elgondolkodtatóbb színművet.

Éppen ezért szeretem Tennessee Williamst, mert gondolkodásra, önreflexióra késztet, amelyre mindannyiunknak nagy szüksége van (lenne).

A darab két középkorú szereplője egy nő, Egy, és egy férfi, Kettő.

Kettő minden este bekopog Egy ajtaján, és az est nagy részét együtt töltik. Vacsoráznak, beszélgetnek, tévét néznek, kártyáznak, majd Kettő vissza megy a hullaház-hotelbe (a szállodába, ahogy Egy nevezi), ahol él, Egy pedig felmegy az emeletre és lefekszik.

Minden este ugyanaz a forgatókönyv, ugyanazok a megszokott és semmitmondó mondatok.

EGY (...) Nekünk minden áldott este szükségünk van erre a szertartásra, á, te vagy az, igen, én, más szinte el sem hangzik, legalábbis olyasmi nem, amit érdemes lenne kimondani. Én mindig beleerőszakolom magam valami monológfélébe, amibe te néha belenyögöd, hogy hm vagy ühüm. Aztán elmesélek egy csomó olyan dolgot, amit már annyiszor elmeséltem, hogy lassan szégyellem újra elmondani. Pedig el kell mondanom, különben csak ülnénk itt, egymás mellett, elviselhetetlen csöndben, igen, kiállhatatlan csöndben.

Kettő egy gimnáziumban tanít, azonban problémái vannak a beszéddel, ami alaposan megnehezíti a mindennapjait. Már napok óta be sem ment tanítani. Ma végre elment egy pszichiáterhez, de a regisztrációs pultnál nem jutott tovább.

Egy minden este igyekszik lelket önteni a férfiba, aki csak vele tud rendesen kommunikálni. Aznap este is egy feladatot ad neki, hogy segítsen választ találni Kettő problémáira. És ekkor mondja ki a darab üzenetét:

EGY (...) Egy kis változás biztos jót fog tenni, de a semminél mindenképpen jobb. Az embernek néhanapján szüksége van a változásokra, változtatnia kell, vagy el kell fogadnia a változásokat. Tudom, vannak, akik irtóznak tőle, ragaszkodnak az állandóan ismétlődő megszokotthoz. Azt hiszem, biztonságérzetet ad. De a megszokás nem egyenlő a biztonsággal, csak olyan, mintha az lenne. És ez nem szabad, hogy megtévesszen. Mindennap végigsétálhatsz ugyanazon az úton, és biztonságban érezheted magad, amíg egy szép nap be nem omlik a lábad alatt, és az ég el nem sötétül.

Egy mondatai nagyon elgondolkodtatóak. Miért félünk a változástól? Miért hiszünk valamit biztosnak? Mert mindennap ott van előttünk, mindennap benne vagyunk, ott megyünk el előtte/mellette? Honnan tudhatjuk, hogy holnap is így lesz? Bizonyára a legtöbben úgy vannak vele, hogy amit megszoktak, az biztos, és mindig az is marad. Ha most félretesszük az elmúlt három évben érzett bizonytalanságot, mindazt, amit ki-ki a saját életében tapasztalt, akkor is a változás - bármennyire is közhely - mindig is az életünk része volt és lesz is. Hiszen mi magunk is folyamatosan változunk, ha nem vesszük vagy nem akarjuk észre venni, akkor is.

EGY Én oda akarok kilyukadni... hogy a dolgoknak igenis változniuk kell.

Van, hogy a változás szelét már korábban megérezzük egy enyhe szellő formájában, amilyen egy hirtelen felbukkanó pletyka vagy egy kósza hír. Lehet, hogy először nem is akarjuk elhinni és gyorsan el is hessegetjük. Vagy éppen ezért, elkezdünk felkészülni rá. Van, hogy hirtelen következik be és teljesen összezavarodunk. Van, hogy tudatosan változtatunk valamin.

Végiggondoltam, hogy az eddigi életem során mennyi változásban volt részem (biztosan nem jutott mind eszembe, csak a legfontosabbak), és megállapítottam, hogy bármi is történt, előbb-utóbb jó vége lett. Akkor is, ha az elején és esetleg a későbbiekben is másként nézett ki a dolog. Főleg egy külső szemlélő számára tűnt megoldhatatlannak, rossznak a helyzetem. Megtörtént hogy hirtelen irányváltoztatásra kényszerültem, és valahogy mindig tudtam, hogy minden rendben lesz, és ma is ebben hiszek. Mert előbb-utóbb kiderült, hogy ezek a változások mindig valami jobbat hoztak. Nem vagyok naiv, inkább realista optimistának nevezem magam.

Ha pedig ellenállunk, csak annál rosszabb lesz. Ilyen az élet. Things happen - ahogy az egyik tanárom mondta. A dolgok megtörténnek. Hogy hogyan reagálunk, az már a mi választásunk. Van, amin nem tudunk változtatni. Van, amin igen. Pl. ha kipróbálunk valami újat. Ha apró változásokat eszközölünk a mindennapi rutinunkban. Merünk legalább egy picit bátrabbak és nyitottabbak lenni, és akkor nem aggódva, inkább örömteli várakozással, sőt kíváncsisággal tesszük fel legközelebb a kérdést: